Délmagyarország, 1938. november (14. évfolyam, 237-262. szám)

1938-11-19 / 253. szám

Szombat, 19.38. november TO. DELMAGYARORSZÁG 3 párlközi konferencia tárgyalja a Ház munkaprogramját Pénlefaen esle összeül! a Nep zsidóbizottsága Budapest, november 18. Mielőtt a képvise­lőház összeülne, hétfőn pártközi konferenciá­val kezdődik meg az uj politikai kampány, pénteken este pedig késedelem nélkül is­mét összeült a Nep úgynevezett zsidóbizott­sága. A pártközi konferenciára a független kisgazdapárt részéről Eckhardt Tibor, T i 1 d y Zoltánt, a keresztény párt részéről gróf Zichy Jánost, E r n s t Sándort, a pol­gári szavadságpárt részéről Rassay Ká­rolyt, n szociáldemokrata párt részéről P e ­yer Károlyt hivták meg. A házszobályrevi­zió előkészítése ügyében tartandó konferen­ciára meghívták gróf Bethlen Istvánt is. Budapest, november 18. A Nep úgyneve­zett zsidóbizottságánnk pénteki üléséről a kö­vetkező jelentést adták ki: A Nemzeti Egy­ség Pártjának a zsidókérdés tárgyalására ki­küldött bizottsága Tasnádi-Nagy And­rás igazságiigyminiszter elnökletével pénte­ken délután ülést tartott, amelyen megjelent lmrédy Béla miniszterelnök, Vay. László miniszterelnökségi államtitkár és S z i n n y e i M e r s e Jenő, n párt ügyvezető alelnöke. A bizottságban K u 11 s á r István, az értel­miségi munkanélküliség kormánybiztosa is­mertette az úgynevezett zsidótörvény végre­hajtásával kapcsolatban eddig történteket. Előadása után a bizottság több tagja felszó­lalt. A legközelebbi ülést meghívóval fogják összehívni. Az uj óllamíiíkárok Budapest, november 18. lmrédy Bcla mi­niszterelnök a szakminiszterekkel folytatott megbeszéléséi alapján összeállította az állam­titkárok névsorát, amely a következő: Miniszterelnökség: báró Vay László, ignz­ságügyminisztérium: Antal István, keres­kedelmi minisztérium Törley Bálint, kul­tuszminisztérium: Zsindely Ferenc, hon­védelmi minisztérium: Ma rton Béla, föld­művelésügyi minisztérium: M o c s d ry Dániel, iparügyi minisztérium: S ur á ny i-Un ger Tivadar, belügyminisztérium: B o n c z o s Miklós, felvidéki minisztérium: S z i 1 a s s y Béla. A miniszterelnök tárgyalásaival kapcsola­tosan hire járt, hogy T a s n á d y Nagy An­drás igazságügyminiszter nem tartja meg pártelnöki tisztségét; Hó m'an Bálintot, vagy Bárczay Ferencet emlegetik utódjául, de mozgalom indult meg, hogy Szranyav­s z k v Sándort válasszák meg újból az elnöki székbe: llegdöbbcntö ainjaguilkosság bfinllgge a törvénuszék elölt M onua feldúlta a család életet és duUKossádba Kergette fiát - Heg­rázó vallomások egu csanuteleht család fragédíáfáról - A neurasz­teniás, Kétségbeesett fiu neguszer támadt nehi a csaladot sanuar* gató amjanak — Az Igazságukul Orvosi Tanács véleménye ufán hirdet Ítéletet a törvényszék GYÖNYÖRŰ UJ (A Délmagyai ország munkatársától.) Pszicho! analitikusok elemző módszere alá kívánkozó ideg­tragédia kontúrjai bonlakoztak ki annak uz anya­gyilkossági bűnpernek során, amelynek tárgyalá­sát pénteken kezdte meg a szegedi törvényszék Ungváry- tanácsa. Vigh János 34 éves csanyteleki földműves állott vádlottként a biróság előtt. Az volt a vád ellene, hogy julius 5-én megölte édesanyját. A vádirat szerint előbb puszta kézzel támadt rá, fojtogat ni kezdte, majd késsel nyakon­szurta, végül egy máktörövassal szét- , verte a koponyáját. BELVÁROSI MOZI Mától hétfőig 4 magyar honvédség diadalmas bevonulása a Felvidékre _ Medvétől Kassáig Mától keddig: Onk felnőtteknek: CSINTALAN ASSZONYOK Francia filmcsemege. FRANCOISE IlOSAY és JFAN MURÁT K O R X A MOZI Szombattól keddig Csak felnőtteknek! Az idény kiemelkedő nagy attrakciója ROKK MARIKA ragyogó alakításával Májusi kaland Milliós világfilm, ragyogó kiállítás, fülbemá­szó muzsika, élénken pattogó cselekmény Vik­tor Stal, Sima Oszkár, Kari Seliünböek és a magyar tioimueR beuonuiasa a reiuideiire l bfiedueioi Kassáig. A tegnapi főtárgyalás iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg. Fegyőr vezette elő az előzetes letartóztatásban lévő