Délmagyarország, 1938. szeptember (14. évfolyam, 186-210. szám)

1938-09-04 / 189. szám

DÉLM A G Y A R O R S Z X G Vasárnap, 1938. szeptember 4. Olcsó-Jó Divatos Elsőrangú uriszabóság Divsfkülönlegességek Széchenyi-tér. KORDA Hivat- és sportöltönyök Bőrkabátok — Felöltök Gumiköpeny — Maárág Intézeti rut>ák — Sankák Ing — Kalap — Myakkenáö nycit és hiába dobáilódzoin »kupos-tárcsa«, »gal­lánc*, »differcnciál«, .»coniprcsszio«, stb., slb. ter­Hlnus technikusokkal, még ncm bizonyos, hogy küvetkczésképcn jó gyakorlati ember is vagyok. Viselve, a gyakorlatban válik cl a jó a rossztól. És valóban elválik, mert a mai fejlett tized- cs száza-dfillcrekkol is kalkuláló, pontos szállítási ha­táridővel dolgozó ipar ncm türi a szemfényvesz­tő, nagyhangú, magukat szakembereknek kiadó iélombereket. Dc kiveti magából a kislátókürii, úgynevezett *kukacolókat« is. Az üzemvezetés alapos elméleti tudás mellett oizonyos mértékű nagyvonalúságot, szigorú rend­. : zcrcsscget, áttekintöképességet, gyors felfogást s nem utolsó sorban munkásokkal való bánni­tudást, igazságszerctetct és katonás fegyelm-a/.ett­.séget követel meg. Legyünk tárgyilagosak és vall­juk be őszintén, hogy ezen egyéniséget adó tu­Iújdonságokat nem lehet könyvből megtanulni Ezekre a rátermettség mellett is nevelődni kell. Nevelődni kell kinn a munka mezején, az üzemben. Dc hogy nevelődjék gyakorlati szakemberré az az egyébként alapos tudományos képzettséggel biró vegycszdoktor, akjt ab ovo ncm engednek ki az üzembe? Vagy, hogy nőjje ki magát szakte­kintéllyé a vegyészdoktor akkor, amikor kormány­rendeletek dezavuálják: köztudomásu tény, hogy hivatalos analízist csak mérnökkaniarai tuy vértez­het. Avagy minek nevezhető a ciánozds monopoli­zál ára? Nem szabad lekicsinyelnünk az e műve­lettel járó veszélyt és felelősseget, de — s ezt a vegyészmérnök éppen olyan jól tudja, mint a vegyészdoktor, hogy — nem feltétlenül szükséges hozzá mérnöki oklevél. Vájjon hány ciánvállalati vegyészmérnök merné szivére tett kézzel kijelen­teni, hogy vállalata minden egyes ciánozási mun­kálatánál jelen volt? Egyik szabályrendelet sem igazságos. A vegyész­doktorok képesítésének helytelen ismeretén ala­puló referencia és a kenyéririgység szülte mind a kettőt. Az a tény, hogy. a vegyészmérnökök ennyire divatba jöttek u vegyészdoktorokkal szemben, ka­marai sze vezettségük mellett nem utolsó sorban magyarázható a vegvészdoktorokat nevelő Alma Mater nemtörődömségénél. Az olyan anya nem­törődömségével, aki felneveli ugyan gyermekét, de minden további nélkül útnak ereszti: eredj, amerre látsz! Rossz az a gyárvezetőség, amely üzeme produktumait nem Igyekszik propagálni s a piacokon elhelyezni, Ncm elég legyártani a sok árut, ej. is kell tudni adni.azokat. Ila Alma Materünk felhívta volna az illetékes vezetökörük és az ipar vezetői figyelmét fiatal, kitűnően képzett vegyészdoktoraira, a helyzet nem fajult volna idáig. Ily módon a vegyészdoklorok ma éppen ugy az érdeklődés középpontjában ál­lanának, mint szerencsésebb kartársaik, a vegyész­mérnökök. Mert mibe kerülne a tudományegyete­mek bölcsészet-, matematika, és természettudós mányi kara vezetőségének a kultuszminisztérium­mal egyetértően bölcsészdoktori diploma helyett vegyészdoktori diplomát kiadni s odahatni, hogy az iparügyi minisztérium a mérnöki kamara min­tájára vegyészdokiorí kamarát is állítson fel? A vegyészdoktorok nyilvántartása nemcsak jo­gos, de ugy gazdasági és ipari, mint honvédelmi szempontokból is elengedhetetlenül szükséges. Nemzeti érdekeink ugy kívánják, hogy