Délmagyarország, 1938. augusztus (14. évfolyam, 162-185. szám)

1938-08-04 / 164. szám

Csütörtök, 1938. augusztus 4. DEf MAr,YAROR«;7AG s Eoy pofiár légbehiiiöii Riiünö MNNM-VIZZEL várja a Délmagyarovszág Szabadtéri jegyárusítás. Telefon 23-06. Aradi ucca 8. Hősi emlék-modellek, finom temetőszobrok, markáns portrék és kutszobortervek között Keviczky Hugó szobrászművész műtermében (Budapest, auguszus). A kánikulai bőség rá­tüzel erre a városrnögötti tájra, megvibráltatja fölötte a levegőt és szinte fatamorganába ágas­kodik a messzelátszó szürke ut. A villamos is fél­ájultan poroszkál a kopogó sineken. Hiába nyúj­togatja ki az ember a táblakeretig nyitott abla­kon kezét, alig kap valami frissítő legyezést. Apuit csönd van mindenfelé, az útszéli szegély­fákról egyre sűrűbben csörög alá a leperzselt le­vél. Itt-ott feltűnik néhány nekivetkőzött ember, amint a fák gyér árnyéknienedékén bandukol. És ebben -a nagy, forró szürkeségben ott áll a Szá­zados-ut végében, mint egyetlen élő, dus lombú zöld sziget: a Művésztelep. Szinte más a levegője ennek a buján tenyésztő kis parkszigetnek, ahol legalább nyolc-tiz fokkal hűvösebb is a temperatura. A puposházu müte­remházak • megbújnak a terebélyes lombsátrak alatt és abból a hüvösböl csak egy-egy résen pis­lognak elő ablakszemükkel a kánikulai délutánba. És ezekben a púposhátú inüteremházakban az Óv minden szakában, kánikulában ugy, mint havas télen — munka és munka folyik . . . mindig, fo­lyamatosan. A művész nem öregszik. Legfeljebb ősszegyür­tebb lesz az arca a tépelődésektől, fehérebb a ha­ja ;j idő elhaladásától. Tiz év is elmúlt már, *>°gy egyikkel, másikkal utoljára találkoztam, de ugy köszönt rám, ugyanazokkal a széleslendületü gesztusokkal, ugyanolyan kilobbanó örömmel, mintha csak éppen tegnap beszéltünk volna utol­jára . . . Kevjczky Hugó ls az én régi, gyüröttarcu Jópajtásaim közül való komoly művész. Hogy nagyidök múlásával újra megkocogtattam az aj­taját, hát jött ám felémnyuló tárt karokkal mir.­gyárt. Az első látására bizony megszeppentem ki­csit: ő lett vajon [e'.érebb, vagy e-gyütt mult mind­kettőnk fölött a tizév . . . ? Gyorsan elmondjuk egymásnak ,házieseményeinket", azt, hogy — te­remtő Ég! — az a két elemista kölyöklány férj­hez ment . . . sött itt az unoka is . . . Pedig se i műterem nem változott, se a világ nem fordult ki a sarkaiból . . . Az, liogy fehér lett a öajuuk szine, meg van néhány keserű vonal az arcunkon, hát ebbe a két jelentéktelenségbe el tud férni — két férjhez ment „elemista", aki szégyenlősen eg­zaminált akkor az iskolaleckékből nekem, a szer­kesztőbácsinak ... és akinek mind a kettőnek most majd kezitcsókolomot köszönhetek ... És hozzá az unokák is ... ! Csóválgattuk a fejünket. Hiimgettünk is egvot­Yettőt. De aztán — ráfordult a nézésem a polcokra, sarkokba, ahol mindenütt szobrok álldogáltak. És amikor meg is mozdultam, hogy feléjük megyek, hát — azonnal elmúlt rólunk a kinos varázslat, visszalendültük pillanat alatt a tizesztendőt . . . .Tött velem a polcok felé és épp ugy örült minden őszinte dicséretnek, mint abban a mi régi jövi'.á­gunkban. Féléletnyi alkotáshalmaz. Ismerős éa uj hősi emlékkompoziciók, köztük a ba­lassagyarmati híres nógrádi hősiszo­bor, a világháború postás-hőseinek a budapesti belvárosi föpostaépület fa­lába épített emlékrelief.modellje, a kép­viselőház üléstermében falbahelyezett Návay-emlék modellje, aztán finom, megihletett temetüszfbrok, amilyene­ket carrarai márványból a világhíres génuai Carnpo Santo-ban látni igy szivböl és tudással megalkotva. . . . a polcokon közéletünk ismert markáns férfiainak portrémodelljei és uj egész sorozat a maiak közül . . . végül re­mekbe formált köztéri parkszobrok és kutszobor-kompozieiók gl édája. Nem változott semmit a művész müvészereje. Minden mü a régi komoly elmélyülés és mesterség­beli készültség produktuma. Akarások, amik ma­radéktalanul ki is fejeződtek. Szobrok, amiknek mindegyike művészi túlélést biztosit. A művész tehát tényleg nem öregszik. Minden uj mü is egészen olyan, mintha csak valami láza* hajrá szülte volna tegnapról mára őket. Amikor aztán visszaülünk megint szembe egy­mással a sarokasztalkálioz és rányujtözkodunk a