Délmagyarország, 1938. november (14. évfolyam, 237-262. szám)
1938-11-30 / 262. szám
Szcrcla, 1958. novcmter 30. DÉLMAGYARORSZAG 3 Elfogták a kolozsvári mcrcngld tetteset fdgaderu ügyvéd volt a bűnszövetkezet vezére - 100 lelorlOzlolás Bukarest, november 29. A' rendőrség1 lázasan nyomoz Stefanescu Goanga kolozsvári rektor merénylői után. A három támadó a merénylet után szétszaladt. Az egyik egy luxiba ugrott, de sapkáját a kocsiban felejtette. Több egyetemi hallgató felismerte a kalapot és megállapították, hogy az egy orvostanhallgató tulajdona. A kolozsvári egyetemet kedden reggel bizonytalan időre bezárták. Az egyetemet és a diákotthonokat a hadsereg megszállva tartja. Az otthonokból sok diákot kiemeltek cs letartóztatták őket. Az uccákon szünetel a forgalom. A városból kivezető utakat lezárták, igy senki nem hagyhatja el a várost. A vonatokat átvizsgálják cs nz utasokat igazoltatják. Kedden reggel a kolozsvári pályaudvaron letartóztattak egy idegcsen viselkedő fiatalembert, aki el akart utazni a városból. Amikor megmotozták, vasgárdista röpiratokat és robbanóanyagot találtak a csomagjában: A sulyosut sebesült rektoron vérátömlesztést hajtottuk végre, állapota továbbra is válságos. A rektor kihallgatása során elmondotta, hogy csak politikai bosszú müvéről lehet szó. A kolozsvári revolveres és a temesvári bombamerénylet tetteseinek a kézrekeritéséPrdga, november 29. A csehszlovák nemzetgyűlés szerdai ülése dó'.c'.őtt fél 11 órakor kezdődik. A napirend első xészc a kzö társa sági elnök megvá'asztdsa, a második része az uj elnök alkotmányos eskütétele. Az elnökválasztás vita nélkül történik szavazócéduiákkal névszerinti szavazás utján. Az eredményt a nemzetgyűlés elnöke hirdeti ki, 3 kihirdetés pillanatában a nemzeti lobogót felhúzzák a parlament épületére, a díszszázad fegyverrel tiszteleg, a zenekar a nemzeti Himnuszt játsza. Ugyanakkor 21 ágyúlövés hirdeti az elnök, választás megtörténtét. A választás eredményét a nemzetgyűlés elnöke alelnökeivel együtt jelenti a mrniazberébiöknek, aki értesiti a megválasztott elnököt és felkéri az eskütételre. Az elnök ezután a miniszterelnök kíséretében az elnöki pa'otába hajtat. Az őt kisérő menetben résztvesz Tiso szlovák és Volosin ruszin miniszterelnök is. A menetet ^ovasosztag re országos nyomozás indult meg. Az egész országban crclyes nyomozás indult, amely főleg a feloszlatott Vasgárda egykori híveire terjed ki. Illetékes helyen kijelentették", a hatóságok minden eszközzel meg fogják akadályozni a feloszlatott Vasgárdu torrorszervezeteinek feltámadását. A belügyminiszter 50 ezer lei jutalmat tűzött ki annak, aki a tettesek nyomára vezeti a rendőrseget. 100 letartóztatást foganatosítottak. Bukarest, november 29. A román hatóságok elfogták a kolozsvári merénylet tettesét Fagaderu Miklós kolozsvári ügyvéd személyében. Faga'derut Csernovitzban fogták el, alíol Tamás Vazul névre szóló hamis okmányokat találtak nála. Megmotozása során többféle robbanóanyagot (aléltak nálu. Vallatása során kiderült, bogy mcsszeágazó bűnszövetkezet akciójáról van szó. A bűnszövetkezet tagjai állandóan gyakorlatoztak, hogy minél sikeresebben követhessék el merényletüket. Fuguderu mindent bevallott. zárja le. Az útvonalon katonai csapatok állnak sorfalat. Az c nöki palotánál az elnök §zcmlét tart a palotaőrség felett és ezzel az elnökválasztás szertartásai véget érnek. Az uj csehsz'ovák államelnöki méltóságnak egyetlen jo'ö'tje a csehszlovák és rusz'n politikai élet vezetőinek egyetértő megállapodása alapján liacha Emil, a jogtudományok doktora, a legtöbb közigazgatási bíróság elnöke, a prágai Károly! egyelem összehasonlító kezigazgatásjogi akadémia tanára. Polgárháború, éhínség, tífuszjárvány Kassa, november 29. Ideérkezett jetentérek szcrint Ruszinszkóban influenza és tífusz pusztít. Ru. szinszkó északi cs kc'.cti vidékeiről mind c!menekültek a csehekkel rokonszenvező körorvosok, úgyhogy a lakosság orvosi segítség és felügyelet nélkül n:a aclt. Az e"menekült orvosok és gyógyszereszek a gyógyszereket is magukkal vitték. A polgárháború tovább dühöng. A legújabb hi. rek szerint az egyik Nagyszöllős melletti falu éhínségbe jutott. A lakossága elkeseredésében megtámadta a fc'fcgyve zett csendőröket és