Délmagyarország, 1938. augusztus (14. évfolyam, 162-185. szám)

1938-08-09 / 168. szám

Kedd, 1958. augusztus 9. DÉL MAGYARORSZÁG 9 Shvoy Kálmán ünneplése a DAC iublleumán Tamási és Zamecsnik győzöl! a motorkerékpáros salakpálya versenyen Méltó keretek között ünnepelte meg vasár­nap a Délvidéki Automobil cjub fennállásának tizedik évfordulóját és bensőséges ünneplésben részelj lelték a klub elnökét, vjléz dr. Shvoy Kálmán nyugalmazott altábornagy, ország­gyűlési képviselőt, aki a megalapítás óta vi­seli tisztségét Díszközgyűlés, bankett és a ki­tűnően sikerült motorkerékpárosverseny adott méltó keretet az ünnepséghez. A jubileumi ünnepséggel kapcsolatban meg­rendezett emlék jelvényturán szin'én szcp számban vetlek részt az autósok és a motorosok, akiket Somos Miklós százados fogadolt a városháza előtt; valamennyien a DAC jelvényét kapták tiszteletdíjul. A tura és a délutáni verseny résztvevői a befutás ulán tisztelegtek az Országzászló előtt, majd pom­pás felvonulásban, amelyen résztvett vitéz dr. Shvoy Kálmán ny altábornagy, országgyü­lési képviselő és dr. Buócz Béla főkapitányhe­lyettes is, a Hősök Kapuja elé mentek Itt vi­léz dr. Shvoy Kálmán kegyeletes szavak kí­séretében a DAC nevében koszorút helyezett e! az emlékmű talpazatán­Az ünneplő közönség ezután a DAC Árpád-téli klubhelyiségébe vonult, ahol bensőséges ünnepség keretében leleplezték Shvoy Kál­mán arcképét. Az ünnepi beszédet tarnói dr. Buócz Béla fokapitányhelyettes mondotta. A klub nevében hálás köszönetét fejezte ki Shvoy Kálmánnak azért az odaadó, fáradhatatlan munkáért, ame­lyet az egyesület megalakítása és felvirágozta­tása körül kifejteit. — A klub azáltal, hogy vitéz dr. Shvoy Kál­mán arcképét felállította ebben a teremben — mondotta —, le akarja róni a hála, a megem­lékezés, a tisztelet és a szeretet adóját azzal a férfivel szemben, aki egyesületünket megalakí­totta, tiz nehéz esziendő óta vezeti és az or­szág egyik legnagyobb klubjává fejlesztette. — Mi — folytai Iá Buócz Béla emelt han­gon —, akik tagjai vagyunk a DAC-nak, tud­juk csak igazán, hogy milyen sokat köszönhet a klub Shvoy Kálmánnak Akkor alakult meg ez a klub. amikor az egyesületekre a legnehe­zebb feladat várt, Shvoy Kálmán azonban az ő lelkesedésével, hozzáértésével és nagy előre­látásával mindig kiküszöböl le a hibákat cs or­vosolta a bajokat­A főkapitányhelyei les beszédét sokszor sza­kította félbe a lelkes taps és éljenzés, amely hatalmas erejűvé fokozódott, amikor a lepci lehullt az arcképről, amely Shvoy Kálmánt al­tábornagyi egyenruhában, kitüntetéseivel áb­rázolja. A kitiinő festmény Várady alezre­des müve. Vitéz dr Shvoy Kálmán köszönte meg ez­után az ünneplést, hangoztatva, hogy ez az ün­nepség családi ünnepség. — Ezek a faiak — mondotta — tanúi voltak ftnnak, hogy jóban és rosszban összetartot­tunk; a íónak örültünk, a rosszban