Délmagyarország, 1938. augusztus (14. évfolyam, 162-185. szám)
1938-08-30 / 184. szám
Ke'dd. 193S augusztus 50: DECMXGYSTT0E5ZXCÍ Helytelenül összeállított csapattal, döntetlennel kezdődött a szegedi szezon Szeged FC—Budafok 1:1 (1:0) "X SzegecJ FC debüje a Vasutas-stadionban, nem sikerült ugy, ahogy kellett volna. A szegedi csapat a Budafok ellen nem nyújtotta azt a teljesítményt, mint amit lehetett volna tőle várni. A szegedi csapat, meg kell állapítani, győzelmet érdemelt volna, hiszen — három mérkőzésre való gólhelyzete volt. A Budafoknak tulajdonképen csak két komoly helyzete volt, ezekből is gólt szerzett. Az eredmény oka elsősorban: a helytelen összeállítás. Ugy látszik, hogy a sok játékos közül niég nem tudta kiválasztani a vezetőség a legjobbakat és egyelőre még nincsen tisztában azzal, hogy melyik poszton kell azokat szerepeltetniRemélni lehet, a Szolnoki Máv, ellen a rendelkezésre álló legjobb csapattal veszi fel a küzdelmet a Szeged FC'A vasárnapi Szeged FC-ben voltak' kirívó hibák, éppen az összeállítás helytelensége miatt és ugy látszott, mintha egyes játékosok" nem a szükséges lelkesedéssel futballoztak volna. Hibátlan ember- vasárnap csak egy volt a Szeged FC-ben; Pálinkás. Kivüle elfogadható játékot mutatott Riesz. Szójkánál kikicsusztak a hibák, a gól is az ő terhére irható. A haifsor jól kezdett, később azonban visszaesett. Az uj szerzemény, Marosi jó futballista, ugy láttuk azonban a tempóbirása körül még hibák vannak Bertók" rakkol, Seper kielégített, lerontotta azonban teljesítményét felesleges faultjaival. Bognár a szélen szépen viszi le a labdát, de gyorsabb lehetne és a kapu előtt nyugodtabb, halározottahfe, gólratöröbb. Mellette játszott az együttes egyik leggyengébb embere. Baróti. Kár ezt a tehetséges futballistát a csatársorban szerepeltetni. Tehetségest játékost ismertünk meg Lukácsban. Még kiforratlan, de egyik leghasznosabb tagja tehet a csapatnak és ki kell próbálni az öszszekötő poszton, mert Harangozónak' sehogyan sem konveniált a balösszekötőben való játék- Harangozó rutinjára, nagy technikai felkészültségére a centerposzton vari szükség. Nincs benne annyi küzdőképesség, hogy az összekötőjntékkal való nagy munkát magára vállalja- Nagy a szokásos játékát mulatta; célirányos lövést most egyáltalán nem láttunk". A Budafokban kiemelkedő teljesítményi nvutott a közvetlen védelem és szünet után a balfsor. A mezőny legjobb embere mégis a játékvezető, Vass Antal volt. 'Á játék helyenkint élvezetes volt, általában Azonban nem mnzgott valami magas nivón. 'A gólok sulvos védelmi hibából estek. Kél ,kabinetalakitástt' láttunk". 'Az egyik" az volt, amikor Pálinkás kivédte Kovács T. közeli fejesét, a másik amikor Lukács „lehasalva" bombafejest küldött a budafoki kapura. A Szeged FC szerezte meg a vezetést á '17Kerékpárosok! Elsörendll kerékpárokat engedményes árban résxletre adom. fi'imikat és alkatrészeket árban kaphat Szántó Sándornál Szeged, (Kiss D. palota) Kiss u. 2 percben; Baróti jő labdát adott Lukácsnak, akit a védők „elnéztek" és a center a tétovázó kapus mellett gólt lőtt. 1:0. A második félidő 6 percében Szójka hibája miatt Szegedi kiugrott és „komótosan" futva a kapura, védhetetlen góllal kiegyenlített. 1:1. üz uj futballisták nem szerepelhettek, kikapott a SzAK Mezőtúron MAFC—SzAK 3:1 (1:1) 'A SzAK vasárnap játszotta le Mezőtúron, á MAFC ellen első NBB-mérlőzését és a start nem sikerült., A SzAK vasárnapi győzelmében nemigen biztak Szegeden és ennek egyetlen oka az volt, hogy a szövetség hibá ja miatt az uj futballisták igazolása nem érkezett meg idejébe az egyesülethez. Polyák, Bartha, Török, Kiss II„ Sajtos II. nélkül állt ki a pirosfekete együttes. Az uj futballisták közül csak Földesi játszhatott, ő azután kitűnően is futbalozott Tartalékoltsága ellenérc sem érdemelte meg a vereséget a SzAK, amely azért maradt alul a meccsen, mert nem volt benne annyi küzdőképesség, mint ellenfelében. A vezetést a szegedi csapat szerezte meg a 20. percben Földesi révén. Hódy egyenlített ki a 25. percben egy rosszul hazaadott labdából. 