Délmagyarország, 1938. augusztus (14. évfolyam, 162-185. szám)

1938-08-10 / 169. szám

délmagyarország Szerda, 1938. auiriisztiis TO. mmmamwfwwmmmwmfmi' mmmmammmmfmmmwmmmmammmmmmm lengyel estjére A lengyel egyetemi tánc­csoport é$ énekmüévszek augusztus 12- i k i tmmammwmwmwmmmmm ii * •• Hammer Terike meggyógyult (A Délmagyarország munkatársától.. Néhány héttel ezelőtt «z algyői orBzáguton súlyos autószerencsétlenség áldozata l<>tt Hammer Fi­dél vároei tanácsnok leánya, Hammer Terike. A szép szőke leányt a mentők vitték bc a k'i­nikára. Állapota rendkívül súlyos volt, mej-t amint, kiderült, koponyaalapi törést, szenve­dőit ég nein sok rcmény volt ólotbenmaradágá­hoz. Dr. Tóth J6zsef egyetemi tanársegéd ke­zelte a klinikán Hammer Terikét és a gondos kezelés c6odát müveit: a fiatal leány a mult hét végén gyógyulta" hagyta el betegszobáját. Egyelőre azonban a kezelés tovább tart- meri utókurána viszák- Mivel a szerencsétlenség kö­vetkeztében az arca js megsérült, plasztikai műtét is szükségessé vált, miután pedig az areidegek is megsérültek, villanykezeléssel igyekeznek h.oRiteni rajta. Értesülésünk szerint a Hammer-c-salád pert indít dr. Simon György iVetve az autót ve­zető Simonná ellen és keresetükben a gyógy­kezelési , a műtéti, a szanatóriumi költségeken kivül kártérítést is kcrnek­Kerékpárosok! £ll6r*ndia karékpirokat engedményes ér­Kan részletre adom. 0 imikat is alkatrészeket árban'k'aphat SzálltÓ SándOr„él, Szeged, (Kiss D. palota) Kiss u. 2' fflOlM/O rovata. Sertéstelep az ujszegedi Főfasorban Az ujszegedi Főfasor egyik telektulajdonosa még április végével telkén sertéshizlaldát és te­nyészetet rendezett be, ahol kilenc darab hízót és 2 maglókocát tartott 17 malaccal. Májusban a terjengő büz miatt a szomszéd telektulajdonosok a városi közegészségügyi osztálynál panaszt emellek, amely hatóság a panasznak helyt adva, határozatitJg kötelezte a sertéstartó telektulaj­donost, hogy 15 napon belül a sertéseket és a ma­lacokat távolítsa el, a sertésólakat pedig bontsa Je. A tulajdonos a határodat ellen fellebbezéssel élt, dc a másodfokú hatóság a fellebbezés eluta­sításával az alaphatározatot hagyta jóvá. A te­lektulajdonos makacskodása miatt a határozatot a mai napig sem hajtották végre, sőt, amikor az egyik szomszéd telektulajdonos az elöljáróságnál kérte a közegészségügyi hatóság határozatának azonnali végrehajtását, jizl a feleletet kapta, hogy nincs módjában azt végrehajtani, indítson kihá­gás! eljárást. Újszeged nyaralótelep, ahol vidéki nyaralok ts szoktak enyhülést keresni. A közegészségügyi határozatnak eddigi végre nem hajtása már sok nyaralót elidegenített, mert a főleg regge.l és es­ténkint terjedő büz a Főfasor legelején a tartóz­kodást lehetetlenné teszi, a bacillusokat terjesztő legyek rémitően elszaporodnak és igv megfogha­tatlan, hogv miért kell lürni ezt a közegészség­ügyre is ártalmas állapotot. Kiváló tisztelettel: (Aláírás). belépőjegyek 50 fillértől 1.50-ig a Délmagyar­ország jegyirodájában. Szeptember l en kezdődik Dudapesten a lakberendezési Oszi Vásár Ebben az évben szept cnibci" 1—12-ig tartják mrg Budappgiten az Oszj Lakberendezési és Háztartási Vásárt, a városligeti IparCfciar"ok­ban. Ezúttal az ögzj Vásár bárom szempontból bir óriási jelentőséggel. Az egyik az, hogy maradéktalanul mutatja be a modor" lakberen­dezés minden kellékéi és minden újítását, a másik az, hogy egész rendkívüli módo" va­lósággal kioktatja az érdeklődőket a modem háztar'ás vinde" tudnivalójáról, a harmadik pedig az, hogy egész liizony0san feliendifi a tespedő idegenforgalmat. Harminc 6zakma ke­rctéfeen vonulnak fel azok ipar0k, amelyek a csajádi otthon kényelméről gondoskodnak, nagyszabású asztalterítőéi verseny, szemléltető főzőiskola, befőzési verseny, az élelmiszerek tárolási módjának demonstrálás", a helycs