Délmagyarország, 1938. augusztus (14. évfolyam, 162-185. szám)

1938-08-05 / 165. szám

Péntek, IQ38. augusztus 5. m MAKÓ viii. 5. A szavazókörök uj beosztása. A most készülő uj választási névjegyzékkel egyidejűleg a szavazó­körök uj beosztása is elkészült. Az első titkos választás alapjául szolgáló uj választói névjegy­zék nagy mértékben csökkentette 8 választók szá­niát s már csak azért is célszerű volt a szavazó­körök uj beosztása és arányosítása. Emellett a régi szavazóköri beosztások hibáit is korrigálni igyekezett a polgármester az uj beosztásban, amely ellen legalább 50 szavazó aláírásával lehet az esetleges észrevételeket és panaszokat érvényesí­teni, illetve előterjeszteni. Az uj beosztás szerint az eddigi 15 szavazókör helyett 11 szavazókör lesz Makón. A legjelentősebb változás az, hogy az ed­digi két külterületi szavazókör helyett négy lesz s igy a nagykiterjedésű tanyavilág választói kör.y­nvebben éi vényesithetik választói jogosultságukat. A Toldi Bajtársi Egyesület szombaton este ki­lenc órai kezdetlel a Koronában táncmulatságot rendez. Leforrázta magát egy kisgyerek. K u c s a i Pál másféléves kisfiút súlyos égési sebekkel, életve­szélyes állapotban szállították be tegnap a makói kósházba. A kisfiú a nyári tűzhely körül felügye­let nélkül játszadozott s közben a tűzhelyről ma­gára. rántotta a tejeslábast, amelynek tartalma le­forrázta. A vizsgálatot a földeáki csendőrség meg­indította. Hárman egy ellen. Süveg József ferencszál­liisi 7S éves napszámost szerdán éjszaka 10 óra tájban, amint Püspökiekről jövet lakására igye­kezett, Nagy János ferencszállási lakos két tár­sával megtámadta s agyba-főbe verte Süveg Jó­zsef szerint támadói őt azzal gyanúsítják, hogy a napokban a mezőn fel akarta gyújtani az illetők gabonáját. Az eljárás megindult. Két hónap után jelentkezett- a tetanuszfertő­íés. Varga Pál 16 éves csanádpalotai legény szülei gazdaságában mintegy két hónappal ezelőtt az istállóban a lábán megsérült. A sérülés jelen­téktelennek látszott, be is'gyógyult, csák most tá­madtak komplikációk. A súlyos fájdalmakról pa­naszkodó fiút beszállították a makói kórházba, ahol megállapították, bőgy tetanuszfertőzést szen­vedett. Balesetek. Paulik István 18 éves pitvaros! gazdasági cseléd Karkus András cséplőgépénél dolgozott. Egy vödör vizet akart a cséplőgép szekrényére felvinni, amikor lába alól kicsúszott a létra s olyan szerencsétlenül esett le, hogy bal kulcscsontját eltörte. — Nadicsán Béla 17 éves napszámos a Rákos-féle bentesüzemben dol­gozott. Munka közben megsértette balkezének egyik Ujját s a sérülése ugy elmérgesedett, hogy sérült ujját a kórházban lc kellett operálni. Kulturvonat a vasárnapi Az ember tragédiá­jára. A szegedi szabadtéri játékok előadásaira a naponta közlekedő autóbuszjáratok mellett vasár­nap Az einber tragédiája előadására kulturvonat is indul a Szeged-Csanádi Vasút vonaláról. A kul­lurvonatra a megkívánt minimális utaslétszámot pénteken délig kell biztositaniok az állomási pénz­táraknál,, valamint Makón a Makói Ujságboltban történő jelentkezésekkel. A vasárnapi kulturvonat ugy indul, hogy délután 4 órára érkezzék