Délmagyarország, 1938. július (14. évfolyam, 144-161. szám)

1938-07-01 / 144. szám

Péntek, 1958. julius í. DÉLMAGYARORSZ'Á'G A Zrinyi-KAC beolvadt a Szeged FC-be A llgacsapal felmond/a az anyaegyestileíi viszonyl a Móravárossal Jelentette a Délmagyarország, hogy a Sze­ged FC és a Zrinyi-KAC között tárgyalások folynak és a megegyezés a legjobb uton ha­lad- Tekintettel arra, hogy az előkészületeket a szezonra már meg kell kezdeni, a tárgyalá­sokat most befejezték és a két csapat vezető­sége között létejött a megegyezés. Tegnap összeült a Szeged FC és a Zrinyi­KAC szükebbkörü vezetősége Markovics Szi­lárd ügyvezető-elnök és Kaufmann intéző ve­zetésével és az összes részletkérdésekben is megállapodásra jutottak. A megállapodás ér­telmébe a Zrinyi-KAC beszünteti működését és a jövőben Szeged FC név alatt fog szerepelni az amalőrosztályban. Markovics Szilárd közölte, hogy a Szeged FC a fiókcsapatban fogja a jövőben nevelni utánpótlását és magát a ligacsapatot is sze­retnék amatörjátékosokkal felfrissíteni. Han­goztatta az ügyvezető, hogy ma már úgyneve­zett kiscsapatot hivatásos futballistákra nem lehet felépiteni és reméli, hogy a Zrinyi-KAC féle megoldás és az amatőrjátékosokkal való kooperáció hasznos lesz a szegcdi ligacsapatra. Közölte az ügyvezető azt is, amennyiben a DLASz nem adna engedélyt a most már Sze­ged FC néven játszó Zrinyi-KAC-nak a sze­gedi amatőrmásodosztályban való szereplésre, a fiókcsapat az előkészítőben fog futballozni. A két klub közötti megállapodást csütörtö­kön délelőtt irták alá. A megállapodás ternie­szc(esen csak abban az cselben lép érvénybe, ha azt ugy a Szeged FC, mint a Zrínyi KAC közgyűlése elfogadja, illetve az MLSz magá­évá teszi. A megállapodással egyidejűleg a Szeged FC értesítette a Móravárost, liogya vele kapcso­latos anyaegyesületi viszonyt felmondja. Te­kintettel arra, hogy a feinnndás szabálysze­rűen történt, a megfelelő időben, azt jogérvé­nyesen fogja a központ is elismerni. Kalmár György Szegeden I A szombathelyi Asbóth nagy sikere a KEAC országos teniszversenyén Az egész világon befejeződtek a bajnoki küz­delmek, egymásután adják meg a játékosoknak a szabadságokat az egyesületek és lassanként visszatérnek otthonukba pihenni a magyar játé­kosok is. A vándorok közül elsőnek Polyák Jó­zsef tért vissza Franciaországból, hogy szabad­ságát Szegeden töltse cl, most pedig Kalmár György, a Szeged FC volt játékosa, aki legutóbb Rheimsben szerepelt, jött haza. A futballista je­lentős szerepet töltött be a világbajnoki niecs­csek során; állandó tagja volt annak az együt­tesnek, inely ellen készülődött a válogatott csa­pat. Egyizben négy gólt rúgott Háda kapujába, ő volt a magyar csapat tolmácsa. Beszéltünk a kiváló futballistával, aki közölte, hogy egyelőre nem szándékozik kHifiidre menni, egyesületével nem újította meg a szerződést. A legszívesebben Szegeden maradna. — Most pihenni akarok — mondotta —, Inert Franciaországban nagyon kimeríti a játékosokat a bajnoki küzdelem, legkevesebb 45 bajnoki mécs­eset játszottunk ebben a bajnoki kampányban. Kalmár a Balaton meljett akar az idén nya­ralni. Tavaly Ostendében pihent... 14 DLASz vasárnap délelőtt 11 órakor tartja tisztújító közgyűlését a Raffay-félc étterem kü-, lönhelyiségében. Ezt megelőzően a lanács ülése­zik az alszövetségben. — A MóraVarosi TE va­sárnap délután 3 órakor, határozatképtelenség esetén 4 órakor tartja tisztújító közgyűlését a Széll-uocai Sánta-vendéglőben. A SzVSE ifjúsági futballcsapata szerdán 3:5 arányban vereséget szenvedett Miskolcon az MVSC-töl az országos vasutasbajnoki meccsek so­rán. A szegediek góljait Sulyok (2, egyet 11-es­böl) és Borbély lőtte. — A PTK, amely a SzAK­ot kiverte uz országos ifjúsági bajnoki küzdel­mekből, szerdán legyőzte az UTE-t, a Budapest bajnokát is 3:2 (1:2) arányban. Bauer Ica Asbóllhal megnyerte a ve­gyespáros! Szerdán befejeződött a KEAC rendezésében megtartott