Délmagyarország, 1938. július (14. évfolyam, 144-161. szám)

1938-07-03 / 146. szám

8 DÉLMAüYARORSZÁG Vasárnen, 1Q38. fulius 3. GFB Sisters fürdődresszek feleg^r^'a"8''^11 MAYERLING igaz története Mayerling regénye — Vetsera Hary leveleiben A halálosan szerelméé baroness leveleinek közTóiét e szavakkil vezeti be az emlékirat: „Mary baronessilek barátnőjéhez irt leveleiben és bizalmasaival való meghitt diskurzusaiban 'a perzselő szerelem szavai gyakran változnak kifejezéseivel a in a készségnek, hogy a tizenhat éves bakfis minden tekintetben és minden meggondolás nélküj aláveti magát a trónörökös akaratának. E mellett gyakran vonulnak keresztül a sorokon a kétségbeesés gondolatai is. Gyakran lalúlkozunk olyan kifejezésekkel, amelyek ebben a korban ritkán lelhetők fel egy leány lelkében. A, halál gondolata ismételten visszatér, de csak a levelekben, ezzel szemben Mary személyes érintkezések során, kivéve a mayerlingi tragédiát közvetlenül megelőző napokat, életvidám, örül a boldogságának és nem gondol a halálra." „Egyik levelében inegirja, hogy a trónörököstől vasból készült jegygyűrűt kapott, amelynek belső oldalán C belük olvashutók: „I. L. V. B. I D. T." Nem tudta mit jelentenek e rejtélyes betűk, következő levelében azonban elmeséli, hogy a trónörökös maga magyarázta meg az értelmet: „In Tilebe verrint his in den Tod" Mary végtelenül boldog volt. Ugyanakkor, amikor Rudolf * jegygyűrűbe gravírozott hetük" értelmét elmondotta, arany medaillont is ajándékozott szerelmének és azt vékony aranyláncon maga akasztotta Mary nyakába. A rncdaillonban kicsinyke vászondarnb volt, rajta Rudolf megszáradt vércsoppjévcl. Mary azt mondta az anyjának, hogy a medaillont Larisch grófnőtől kapta. Egy pillanatra sem tette le, még éjjel is a nyakán viselte azt." A heiligenkreuzi temetőben sem vették le Vet- . zera Mária nyakáról a trónörökös mediillonjál . . . Egy későbbi levelében igy Ír: „Milyen boldog lennék én akkor, ha egy kicsiny kunyhóban egymás mellett és csak egy másnak élhetnénk. Mindig erről beszélgetünk és a beszélgetés is boldoggá tesz mindkettőnket. Sajnos, ez nem történhetik meg. Ha neki adhatnám az életemet, hogy őt boldognak lássam, örömmel tenném ezt meg, mert az élet szánionir i nem jelent semmit. Mondja kedves Herminem, ha egykor elkövetkezik olyan idő, hogy nekem menekülnöm kell a világ elől, ugye akkor Magánál menedéket találok? Maga nem fog elitélni?!" -Jlermlné mindegyik levelében óvta Maryt a llíalandtól, könyörgött nCki, legyen tekintett.-! anyjára és testvéreire. A figyelmeztetések azonban kárbavesztek. Miry könyörgött: ..Bocsásson meg nekem, én nem tudok már más lenni. Hiábavaló minden szó, minden figyelmeztetés. A szerelem sokkal erösebb. mint az akaratom és én azt hiszem, hogy maga, kedves Hermine nem lehet olyan rossz barátnő, aki két boldog ember szerelmét szét akarja rombolni." „Minden levelében megeskette a barátnőjét, hogy nem árulja el a rábízott titkot és többizhen tett említést arról, hogy a trónörökös a legnagyobb óvatosságot ajánlja Ezt írja: „Kimondhatatlanul nrhéz visszatartani magam it az Operában, ha ő szemben ül velem és nekem vigyáznom kíll arra, hogy Mama és Hanna ne vegyenek semmit se észre, mert még csak elképzelni is borzalmas, hogy ök ketten rájönnek a mi szerelmünkre" Arról, hogy mi történne, igy ír: „Ha a mi titkunk nem lenne többé titok, akkor egy ,helyen, amelyet scnklsem ismer, az utolsó boldog órák után, közösen mennénk mindketten a halálba." Egy sorral később azonban már igy ir: „Még sem. ö néni halhat meg. Neki élnie kell a népéért, öt nem veheti körül más, csak fény és pompa. Csak én halhatok meg és ha magának, kedves Hermine, eszébe jutna Hannának, vagy Mamának valamit megirni, akkor az én sorsom hamarabb telik be . . ." „Egy másik levelében azt irja, hogy most indul a fényképészhez. Lefényképezteti magát. Két nagy képet készíttet a trónörökös szániára, a kisebbekből majd küld egyet Herminának ls. „Ezek lesznek az én utolsó fényképeim . . — irja január második felóben a tizenhét éves Vetsera Mária". „A bafálnőhöz irt levelében emiitett felvételek valóban az utolsó fotográfiák voltak. A baroness ráparancsolt komornájára, menjen el a fotográfushoz és törje össze a lemezeket, meri a felvételt nem láthatja más csak Rudolf, a sirig tartó szerelmi ideál. A komorna e parancsot nem hajtotla végre. Nem volt már ideje hozzá..." „Meghitt bizalmasai, barátnői, a koniorna látták, hogy ennek a szerelemnek nem lehet jó vége. Előbb szép szóval kérték majd könyöröglek neki: hagyjon fel. Volt idő, amikor a lány egy pillanatig elgondolkozott és aztán azt mondta, hogy