Délmagyarország, 1938. augusztus (14. évfolyam, 162-185. szám)
1938-08-12 / 171. szám
ntlMAGy APQPS7AO Péntek, 1958. augusztus 12. Az orosz-mandzsu határon lefújták a háborút, Észak-Kínában fokozódik az öldöklés Tokié, augusztus 11. Jclenleltük, hogy az orosz-mandzsu határon megszűnt a harc; budapcsli időszámítás szerint csütörtökön hajnalban négy órakor a japánok Gsangkufengnél kürtszóval felt adtak a tüzelés megszüntetésére. A csangkufengi fegyverszüneti megegyezésről szóló moszkvai jelentési a japán külügyi hivatal megerősítette és hozzátette, hogy n megegyezést Litvinov és Sigcmicu között háromórás megbeszélés előzte meg. Londoni jelentés szerint az angol sajtó nagy megkönnyebbüléssel fogadta a szovjetoroszj a pá n megegyezés hirét A lapok szerint ez a megállapodás azt jelenti, hogy a japán csapatok továbbra is •megszállva tartanak 200 mélef széles orosz területsávot, omelv ékalSkban nyúlik bele a szovjet unió területébe- ugyanekkor azonban az oroszok is megmaradnak a kezeik között jevő mnpdzsu területen, amelv mint* ecv 300 méiér mélységben pvulik bele a mandzsu császárság területébe. A vitás határkérdés rendezése ünvéhen a feuvvérszünet után, most rnwr bidadéktalanul megkezdőftnek az nrnsz-inpún tárgyalások. A tárgyalásokban két mandzsu-japán és két szovjetorosz megbízott vesz részt. Cs ez fllaff Kínában ..; London, augusztus 11. Távnlkelétről jeléntik, hogy mialatt a mandzsu határon elhangzott $ ..tüzet szüntess" kürtjel. Északkinában újból fellángolt a légi harc- Japán repülőgépek támadást intézlek Wucsang és Hanjang éllén és bár a felhős láthatár miatt csak 66 gép ért el a cél fölé. de a ledobott bombák igy is töbh, mint hatszáz embert megöltek. A bombázás következtében romokba dőlt a* amerikai egyházi misszió iskolája és a túlzsúfolt nályaudvar. A kinai légi haderő a Jangrse folyón levő japán hadihajókat bombáztaKinai jelentés szerint 10 hajót a bombák eltalállak. A japánok repülőgépei Vuhan tartomány 13 városa ellen csütörtökön délután nagvsrabásu légitámadást intézlek A támadásnak ozidőszerinl 680 liatálos és sebesült áldozata van. 437 ház rombadölt. Elfogták a részegek fosztogatóját Felkutatta a parkban alvó részegeket és kifosztotta őket (A Dc]maqyarország munkatársától,) Cgü|őrlőkön hnjnalban a Stofánia-gétány egyik bokra alatt az őrszemet; rendőr egy "ivó férfit t"]ált. Igazolásra BZÓlitott.i te', majd bekísérte " központi ügyeletre Kiderült, hogy a részegek rémét wikerüll elfogni. Az illető Báhácg Ferenc 26 esztendős égehgzlovák állampolgár, napszámos "ki már hetek óta csavarog Szegeden lakás éy foglalkozás nélkül ég a r*s*eg emberekre vadászik. Vadászterülete " Stefániasétány. ahol a részegek előszeretettel fekügzriek á bokrok tövébe, hogy mámorukat, kialudjak. Estinként Bob ács végigi-azziáz'a a bokrokat és bt lehetetlenül fekvő részeg emberre akadt, azt menthetetlenül kifosztotta. Amikor •? részegek felébredtek, zsebüket üresen faláL iák. gót legtöbbször a zsebüket sem találták meg. mer' Bohárs még a ruhát ip lehuzla róluk- Legutóbb is igy járt egy ittas Iparos. Boháfg ráakadt, kivett0 zsebéből pénzét, lehúzta cipőjét, kabátját. azutan kereket oldott. Bohács Ferenc a rondőrségen beismerte. hogy a részegek fosztogatásán kivül kerékpárlopással és sikkasztással is foglalkozott. A napokban ellopta Huszfo Lajog értékeg gépét, egy itamerósétől pedig 'Jő pengőj sikkagztot'. Szeged ugylátszik mogtanáhan "agy idegenforgalmat boryolit le csavargókban. A rendőrök majd mindennap elfognak egyet-kettőt. Csütörtökön például Rohácson kívül kézrekcrülf egv másik veszedelmes csavargó Is: Drecsi'' Sebő román állampolgár, korsjfényézö. aki már igen sokszor állott különböző bűncselekmények miatt, a bíróságok előtt. Legutóbbi elitéltetésekor a bifóság ps esztendőre kit\ttótta az ország területéről. Djecsin azonban' ennpk e'lenére visszatért. Tagadja, hogv visszatérése óla bártóit is elkövetett volna. A rendőrség mindkét csavargót, Ieta"ózfat,a. „Ml tokkal nagyobb mértékben vagyunk magyarok.. Szeged ünnepélyesen fogadia az amerikai magyarok küldöttségéi (A Délmagyarorezág munkatársától) Csütörtökön délelőtt J féltizenegyórás gyorsvonattal Szegedre érkezeti az amerikai magyarok Verhovay Scgélyzö Egyletének 11 tagu csoportja. Az amerikai migyarok •— mint ismeretes —, a magyarok budapesti világkongresszusára jöttek, amilyet a jövő héten tartanak meg és addig körutazást tesznek az óhazában. A szerdai napó-t Pécsett töltötték, azután Debrecenben jártak és most Budapestről, utjuk kiinduló állomásáról Szegedre jöttek. Az amerikai magyaroka! > pálvaudvaron ünnepélyesen fogadták. A vonatról lelépő 41 első- és második grnerációbeli amerikai magyart a fogadásra megjelent nagyszámú közönség lelkes óvár ióban részesítette. A város nevében dr. Csonka Miklós tanácsnok üdvözölte -a vendégeket; szivből jövő meleg szeretettel köszöntötte őket Szegeden, n szabadtéri játékok, a paprika és a virápók városában Kérte őket. hogy az itt szerzett benyomásokat őrizzék meg szivükben cs érezzék Jól magukat a város falai közölt. 13 u ra dó József, » Verhovay Segély Egylet elnöke válaszolt az üdvözlésre és meghatott szavakkal köszönte meg a bensőséges fogadtatást. — Mi sokkal nagyobb mértékben vagyunk magyarok mondotta —, mert nekünk neu> kellene magyaroknak lennünk A mi utazásunk nemcsak kirándulás, sétautazás, hanem vizsgálni .lőttünk, hogy milyen eszközökkel, milyen uton-módon jáiáthatnánk hozzá a magunk részéről i» a magyar igazság győzelméhez. Az üdvözlések Után virágcsokrokat nyújtottak át az amerikai magyar hölgyeknek, majd az egész társaság elindult a Vártrs felé; a hölgyek a táros négyesfoga tán, a férfiak autóbuszon hajtattak Tisza-szállobcli szállásukhoz. Déiulán fel 2 órakor a város az ujszegedi Vigadóban ebéden látta vendégül az amerikaiakat, akiket ismét Csonka Miklós üdvözölt. Az amerikai magyarok délután nulóbusf.körsétát tettek. Megmutatták nekik a város nevezetességeit, esto Végignézték a Dóm-téren Az einber tragédiája szabadtéri ilőadását. rénteken délelőtt Röszkére. a trianoni határra Dauer olás uícín. fia sxdrax a fia/a t>asxnálfon : Huiisl-olaiai! PuOlt, fényesít! Fö lerakat; Dudás fodrásznát, Tisza c. krt. 19 és minden főbb íodrászndl Is kap&aíó 1 deka ÍO fillér, -gm rándultak ki a vendégek és útközben megtekintették a szentniihálylelki papi ikamalmot. Este utaz* naJe vissza Budapestre. Csütörtökön déiulán 5 órakor érkezett Szegedre a debreeéni nyárt egyetem hallgatóinak 80 főryi csoportja. A pályaudvaroni dr. vitéz Szabó Géza tanácsnok a város nevében üdvözölte a vendégeket, akik szintén megnézték ag esti szabadtéri játékot. Pénteken délelőtt a város megtekintése szerepel a külföldi vendégek programján és délután 2 órakor utaznak el Szegedről idö A Szegedi Meteorológiai Obszervatórium jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 26.0, a legalacsonyabb 18 C. A barométer adata milliókra és tengerszintre redukálva reggel 760-4, este 759.6 mm. A levegő páratartalma reggel 100, délben 65 százalék. A szél iránva délnyugati, erőssége 1—2. A lehullott csapadék mennyisége 2.4 mm. A Meteorologial Intézet jelenti este 10 órakor. 1 d ő i ó s 1 a t: Mérsékelt szél, Dunántúl már déli, délnyugati irányból, több helyen ismét zivatar, a hőmérséklet átmenetileg emelkedik. Óriási tűzvész Csepregen Győr, auguztqs 11, óriási tűzvész támadfi teg"ap délben Cgepreg községben. Horváth Lajos gazdálkodó nádl'ödeles háza gyulladt kl clögzör, majd a lángnyelvek átcsaptak a szomszédos lakóházakra e8 tömegesen borultak lá.n£ha a szénakazlak js. A csePregi tűzoltók percek a'atJ kivonultak a helyszínre. Az oltási munkákat azonban negyedóráig megakadályozta, hogy a tűzoltók fecskendője motorhiba miatt, nem működött. Emberfőiét'! küzdelem kezdődött, ezutáf»„ amelyben dic&éretreméltóa" kivették a részüket a csepregi diákok is. Nagy felháborodást keltett, hogy a lakosság egyréb'zc karbatett kézzel nézte, mint c6ap fej a láng egymásután több házon és nem akar* ré-sztvenní nz oltási munkálatokban. A szénakazlak és asztagok még éjjel ig ég fek, ugy, hogy a helyszínre érkezett főszolgabírónak a csendőrséggel kellett kényszeríteni sok bámészkodó embert, hogy lajfokban vjzcfv hordjanak éR segédkezzenek " hősios munkálj végző f íizol t óknak. A füz to'jese'1 elpusztította Szálai György, Szájai I ni re," özv. Fülöp István né, özv. Sebeidljch Fer6nené, Székely József. Székely Anna cseprrgi lakogok lakóházit " melléképületekkel együtt. A kár ige" nagy. A tüzvjz&gála* most folyik. Mielőtt nyaralni megy okvetlenül keresse fel kiadóhivatalunkat (Aradi u. 8)