Délmagyarország, 1938. szeptember (14. évfolyam, 186-210. szám)
1938-09-13 / 195. szám
10 DELMAGYAR ORSZÁG Ketfd, 103g. szeptember 15. Jól sikerült az úszónap A sportminiszter emlékének hódolt vasárnap Szeged Vasárnap rendezték meg első izben a Ktebelsnerg-emlékvrrsrnyt abból az 'alkalomból, hogy Fehér J István, a MUSz déli kerületének az elnöke 25 éves sportmunkásságára vándordijat alapított a nagy sportminiszter emlékezetére. Az úszónap alkalmából Szegedre érkezett Ncubauer Konstantin egyetemi tanár a kultuszminiszter, Prém Loránd miniszteri tanácsos az OTP cs Itajcsányi Ferenc a MUSz képviseletében. De itt volt 'j MUSz szükebbkörü vezetősége is. Az úszónap programja azzal kezdődött, hogy öt vizipólóbiró jelöltet ugy elméletileg, mint gyakorlatilag levizsgáztattak. A vizsga négynek sizerült. Ezután a verseny rendezősége dr. Buócz Béla főkapitányhelyettessel, vitéz dr. Szabó Géza tanácsnokkal és Fehér J. Istvánnal, a MUSz elnökével az élen ünnepélyesen fogadták a pályaudvaron a budapesti vendégeket. A városháza közgyűlési termében díszközgyűlés volt. Itt dr. Pálfy József tanácsnok a város nevében üdvözöllc a vendégeket. Az ünneplő közönség ezután a fogadalmi templomban miséi hallgató!!, majd megkoszorúzta a kriptában gróf Klebelsberg Kunó sírját. Az ünnepi beszédei Fehér J. István mondotta. Kegyeletes szavakkal méltatta a nagy miniszternek a sport terén szerzeit érdemeit. Délben bankett voll a Hungáriában és délután 3 órakor került sor a nagyszabású versenyre az ujszegedi uszodában. A versenyen részivel! dr. Csik olimpiai bajnok. Angyal, a világ legjobb 100 méteres melluszója, a kitűnő Kőrüssv 1 és Ilidvégiiy, a jó műugró. A közel 1500 főnyi közönség melegen ünnepelte a kilünő versenyzőket. Á verseny előtt tarnói dr. Buócz Béla fökapitányhelyettes, a MUSz déli kerületének a társelnöke mondott beszédei; vázolta a szegedi úszósport fejlődéséi, méltatta Klebelsberg Kunó emlékéi és üdvözölte a vendégeket. A verseny eredménye a következő: 200 m. gyorsúszás: 1. Körösi T (UTE) 2:218. 2 Körösi II. (SzVSE) 2:26.6, 3. Széli (KAC) 2.31 pere. 100 in. hölgy mellúszás: 1. Fancsali (Sz Máv.) 1:41.6, 2. Kovács (KAC) 1:41.8, 3. Székely (OUE) 1:17.4. 100. m. hátúszás: I. Farkas (UTE) 1:138, 2. Bánki (OUE) 1:19.2, 3. Balugyánszky (SzUE) 1:196. 100 in. meghívásos gyorsúszás: 1. dr. Csik Ferenc 59 mp (BEAC), 2. K ertész (c. k) 1:03.8, 3. Körösi II (SzVSE) 1:07 6. Itlll ni. hölgy gyorsúszás: 1. Ilcgcr (SzUE) 121.8, 2. lli--.fi (KAC) 121 4x200 ni. gyorsuszóstaféta: I. SzVSE. 10:516, 2. KAC 11:11, 3. SzUE 11:121. 100 ni. liölgy hátúszás: 1 Fodor (Sz. Máv.) 1:48.4, 2. Szabó (KAC) 1:51. 3. Székely (OUE? 1:55.2, 200 ur. mellúszás: 1 Angyal (UTE) 2:56 8, 2. Kiss (Sz VSE) 3:8, 3. Csenderits (SzUE) 3:15.2. 800 m. cvorsuszás: 1. Körösi f (UTE) 11:15.2, 2 Szabó KAC) 12:19, 3. Monti (Sz.. Máv.) 12:59.6. HxItM) m. hölgy vegyesstatéta: 1. Sz. Máv. 5:14, 2. KAC 5:26. 1"0 ni. ifjúsági hátúszás: I. Bnnky (OUE) 1202, 2. Gyóluy (SzUE) 1:25.2, 3. Szabó (KAC) 1:25.6. 100 m. ifjúsági mellúszás: 1. Csenderits (SzUE) 125.2, 2. Vajta (KAC) 1:278. 