Délmagyarország, 1938. augusztus (14. évfolyam, 162-185. szám)
1938-08-27 / 182. szám
fi DECMAGYARORSZÁG Szombat, 195*. augusztus 27. ssra*, Féláru utazási igazolványok a Délmagyarország kiadóhivatalában. , odautazásra augusztus 29-től szeptember 12~ig. y visszautazásra szeptember 1-íől szeptember 15-ig Halálsugár -.. Két fiatal szegedi elektrotechnikus bejelentette, hogy feltalálták a .Dox-sugarat" (A Pélmagyarország munkatársától.) Napok óta suttognak Szegedon arról, hogy két fiatal szegedi elektrotechnikus, Papp László és Kókay István — érdekes találmánnyal készül meglepni a világot. Ilir szerint feltalálták — a „halálsugarat'', amely hivatva volna — enyhén szólva — a háborúk gyors lebonyolítását biztosítani . , , Felkerestük nz egyik fiatalembert, Papp Lászlót, aki megerősítette a hireket és elmondotta, hogy barátjával együtt a mult év novembere óta folytatja a kísérleteket és ezek a kísérletek százszázalékos eredménnyel jártak! Először ,.gyógy itósugarakat" kerestek és eközben véletlenül bukkantak rá n „halálsugárra". Papp László majdnem belepusztult n felfedezésbe, legelőször a kezén tapasztalta ennek az eddig ismeretlen sugárnak -a létezését. Nagy örömmel láttak hozzá a további munkának, aminek eredményeképen elkészítettek egy kis, négy méteres körzetben haló modellt. Ezzel a készülékkel fel tudják forralni <t vizet ... ki tudjak kapcsolni a motorból az áramot . . . demagnetizálni tudják az autót . , • meg tudják gyújtani a,gázt ... felrobbantani a gyutacsot ... és még száz Ilyen dolgot lehet vele Az országgyűlési kép vitel őválaszj ők névjegyzékének torvezefo elkészült Aki a tervezetből kimaradf, dr ugy véli, hogy választójogosultságá-nak kellékei megvannak. fáradftág06abh utánjárás nélkül elérheti, hogy tigyo i központi választmány elbírálása a'á kerüljön s ott a végleges névjegyzékbe felvegyék. Lvégből csupán az alábbiakhnz kell alkalmazkodnia. Mindenekelőtt győződjék meg mindenki, aki ft 6zámlá]ólapját kitöltötte, hogy szerepel-e a neve azon a jegyzéken, •melyet a hatósági közegek augusztus 21-ike után minden lakóházban leadtak kifüggesztés végett. Ha nevéf nem találja a jegyzékben, for dúljon legsürgősebben a Városi Bérház I. emelet 17- ajtószám alátf. működő városi 'itztviee'őkhőz (hivatalos óra d. e. 8_12, v»pörnap ÍR). Ott nevénpk és lakáfának bemondása után azonnal megkapja a szükséges fel világolt áetHa az tűnik ki- hogy az illető 3 tervezetbe fel van véve s a házban kifüggesztett jegyelvégezni . 11 Papp László kijelentette, hogy véleménye szerint semmi akadálya SÍDCS annak, hogy a készüléket hat kilométeres hatósugárrá is meg tudják alkotni. Állítólag már hivatalos körökkel is érintkezésbe léptek és hivatalos helyen is bemutatták találmányukat és őszinte elismerést arattak vele, további munkára biztatták öket. A készüléket 150 voltos áramba kapcsolják, dc akkumulátorral is működik, ami lehetővé teszi, hogy a/ egészet autóra szereljék, és tetszés szerinti helyre szállítsák. A sugarat a feltalálók DOX-sugárnak keresztelték cl. Érdeklődtünk a két fiatal, 19 esztendős elektrotechnikus munkahelyén, ahol nagy meglepetéssel fogadták a hirt, mert arról czideig semmit sein tudtak. Kijelentették, hogy fogalmuk sem volt Papp és Kókay nagyjelentőségű találmányáról, annál is inkább, mert a két fiatalember, tudomásuk szerint — az üzembcu ismerkedett öszszc — hat nappal ezelőtt. Papp Lászlónak azonban — mondották — élénk fantáziája van és nem lehetetlen, hogy sikerült valami érdekes dolgot feltalálnia , . , ' v zekbol csaF technikai hiba folytán maradt ki a neve, ugy további tennivaló'nincs. Ha e'lonben ,az de""ül ki. hogy a névjegyzékből kihagyták, ez ellen ott nyomba11, legkésőbb augusztus 31-ikéig fel* ezólalással élhet. E célra az emiitett hivatal