Délmagyarország, 1938. november (14. évfolyam, 237-262. szám)

1938-11-23 / 256. szám

% DÉLMAGYARORSZÁG Szerda, 1938. november 23. Légoltalmi meteorológia lila dr. Aujenszky László egyet. m. lanár i. 1. -A légi veszély és II levegő Nagy veszedelem fenyeget bennünket n 'eve gön keresztül. Az emberiség megtanult a levegőn il közlekedni, sőt ma már a légkört soha ncin álmodott vcszedclmcsségü támadóeszközök jár­ják. Az emberiség azt is elleste, hogy a levegőt hogyan lehet megmérgezni. 1* irányi mércgmole­kulákat kever bele és ezzel (előkészületien la­kossággal szemben!) több sikert ér cl, mint a nagy tömegkolosszusok romboló munkájával. Az apró niércgpatkányokkal nem kell célozni, nznk a levegő szeszélyes mozgása közben maguktól mindenfelé szétvándorolnak, nz. elrejtőzött ellen­séget ts felkeresik, harsak nem menekül légmen­tesen lezárt óvóhelyekre. A vegyi háború magát a levegőt tette a támadás hordozójává! Védekezni akarunk a légi veszély réme elten? Akkor elsősorban a veszedelem letéteményesét, a levegőt kell tanulmányoznunk! Tgy ismerjük meg a veszedelem félelmetes arányait, de igy ta­láljuk meg és értjük át a védekezés helyes mód­jait is. A levegőt vizsgáló tudomány (légkört) i, idegen szóval meteorológia) a légoltalom egyik fontos támaszí. A levegő a legközönségesebb és legnélkübV­hetctlenebb anyag Egy percig sem élhetünk nél­küle. Hogy a múltban oly kevesell törődtünk vele, az egyszerűen onnan származott, hogv n természet pazar bőkezűséggel osztja a tiszta le­vegőt. Levegőnk mindig volt, tehát kevéssé, be­csültük azt meg. De a jövőben ez máskép '.ehet. A hadviselés egyik fontos eszköze megmérgezi * levegőnket. Óriási veszedelem rejlik ebben, ••/.ért Jó írsz kissé pontosabban utána gondolni, hogv miként is történhetik ez meg és hogyan mentbe­'ük meg a Természet eddig meg nem becsült, Mrtbevágóun fontos ajándékát: a tiszta lc\égőn­ket II. Mi » lovec8? ,,'A' levegő gázok keveréke" — ezt tanultuk a középiskolában. És mi n gáz? F.z a kérdés két­szeresen érdekli azt, aki ..gázvédelemmel" akar foglalkozni. Eleve tisztában kell lennünk azzal, liogv a ..gáz" szónak kétféle értelme van. Eredetileg az anyag egyik halmazállapotát je­lenti. A legegyszerűbb halmazállapotot, ami rsnk van. Az anyag apró parányai. u molekulák, egy­mástól nagv távolságban szétszórva aránylag nagy teret töltenek kt. Ha egy tartályban például széndioxidgáz van, nz azt jelenti, hogy n tartály egész kis részét egymástól messze szétszórt szén­dioxidmolekulák foglalják el. <le a tartály térfo­gatának túlnyomóan nagy része teljesen üres. Lehűtéssel és összenyomással a különálló gáz­molekulákat arra késztethetjük, hogv egymás mellé tömörüljenek. Az iinvng most uj ..halmnz­áfiaootba" lép, folyadék vagy szilárd anyag lesz belőle. Amikor a világháború első komoly vegvi tá­madását rendezték, akkor a levegőbe ontott vegvi anyag gázhalmazállapota volt (kjórgáz). Ma más hniinazállnpotu ártalmas 'anyagokat is (folyadé­kokat és .szilárd nnyngoknt) használ a vegyi hn­I oru. de megszokás révén ezt is „gázharcnak" i evezik. Természettudományi szempontból ez az elnevezés kissé zavaró, de nem egészen jogosu­latlan, mert a szilárd és folyékony ti irranvagnk a levegőben gyakran elpárolognak és tényleg gizalakbun jutnak be a szervezetünkbe. Bizo­nyos azonban, hogv a legfontosabb vegvi harc­anyagok sokszor nem gázainkban kerülnek ve­lünk érintkezésbe, például „a mustárgáz csepn­i •!". a verni háború legveszedelmesebb tényezői közé tartoznak. A tiszta levevő az első értelemben vett pázok Keveréke. Az ilyen halmazállapotú anyagnak1 vannak a legegyszerűbb és legérdekesebb saját­ságai. Mindjárt tapasztalni fogjuk, liogv ezek itapián a lépi vészéivl más színben és az ellene való védekezést biztatóbb körvonalakban látjuk meg. III. A levegő legkisebb alkotórészei Először a levegő legkisebb részeivel, a mole­kulákkal kell barátságot kötnünk. Mekkora egv molekula? A levegő legfontosabb alkotórészének, .az oxigénnek molekulái oly apró gömbór-l-éknek blz.on? tilink. amelyek álmé'-öje 3 A-a-t •••••» e".v­ség. (Egy Angslröm-cgyég = a centiméter száz­milliomod részével!) 