kétnapos országos vidéki tennis'zver­seny. A küzdelemben közel ötven versenyző vett részt a rekkenő hőségben. Az elsőségekért a nagy konkurrencia miatt erősen meg kellett küz­deni, a helyezések is nagyszerű teljesítmények­nek számítanak. A versenyen a legnagyobb sikert az országos viszonylatban az elsők között lévő szombathelyi Asbóth aratta, de a szegediek is jól megállották a hejyüket; Kuhn—Asbóth, Sá­rost Tilda—dr. Ráezné, a dr. Csermák—KulQi kettős az Asbóth—Csathó pár mögött megsze­rezte a második helyet, Bauer Ica Astbóthtal győ­zött a vegyespárosban, az ifjúsági versenyen Dtetzfalussy a harmadik helyen végzett. A verseny részletes eredményei: férji egyes: í. Asbóth (SzSE), 2. Kuhn (KEACJ), 3. Tornay (Miskolc) és Csathó (SzSE\); női egyes: 1. dr. Ráezné (Miskolc), 2. Sárosi Tilda (KEAq), 3. Bauer Mauzi (KEAC); férfi páros: 1. Asbóth—Csathó (SSE); 2. dr. Csermák—Kuhn (KEAQ), 3. Slnger (ULTE)—Mahr (BE.4C); vegyespdroi: 1. Asbóth (SzSE)—Bauer Ica (KEAC), 2. Csathó (SzSE)— Pengőmé (Pestújhelyi SE), 3. Kuhn—Bauer Mau­zi (KE\C); ifjúsági verseny: 1. Tornyay (Mis­kolc), 2. Orosz (HTVE), 3. Dietzfalussy (KEAC). Dobó Imre, a Vasutas kitűnő birkózója a len­gyelek elleni vasárnapi meccsen a nidgyar szi­néfcet a Icgsulyban képviseli. Dobó az első sze­gcdi birkózó, aki országos válogatott tudott lenni. 11. és I. B) osztálya uszó- és vizipólóverseiiy les/ vasárnap Orosházán. A versenyén a szegedi színeket a SzUE és a Vasutas képviseli. A ver­seny a Kunos-vándordijért folyik. A szegedi szabadtéri Játékok története Kéziratok InllmliAsok Igazságok I R T A « PÁSZTOR JÓZSEF Megjelenik 900 ssi« mosott példányben. Diszkvalifikálták a szegedi kerékpárverseny győztesét és a második helyezettet. A vasárna­pi országos országúti kerékpáros verseny befu­tásánál — mint jelentettük — szabálytalanság történt; Éles és Liszkay kézzel-lábbal igyeke­zett egymást meggátolni a befutásban. A sza­bálytalan harcból Liszkay került ki győztesen és igy ő nyerte meg a versenyt Az országos szövetség most foglalkozott a szabálytalanság­gal, a két versenyzőt diszkvalifikálta cs igr Pázniándyt mondotta ki győztesnek. A Szeged FC és a Zrinyi-KAC rendkívüli köz­gyűlése" julius 4-én, este 9 órakor, halározatkcpe­liieség esetén julius 12-én lesz a Hungária-szálló emeleti ttrmébcn. A rendkívüli közgyűlés egyetlen tárgya: a Zriiiyi-KAC-nuk a Szeged FC-bc való beolvadása. A magyar amatőrválogatott 3:0 (1:0) arány­ban győzött szerdán Kaunasban utolsó litvániai meccsén a litván válogatott ellen. A Vasutas kerékpárosok szerdán a negyedik he­lyen végeztek a Miskolcon megrendezett Máv.­ligás serlegért folyó küzdelemben. A Vasutas 3 ptmtot szerzett. Az ULTE—SzAK kombinált résztvesz a gyo­mai országos tenniszversenyen, amely pénteken kezdődik cs vasárnap fejeződik be. A versenyen a következő játékosok vesznek részt: Markovics, Singer, Pusztaszeri, Geréb és Selmeczv. Kiss (SzVSE) 3:08.6 perces idővel megnyerte Budapesten a 200 méteres ifjúsági mellúszást, klubtársa, Körössy . I. 2:28.8 perces teljesítményé­vel a harmadik helyen végzett a 200 méteres [. osztályú gyorsúszásban. Kőrössy 100 méteres ide­je meglepően jó: 1:07.8 perc volt. PÁRISI NAGY ARUHAZ RT, SZEGED, CSEKONICS és KISS UCCA SAROK Fürdőcikkek Gyermek celluloid napvédő szemüveg é —.13 Gumi fürdősupka —.24 Celluloid szemüveg —.21 Napolaj fehér szinii, 1 üveg —.21 Gumi fürdőöv — .28 Zsanéros celluloid szemüveg —.38 Csónakázó sapka zöld ellenzős —.10 Gyermek szalmakalap —,58 Szalma kuli kalap — 88 Gyermek napozó piros, vagy kék , —.88 Strand táska csikós anyagból ^ —.$8 Szalma strand táska : c —SS Strand- párna •'. 1 —.88 Férfi szalma kalap —.SS Gyermek gumi fiirdöcipő kis szépség hibával —.98 Strandszék csíkos huzattal —.98 Gyermek strand szines játszó ruhácska P 1.38 Női short nadrág színes P 1.78 Gumi női fiirdöcipő P 1.88 Gumi uszó öv P 1.98 Női short nadrág mintás P 2.05

Next

/
Thumbnails
Contents