Délmagyarország, 1938. augusztus (14. évfolyam, 162-185. szám)
1938-08-10 / 169. szám
Szerda, 1938. anguszfrre 10. DÉLMAGYARORSZÁG Mezőkovácsházán játszik vasárnap a Szeged FC fléífőn: Szeged FC-Sylvénia a Vasulas-síadionban Bár a 2:0-ás győzelem nem azt mutatja, a Szeged FC vasárnapi békési vendégjátéka mégis a teljes siker jegyében zajlott )e. Az eredmény csak azért nem nagyobbarányu, mert a játékosok a szép és kulturált futballra fektették a fősúlyt. A közönség állandóan tetszésnyilvánítással kisérte a piros-fehérek játékát és a meccs végén meleg ünneplésbe részesítette a szegedi játékosokat. A Szegedi FG-nek a békési meccs volt az fdei első komoly mérkőzése, vasárnap ujabb hasonló játékban lesz része. A csapat ezúttal Mczőkovácsházán szerepel, az MTE ellen, amely a csabai alosztály első csoportjának a tagja- A szegediek közül legutóbb, tavaly pünkösdkor a SzAK játszott Mezőkovácsházán, ahol nagy szeretettel fogadták. Erre a bensőséges fogadtatásra a Szeged FC is számiJJlVl Mezőkovácsházáról még este visszatér a Szeged FC és hétfőn a Sylvániával játszik barátságos mérkőzést a Vasutas-stadionban. A Sylvánia feltétlenül komoly ellenfele lesz a piros-fehér csapatnak- Jó formáját a SzAK ellen is megmutatta. A Szeged FC ezeket a mérkőzéseket arra használja fel, hogy megtalálja a szezonban szerepeltetendő együttesét. A Pestulyhelyfek ellen látszik vasárnap a SzAK? A szabadlistára leli amaíőrjáíékosok azonnal igazolhatók az NBB-csapalokhoz ^ Csütörtökön értekezletei tart a ligacsapaí vezetősége A közönség nagy érdeklődéssel figyeli a SzAK készülődését az NBB-küzdelmekre, bár nagy ambíciót lát a vezetők részéről, az ügyek menetével nincs teljes mértékben megelégedve. Lassúnak tartják a tempót és főleg az anyagi áldozatkészséget keveslik. Ezek tisztában vannak ugyan a SzAK anyagi helyzetével, mégis feltétlenül szükségesnek tartják ennek az akrióba való belekapcsolódását, mert ez a legjobb befektetésTermészetesen ezek a panaszok nem komolyak, inkább figyelmeztetések azok részéről, akik a klubot szeretik és szeretnék ugy megerősíteni, hogy az NBB-ben méltó szerepet töltsön be. Annyi bizonyos, hogy mire a szezon megkezdődik, egy olyan csapattal fog rendelkezni a SzAK, amely méltó képviselője lesz az NBB-ben a szegedi futballsportnak. A játckosszerzcsi fronton különösebb újság nincsen; Földesi, Sajtos II., Ormándy II. cs Klein II. a SzAK játékosának tekintendő és most folynak a tárgyalások a SzFIE-val Török átengedése érdekében- A SzFIE méltányos álláspontra helyezkedett legjobb futballistájával szemben és értesülésünk szerint kiadja a futballistáját, akinek fejlődési lehetőségét a piros-feketék százszázalékban biztosítják. Törökkel megoldódik a balszélső probléma. A renterposztot Földesivei kifogástalanul lehet betölteni és Sajtos Il.-nek is helye van a csapatban. Tekintettel arra, hogy halira nagy szüksége van a SzAK-nak, jól jött Klein II. átigazolása a Sylvániából. Igaz, hogy a kitűnő futballista állandóan csatárt játszott eddig, de az régi futballtörvény, hogy a technikás, kevésbé eredményes csatárból mindig a legjobb fedezet lesz. Erre számit a SzAK is, amikor Klein 11.-vel az egyik íedezetposztot akaria betölteniNagyjelentőségű felvilágosítást kapott a SzAK dr. Fodor Henriktől, a nemzeti liga főtitkárától az átigazolásokra vonatkozólag. A főtitkár közölte, azok az amatőrjátékosok, akiket egyesülelük nem lett visszatartási listára, illetve január 1-el más araatőregyesület részére mar igazolhatók, klubjuk hozzájárulása nélkül nyomban szerepeltethetők az NBB-csapatokban. Ezek a játékosok azonban kizárólag az NBB-csapatban futballozhatnak, uj egyesületük amatőrbajnokságáért küzdő csapatában azonban csak akkor, ha a szabályszerű átigazolási idő letelt. A SzAK vezetősége az előkészítő munka során, csütörtökön este fel 9 órakor összeül a