nyomtatványt bocsát ki a felek rendelkezésére, akik azt "kár oft. ki tölthetik s azonnal be is adhatják, akár pedig kitöltés végett haza vihetik. TermészetC6en a felszólalásnak tgak ugy lehet eredménye, ha a felszólaló okmányokkal igazolja 1 választójogosultságát. A legtöbb esetben a születési, vagy házassági anyakönyvi ki\0natraw továbbá a 6 évi hrlyben'akást, igazoló okmányra (lakbeielnfőlap hite'ee másolat9, vagy adókönyv), valamint az Iskolavégzettsig igazolásául szolgáló tanintézeti bizonyítványra van szükgég, ezeket tehát legcélszerűbb mindjárt' magává] vinni• Az iratokat elég felmutatni. aminek megtörténtéi az illető tisztviselő a felszólaláson igazolja s az okmányokat nyomba» visszaadja. Ha valaki az okmányokat a rendelkezési"® álló rövid idő alatt nem tudja megszerezni, a felszólalást enélkül is adja be, mert ennek végső határideje augusztus 31-ikc, de .ielentse ki a felszólalást átvevő tisztviselőnek, hogy okmányait a központi választmánynak fogja bemutatni. Mindé" okmányt, amely a választójogopultság igazolására szojgál, az ösgzes belföldi hatóságok, lelkészi hivatalok és tanintézetek bélyeg és díjmentesen kötelesek kiállítani. Tekintse mindenki hazafias é8 lelkiisme. re ti kötelezettségének, hogy a választójog megszerzésének utánajárjon. ^ . Telefonhívásra készséggel ad közelebbi utmutatá&t a pártelnökség (13—73). vagy a párttitkárság (12—62) déli 12—3 óra között. Reichtné nem drága! Matrózruhája fogatom, Ismét dlvaf! Elsőrendűen készit intézeti-, magyaros- és egyéb liu- és leányruhát, kabátot, stb, Valéria tér 10., II. lépesé. Bécsben letartóztatták Pick Móric erlaai szalámigyárost Bécs, augusztus 26. A bérsi lapok" p'énteE reggeli számukban arról közölnek jelentést, hogy a bécsi bűnügyi rendőrség letartóztatta Pick Móré szalámigyárost állítólagost husszemledi jak be nem fizetése vádi* cimén Pick Móricnak a Bécs melletti! Erlaa-ban van szalámigyára A vádak szerint Pick Móric 1934—1938. közölt terjedő időbeni 30 ezer márkával károsította meg Bécs városát. A bécsi jelentés szerint a feljelentést az elraai gyár"üzemének ellenőrzésére kiküldött u j kormánybiztos tette meg. A fel jelentés után Pick1 Móricot letartóztatták. A gyárigazgatói határozottan cáfolta és tagadta a terhére rótt cselekményeket. A bécsi letartóztatás híre meglepetést és feltűnést keltett Szegeden, ahol széles körben jól ismerik Pick Móricot. A Délmagyarorszag munkatársa érdeklődött az ügyben Pick Jenőnél, Pick Móric testvérénél, aki a következőket1 mondotta: — A bir teljesen váratlanul ért és rendkívül meglepett. Én az erlaai gyár ügyeiről nem vagyok tájékozva, mert a szegedi és a 7. erlaai szalámigyárak között minden kapcsolat megszűnt, Á bécsi üzlet Afarkus Pick & Comp. G. m. b. h. cég alatt megy. mig a szegedi cég neve: Pi«k Márk. Én nem vagyok ott. fi nincs itt bejegyezve cs igv semmiféle kapcsolatunk sincs. — 'Ami az ügv érdemét illeti — folytatta Pick Jenő —, teljesen kizárt dolognak tartom, hogv fivérem a terhére rótt cselekményeket elkövette volna. Korrekt és egyenes ember, akinek tudtával ilvén nem történhetett. Dc az összeg is — érthetetlen nagy. hogy az a filléres szemledí jakból négy év alatt, az ö forgalma mellett senanii esetre seni állhatott elő. Hogy mi van a letartóztatás hátterében, azt éli innen nem tudhatom Kerékpárosok! ElsőrendU kerékpárokat engedményes ár* ban részletre adom. Gumik*! és alkatrészeket most filléres p ^ « j _ m firban kaphat SZoBlVO S99lOO~ná1 Szesed, (Kiss D. palota) Ktss u. 2 Olcsó-Jó Divatos Elsőrangú uriszabóság Divatkülönlegességek Széchenyi-tér. RORDA-RUHA Divat- és sportöltönyök Bőrkabátok — Felöltök Gumiköpeny — Nadrág íntéxeti ru&dk — Sapkdk Ing — Kalap — Nyakkendő A Polgári Ssabaáságpárí telfjivása a választójog osulialtijos