1 la módunkban lenne uz oxigénmolekulákat gyöngysor módjára szorosan egymás mellé fűzni, akkor hárommillió darab kellene a gyöngysor egyetlen milliméteréhez. A nitrogén molekulái körülbelül ugyanekkorák, a széndioxidmolekulák kb. egyharmad résszel na­gyobb átmérőjűek. Mig JZ oxigén molekulái két oxigénatomból, a nilrogcn molekulái pedig két nilrogénalomból állnak, addig a széndioxid mole­kulái három atomból épül fel. Tekintsünk egy köbcentiméter levegőt: tehát annyit, ami egy gyüszübe belefér. Ilány molekula van a gyüszü üregében? Ezt ma már igen pon­tos kísérletekből tudjuk. A gyiisziiben foglaltatik összesen kb. huszonliéüríllió molekula! Ebből huszonegy és féltrilltó nilrogénmolekula, a többi majd mind oxigénmolekula; de sokkal kisebb mennyiségben még más anyagok is képviselve vaunak Ez óriási szám. de még nagyobb lesz akkor, ba a levegőt lehűtjük, vagy a nyomását növeljük, lln a gyiiszüt a szobából kivisszük 0 fokos hi­drgbe, akkor n benne lévő levegő összehúzódik, a gyüszü nyílásán át még uj levegő tódul be és pedig kereken egytrillió ujabb molekula költözik bele. A molekulák 'azonban oly kicsinyek, bogy a gyüszü térfogalát még óriási létszámuk ellenerő sem töltik ki. Minthogy a molekulagolyócska át­mérőjét már ismerjük, könnyű kiszámítani, hogy a molekulának mekkora a térfogata. A gömb tér­fogatát szolgáltató jólismert képletből azt talál­juk, hogy ez a térfogat kereken 11 köb-Angstrám (a köb-Angström a köbcentiméterek qnadj-illio­mod része). Világos czekután, hogy 27 trillió ilyen göm­böcskc csak elcnyézöen kis részét töltheti.ki a gyflszünek, hiszen őszes térfogatuk 11.27= ."78 trillió köb-Angström, inig a köbcentiméteres gyü­sziié cgyquadrilHó köb-Angström. Akit ez a rövid számitás untatott, azt megvi­gasztaljuk, liogv tovább nem számolunk. Az ered­mény már kezünkbe hullott: a molekulák rsnk je­lentéktelen részét töltik ki a levegő tcrtoiratn­nak. Kereken 2600 szór annyi üres tér van a gyü­szüben, mint amennyit a molekulák elfoglalnak? A levegőt tehát nem ugy kell elképzelnünk, bogy benne a különböző molekulák szorosan egy­máshoz vannak préselve. Ellenkezőleg, nz egyes molekulákat aránylag terjedelmes üres tér vá­lasztja el egymástól. — S/ervrzőbizotl/ági iilés a városházán. Szer­dán délben a szervező bizottság ülést tart a vá­rosházán és ezen foglalkozni fog a legutóbbi köz­gyűlésen elhangzott azzal a kívánsággal, hogy rendszeresítsen a város két uj tanyai állatorvosi állást. Letárgyalják azt az indítványt is. nmelv szerint a számvevőségi kisegítő segcdszemélv/elet vegye rendes státusba a város. gawmmmmmmtiwmmmmybmwrmmmiuwamwiiwwk' • Kötöttáruknál fontos a választék! Nálunk mindent megtalál, Lampel és Hegyi atwwmtflfwmmwflawtwmhnhmwwwnrimwh — ELŐADÁSOK. A Ferenc József Tudomány­egyetem Barátainak Egyesülete bölcsészeti szak­osztálya november 23-án délután C órakor uz egyetem arebacologiai intézetében (Baross-u. 2) felolvasó ülést tirt. Előad: P a k u Imre „Koszto­lányi Ady-szemlélete" cimen. — Dr. Pfciffer Miklós kassai kandijok. aki busz éven át n felvi­déki egyetemi és