karosszékek ölére, bizony újra csak csóválgatjuk a fejünket és sehogyse értjük, hogy hogyan is le­hetett, hogy ... az a két kócos, édes kis elerais­talány . . . férjhez mehetett azóta . . .! Radnay Oszkár. üdít* ostva. , kcyertfik izet GVÜMÖU/ÖK r^MATlkVai, Egy fiatal tanár Jelöli megdöbbentő ír agádiája a strandon Tanítványai sxemeláitára elmerült a vixben és fiol tan találták meg — At kell sxervexni a viximeníést (A Délmagyarország munkatársától.) Megrendítő tragédia játszódott le szerdán délelőtt a városi strandfürdőn. A délelőtti órákban megjelent a strandon Szebelédi István 27 esztendős francia­szakos tanárjelölt, hogy két tanítványával: Für­zesséri Sándorral és Lászlóval fürödjön. A fiatal tanárjelölt és a két diák a középső móló mellett a sekély vízben lubickolt. Egyszerre csak a tanár­jelölt csapkodni kezdett a karjáva!, majd hirte­len elmerült. Az esetnek sok szem tanú ja volt, maguk a tanítványok is megdöbbenve látták, hogy Szebelédi István feje egyszerre eltűnik a hullámokban. A közelben álló stranda'lkalmazott sípjába fujt és a mentőket hivta a túlsó oldal­ról, de a mentők csak percek multán érkeztek a helyszínre és akkor indult meg a kutatás Szebe­lédi után. Körülbelül negyedóra telt el, amig si­került ráakadni. Két cserkészgyerek akadt rá. Nyomban a partra húzták és a szemtanuk sze­rint akkor még kinyitotta a szemét is. Mester­séges légzést alkalmaztak rajta, de ncm tudták már cletre kelteni. Nemsokkal ezután érkezett a partra a fiatal tanárjelölt egyik barátja, aki elájult, amikor a szerencsétlenség túrét meghallotta. Rendőri bizott­ság szállott ki a helyszínre, hogy a szerencsét­lenség körülményeit megállapítsa. Szebelédi ha­lála meglehetősen furcsa körülmények között tör­tént. A két Füzesséri gyerek elmondotta, hogy tanárjukkal a sekély vízben lubickoltak vidáman. A fiatal tanárnak látszólag semmi baja sem volt. A gyerekek megkérdezték tőle, hogy tud-e úszni, mire a tanár azt válaszolta, hogy nagyon is jól úszik, azonban orvosai szigorúan eltiltották az úszástól, mert sportszive van. A következő pilla­natban azonban mégis ráfeküdt a vízre és tem­pózni kezdett az alig másfélméteres mélységű víz­ben. A tanítványok csodálkozva látták, hogy ta7 nárjuk milyen furcsán csapkod a ke.ével, hol alámerül, hol meaint fölbukkan, azonban ccaii­ségert nem kiáltott és az egész dolog ugy fes­tett, mintha trefálózna. A gyerekek mégis érezték, hogy valami nincs rendben és ijedten kisiettek! a vízből. Mire partra értek, Szebelédi István már) cl is merült. A halál pontos okát a boncolás fogja megálla­pítani. Lehetséges, hogy szívszélhűdés végzett vele, de az is lehet, hogy fulladás okozta halálát. A fiatal tanárjelölt tragédiája mély részvétet keltett mindenfelé. Holttestét a törvényszéki or­vostani intézetbe szállították. A szerencsétlenséggel kapcsolatban rá kell mti-j tatnunk arra, hogy a vizinicnjőszolgálatot jobban meg kell szervezni. A mentőknek pillanatok alatt a helyszínen kell lenniök, mert egyébként az cg&a mentőszolgálat nem ér semmit. A strandon a sae­rencsétlenség után különböző hirek terjedtek el, egyesek szerint a mentők azért késlekedtek, inert csak a sofőr tartózkodott az állomáson, amikor a partfürdőn a veszélyt jelentő síp megszólalt. Az esetet minden esetre sürgősen ki kell vizsgálni. A városi partfürdő részéről a szerencsétlenség­gel kapcsolatban a következőket mondották: — Emberileg mindent megtettünk a szerencsét­len fiatalember megmenté/e érdekében, de sajnos nem sikerült. A mi úszómesterünk és vizinvvi­tőnk azonnal sípolt a vilimentöknek, majd nyoiji­ban segítségére sietett Szebelédinek, de nem sike­rült kihúznia, mert elmerüli cs a viz elsodorta. A túlsó oldalról a vizimentők is azonnal megér­keztek. A helyszínen három orvos is volt, akik mindent megkíséreltek a megmentésére, de saj­nos az orvosi beavatkozás nem segíthetett. Szebe­lédi István halálát nem fulladás okozta, hanem szívszélhűdés, ami a parton is elérhette volna. Ilyenformán mulasztás senkit sem terhel. A partfürdő közönségére igen kínosan hatott, hogy a szerencsétlenül járt fiatalember holttestét közel mávfél óráig hagyták a forró napsütésben, míg végül cl _á. ítolták.

Next

/
Thumbnails
Contents