Délmagyarország, 1938. október (14. évfolyam, 211-236. szám)

1938-10-12 / 220. szám

Szerda, 1958. október 12, DÉL M AGY A R OR 8 7 Á'C. Valódi Merkúr kerékpárok ismét kaphatók. Részletre is. Alkatrészek, gumik. Nagy javítóműhely Varrógépek, gramofonok, VIáru fíánárilhá7 Rádiók, gyermekkocsik UCÍy U6|ldfUlldt Vasárnap: SzAK-Pereces az ujszegedi sporttelepen A SzAK ujabb sikere az NBB-ben örömmel löl­ti el -a szegedi sportközönséget, de amilyen érté­kesek a SzAK sikerei, olyan gyengék az anyagi eredmények. Elég, lia annyit mondunk — beava­tott helyről szerzett információnk alapján—, hogy a SzAK eddig minden mérkőzésére ráfizetett. Megállapítja a vezetőség, hogy a jó eredmények hatása alatt fokozódik az érdeklődés, ez azonban még nem elég arra, hogy a mérkőzések ne vég­ződjenek deficittel. Vasárnap is az NBB egyik ujabb „mumusa" latogat el Szegedre; a Terecesi TK. Az NBB-ért folyó küzdelem során ezúttal fog elsőizben talál­kozni egymással a két csapat, a két egyesület if­júsági együttese már összemérte erejét. A SzAK ifjúsági csapata az országos bajnokságért folyó meccsek során — mint ismeretes — éppen a Pe­recesi TK-val került össze Perecesen és meg­hosszabbított idő ulán egygólos vereséget szen­vedett. Ha jó a PTK ifjúsági csapata, akkor jó­nak kell lenni az első garnitúrának is. Ezt bi­zonyítják eddigi eredményei is. A MAYAG-ot Bu­dapesten legyőzte, de elvette a pontokat az SBTC-töl is, amelytől a SzAK 1:3 arányú vere­séget szenvedett. Eldöntellenül mérkőzött Cse­pelen a MOVE-val. A diósgyőriek, akik vasárnap Szegeden jártak, mondták, hogy a PTK „hara­pós" csapat; igen erőteljes futballt játszik és mindenki számára komoly ellenfél. Tekintetlel arra. hogy a perccesiek a kemény futball kulliválói, nem lehet tudni, hogy a tech­nikára felépített piros-fekete csapat, hogyan áll­ja meg velük szemben a helyét. A SzAK érdekes előjátékról gondoskodott. Meg­egyezett az SzTK-val, hogy a Sylvánia elleni baj­noki meccsét az ujszegedi sporttelepen játsza le. Hosszú idő után cz az első eset, hogy az SzTK nem ragaszkodott saját pályájához, jóllehet a Sylvánia is nála talált ollhonra. A SzAK szeret­né, ha ifjúsági csapata, amely a Móravárossal fog játszani, szintén az ujszegedi sporttelepen mérkőzzék. A pályaválasztó ugyanis a Móravá­ros. Letiltották a magyar-román mérkőzéseket A Szeged FC a Nemzetivel játszik a Vasutas-stadionban Az Országos Testnevelési Tanács Kedden délután hivatalosan értesítette a Magyar Labdarugó Szövetséget, hogy a szombat­vasárnapi magyar-román válogatott mérkő­zéseket, amelyek Bukarestben kerültek volna eldöntésre, nem engedélyezi, illetve a start­engedélyt megtagadta. A Nemzeti Liga a váratlan Fordulat után ugy határozott, hogy a szabadon maradt ter­minust bajnoki mérkőzésekkel tölti ki és a december 18-ra kisorsolt bajnoki fordulót hozza előre vasárnapra. A fordulat természetesen meglepte a Sze­ged FC-t is, amelynek igy vasárnap bajnoki meccset kell játszania. A Szeged FC-nek a program szerint december 18-án a Nemzeti lett volna az ellenfele, a fekete-fehérekkel a rendelkezés szerint vasárnap játsza le a meccsét. A Szeged FC az értesülés után nyomban hozzálátott a vasárnapi mérkőzés előkészíté­séhez és már el is intézte az előjáték kér­dését. Eszerint a Szeged FC—Nemzeti liga­bajnoki találkozó előtt a Vasutas—KEAC Mindenki vágya teljesül meri kevés pénzért jól és olcsón vásárolhatja meg őszi és téli ruházati szükségletét I Blau Ignátz ruhaüzlctében SZEGED, KELEMEN-UCCA 5. Dusán felszerelt raktárunkon mindent megtalál, amire szüksége van. Tájékoztató Női őszi kabátok 1G P-től Női téli kabátok 23 P-től Női téli kabátok dúsan szőrmézve 28 P-től Modell női kabátok' 38 p-tő' v< bundák modern fazonban 70 P-tol Bakfis kábátok 25 P-től Férfi öltönyök Férfi átm. kabát Férfi téli kabátok Férfi bekecsek Férfi bőrkabátok­Lengyel kabátok Sport és divat nadrágok­irányárak 22 P-től 18 P-töl 22 P-tŐl 28 P-től 55 P-től 40 P-től 7 P-től A legnagyobb választék fiu és leányintézeti és Bocskay kabátokban, olcsó árak, jó mi­nőség, szolid kiszolgálás! amatőrbajnoki derbit rendezik meg a Vas­utas-stadionban. 