beszélni fog a dologról Rudolffal. Sugárzó arccal mesélte: Rudolf hallani sem akart a szakításról, nem tud nélküle élni és azt mondta, hogy jöjjön, aminek jönni kell. Január közepéig irt leveleiben többször emliti, hogy a barátnő nyugodt lehet, köztük nem történt semmi. „Január közepe táán kapta Hermine az utolsó levelet. Ez igy hangzott: „Kedves Hermine! Vallomást kell hogy tegyek Magának. Olyan vallomást, amelyért bizonyosan haragudni fog rám. Tegnap este héttől kilencig nála voltam. Mindketten elvesztettük a fejünket. Most niár testtel és lélekkel egymáséi vagyunk. Remélem, hogy szombaton valamilyen kifogással nem kell a bálba menni cs akkor újra hozzá rohanok". „Ebben a levélben újra megesketi a barátnőjét, hogy hallgatni fog, mert „ha "mama valamit megtudna akkor én a halálé vagyok. Akármennyire Is vigyáznának rám, végeznék magammal". „Amikor Vetsera Mary megírta ezt a levelét, barátnője Németországban tartózkodott. A levélen nincsen dátum, kétségtelen azonban, hogy ezt a levelet január tizennegyedikén irta a baroncás, vagy legalább is ezen a napon fogott a megírásához. Az esemény, amelyről említést tesz, január tizenharmadikán, vasárnap este történt. Kicsiny zsebnaptárában, amelyet vaskazettájábnn találtak nieg, ceruzával jelzeit meg minden naPollák Testvéreknél C-ekonlcs-ucea a. Sr.fcehenyl.lir IT. Kulánz Irttr. Unió tag. pol, amikor a trónörökössel találkozott, vagy pedig őt látta. A január tizenharmadika piros ceruzával van megjelölve. Anyja és nénje elmentek hazulról, ugy volt, hogy Mary is velük megy. Ő azonban arra kélte meg anyját, engedjék otthon maradni, mert Larisch Mária megígérte, hogy meglátogatja. A grófné nem jött el, Mary megszökött hazulról és kilenc óta után felindultau cs izgatottan tért vissza a Salesianergasseba. A koniornájának annyit mondott: „Jobb lett volna, hi ma nem megyek cl a Burgba." Levetelte magát az ágyra, keservesen zokogott, azután igy kiáltott fel: „Ezentuj mindent meg kell lennem, Hniit Rudolf kér tőlem, mert niost már nem a magamé vagyok, hanem egyesegyedül és minden valómmal csak az övé . . ." „Január tizenharmadika ulán alig néhányszor találkoztak csak Rudolf és Vetsera Mária. Két nappal később, január tizenötödikén, kedden a baroness komornájával elmenl a Rodeck ékszerüzletébe és megrendelte az arany cigarettatárcát, amely végeredményben a tragédiához vezelelt. Egy darab papirosra maga irta fel a szöveget, nmelyet a tárcába gravíroztak. Ez a szöveg mindössze öt szóból állt: „13. Jünner. Dank dem Seliieksal." „Az arany cigarettatárcát kifizette, ötszáznyolcvan forintba került ez az ajándék. Száznyolcvan forintot Larisch grófné adott Maryeek' kölcsön. Késő este, zárás előtt n komorna viszszament az üzletbe, addigra elkészüllek ott a munkával és a tárcát szaldirozott számiával együtt átvette Pár nippal később, amikor Larisch grófnő társaságában a Práterben találkozott Rudolffal, személycsen udta át az ajándékot. Január tizenharmadikától tizenkilencedikéig egyetlenegyszer sme volt a Burgbun, január tizenkilencedikén éjfélkor látogatta meg Rudolfot, január huszonnegyedikén a Práterben találkoztak és ez alkalommal Mary boldogan mesélte, hogy néhány nap múlva az Augustinusbarátok templomában fog énekelni. A trónörökös ez alkalmimul — ismeretségük óta először — egész a Marokkanergasseig kísérte őt, lehet, hogy amikor Bratfisch kocsija visszafordult, a járókelők közül néhányan felismerlek Rudolfot és igy keletkezhetett az a nicnde-monda, hogy a trónörökös a Vclscra-palotában is megfordult". A végzetes január tizenharmadika ulán a katasztrófa tragikus napjáig mindössze kétszer találkoztak Rudolf. és a szerelmese. A tragédiáig eltelt tienhél nipon azonban egyre többször látogalju meg a halál gondolata a szerelmes bak-! fist. ' Bizonyos, hogy Rudolffal ebben az időben a ha iáiról nem beszélt. A közös öngyilkosság gondolata csak a mayerlingi vadászkastélyban merült fel azon a rideg havas januári reggelen, amikor mind a kelleti tudatán ébredtok annak, hogy nincsen niás megoldás, csak a halál. Ugy, ahogy Vetsera Máriai megirla s barátnőjének: . . . Ha valaha egyszer a kettejük titka nem lesz már titok, hogy akkor a világnak egy olvarí helyen, aniit nem ismer senki, eltöltünk iPgyütí nié gnéhánv boldog órát. Az életünk utolsó boldog órait, fte aztán közösen megyünk mindkettőit a meg! álló halálba . . . Fa ál Job. . Nnárra: KORDA-RUHA Tropikál- és sportöllöny nTrcÁ ér9 r— i - i •• Ballon kabát, gumi köpeny 0lCS"a.^ ElSOrendU Sport és tiroli cikkek SZeRZöCH)! |1K;e7aLA cóc, Inléxe 1 rufiák. sapkák SZÜClienill KH115 U ll SZdUVJOClg Vlljarkabát, cscrkésxáruk