Délmagyarország, 1938. szeptember (14. évfolyam, 186-210. szám)
1938-09-28 / 208. szám
DÉI MAGYAPORS7AG Szerda 1938 szeptember 28. !• iii !• 'hh m iii Valódi Merkúr kerékpárok ismét kaphatók. Részletre is. Alkatrészek, gumik. Nagy javítóműhely Varrógépek, Gramofonok, UAdiók, gyermekkocsik Déry Génáruház A lány, a vasutas és az Omega óra Először felmentetlék, másodszor nyolchónapra ítélték a lényt, aki az itélet után hisztériás jelenetet rendezett a biróság előtt (A Délinagyarorazág munkatársától). A szegedi törvényszék S á r u yttunácsa kedden vonta felelősségre lopás büntette óimén Kóhajda Viktória rovottinultu leányt. Kóhajda Viktória augusztus elsején, hajnalban megszólított uz uciáu egy nyugdíjas vasutast, aki becsípve igyekezett hazafelé ós cigarettát kért tőle. Az öregnél nem volt cigaretta, ellenben beinvitálta a nőt egy vendéglőbe. Olt u nyugdíjas vasutas az asztal mellett elaludt és ekkor Kóhajda Viktória kihúzta zsebéből értékes Omega óráját és eltűnt A vasutas feljelentésére később elfogták, biróság elé is állították, dc olt fel kellelt menteni, mert nem volt ellene bizonyíték a nyugdijai vasutas vallomásán kivül. Az órái nem találták meg. Ak ker a biróság elrendelte azonnali szab ídlábrubelyezését. Az újságokból értesült a dologról Rózsa Sándorné tejárus asszony, aki az órát annak idején megvette. Felment a rendőrségre és elmondotta, hogy a lopást követő napon megjeleni nála Kóhajda Viktória és azzal i mesével, hogy a férje megszökött tőle és egy fillér nélkül itthagyta, egy órát kínált neki eladásra, amit meg is vett tőle Két pengőért. A rendörségen kiderült, hogy az óra azonos ar, ellopott Omegával. Kóhajda Viktória ellen ismét megindult az eljárás. az ügyészség újrafelvételi kérelmében kérte -a felmentő itélet megsemmisítését és Kóhajda Viktória elitélését. A keddi főtárgyaláson a leány állhatatosan tagadott. Kihallgatták a nyugdíjast, aki határozottan feli-inerto beune azt a uöl, 'akivel együtt volt. vallomást tett egy éjjeliőr is, aki látta kettejüket elnienui, végül vallott Rózsáné is, uki szintén határozottan felismerte a vádlottban azt a nőt akitől az órát megvette. Kóhajda Viktória ezekután is megmaradt tagadása mellcff, kijelentette, hogy azokban a napokban súlyos betegen feküdt otthon, ncm is láthatták az uccán. A biróság u leányt nyolc hónapi börtönie itéllc. Kóhajda Viktória kijelentette, hogy az Ítéletben megnyugszik, ha kct heti halasztást kap a büntetés megkezdésére. Az ügyész azonban közölte, hogy nem engedheti szabadon. A leány erre hisztériás jelenetet rögtönzött, sirt, kiabált, kérte, hogy inkább ítéljék kőféláltali balálra , . . Az elnök többszöri figyelmeztetésére sem hagyta abba a kiabálást, mire három napi magánzárkát kapott. Végre nagynehezen megnyugodott, az Ítéletben és igy az jogerősség lett. Ujonan átatakittotft helyiségeinkben nz őszi és teli ruházati cikkek árusításút megkezdtük. Blau Ignátz férfi cs női ruhák áruháza KELEMEN-UCCA 5. a legnagyobb és legválasztékos,' '» raktár az összes ruházati cikkekben, NÖI, FÉRFI, LEÁNY és FIU RUHÁK, kabátok, bundák, iskolaruhúk, Bocskay kabátok a legnagyobb választékban. . MEGBÍZHATÓ ÁRU! Szolid kiszolgálást OLCSÓ ÁRAK! Külön női osztály. Tekintse meg áras kirakatainkat. Amii az adófizetésről íudni kell A beruházási hozzájárulás első negyedévi résztelét október l- g be kell lizefni A pénzügy igazgatóság u beruházási hozzájárulás kivetését befejezte. A beruházási hozzájárulás összegéről a fizetésre kötelezetteket fizetési meghagyással értesítik. A fizetési meghagyásokat most kézbesítik. A fizetési meghagyásában nemcsak a beruházási hozzájárulás összeget és az értékek megállapítására vonatkozó indokokat, hanem a negyedéven kint fizetendő részletek őszszegeit. a fizetés idejét, valamint a kamattérítésre való esetleges igényjogosultságot is feltüntetik. \ fizetésre kötelezettek q beruuházási hozzájárulást megállapító fizetési meghagyás ellen a kézbesítéstől számított 15 nap alatt a pénzügyigazgatóság székhelyén alakított döntőbizottsághoz fellebbezhetnek, amelyei a pénzügy igazgatóságnál írásban kell benvujluni. A döntőbizottság á hozzá érkezett fellebbezéseket elbírálja. Határozatának meghozatalánál uincs a fellebbezésben megjelöli halárukhoz kulvc. hanem uz alsóbb fokon megállapított összeget felemelheti, vagy leszállíthatja. A beruházási hozzájárulást 20 egyenlő negyedévi részletben kell megfizetni. A negyedévi részletek 