3 Bogár (II. Csaba) I 59 1 100 m. ifjúsági gyorsúszás: 1. Soós (KAC) 1 9 4. 1 Saucr (SzUE) 1:9.8, 3. Gombos (Sz. Máv.) 1 12 Műugrás: I. Hidvégliy (MAC) 80.01 pont, 2. Bajszár (SzUE) 75.11. 50 méteres meghívásos gyorsúszás: 1. dr. Csik Ferenc (BEAC) 26.4. 2. Körösi István (UTE) 26.6, 3 Körösi Lajos (SzYSE i 28.4. A verseny után kerültek kiosztásra a VSE) 23 I. A vt rseny végén kerültek kiosztásra a tiszteletdíjuk Szeged város tiszteletdíját Körösi 1 (UTE) nyeilc A S«UE dijai lö.rkas (UTE), S'rgrdi kendet fonógyár diját dr. Csik Ferenc (BEAC), a Foneiero diját Angyal (UTE), a Közúti Vaspálya diját Hidvéghy (MAC) és i S/> i'z Ferenc dijai szintén Körösi I (UTI. nyerte meg. Az ünnepség és a kitűnően sikerült versróy kifogástalan megrendezésével Fehér J. István, dr. Vujkovich Lajos és Balugyánszky Béla szereztek hervadhatatlan erdemeket. —oOo— Nem fudtuk megvédeni a KK-bajnokságot Slavia—Ferencváros 2:0 (OK)) Vasárnap került eldöntésre Budapesten 40 ezer nczö előtt a második Ferencváros—Slavia KKdöntőmérkőzés. Mindenki optimiszlikusan nézett a meccs elé, erre a prágai 2:2-ős eredmény megadta az aljpol, a Ferencváros mégis vesztesként hagyta cl a sporttelepet. Kétségtelen, hogy gyengén játszott vasárnap a Ferencváros, dc szerencséje körül is bajok voltak. A Slavia a modern futballt játszotta és ezzel szcrezlc meg a győzelmei gólnélküli félidő után 2:0 arányban. Vytlacsil gólja játékvezetői elnézés következtében csctl. A második Slavia-gólnak Simonok voll a szerzője. A Ferencvárosban csak Lázár, Iláda cs Sárosi 111. játszolt kifogástalanul. —oOo— Az NBB vasárnapi fordulójánnW eredményei: Keleti csoport: WMFC—SBTC 3:1 (1:0), Diósgyőr -Törekvés 3:2 (1:2),. FTC-Péreces 4:3 . (3:0), Szentlőrinc—Cs. MOVE 9:2 (6:0), ReménységMezőtúr 3:1 (1:0), DYSC-Váci SE 4:2 (4:1), Nyugati csoport: Tokod—BSzKRT 3:1 (2:1), UTE— Pécsi 1)V 2:1 (2:1), Rákoskeresztúr—Vasas 2:1 (1:1", Postás - ETO 4:1 (3:1), Sopron—Tatabánya 4:1 (2:1), Alba Regia—Lampart 2:1 (1:0), Haladás—Pénzügy 5:0 (2:0). , DÉLMAGYAR ORSZÁG Megjelenik hélfő kivételével naponta reggel Felelős szerkesztő: PÁSZTOR. JÓZSEF. Szeged: Szerkesztőség Rudolf-tér 9., I. emelel Tclcfpn 23-33. Kiadóhivatal, kölcsönkönyvtár és jegyiroda: Aradi-ucca 8., telefon 13-06. Nyomda: Lőw Lipót-u 9.. telefon 13-06. Makó: Szerkesztőség és kiadóhivatal Városi bérpalota (Tejpiac.) Telefon 215. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavallalat Rt.-nál, Szeged. Felelős nyomdavezető: KLEIN SÁNDOR. MEGHÍVÓ. A Szegcdi Fészek Klub 1938. évi szeptember hó 25 én (vasárnup) d. e. 11 órakor, hulározalképtclenség cselén ugyanazon napon d. e 11 cs fél órakor a klub tiszai uszóházában tartja meg rendes évi -közgyűlését, amelyre az egyesül cl I. tagjait tisztelettel meghívjuk. Szegeden, 1938. évi szeptember hó 8-án. Dr. Oivállt Tibor, Pap Róbert, titkár. elnök. Tárgysorozat: 1. Közgyűlési jegyzőkönyvvezető és jcgyzőkönyvhilelesitők megválasztása. 2. Titkári évi jelentés előterjesztése. 3. Az. 1987. évi zárszámadás beterjesztése és jóváhagyása. 4. Az 1958. évi költségvetés beterjesztése cs megállapítása. 