Raffay-ctterembcn levő klubhelyiségben, az ülésen nagyjelentőségű határozatokat hoznak értesülésünk szerint. Beavatott helyen közölték, liogy a csütörtöki vezetőségi értekezlet több futballista ügyében hoz döntést. Igen üdvös volna, ha a vezetőség olyan határozatot hozna, amely szerint egyes játékosok megszerzése érdekében, bizonyos anyagi vonatkozású előlegezést adna a futballista egyesületének „kártalanítására". Régi és jól bevált igazság az, hogy mindenhez befektetés kell, amitől eredményt várunk. Akkor már késő a meglévő és fedezetül szolgáló anyagi erőforráshoz fordulni, amikor egy-két mérkőzés rossz eredménnyel végződölt Ha jó csapat lesz és ebben nincsen okunk kételkedni, a közönség a Szeged FC mellett, szívesen támogatja a SzAKot is, amit a sikeres taggyüjtés is bizonyít. —oo— R nagysikerű motorkerékpáros salakpályaverseny után ... Az a több, mint hatezer ember, aki végignézte a DAC vasárnapi jubiláris motorkerék: páros salakpályaverseny t, megelégedéssel távozott el a sporttelepről, mert olyan küzdelmekben volt része, amilyenekben' eddig nem lehetett. A DAC kitűnő versenyt rendezett és minden vonatkozásban gondoskodott arról, hogy a közönség minden Igényét kielégitse. Nagyszerű versenyzők álfák starthoz, pompás küzdelmek voltak és örömmel tölt el mindenkit, hogy semmiféle baleset nem fordult elő; egy-két bukás történi ugyan, de egyik sem voR komoly. Kétségtelen, hogy a vasárnapi verseny jelentős lökést adott a szegedi motor* kerékpárossporl fejlődésének. A versennyel kapcsolatban beszélgettünk drKlemcnt Antallal, a szegcdi molorsport egyik szakértővel, aki a következőket mondotta: . 'A Délvidéki Automobil Club jubiláris salakpályaversenye a legteljesebb siker jegyében zajlott le. A klub vezetőségét, valamint a verseny rendezőségét a legnagyobb dicséret illeti meg, mert a jubiláris ünnepségek lebonyolítása mellett a verseny rendezését, fáradságot ncm kímélve, sikerrel véghezvitte és ezzel a sportszerető szegedi közönségnek egy olyan sporteseményt nyújtottak, amiben sajnos igen ritkán van részünk. A verseny mindvégig változatos és izgalmas volt — folytatta dr. Klement. Zamecsnik Tivadar, aki 250-es gépével nemcsak a 250-es, hanem az 500-as gépek lóversenyét is megnyerte, „hátborzongatóan" iigyes és vakmerő stílusával, Gulschy Károly, aki tiz éves régi motorjával, kiforrott klasszikus stílusban nyerte a klub vándordiját, valamint Kiss László szintén a régi versenyzőgárda tagja, megmutatták, hogy mi az a salakpályaversenyzés. Az utolsó szegedi pályaversenyen még teljesen kezdőként induló Majsai Mihály, aki ez évben kezdett hozzá komolyan a versenyzéshez, meglepő feljődést nuilalolt és megfelelő gyakorlat és állóképesség megszerzése ulán minden bizonnyal a legelsők közé küzdi fel magát. Bazsik József, valamint Bu jdosó Imre, akik, mint teljesen kezdők indultak a versenyen, amely első szereplésük volt, minden dicséretet megérdemelnek és megérdemelten nyerték a kezdők versenyének második, illetve harmadik diját, olyan kezdőkkel szemben, akik már több páíyaversenyen indullak Mindenesetre megmutatták, mi az igazi sportszereiét és tanulhatnának tőlük azok az ifjú motoros óriások, akik csak a belváros uccáiban produkálják magukat és nagyobb „motor hanggal'4 járnak cs „szóval" többet tudnak, mint például Zamecsnik és egy egész sereg kiasszisversenyzö együttvéve ... —oOo— A Vasutas futballcsapata 2:0 (J:0) a ráncban le. gyöztp * HMTE-t a Hódmezővásárhelyen megrendezett barátságos mérkőzésen. Lauschek, a Szeged FC U,j rsalárszcrzemcnye, kedden délután megérkezett Szegedre, ahová most már egyéves szerződés köti. Tibor Géza, a Szeged FC budapesti képviselője táviratilag értesilclle Markovics Szilárdok a klub ügyvezető-elnökét, hogy Lauschek kiadatását az FTC-nél elintézte és most már nincsen semmi akadálya a játékos szerepeltetésének.