értékein­ket ne hagyjuk elkallódni, hanem a lehető leg­jobban használjuk ki, más szóval, stakemberein­ket képzettségüknek megfelelő• helyre állítsuk. Ezekre kívántain a nyilvánosság cs az illetékesek figyelmét felhívni. Ezzel tartoztam az igazság­nak, hazámnak, vegpészdoktortársaimnak cs saiát önérzetemnek. Dr. Katona Emil. Rendszeres Ivókúra»gyógyforrásnál gyógyilja a gyomor, bél és vese belegségeil. Nyitva reggel fél 7-íől. Kérdezze meg orvoséi! könyvet a Markó-ról ... De nem mozdulok a küszöbről, ncm közelitek a fotelhez, holott most nincs tanúr ur és nincs diák fiatalúr, most egyen­rangúak vagyunk ,legalább is annak látszunk itt nz Otthon Körben, ön most nem adhat szekundul, mindnyájan egyenlő tagok és vitás értékű írók vagyunk, most le lehetne leplezni az egészet, fe­lelősségre lehetne' venni, ott Karinthy előtt . . . — de nem mozdulok a küszöbről és igyekszem mihamarább eltűnni a szivarfüst jótékony szürke felhőiben . , . Egy percre átlcsek még u másik szobába, a fo­telek felé, ahol Lenkei tnnár ur látszik a szel­lem és uz értelem villogásában, — Karinthy most kedvére kacag egy tréfán, amit sikerül itt ki­robbantani félisten irók cs cinikus, csalhatatlan ujságirók közölt a klubbun, felpattan és kacagva már el is tűnik a sakkozók cs szivarozók töme­gében. És ebben a pillanatban Lenkei tanár ur megmozdul, felkel a föleiből és lelkendezve ün­nepli Karinthyt, — Tanár ur kérem Karinthyt, •• VI. b.-böl! És a végén minden kiderül. Lenkei tanár ur régen megbékélt Karinthy Frigyessel, sőt soha nem is haragudott rá, dedikált példánya van 'a „Tanár ur kérem" első kiadásából, ő volt az el­ső, aki tiszteletpéldányt kapott, ..Lenkei tanár íre­nnk, hálás emlékezéssel", — Lenkei tanár iir mindent tudott, csak- éppen uz osztályban, a \J. b.-bcn nem akart beszélni uz egészéül, hiszen a szomszédban ott áll a katedra mellett Schwicker tanár ur és Fröhlich tanár ur a hetedikben most kísérletezik az Etwood-félc ojlőgéppcl . . . Ta­nár ur kérem, visszavonjuk az egészet, hiszen Ön nemcsak tanára, dc leghívebb olvasója is Ka­rinthy Frigyesnek, a VI. b -ből . . . A Nyájas Olvasó bizonyára megboesájt, hogy a siratás perceiben, a megrendülés nehéz dobbaná­saiban, amikor tűnő alakja most úszik cl íér­liöl és valóságból, — a siratás nehéz perceiben, először Lenkei tanár ur alakjára gondolok, ahogy megint idézni próbálom Karinthy Fri­gyes arcélét, aki ott iilt a padbm és néhány gyors, bolióeos vonással tudatossá telte és örök­ké felejthetetlenné a kinos és jóságos, a megfejt­hetetlen és egyetlen középiskolát. És Lenkei tanár nrmik a v i'• ágbö', közölünk >/r't-i időtlen leiképpé vált a' i' V-n ' ' r - " t."' - -"­kőrúton Karinthy, aki többé már nem a régi rossz, rakoncátlan diák, dc aki azóta a muló divatokon tul a könyvekben és a szivekben rég­óla liircs iró, — lassan és bizonytalanul imbo­lyog a körúton, esetleg kikorieál morzsol, de mindenképen cs bizonyosan félrebukott a nevet­séges nyakkendője, hires Íróhoz egyáltalán ncm méltó ez a hanyag és figyelmetlen uccai gesztus, de nyomában kislányok bukdácsoló csapatja cset­lik és csipog, lelkendezve autogrammért ostro­molja — és ez a valószínűtlen, hanyag hires iró leáll velük az amerikai büffc sarkán, kacag velük, szinte úszik a kislányok kicsorduló villogásá­val és olt a sarkon, főtt kukoricával a kezében napestig irja az ormótlan és idétlen, kaligrafikus és fejedelmi autogramokat -a kiszakított irka­lapokra és a selyemfcdelü albumokba . . . És néhány valószínűtlenül szép délelőttön a redukció „nagyszobájában", ahol a mindenkori