1038. év október hó 1 napjától kezdődően minden év január, április, julius cs október hó 1 napján esedékesek és ugyanezen időpontokig fizetendők. Azok a fizetésre kötelezettek, akiknek jövedelme egészben vagy túlnyomó részben mező- és erdőgazdaságból származik, a beruházási hozzájárulást 1938 cv október hó 1 napjától számított 25 egyenlő negyedévi részletben fizetik. Azok a fizetésre kötelezetlek, akik az 1921, cvi XLV. te. szerint a mező-,- erdő- cs szőlőgazdasági ingatlanok utáu kivethető vagyonváltságra készpénzben teljcsitettek fizetést, a beruházási hozzájárulást az 1938 év október hó 1 napjától száinilult 30 egyenlő negyedévi részletben fizetik. Akik a vagyon váltságot az előbbiek közül természetben ingatlanátadás utján rótták le, a beruházási hozzájárulást az 1938 év október hó 1 napjától számtiott 40 egyenlő negyedévi részletben fizetik. Úgyszintén 10 egyenlő negyedévi részletben fizetik a beruházási hozzájárulást azok a szerzetesrendek, amelyek közoktatással foglalkoznak. ' A pénzügy igazgatóság megengedheti, hogy a beruházási hozzájárulást a fizetésre kötelezett félcveukiut vagy évenkint fizethesse. Ilyen kedvezmény csak kérelemre és csak annak a fizetésre kötelezettnek engedélyezhető, aki igazolja, hogy Jövedelme ucgycdévnél, illetőleg félévnél hosszabb időközökben folyik bc. A pénzügyigazgatóságnak a beruházási hozzájárulást megállapítását tartalmazó fizetési meghagyása, továbbá az elsőfokú döntőbizottságnak a beruházási hozzájárulás tárgyában hozott másodfokú határozata ellen irányuló fellebbezésnek halasztó hatálya nincs. A fellebbezéssel megtámadott elsőfokú kivetés mérve szerint kell a beruházási hozzájárulást fizetni mindaddig, aniig aa elsőfokú döntőbizottság a fellebbezés felett nem határoz. Kivételes méltánylást érdemlő esetekben a pénzügyigazgatóság 'a folyó évi részletekre legfeljebb az év végéig terjedő fizetési halasztást, vagy részletfizetési kedvezményt engedélyezhet. Aki a beruházási hozzájárulás és a birság egy, 'vagy több negyedévi részletét a fizetésre megállapított nap elölt fizeti ineg, az előre befizetett negyedévi részlet után kamattérítésben részesül. Akinek összes tiszta jövedelme 50 százalékbau, vagy ennél nagyobb mértékben föld- és házbirtokból származik, cvi ti százalék, minden más fizetésre kötelezettnek az előre befizetett negyedévi részletek után évi 4 százalék kamattérítés jár. A kamattérítést, ha a kötelezett az évnegyed első napján fizetett, a fizetés napjától, ha pedig később fizetett, a fizetés napját követő évnegyed első napjától az elörefizetett részlet fizetéséra megállapított napig kell számítani. A beruházási hozzájárulás és birság negyedévi részleteinek sérelmes fizetése esetében évi 6 százalék késedelmi kamatot kell fizetni. A késedelmi kamatot a negyedévi részletek fizetésére megállapított évnegyed első napjától — tehát január, április, julius és október hónap 1. napjától — annak a hónapnak a végéig kell felszámítani, amelyben -a fizetést teljesitik. VÁSÁRHELY MEZŐGAZDASÁGI KÉPISKOLA felállítását kérte. A minisztérium hajlandó is teljesíteni a város kérését, azonban csakis azzal a kikötéssel, hogy a város köteles az iskolát felcpileni, huszonöt hold telket adni hozzá és minden élő cs holt felszereléssel ellátni, a minisztérium csak a tauerők fizetését vállalja magára. OROSHÁZÁK BÉKÉSMEGYE MÉHÉSZEI vasáruap nagyszabású méhészeti kiállítást és ezzel kapcsolatban kongresszust és szckbázlclavatási ünnepséget rendeztek. BÉKÉSEN RADÓ SZÍNIGAZGATÓ TÁRSULATA „szabadtéri elüadásbau" bemutalta -a János vitézt. A szabad színpadot a Körös-partján állították fel. A szép idő kedvezett az előadásnak, ugy, hogy összesen mintegy négyezer főnyi közönség gyönyörködölt Kacsóh Pongrácz müvében . . , BÉKÉSCSABA hétfőn tartotta meg rendes közgyűlését, amelyen több fontos pontot is letárgyalt a város törvényhatósága. A KISKUNFÉLEGYHÁZÁN MÜKÖDÖ MÓRA FERENC TÁRSASÁGBA az elmúlt napokban tömegesen lépett bc a városi ifjúság. Az uj tagok külön szakosztályt képeznek az cgycsülelbcn, önálló vezetőséggel. GYOPÁROSFÜRDÖN NEMSOKÁRA HOZZÁKEZDENEK a mélyfúráshoz, amely a szakértők' szerint eredménnyel kecsegtetne és nagymértékben hozzájárulna a fürdő felvirágoztatásához Békésmegye jelentős anyagi segítséget nyujl 4 fúráshoz. ' * BAJA VAROSA a Gyermekvédő Ligával együtt erdei iskolaüdülőotthonokat létesített, amelyeket most október folyamán avatnak fel ünnepélye* keretek között.