visszakövetelte elrekvirált állatait és élelmiszereit. A csendőrök és a vasvillákkal, kapákkal és botokkal felfegyverkezett lakosság között lefolyt ütközetnek mindkét részről sok halottja és sebesült áldozata van. A falu lakossága a bünteiö eljárástól való félelmében a hegyekbe menekült, sebesültjeiket is magukkal vitték, mert a csehek a kezükbe kerülő sebesülteket agyonverik, vagy durván bántalmazzák. • Két nappal ezelőtt az egyik Homonna melletti községben az emberek clesen kifakadtak a cseh terror ellen. A cseh csendörök erre körülzárták a falut és a lakosságot, még azokat is, akik házaikban tartózkodtak, összeverték, közöttük so'c aszszongt is. A köz-ég vezetőit gyűjtőtáborba vitték. Nagyszöllős tüntet Magyarorsi^ tnaltett Munkács, november 29. Nagyszöüősön asszonyok és gyermekek ledtes tüntetést •endeztek a városnak Magyarországhoz való csatolása melletti Az asszonyok nemzeti színű zászlókat adtak a fel. vonuló gyermekek kezébe. A cseh katonaság a Magyarország melletti tüntetés résztvevőit össze* verto és akiken sebek voltak láthatók, azokat) Húszba vitték cs ott börtönbe zárták. Nagyszöllö-J sön ostromállapot van, este 8 óra után tilos az; uccán járni. Hajtövadászaf Kassa, november 29. A cseh katonaság ember-1 telén bánásmódja miatt a megfélemlített ruszin la. kosság Szolyva vidékén elhagyta házait és az erdőségekbe menekült. Valóságos hajtővadászatot indítottak a csehek azok ellen a családok ellen, akiknek tagjai a felkelőkhöz csatlakoztak; durvám bántalmazzák őket és túszként elhurcolják. Igen sok politikai foglyot szállítottak Husztra. üfyan gyenge az élelmezés, hogy legtöbbjük, amikor4 szabad levegőre jut, az éhségtől összeesik. Huszti jelentés arról számol be, hogy Volosin kormánya uj gyiiftötábort állított fel. Ide internálják a mostani rendszer ellenzőit. Hir szerint oda szállitották Cz'trkanowlcz volt szenátort is. A Felvidék élelmiszerellátása Budapest, november 29. A MTI jelenti: A Fel. vidékekkel kapcsolatban a magyar kormány már jóc'örc mcgfe'.e'ő előkészületeket tett a zökkenés; nélküli átmenet biztosítására. Egyik legfontosabb) kérdés volt a lakosság élelmiszerrel való ellátásának biztosítása. Ugy látszott ugyanis, hogy a csehek kivonulásuk előtt nemcsak a közraktárakból visznek el minden megmozdithatót, hanem a kereskedéseket ós gazdákat is kifosztják. Hogy a katonaság bevonulásának pillanatától kezdve a la. kosság élelmiszerellátása biztositva legyen, a kereskedelmi miniszter a közellátás megszervezésével és irányításával a Külkereskedelmi Hivatalt, a gyakorlati áruclosztással, illetve értékesitóssel pe. dig a Hangya szövetkezeti központot bizta meg. A felszabadulás után az élelmiszerellátás haladéktalan megindítására a Hangya a határmenti nagyobb városokban — Komárom, Salgótarján, Mis. kolc, Sátoraljaújhely, Mátészalka — íontosabb éleimiszercikkckből nagyobb köszletet halmozott fel. A Külkereskedelmi Hivatal szakközegei a honvédséggel együtt vonultak be a Felvidékre, ahol a megszervez'tt akciónak volt köszönhető, hogy sok he'yen már a bevonulás napján gondoskodtak az áruhiány enyhítéséről. A hivatal kiküldötteinek jelentéséből ma már örömmel állapitható meg, hogy a nagyobb zavar és nagyobb szükséglet a felszabadított községekben nem mutatkozott. Az illetékes hatóságoknak nagy segítségére volt a Csallóközben, továbbá Ersckujvárott és Ipolyság környékén müködö Hanza szövetkezet. bavannjhmhhbimmmhmifti Halálra ítéltek két német országúti rablót Manlicim, november 29. "A manheimi xcndkivüli bíróság a 18 éves Rcifet és a 19 éves Hornt halálra itélte. A két vádlott a birodalmi gépkocsi uton Hcidclberg közelében megállította Müile.r offenbachi pékmestert, leütötte és megkísérelte kirabo'ni. A veszedelmes bűnözök egy gépkocsicsapdával 5 ízben követtek cl országúti rablást. SZÉCHÉNYI MOZI Szerdán 5. 7, 9 Az éjféli sláger Vidám kaland egy chikágói kiránduló hajón Frcd Mc Murray, II. llilliard cs a Yacht Club Boys. Í ÉSTATTFELÉ indulunk csüiMOi a szecnenyí Moziban I A hét szenzációja! hzennivalóan bájos DEANNA DURBIN ui f i 1 m j e az Első tavasz énlek Korzó ÁOrZÓ MOZi Szerda, csütörtök SIMONÉ SIMON ragyogó vígjátéka JOSSETTE per fél 5, fél 7 és fél 9 I öcl-varo»l Mozi Ma utoljára BesxÉIMso'is Elnökválasztás Prágában