seeitéttük egymást, mindig együttmaradtunk a nemes cél érdekében. Ez a kép szimbóluma annak, hogy tisztelni kell azokat, akik vezető szerep­re vállalkoznak. Bennünket nemzetvédelmi ve­lők és feladatok vezetnek, amikor a motoroso­kat összefogják Kössünk egy ujabb szövetsé­get és frigyünket hosszabbitsuk meg ujabb 10, 20 évre, vagy hoszabb időre, hogy utódaink szeretettel és elismeréssel gondoljanak az úttö­rőkre. A közvetlen szavakat percekig tarló éljen­zés és <aps kövelte, majd Shvoy Kálmán megvendégelte az ünneplő közönséget. A moto­rosok a körükben megjelent Shvoy Kálmánt háromszoros huj, huj, hajrával üdvözöltek. Az ünnepség résztvevői ezután autókon és motorkerékpárokon a Kárász-uccán és a Kor­zón át a városháza elé vonullak- A közgyűlé­si teremben tartotta meg a DAC jubiláris díszközgyűléséi vitéz dr. Shvoy Kálmán elnökletével. Megjelent a közgyűlésen többek között dr Pálfy Jó­zsef polgármester, dr. Buócz Béla főkapitány­helyettes, Pintér Ferenc tábornok és még igen sokan mások a város vezetői közül. Shvoy Kálmán megnyitójában vázolta a DAC küzdelmes éveit. Méltatta dr Buócz Bé­la főkapitányhelyettes és Somos Miklós szá­zados érdemes munkásságát. Hangoztatta, hogy nemzetvédelmi szempontból nagy felada­tok vál nak a motoros egyesülelekre. Ezután dr. Pálfy József mondott beszédet és a város nevében üdvözölte Shvoy Kálmánt és a jubiláló egyesületet. II lés István a KMAC, Szel n ár Aladár a Frontharcos Szövetség autó- és motorszak­osztálya, Dunai Róbert, Pécsi Kálmán a a szentesi, Menyhárt Gyula a somogyme­gyci autósok üdvözletét tolmácsolta vitéz dr. Shvoy Kálmánnak és a DAC-nak. A díszközgyűlés Shvoy Kálmán szavaival ért véget, majd az ünnepség résztvevői ban­ketten vettek részt a Tisza-szállóban. Itt Illés István a KMAC nevében beszélt és klubjának ajándékát, egy szép ezüst cigarettatárcát adott át a DAC-nak. Dciután, a Pálfv József-leventepályán ke­rült sor a iubiláris motorkerékpáros sa­f lakpályaversenyre, amelyet mintegy 6 ezer ember nézett végig. A verseny minden zökkenő nélkül zajlott le­Ugy az ünnepség, mint a verseny kifogástalan megrendezéséért S o m o s Miklós századosi il­leti dicséret. A verseny eredménye: " " Kezdők versenve 5 kör, 3000 m: 1 Tamási (FTC) 2:46-2, 2. Bazsik (DAC) 2:50 4, 3. Buj­dosó (DAC), 4. Mészáros (Keszthely), 5. Varga (FTC). Haladók 2x5 kör, 6000 m; 1 Tam^i (FTC) 5:35 perc, U ponttal, 2, Bazsik (DAC), 7 pont, 3. Bujdosó (DAC) 7 pont 4- Kottasz (BSzKRT) 5 pont 250 kem-es főverseny 2v5 kör, 6000 méter: 1 Zamecsnik (KMAC) 3 pont, 2 Kiss (FTC) 3 pont, 3. Dámján (FTC) 2 pont Kerékpárosok! ElsörandU kerékpárokat engedményes ér­ben réssletre adom. Gumikat és alkatrészeket most filléres C _ ^ mmóJa C A » rl • árban kaphat 9X91110 9<1 M 1] • Tn a>, Sseged, (Kiss D. palotai Kiss u. 2. Zamecsnik motorhiba és Daniján bukás miatt az első futamban feladta. Mig Kiss a második' futamban motorhiba miatt kiállt Az igy kiala­kult holtversenyt Zamecsnik 2:37 perces ide­jével Kiss 2:47 percével szemben megnyerte, 3000 méteren. 