vi­lágitág, a takarékos fiitós és miwten máp gyakorlati tudnivaló bemutatása valóságos háziasszonyi akadémJa lesz. Az ösri Vásárra utazó vidéki közön6ég ré­szére a magyar közlekedési vállalatok ezúttal is 50 százalékos menetdi jkedvezményt engedé­lyeztek, még pedig augusztu6 29-től kezdve. — A vidéki főkapitány látogatása Szegeden. Baksa János, az uj vidéki főkapitány hétfőn délután Szegedre érkezett Este megtekintette a Turandot előadását, kedden délelőtt pedig sorra látogatta a rendőrségi hivatalokat. Dél­előtt a Széchenyi-téren rendőri díszszemle volt, amelyen egy zászlóalj gyalogos rendőr, egy szakasz lovas és egy szakasz motorkerék­páros rendőr vonult el az uj főkapitány előtt diszmenetben. Baksa Jánosnak ez volt az első hivatalos látogatása Szegeden. — Uj törvényszék biró. Dr. S z a 1 a y Zol­tán törvényszéki birót a csongrádi járásbíró­ság elnökévé nevezlek ki. Helyére az igazság­ügyminiszter dr. Ujváry István járásbirót helyezte át a szegedi törvényszékhez. — Házasság. Burgcr Margit ós dr. Tur­mayer Gusztáv ügyvéd házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Elsőrendű függönytisztítás Dugásznál, Ká­rolyi-ncca 3. — Kulturházat építettek Ujszőregen. Az Uj­szőregi Iparos és Mezőgazdasági Munkások Ol­vasóköre a földmüvelésügyi minisztérium segé­lyéből, hatóságok és magánszemélyek támog Má­sával szép kulturházat épített Ujszőregen. A kultúrházban oltárfülkét is építettek, ahol a va­sárnapi istentiszteleteket fogják tartani. A kul­turház és az oltárfülke ünnepélyes felavatása szeptember elején lesz. A. kulturház építési költ­ségeinek fedezésérc a következő adományok foly­tak be, amelyekért ezúton mond köszönetet az Ol­vasókör tagjainak nevében Szalai József, a kör elnöke. Csanád vármegye 50 pengő, dr. Glatt­felder GyuJa megyespuspök 30, Szőregi Vasutas Kör 5, Szegedi Kereskedelmi Bank 20, szőregi ka­szinó 20, Kiss Sándorné 2, özv. Privárszkiné 1, Bányai József 2, az ujsgAregi iskolában megtar tott anyák napján befolyt 14 P 71 f, ujszegedi ken­dergvár 20, Lövy Adolf és társa 5, Keme.nesy Jó­zsef 2. Ugi Géza, Kiss Richárd, Bach Károly, Klug András, Heim Károly. Machnyik Gyuláné, v. Szalay Jenőné, v. Balla Mihály, Berta József, Machnyik Gyula, Pákászky Hadován, özv. Bótn Tmréné, a Szeretet Leányai, Nógrády JózseTné, Temesvári István, Kószú István, Kovács József, özv. Siegel Józsefné, özv. Hódy Lajosné, Czinky Ferenc, Bugyi M.-né, Tóth János, Jachan Ignátz­né, Rab Anna, Fichler Béla, Klimó József, Mé­száros Vally, Dudás Bétáné, Széesi Anta.'né, Pa­taki Imréné, Bálint Mihály, Lcbák József, Piuko­vits Sándorné, Balogh József Lajosné, Oláh. Gyöjrgyné, özv. Darócziné, Pataki Lászlcné, Kisa Marczi Miklósné, Kéri Ferencné, György János és Bakai József 1—1, dr. Bcckcr Vendel 5, vitéz Kiss Gyula 2, Szentannay József 10, Wesse! István és neje 5, Mer.yhci Mihály 2, Otott Kovács Lajos 2, Szegcdi Uadastyán Egyesület 5, özv. Kopasz Sán­dorné 2 P, Szegcdi Temetkezési Egyesület 10, Uj­szegedi Katolikus Kör 5, Muskó István 2, szegedi óvónői testület 11 90, Köz- és Magánalkalmazot­tak Temetkezési Egyesülete 5, v. Szirma József 2 90, Roinhányi Mihály 2, szőregi frontharcos cso­port 5, Szőrégi Ipartestület 10, özv. Horváth Jó­zsefné 3, Kenderesi.Andrásné 2, özv. Süli Ferenc­né 2, Prágai András 3, özv. Néhol Antalné 2, Fü­zesi Márton 3, Barálh Antal 10. kisehb adomá­nyok címén 40 P 38 fillér. Az összes gyűjtés ered­ménye 364 pengő 31 fillér. Ezenkívül vitéz Kiss Gyula egy teljes miseruihát és misekönyvet, Bu­gyi M.-né egy Mária képet, Kucsera Pálné egy feszületet, Szalai Józsefné oltárleritőt és vitéz Balla Mihályoé oltárterilöt adományoztak. Az ol­tárt Hoher Béla műbútorasztalos, a kör alelnöke díjtalanul készítette el. Mielőtt nyaralni megy okvetlenül keresse fel kiadóhivatalunkat (Aradi u. 8) •

Next

/
Thumbnails
Contents