Délmagyarország, 1938. július (14. évfolyam, 144-161. szám)

1938-07-17 / 158. szám

10 DÉÍ MAGYARORSZÁG Vasárnap, TQ58. fulius T7. Vadásztöltény autósyphonpatron olcsóbb lett Legmodernebb jégszeferénv l Zománcedény Fagyialtgép | peíróleumfőző | VASUDVARBAN Hadúr vagy Krisztus — germán turánizmus vagy keresztény magyarság Ezen a cinten Keresztúri/ Dezső tollából hosszabb cikket olvasunk a »Knrunk Szava* legutóbbi száméban. A cikkből közöljük az alábbi részleteket. 1934-ben egy erdélyi magyar ur a Visegrád mellett lévő Aranyhegyen Attila, Árpád és Koppány tiszteletére emléktornyot emeltetett. E torony körül azóta több ösmagyarnak nevezett pogány vallási szertartást tartottajc a ^megújított hit* táltosai és hivei; esküvőt, vérszerzödést, áldozati tort ültek, ifjú és öreg híveket avattak s meghirdették, hogy Attila urunk trónralépésének 1600-ik esztendőjében feltámadnak a turáni népek milliói, a magyarság vezetése medjett legyőzik nyugatot s biztosítják >Európa lápjába sülyedt nemzetünk világhatalmi helyét*. E pogány ünnepekről és szertartásokról számos felvételekkel kisért cikk számolt be, többek közt a német sajtóban is. A torony építésével pedig közüíbelül cgyidöben kezdett megjelenni az a »Turáni Roham* cimü sajtótermék, amelyik már arcátlan nyíltsággal homlokára is tűzte a mozgalom jelmondatát: »Él a magyarok Istene! Rajta kívül idegen Isteneid no legyenek!* Voltak s ma is vannak még sokan, akik csupán csak politikus csizmadiák és köde vök bolondságaiként kezelik e jelenségeket s nem látják incg mögöttük Igaz történelmi magyarságunk s kereszténységünk elszánt cllcscgcit. A magyar őstörténettel foglalkozó tudományok megállapítása szerint a honfoglaló magyarság két, eredetileg különböző népcsoport egyesüléséből származott. Azon a területen, ahol Európa és Ázsia határát szokás megvonni: valahol az Uraihegység s a Fclsö-Volga vidékén egy hóditó, népszervező bolgár-török törzs legyőzött egy halászóvadászó ugor népcsoportot. A közös történelmi sors egybegyúrta a győzőket és legyőzötteket, ugy hogy a VIII—.IX. században már egységes nomádnépként lépnek a történelem szinpadá.-a. A Kárpát-medencét meghóditó magyarság számos itt élő néptöredéket, győzött, le s olvasztott magába; ezeréves történelme folyamán többizben kellett i nyugatról s délről jövő bevándorlók tömegeit befogadnia. Nagyobb mértékű keleti vérfrissülésröl csak a XIII. század végéig beszélhetünk, nyugati vér azonban még a mult században is sok keveredett a miénkhez. Népünk azonban ennek ellenérc mindvégig megőrizte államalkotói fölényét. Történelmének nehéz századain át képes volt ősi egyéniségét és lelki függetlenségét Nyugat és Kelet erőinek mérkőzésében megtartani. Műveltségűnk vitathatatlanul Nyugateurópához, a vér és nyelv rokonsága pedig keleteurópai és ázsiai népekhez füz bennünket. A nyelv ügyén a finn-ugor népekkel vagyunk rokonságban, vérünk egyikét tizedrtszének közös eredete s bizonyos ösmüveltöé.gi kapcsolatok révén pedig egyes bolgár-török népekkel tarthatjuk az igen távoli atyafiságot., A vágy, a-képzelet s az ámitó szándék azonban a hangyabolyt is képes hegységgé nagyítani. Így született meg c távoli, laza rokonságok jegyében a mult század ábrándozásainak egyik legvatótlanabb