bc Sze­gedre, hogy az utasoknak módjukban legyen a Dómban 5 órakor kezdődő orgonahangversenyt is mcghallgatniok. Csütörtökön a Turandot második előadására autóbusz indult Makóról s a várme­gye távolabbi részeiből autók szállították íz ér­deklődő közönséget. Ugyancsak autóbuszjárat lesz Makóról a szombati eredeti bemutatóra, az István király népe első előadására. Az életben jobban boldogul az, aki is­meri önmagát, tehetségét és mindazokat a titkos testi és lelki erőket, amelyek sorsunkat irányítják és cselekedeteink­ben dön'ő szerepet játszanak. Mindezt a grafologia utján megtudhatja, ha irás­próbaivet tölt ki kiadóhivatalunkban, ahol az ivek teljesen díjmentesen kap­hatók. Vasady grafologusmester délutá­nonként külön fogadásokat is tart a Dél­magyarország szerkesztőségében (Rudolf­tér 9, I emelet) délután 3—4 óra közölt. A Szeged FC békési mérkőzése Pénteken ismét próbát játszik a budapesti center Ezen a héten a Szeged FG játékosai eddig is alapos munkát végeztek, a tréner szerint erre nagy szükség van, hogy a futballisták kondicióbelileg kifogástalan állapotba kerül­jenek. A készülődés természetesen a szezonra szól, közvetlenül azonban a vasárnapi békési meccsre, amely első komoly mérkőzése lesz az idén a piros-(thér csapatnak. A vezetőség máris kijelölte azt a csapatot, amelyik Béké­sen fog szerepelni és ugy intézkedett, hogy 13 futballista kap szerepet a BISE elleni játék­ban. Ez a csapat fog játszani Békésen­Pálinkás—Szójka, Riesz—Baróti (Varga), Seper, Bertók—Berccz, Bognár, Harangozó, Szilassy, Nagy. Baróti és Varga felváltva fog játszani a je­lek szerint Békésen, de helyet kap a csapat­ban az uj szerzemény, Domonkos is A csapa­tot Somogyi Kálmán tréner kiséri Békésre- Az ő utasításai alapján végeztek kondiriógyakor­latokat csütörtökön délu'án a játékosok és az ő elgondolása volt az is, hogy pénteken ismét kétkapusjáték legyen. Az ismételt kétkapus­játéknak tulajdonképen az a célja, hogy a Szegeden tartózkodó próbajálékos center ké­pességeit alaposan megnézhessék. Sportemberek havi búcsúkor Engi Ferencnél találkoznak. Szeniháromsftq-ucca 69 Bizonytalan a déli atléfacsapat kaposvári szereplése Jelentette a Délmagyarország, hogy szombat és vasárnap rendezik meg Kaposvárott az or­szágos vidéki atlétikai bajnokságokat. Megír­tuk azt is, a küzdelemre a déli válogatott is benevezett és éppen ezért keltett most meg­lepetést az a hir, hogy a déli válogatott utja elé súlyos akadályok merüllek; ninesen pén­ze az abzüvctscgnek az utazásra és az ottar­tózkodás költségcinek a fedezésérc. Az alszö­vetség mindent elkövet, bogy csapatának ka­posvári szereplését biztosítsa; segélykéréssel fordult a központhoz és reméli, hogy megkap­ja a költségeket. A csapatot csak akkor állít­ják össze, amikor a központtól megérkezik a kérelemre a válasz. 