minden újság láza és gyönyörűséges izgalma zu­hog, ahol a világ közepe trombitál események­ben és információkban, tényekben és kombiná­ciókban — és ahol most a lapzárás utolsó élet­veszélyes percei agáinak és lobognak és ahol eb­ben a pillanatban Karinthy megjelent, belero-b­bont ebbe a robbanó redakcióba, valami kegyet­lenül csúfondáros uj történetbe kezd, szája tán­cot a szavakban, arca uj világba változik . . . és már ö a világ közepe, események és lehetőségek, várakozások és értesülések mind összeomlottak, a telefonok süketen csilingelnek, a riport áram­lása varászütésre véget ért, már csak ö van itt a vízesés zuhatagában, már körülötte tornyosul élet és redalieiö, ahogy felröppennek villanyos mon­datai; csuk egy központ, egy értelem és egy ideg­rendszer van: Karinthy. « Világ tud megváltozni az értelem és a vilá­gosság világában, a csúfolódás és a lelkcndezés költészetében, — egy világ változik meg a maga összes betonjaival és oszlopaival, — a gondolat, az ötlet és a szellem vette át itt a világot, beton és oszlop mind peholykönnyüvé semmisül és csuk egyetlen egy létezik és uralkodik: a szel­lem és az értelem. És a világ megváltozik a pó­diumon is, profán s'kerck és olcsó hatások, ahogy z;,ú" ie és e-npEotlan, gyűrötten cs ké­" •"•" " . ' ••••• > • ' '-• I n lö zönség elé: valaki, Karinthy. Emlékszem egy ilyen estére, a Zenakadémia lámpái és orgonája alatt .már régen zúgott és pergett az este, a kö­zönség jóindulatúan, dc kielégítetlenül és vára­kozva ült a tengernyi földszinten, valaminek jön­nie kellett, valami kivételes produkciónak, a ,.nagy számnak", különben clsiilycdt volna az egész a jóindulatú tapsok kongó ürességébeu. Már csak öt pere hiányzik az egészből, már ké­szülődnek a ruhatárak, amikor ziláltan és csap­zottan, öltözetlenül és ünnepélyesség nclküt hir­telen és váratlanul (hiszen pontosan hirdetve volt!) — megérkezett Karinthy. Azonmód, ahogy kiugrott a villamosból, kalapját odav've a por­tásnak, kituszkolták a pódiumra és két nerc za­vart és kényszerű lihegésc ulán, megvarázsolta és megváltoztatta az egész nézőteret. Pedig csak egy esti lapot vett elő zakójának zsebéből, csak az újság fehér széleit forgatta, ahogy belepillan­tott két zilált mondat között és rákezdett az elő­adási a, a művész és a költő, a bölcsész és a bio­logus eioidására, csak ugy rögtönzött és ünne­pélytclen szavakkal és csak ugy közbevetve, be­mondta a közönségnek, hogy ncm volt ideje ké­szülni, csak néhány szót felirt magának az újság szélére, amig zökkent vele a zsúfolt villamos, amig kerekeken és váltókon ideért csapzottan és lihegve a pódiumra. Egy perc alatt a világ vál­tozott meg a pódiumon, hololt csak egy csapzott és készületlen ember kezdett beszélni — emberek­hoz, Mellemről és gondolatról. Most vége van ennek is, ennek a csapzott és rendszertelen, ennek a rögtönző és öllözetlen élet­nek is. Ki mindenki ment cl ebben a sorban, egy­másután egy egész világ, sőt több ennél: az érte­lem. Igy szövődik, nő, egyre jobban a rettenetes sor: Tóth Árpád, Somlyó Zoltán, Móra Ferenc, Juhász Gyula, tegnap Kosztolányi és most Ka­rinthy. Ahogy igy elvonulnak figurák és szim­bólumok, képek és jelenetek, ahogy tnég elevenen él, sajog és sir az egész megrenditő kép, mi­lyen fájdalmasan és milyen világosan igaza von az Írónak, aki a siófoki hirre igy sirt bele a te­lefonba : Barát o m, kortársak nélkül nc m érdemes élni... Igen, kortársak és korszak nélkül, amely hozzánk tartozott és amely mi ve.i'.unk, mindannyian. Világosság és éri- . -in

Next

/
Thumbnails
Contents