250 kem-en felül 3x5 kör,' üOíiO ro. főversenv: 1. Zamecsnik (KMAC) összidd 5:05.4 p, 12 pont, 2. Kiss (FTC) 5:19.9, 9 pont, 3 Gucsik (FTC) 5:208, 7 pont. 4. Donnán Fe­rencvárosi TC) 6 pont, 5 Majsai (BzKP.T) 5 punt. Oldalkocsis bemutató verseny. 1 Kuglcr (FTC), 2. Gulczik (FTC) KÜiivásos verseny 5 kör, 3000 méter: 1. Tamási (FTC), 2. Donnán (FTC), 3 Mészáros (Törekvés), 4. Bujdosó (DAC). Pályabajnoki főversenv a DAC vándor­dijáéit, 8 kör: 1. Gucsik (FTC) 4:10.4, 2 Kiss (BSzKRT) 4:15.2, 3. Kiss (FTC) 4:13.3, 4 Dó­mján (FTC). A Szeged FC sikeres vendég* játéka Békésen Nagyszámú közönség előtt játszotta le va­sárnap Békésen a Szeged FC idei első ko­moly mérkőzéséi, amelyen a BTE volt az el­lenfele. A szegedi csapat főleg szép játékra törekedett és cz teljes mértékben sikerült is neki; a közönség állandóan tapsolta és ün­nepelte a csapatot, amely végül is 2:0 (1:0) arányban győzött. Gólokkal nyerhetett volna a szegedi csapat, ha történetesen jobban forszí­rozza a győzelmet, de a piros-fehér együttes erős tréningnek és propagandának hasznába fel a játékot- A gólokat Harangozó lőtte; az elsőt a játék e]sö perindusának 30. percében, a másodikat helycsere után a 32. percben ti­zenegyesből A szegedi esapat valamennyi tagja jól ját­szott, mégis ki kell emelni Szójka és Haran­gozó teljesítményét. A játékosok kedden délután kondiriógvakor­latot tartanak a Vasutas-stadionban Somogyi Kálmán vezetésével- Ezen a tréningen még nem vesz részt Lousehek, a Szeged FC uj szerze­ménye, aki csak szerdán köjtözik végleg Sze­gedre. —oO— A SzAK első mérkőzésén csak egygólos győzelmet aratott A SzÁK vasárnap játszotta lc idei első ko­moly előkészítő mérkőzését, amelyen a jóké­pességü Sylvánia volt az ellenfele. A tréning­meccsct nagyszámú közönség nézte végig cs az érdeklődés főleg azoknak a futballistáknak szóit, akik „próbajátékot" játszottak. Ezek kö­zé tartozik Polyák II., Sebők, Földesi, Török, Sajtos ii.. és Ormándy ii A játék élvezetes volt, a SzAK-tól azonban többet vár a közön­ség és a vezetőségnek föltétlenül áldozatot ke ti hozni, hogy a jelenleginél még jobb csapatot hozzon össze. Egy jó csapat a legbiztosabb anyagi befektetés. A mérkőzési a SzAK 3:2 (3:2) arányban nyerte meg. A gólokat Albert (2), Török, illetve Sonkó (2) lőtték­A SzAK-nak javulni kell még, a Sylvánia máris jó. A többi vasárnapi barátságos meccs; SzAK II—Syhána II 3:0 (1:0), KEAC— Pirk SC 13:1 (1:0), Mór»várns—Zrinyi-KAC 10:2 (4:1), UTC—Postás 6:3 (4:0). —oOo— Gyelvty (VtóHitóí.) 1:M.45 óráé idejére] nz MA. őik helyen vérzett vísirnip ttudupett-n ív"­rendezett 25 kilométeres futóversenyen. Klubtár­sa. Csonka, feladta r Küzdelmet

Next

/
Thumbnails
Contents