11a a MASz fedezi a tel­jes költségeket, ugy komplett együttes megy Kaposvárra, ha azonban csak részben viseli a terheket, ebben az esetben mindössze néhány atléta szerepeltetéséről lehet szó. —ooo— A DAC iubiláris motor­kerékpáros pályaversenye Nagy érdeklődés előzj meg a vasárnapi mo­torkerékpáros salakpályaversenyt, amelyet a Délvidéki Automobil Club rendez meg 10 éves fennállasa; alkalmából. A jubilueni alkalmá­ból emlék jelvény túrát is rendez a klub és a Szegedre érkező vendégeket délelőtt 11 órakor ónnepélyesen fogad(ják a városháza előtt, ahonnan a Hősök Kapujához vonulnak ós megkoszorúzzák az emlékművet. Innen az Arpád-téri klubhelyiségbe mennek a lura és a délutáni verseny résztvevői és a nagyteremben ünnepélyes külsőségek köpött leleplezik vitéz dr. Shvoy Kálmán országgyűlési képviselő arcképét abból az alkalomból, bogy az altá­bornagy 10 eve, vagyis a klub megalakulása óta betölti az elnöki tisztséget. Ezután a városháza közgyűlési termében díszközgyűlés lesz, majd a- vendégek és a klub tagjai a Tisza-Szálló kerthelyiségében megtar­tandó bajtársi ebéden vesznek részt­Délután 4 órakor kerül sor a Pálfy József­lcventepályán a versenyre, amelyen az orszá­gos legjobb „pályamenői'' vesznek reszt- A' versenyre a szegediek már szorgalmason tre­níroznak, hogy felvegyék a küzdelmet az or­szág legjobbjaival. A DÁC felkéri a városi cs a vidéki sport­egyesületek képviselőit, de mindenkit, aki a klubot a jubileum alkalmából üdvözölni óhajt­ják, szándékukat már most jelentsék be a klub titkárságának .Arpád-tér 4., telefon 23-30) A DAC felkéri tagjait és a gépjármüvei rendel­kező szegedieket, hogy a; városháza előtti fo­gadáson, mini a Hősök Kapuja előtti ünnepsé­gen minél nagyobb számban vegyenek részt­-oo— A DLASz kizárta a Móravárost a bajnokságból A DLASz tanácsa legutóbbi ülésen végre­hajtotta a csoportbeosztásokat- A régivel szem­ben mindössze annyi változás történt, hogy a szegedi másodosztályt két csoportra osztotta; Tisza, illetve Maros alcsoportra azért, hogy az elsőosztályu együttesek második csapatai is játszhassanak a bajnokságért. Ilyen körülmé­nyek között helyet kapott a két csoportban az elsőosztályban is szereplők közül a SzAK, a KEAC, a Vasutas, a IITVE, az MTK és a MAK ezenkivül 12 másodosztályú csapat. Egy­egy csoportnak 9 tagja van. A SzAK, bár az NBB-ben játszik első garnitúrájával, a szabá­lyok értelmében ő is csak ide kapott beosz­tást. A DLASz nem fogadta cl a Móraváros ne­vezését és kizárási indítványt terjesztett az MLSz-hcz- A kizárási indítványt oka az a per, amelyet a Móraváros a DLASz engedélye nélkül inditotl egyes IITVE-vezclök ellen. -ooo— Kisorsolták a vízipóló európabajniki mérkő­zéseket. Szombaton kezdődnek meg Londonban az európaöajnoki uszó- és vizipólóküzdclmek. Az il­letékes bizottság tegnap kisorsolta a vizipólómets­cseket. A sorsolás szerint ez a magyar csapat programja: szombaton Olaszország, hétfőn Hol­landia, kedden Jugoszlávia, szerdán Franciaország, csütörtökön Németország, pénteken Belgium és szombaton Anglia ellen küzd a hegemónia meg­védéséért a niagyar válogatott együttes. Az úszó­számok kisorsolásának érdekessége, hogy Csík és a német Fischcr egy előfutamban úszik. Gyurcsó pénteken utazik Parisba. Gyurcsó Já­ros, a Szeged FC volt futballistája, aki >a Bed Starhoz szerződött és aki mór hetekkel ezelőtt Bu­dapestre utazott, pénteken utazik Parisba, ahol csapatának osztályozó mérkőzésen) mutatkozik be.

Next

/
Thumbnails
Contents