téveszméié: a turánizmus. A mozgalom megindítóitól nem lehet megtagadni a jóindulat bizonyos fokit. A háború előtti évtizedekben kezdett igatan kibontakozni a Dunamedencéért s a közel-keleti egyeduralomért mérkőző két nagyhatalmi gondolat: a pángermánizmies és a pánszlávizmus. A nemet és szláv néptengerek roppant árjai közt morzsolódó magyar azifct lakói tehát érthető módon igyekeztek kapcsolatot keresni távolabbi szigetek és földrészek népeivel. Igy gondolták egyesek: a két >pán«mozgalommal egy harmadikat állítanak szembe: a pánturanizmust. Ha lud, legyen kövér: meghitták a nagy feltámadásra a törököket, a kinaiakát, japánokat s a hindu népeket is. Hatszáz millió turáni népről beszéltek s kihirdették, hogy e roppant tömeg s e lebirhatatlan erö vezetői éppen mi magyarok leszünk. Az összeomlás véresen megcáfolta a reményeket. Hol volt akkor a sokszáz millió turáni testvér, mikor a jövendő vezéruép elvesztette még a maga ezeréves országát is? S hol vannak ma? A magyar turánizmus külpolitikai lehetőségei egyenlők a nullával. Voltak természetesen e mozgalomnak kevésbé káprázatos, de komolyabb s megvalósíthatóbb céljai, is: a magyarság őstörténetére és keleti kapcsolataira vonatkozó tudományok munkájának elősegítése s a rokonnépekkel való szellemi együttműködés ápolása. Ezeknek a céloknak szolgálatában adta oda nevét az 1910-ben megalapított Turáni Társaságnak az a néhány komoly tudósunk, akik c kalandos mozgalom erőit termékeny munkára igyekeztek felhasználni. Már a turáni világpolitika Í3 kénytelen volt — egyéb alap hijján — valami ködös fajelmé'stre építeni — folytatja ezután a cikk. E felidézett kisértet azután egyre inkább elszabadult felidézöítől s az a mugy is megosztott, egymást tépő magyarság soraiban uj súlyos viszály magvait hintette el. Eddig voltak itt katolikusok és protestánsok, városiak és falusiak, urak és parasztok, gazdagok és szegények, most lettek turániak és nem. turániak is. Az előbbiek termésre tesen csak önmagukat tartották igazi s — ez a legfontosabb — uralkodásra hivatott magyaroknak. Nem a magasabb képtsiétXj a tisztább erkölcsiség s a hívebb magyarság, itsnein az ereikben csörgedező > turáni* vér jogán. Van-e elméletüknek alapja? nem . vizsáiták; van-e hatalmi igényüknek jogosultsága? nem kérdezték. De legkevésbé azzal törődtek, hogy eszméik nyomán teljessé lehet a magyar nép zavara: ki hová tartozik hát?! Mert ha el is fogadjuk egy turáni faj létezését, a magyarságnak egy negyedrésze is alig volna ahhoz sorolható. Mi legyen akkor ff többiekkel? Nemzeti géniuszunk nagy nép- és ál. lamformáló erejének soha el nem vitatható legfőbb bizonyítéka éppen szellemünk, műveltségűnk beolvasztó ereje. Valóban: történelmünk legnagyobb pillanataiban, küzdelmeink legnehezebb évtizedeiben s a nemzeti munka vérejtékes hétköznapjaiban a turáni magyarok mellett mindig ott látjuk a nemturániak tömött sorait is. Ha levonnék az ostoba és vak turáni fajpolitika következményeit s következetesen mégvalósitanók elveit, népünk nagyobbik felét s történelmi hőseink legnagyobbjainak egész sorát kellene kitudnunk magunk közül. A mozgalom féktelen és felelőtlen vezetői nem is riadtak vissza ettől a lépéstől s elkövettek a legszentségtelenebb vétket magyarságunk ellen: meg* gyalázták s meghamisították történelmünket. A turáni fajról szóló veszélyes elmélet s az árokparti történetfilozófusok vakmerő hamisításai azonban egyelőre csak szűkebb körben váltak is-< méretessé s a csillapodni, rendeződni kezdő ország felelős szellemi és politikai vezetői kivették a szelet a mozgalom vitorláiból. Ugy látszott, megmarad annak, aminek született: vérmes álmodozók rögeszméjének. Ám nemrégiben beállt a fordulat. A fő mintakép és sugalmazó, a nemzeti szocializmus, átvette a hatalmat Németországban a szabadkezet, sőt támogatást adott az ujpogányság vezéreinek. Lett erre mozgás nálunk is! Odvasodó sámánjaink, hiveik fogyásán dohogó táltosaink ismét kiléptek a porondra s találkoztak az uj eszmék minden nyeregbe jól ülő lovagijaival. Hogy honnan fuj a szél, az sem maradt sokáig titokban. Az öreg turáni harcosok csodálkozva láthatták csakhamar, hogy táborukból, amelyet az »élősdi idegenek*, elsősorban a »svábösszetartástc haszonélvezői ellen toboroztak, most baráti üzenetekkel indulnak követek az egykori > ősellenség* felé s titokban felesküdt hivek a német ujpogányság apostolait ünneplik. A kihunyóban lévő mozgalom minden vad eszméje egy uj akarat igézetében ébredt újra. A hang a régi még, a mese az ősi magyar szellem feltámasztásáról, a nép felmagasztalásáról s-a turániak egyesüléséről szól, a: igazi cél azonban más. Akinek szeme van, láthatja. Mert nem kelLe gondolkodóba esnünk, ha azt halljuk, hogy az uj turanista lapok tele vannak német mintaképeik és szövetségeseik dicséretével, hogy zajos helyesléssel rajongják körül a reviziótaposó Rosenbcrg Alfrédnak, a német ujpogányság elméletiró atyamesterének minden féktelen téveszméjét, hogy lelkes tudósítások keretében ünneplik a Budapesten élő német nemzeti szocialisták pálvölgyi Wotan-ünnepségét s az ehhez hasonló szertartásokat? Nem kell-e megdöbbennünk a különös hasonlóságon, sokszor szinte szószerinti azonosságon, amely e lapokat az ilyenfajta német sajtótermékekkel összeköti? Azt szajkózzák tovább, amit ott tanultak, csak éppen hogy Wofan helyébe Hadúrt, Witukind he.. lyébe Koppányi, germán-ária faj helyébe turánit irnak. »A pogányság terjed és győzni fog!*, harsogják diadalittasan s már ünneplik is az eljövendő »Vezér«-t, aki majd bevezeti őket a maguk külön ígéretföldjére s már biztatják Ajtony és Dózsa népét: »megérdemlitek, hogy az osztozkodásnál az első falat nektek jusson*. Kié az ország? — kérdezzük tőlük s ők igy felelnek: a miénk, turániaké! Kié vagyonunk s munkánk? kérdezzük tovább s ök azt mondják: a népközösségé! Kié vagyunk mi s kié gyermekünk? — kérdezzük har-< madszor s ók tudtul adják: a fajé s ezen át Hadúré! Figyeljünk csak kissé! mintha mar másutt Páratlan Keduezmanv a oeimagyarorszaa oivasdinaK A főváros egyik elsőrangú családi szállodájával, a csendes es központi fekvésű ISTVÁN KIRÁLY SZÁLLODA VI, PODMANICZKY UCCA 8. SZ. igazgatóságával sikerölt olyan megállapodást kötnünk, Kogy olvasóink 20 százalékod kedvezménnyel kaphatfák a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóviz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. — A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Délmagyarorszóg kiadóhivatala díjmentesen bocsájt olvasói rendelkezésére.