főiskolai hallgatók magyar gon­dozója volt, előadást tart a felvidéki akadémi­kus ifjúságnak magyarságukért vivott küzdelmé­ről ma este 8 órakor a polgári iskolai tanár­képző főiskola dísztermében. Az előadást meg­beszélés követi. Belépődíj nincs. — ..Az olvasás művészete" eimmel pénteken este 7 órakor Ger­gely Gergely polgári iskola tanár előadást tart a katolikus tisztviselőnők klubjában. Belépődíj nincs. — Stauffer dobozos sajtja világmárka! — A Szent Vincze Egyesület kiiltnreslje. Szép ünnepséget rendezett az ujszegedi Szent Vincze Egyesület az ottani kultúrházban. Az előadás ke­retében a zenekari és dalbemutatás során nz egvesiilet kis kamarazenekara és Bittó János aratott sikert, Bitté) János Feterdy-dalokkal ex­cellált. Sikere volt Kószó Ilonka láticprodnk­eiúinak is. — Rozsnyói julituró Kocsisnál. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítőnél. Férfiak: 2 kovács, I fiatal hadiárva géplakatos, 1 órás, 1 kádár, 1 kosárfonó otthoni, munkára, 4 szíjgyártó, 6 gere­beue/.ő, 1 kötélgyártó. 8 szabász, 25 cipész, 1 hörvágó szabász és 1 ragasztó. 1 borbéfv és fodrász, t magvar szűcs, 1 kerékpáros kifutó, 1 hazmesterpár. Nők: ;i kis/.olgálónö, 3 bölgyfod­rns7iiö. 2 cipölüzőnö. 1 szőnvegszövőnö. 2 doboz­ta zab" nő — Éltesebb embereknél, akik gyakran fp] van­nak fitvódva, ugy az alhasi pangást, miut az emésztés renyheségét a természetes „Ferenc Jó­zsef' keserűvíz rendszerint hamar mérsékli, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást leszállítja. Kérdezze meg orvosát. — Anna-dsvúnyviz. — A MANSz egyetemi pályázata. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége pályázatot hirde­tett uz egyetemi és főiskolai ifjúság olyan érte­kezéseinek jutalmazására, amelyek az elszaki­tott magyarság problémáival foglalkoznak. A! szövetség a pályázatot most meghosszabbította és annak végső határidejét február 20-rn tűzte ki. ij — Felemelte a tábla cgv kerékpártolvaj bün­tetését. G ó 1 i t y Lajos 25 éves állás- és foglalko­zásnélküli fiatalember Bálint Sándor cs Ze­ni a n e k János nevü barátaival együtt kerékpá­rokat lopott a nyár folyamán. Ilárom őrizetlenül hagyott biciklit loptak el Almási Sándor, Ba­1 o g István és Kulcsár János tulajdonából. X törvényszék mindhárom kerékpártolvajt elitéitet Bálint és Zemaoek megnyugodott uz ítéletben,i Gólity megfellebbezte a reá kiszabolt 2 év és 3 hónapi fegyházat. A szegedi tábla Curry-taná-j csn tegnap tegnap megtartott tárgyalásán 3 cv íl fegyházra emelte fel Gólity büntetését. —oOo— Adományok a „Magyar a magyarért"­akcfóra Kedden n következő adományok érkeztek ttj Magyar a magyarért akcióra: Délmagyarországi Cipőgyár rt. 50.—, Engels-^ mann Jenő 20—, Brcitner Miklós 10—, Szegedi, Evezős Klub tagjai 14.06, Lővy Adolf és Társai cég alkalmazottai 00.—, özv. dr. Veszprémi De-j zsőné 5.—, Szecsődy gőzmosóda 20.—, Palugyay Farkas, a Széchenyi Mozi tulajdonosa által ren­dezett filmelőadás tiszta jövedelme 013.08 és fe­lül fizetések : dr. v. Imecs György 880, dr. Pálfy! József 7.60, v. Szánt,ay Imre 5—, v. Bedö Ár­pád 2,—, dr. Szepessy Aladár 1.60, v. Pöttyöndy Károly 1..V1. Kabdcbó Ferenc 1.10, Bajszár Mi­hályné 0.90, dr. Hunyadi-Vas Gergely 060 pengői * i 'A Ferenc József Tudományegyetem rektori v itala a Magyar a magyarért segélyakcióval kap­csolatban annak közlését kéri, bogy dr. Vida­k ovi Is Kamillo egyetemi tanár erre a célra azt egyetemen kivülí gyűjtések során már korábbam 50 pengőt adományozott. Adományok H Horthy Miklós Nemzeti Repülő­alapra: Vérté? Miksa 25.—, Szegedi -alsóközpontt Tanítótestület 36 10 pengö •

Next

/
Thumbnails
Contents