5. Felmentvény megadása a pénztárosnak, ellenőröknek és számvizsgáló bizottságnak. 6. Esetleges indítványok. — A közgyűlésen csak oiv indítványok tárgyalhatók, amelyek legalább 3 nappal előbb a vál tszlmányhoz beadatlak. Délmagivarország Ifölcsönhönuvför Anuaga legnagyobb, előfizetése legkisebb Sor, rum, likőr, konyakszeszáru legolesobb Schwarcznál, Dugonics tér 3. Tűzharcos bajtársaknak kihordásnál az előirt árakból 5% kedvezmény. Elegánsan berendezett különbejáratu szoba — fürdőszoba használattal azonnal kiadó. Mars tér 12, földszint 3. Különbejáratu kis bútorozott szoba fürdőszobával kiadó. Bajzau. 2, II. 7. Tisztviselőnőnek garantáltan tiszta butoro zolt szoba urinőnél kiadó. Báró Jósika u. 24, I. em. Szép, uccui bútorozott szobai kaphat egy-két úriember. Deák Ferenc ai. 18. Ellátás Kisebb diákokat teljes ellátásra felvesz vasulas család iskolák közelében Szenlgyörgy u. 13 szám. Tiszta kétszobás lakás különbejárattal kiadó. Teleki u. 17. Tisza Lajos körül 38, II. emelet 4—5 szobás komfortos lakás november 1-re kiadó. Tudakozódni ugyanott. Tanuló és kifutó fiu — felvétetik. Vida János szabó, Somogyi u. 21. Kél gyermek mellé német nevelőnőt felveszek Solnvarz, Makó, Csekouics u. 7. Kúrpitossegcdet 2—3 fioláit felvesz viléz Süvegh kárpitos. Angol (konfekció) munkához varróleányokat felveszek. Pacsirta ucca 17. Magyar leány 2 gyermek melle 'felvételik. Szent Mihály u. 6a. Szikviz kihordásra óvadékkal fiatalember felvételik. OszlrovszkyuCca 27. Jómegjelcnésü ügyes leányok azonnal felvétel nék. Kis Tisza, Dugonics lér 2. Vizsgázott musszirozónő házakhoz ajánlkozik. Vinczéué, Árva u. 4 szám. Textilüzlet felvesz nőket üzletfelek lálogalá sára fix és jutalék Jó kereset jeligére kiadóba. Megbízható, ügyes kiszolgálón^ felvétetik. Csikós füszerüzlctbe, — Tisza L. körút 53. ÉRETTSÉGIZETT, jómegjelcncsü FIATALEMBERT, aki szállodai és vendéglős szakmában akarja magát kiképezni fizetéssel felveszünk. Részletes 'ajánlatot adóhivatalba kérünk. „Tiszai" jeligére a kio£m Rendszerető btyárónő takarításra felvétetik. Tisza Lajos körút 39 szám, vegytisztitó üzlet Jó bizonyitványu bejárónő azonnalra felvétetik. Szent István tér 15, magas földszint bal 2. Mindenes bejárónőt —> felveszek. Tisza Lajos körút 38 sz. I. jobbra. Jó bizonyítvánnyal bejárónőt felveszek délelőttre. Dr. Katonáué, Somogyi u. 11. ismét írkezeii 198-as lehele uekony kl»hlbi, harisnya a íeWgtöMs ppffj-ygrer Gumiharisnyák. sérv* kötők, talpbetétek, suspensorok Okulnrium Kellner gyógyászati oszlályán. Kárász u. 3. M íjdnrni uj Optimus férfikerékpár olcsóért készpénzért eladó. —Schön Henriknél, Fekelesas u. 15 sz. Zongora modern, alig használt eladó. Szenfliáromság ucca 4a, földszint 6. Ügyes kifutófiut, paprikacsonaagoló embert felvesz. Szeredal, Cserzy M. u. 3. Jóforgalmu uri NÖI FODRASZÜZLET családi okok miatt eladó. Cim: Bordás Dénes Hódmezővásárhely, János-lér. >7/ Teher- és adónienle© villaház olcsón eladó. Gál u. 13. uüiömiiic Női és férfi templomillések bérbeadók. Érdek lőni Holtzer S. és I i ii cégrél. Keiemcii u.