Vigh Jánost, aki síró han­gon, dc értelmesen, összefüggően kezdte el val­lomását. Vallomásából egy gyötrelmes életnek a gyilkosság megsemmisítő örvényébe torkolló tra­gédiája bontakozott ki. Kijelentette, hogy bűnösnek érzi magát, de néni abban az érte'-emben, ahogy a vádirat mondja. Nem készült a gyilkosságra, nem akarta megölni anyját, de mikor ráemelte kezét, elvesz'ette. fejét és nem tudta mit' csinál, '— Sose tudtam nézni a vért — mondta si­ránkozva —, ha csirkét, vagy galambot öltek ott­hon, kimentem, hogy na kelljen látni... Elmondta Vigh János, hogy első felesége meg­halt, ö másodszor is nősülni akart. Anyja azt sze­rette volna, ha gazdagon nősül, ő azonban sze­gény leányt vett el, akit szeretett. Az örcgasz­szony ettől kezdve állandóan üldözte, öt is, feleségét is. Mikor megtudta, hogy felesége gyermeket vár, pokollá vált az életük. Az öregasszony minden alkalmat felhasznált, hogy feleségének és az új­szülött kisgyermeknek ártalmára tegyen. Rozsdás edényben melegített vizet a fürdetéshez, nem vi­selt gondot a beteg asszonyra, mikor a fiatalasz­szony felépült, dolgozni járt és a kisfiú nagyany­jával maradt otthon, számtalan esetben megtör­tént, hogy egész nap nem adott enni a gyermek­nek, mert el akarta veszejteni. , Ilyon és ehhez hasonló dolgok miatt napirenden vo'tak a veszekedések. Igy folyt cl közel féléven át, egész a vé;z'tes napig. Itt megszakadt Vigh János vallomása. Kijelen­tette, hogy ettől kezdve semmire Sem emlékszik. mackógarnifurák ÉRKEZTEK A Fehércégtóblás BOROSHOZ. Az elnök ismertette a nyomozati jelentest, amc.y eiborzasztó realizmussal tárja fel az anya­gyilkosság részleteit. A gyilkosságot előidéző veszekedés a kisgyermek cuclija miatt keletkezett, — Írja a csendőrök jelentése. A cucli élvcszett, a kisgyermek sírt. Az öreg Vighné rendes szokása szerint újból átkozni kezdte a gyermeket. Vigh, János szó nélkül felkelt az asztaltól, a íássziirbe ment, ahonnan fejszével tért vissza. Anyja hála mögé került és • fejbe akarta vágni a ba'fával. Felesége és első házasságából származó 8 éves kisleánya azonban felugrottak és kicsavarták ke­zéből a baltát. Az e'.ső sikertelen kísérlet után — miután közben kezet mosott — pár perc múlva újból anyjá n támadt és puszta kézzel fojtogatni kezdte. Felesége és gyermeke újból megfékezte, ekkor a dühöngő férfi látszólag megnyugodott'. Bement a konyhába, mosakodni kezdett, kisvártatva azon­ban egy késsel tért vissza és most ezzel támadt anyjára, mély tebet ejtve az öregasszony nyakán; Ekkorára odaérkeztek a szomszédból Pa'atinus Mi­hály és Varga József, akik elejét vették a tom­boló vérengzésnek és orvosért siettek. Vigh is­mét a konyhába ment, harmadszor is mosdáshoz fogott. Mikor ezzel végzett, egy 40 centiméter hosszú cs 3 centiméter átmérőjű vas íuáktörövel tért vissza. Negycaszer is anyjára rontott es a jc- , jóie mért három hata'mas ütcsssl ki­\ o totta az öregasszony életet. A tett elkövetése után a gyilkos újból megmos­dott, jc öltözött és a csend örségre ment, hogy fe'jelentse magát. 1 A tanult kihallgatása következett ezután. j _ A vádlott felesége és édesapja, Palatínus Mihály, Varga József és még egész sereg tanú egyöntetűen vallotta, hogy az öreg Vighné házsártos, fukar, rosszindu'atu asszony volt, monyét és újszülött unokáját különösen gyűlölte. Férjével is állan­dóan veszekedett, férjét fia és menye, fiáékat fér­je ellen bujtogatta. Kaúl és Inczeffy törvényszéki orvosszakértök! az orvosi véleményt terjes z.otték clö. Eszerint az öreg Vighné nyakán okozott szúrt seb nem volt halálos, a halál a fejre mért ii(ések hatása alatt következett bc. * Elmondották, hogy a gyilkos ideges alkatú, ki­hallgatásakor azonban megállapították, hogy az anyjával való összetűzések előtt idegállapotában nem vo't lényeges elváltozás, csak később, a ve­szekedések napirendre kerülésekor kezdtek mu­Széchenyi Mozi Jávor Bordy B. Mály Gerő Bilicsi Szilassy Olvedy Z«. Tompa UZ BEHCE a \mm beuoniMsa a mmn szombattól mindennap

Next

/
Thumbnails
Contents