1:1 A második félidőben mind a két mezőtúri gólnak is Hódy volt a szerzője. Az egyiket szabadrúgásból rúgta a MAFC centere. A szegedi csapatban csak Rózsa, Földesi, Albert és Gombos játszott jól. A hibákat sürgősen korrigálni kell. —ooo— Meglepetések a vasárnapi amaförstarion Az SzTK sulvos vereséget szenvedett Szentesen, az UTC legyőzte a KAC-ot Vasárnap játszották lc első mérkőzéseiket a szegedi alosztály amatőrjei és már az első forduló két nagy meglepetéssel szolgált: az SzTK vereséget szenvedett Szentesen, az UTC legyőzte a KAC-ot. Nehéz győzelmet aratolt a KEAC és a HTVE. Fölényes játék után szerezte meg e'ső bajnoki pontjait a Vasutas. A Sylvánia nem bírt a MAK-kal. i Vasutas_SzTE 5:0 (1:0) A Vasutas-stadionban, a Szeged FC—Budafok találkozó elött rendezték meg a mérkőzést, amelyet a szegedi csapat fölényes játékkal biztosan nyert meg Péli (3), Borbély I. és Soós góljaival. UTC-KAC 2:0 (1:0) Az UTC-pályán az elsőosztályba debüiáló ujszegedi csapat gólokban ki nem fejezhető fölénnyel verte meg az örökös ba'jnokaspi© ránst. Kitűnő start volt az UTC részéről, A, gólokat Széli és Bozóki lőtte. KEAC—KTK 4:3 (2:2) Kiskunfélegyháza. X KEAC már 2:Ö-ra vezetett, amikor a KTK kiegyenlített és a veze© tést is megszerezte. Az egyetemi csapat csali nehezen tudott győzni, bár technikailag sr>k© kai jobb volt, mint ellenfele. A gólokat Dénuel (2), Nyári (2), illetve Fejes (2) és Gulyás szc*. rezte. Sz. Máv.—SzTK 5:1 (3:0) Szentes. A kék-fehérek" gyenge napot fog© lak ki, ezért szenvedtek vereséget. A gólarány túlzott. Góllövők: Misály (3), Dabza, Nádai* illetve Szekergs. Schaffcr megsérült és a má© sodik félidő elején kiállt. MAK—Sylvánia 5:2 (1:2) Makó. Az ?lső félidőben, amig a nagy Ira© mot birta az elsőosztály újonca, jobb volt, mint ellenfele, a második félidőben azonban! visszaesett és a vereséget nem kerülhette el. A! gólokat Balogh (2), Varga, Vizslán, illetve Juhász II. és Czeglédy lőtteHTVE—MTK 2:1 (1:1) Hódmezőásárhely. Az MTK olyan lelkeseit játszott, hogy az eldöntetlen eredményre rá© szolgált volna. Góllövők: Szabó, Gonda (11esből), illetve Varga. Másodosztályú bajnoki mérkőzések": N/rged: Mö© raváros—MTK ii. 6:1 (3:0), SzFIE-KPLE 3:3 (2:1), SzAK ii.—Vasutas II. 2:0. A második fél© időt karhatalom hiánya miatt a játékvezető nemi vezette lc. A Vasutas votl a rendező egyesület. Makó: MAK ii— SzATE 4:2 (2:0), Hódmezővásárhely: HTVE 1I.-STC 5:0 (1:0), Mindszent: HMTS —MLE 4:1 (2:0). — Szövetségi dljmerrsek: Szeged: UTC ii—SzATE ii., 3:2(2:1), SzTK ii-© Móraváros IÍ. 1:0 (0:0). — Barátságos játékok: Kzegrd: Szeged FC. B)—Pick SC 4:4 (40), ZrinyiKAC—SzAK-vegyes 3.0 (1:0), Zrinyi-KAC ifj.— SzFIE ifj. 0:0. Súlyos vereséggel fejezte be a SzUE a bajnoki szezont e FTC-SzUE 7:1 (3:1) •'i Már a startnál elvesztette a SzUE az FTC elleni meccsét. Nem játszhatott az utolsó bajnoki meccsen sem a két évre eltiltott Sza* niszló, Pleplár cs Báthy és nem szerepelt a megbüntetett pólózókkal szolidáris Herendi I. cs Herendi II. A standard csapatból mindősz© sze Pintér kapus és Berde balszélső játszott. Ez utóbbi centerhalf volt vasárnap. A többi játékos a tarlalcksorból és a régen szerepelt pólózókból állott, vagyis az együttes igy állt ki a küzdelemre: Pintér—Aradi, Rakita—Berde— dr. Mihalovics, dr. Wanie, Borbély. Igaz, hogy az FTC jó napot fogott ki. dc ebben az összeállításban nem is remélhetett győzelmet a szegedi együttes, amelynek' egyetícr gólját dr. Wanie dobtaA SzVSE nyerte az első vizipófódöntőt az elsöosztályuságérf Vasutas—NSC 2:1 (1:1) i Vasárnap rendezték meg az ujszegedi ver© senyuszodában az elsöosztályba való jutásért az első vizipólóbajnoki döntőt a Vasutas és az NSC között. A mérkőzésen nagy küzdelem volt és több 'kiállítás után megérdemelten jutott a győzelemhez a szegedi együttes 2:1 (1:1) arányban dr. Gaál és Kiss góljaival- A budapestiek