9 i • A' Szeged FC—Nemzeti és az amatőr* derbi jegyeit 20 százalékos elővételi ked­vezménnyel szombat este 7 Óráig árusítja ö Délmagyarország jegyirodája. Bertók a centerposzton ? 'A debreceni eredménnyel általában mindenki megvan elégedve, — aki nem látta a meccset. Ezek ugyanis arra az álláspontra helyezkednek, hogy Debrecenből pontot hozni, szép teljesítmény. Nem ezen a véleményen van a Szeged FC veze­tőségének az a része, amelyik végignézte a deb­receni küzdelmet. A funkcionáriusoknak az az álláspontja és a játék képe alapján kétségtelenül igy is áll a helyzel, hogy a szegedi csapat gólok­kal győzhetett volna, ha átütőerejü belsőtriója van. A csatárok szép, mutalós akciókkal úgyszól­ván percenkint rohamozták a debreceni kaput, a 16-os vonalon azonban „elhalt" minden gólratö­rési kísérlet. A debreceni meccsen tapasztalt fogyatékossá­gok feltűnést keltő elhatározásra késztetik — hir szerint — a Szeged FC vezetőséget. Nem más­ról van szó, mint arról, hogy Lukácsot kihagyjál? a csapatból cs helyette — Bertókot akarják sze­repeltetni a középcsntár helyén . . . A merész elgondolás végrehajtását kétkedéssel fogadják. A vezetőség egyik tagja érdekesen in­dokolja incg a furcsa tervet: — Az eddigi mérkőzéseken azt láttuk — mon­dotta —, hogy a szegcdi belső hármas szépen fut­ballozik, a kapu előtt azonban „meghal", mert ninrsen benne elég átütő erő és gyorsaság. Hiába adnak be jó labdákat a szélsők, a belsők min­denről lekésnek. Erről Debrecenben újból és új­ból meggyőződhettünk. Szerintem igen fontos oK a változásra az is, hogy a belsők képtelcnelí nemcsak a kapuelőtli magas beadásokat, de * kapukirugást is megszerezni apró termetük mi­att. Tekintettel arra, hogy az anyagi helyzet nem engedi meg uj center szerződtetését, de alkalma* futballista nincs is, a jelenlegi játékosgárdából igyekszünk ezt a problémát megoldani. Felmerüli az a terv és ezt végre is akarjuk hajtani, hogy, — Bertókot fogjuk a jövőben a centerposzton sze­repeltetni. — Bertók centerjátéka ugy került a napirend­re — folytatta informátorunk —, hogy benus minden adottság meg van arra, bogy a kapuelöt­ti beadásokat fejelni tudja, gyors, jól lő és van benne átütőerő. Kétségtelen, hogy technikai adott­ságai nem predesztinálják a centerposztra, dc mellette két technikás, ngyncvezelt előkészitőLit­ballisti játszik, akik majd gondoskodni fogna!? ariöí, hogy Bertók lövőhelyzctbc kerüljön . . . — Mielőtt végleg döntenénk — mondotta végül a funkcionárius —, először kipróbáljuk Bertó­kot a centerposzton. —oOo— 'A Nemzeti liga létszámkérdését mégis felvették a közgyűlés napirendjére. Hetek óta foglalkoztat­ja a Nemzeti liga kisegyesületcit az, hogy az MLSz elnöksége nem akarja a közgyűlés napi­rendjére tűzni a létszámcsökkentés ellen benyúj­tott fellebbezést. Ebben az ügyben állást foglalta Nemzeti liga elnöksége is, amely a fellcbezésnck a napirendre tűzése mellett kardoskodott. A Nem­zeti liga állásfoglalásának meg is van az ered-­ményc. Értesülésünk szerint a közgyűlés prog­ramjára utólag felvették a fellebbezés kérdését és igy az ügy fargyalás alá kerül. Nem lehet ok ilyen körülmények között a kételkedésre abból a szempontból, hogy a létszámcsökkentésből nem lesz semmi. A Szeged FC választmánya szerdán este fél tí órai kezdettel ülést tart a Hungária-szálló sakk­termében. A klub uj választmányának ez lesz az eiső ülése és ezen fogják megválasztani az egyes bizottságok ít. 50 hl. órizling kisebb tételekben is ELADÓ. Értekezni BEA'Xt! GEDEONNAL, KISTEJIPLOMTANYA. 100

Next

/
Thumbnails
Contents