Délmagyarország, 1938. június (14. évfolyam, 121-143. szám)

1938-06-09 / 127. szám

DÉLMAGYARORSZÁG Csütörtök, 1938. junius 9. A szegediek a várakozásnuk megfelelően sze­repeltek a KISOK országos atlétikai versenyén. A KISOK országos atlétikai bajnoki versenyén néhány szegedi diák is resztveit és a nagy kon­kurrenciában megállta a helyét. A iegjouban Koczki (Dugonics) szerepelt közülük; a magas­ugrásban 171 centiméteres teljesítményével a má­sodik helyen végzett. A többi szegedi diák a ne­gyedik helyen végzett: Kclesi (Dugonics) az öt­próbában 23.46 pontot ért el, Farkas (Klauzál) 12.18 métert lökött súllyal. Kertész (Dugonics) 658 centimétert ugrott távolba. Kimarad a déli válogatott temesvári és aradi mérkőzése. A déli válogatottat, — mint jelentet­Itik _ meghívták Temesvárra és Aradra. A meg­hívást az alszövetség elfogadta és mindent meg­lelt nz útra. Szerdán távirat érkezett Temesvár­tól, amelyben a két város lemondja a mérkőzé­seket. A Zenészek legyőzték a Pincéreket. Mintegy 300 főnyi közönség volt kíváncsi szerdán délután nz ujszegedi sporttelepen megrendezett Zenészek l'incérek mérkőzésre. Mind a két együttes megfe­lelő drukkertáborral vonult fel és természetesen bőven akadt alkalom a derűs jelenetekre. A küz­delemből a Zenészek kerültek ki győztesen 2.1 0:1) arányban, némi szerencsével; a pincérek job­ban futbíllo/tak. A gólokat Kugli, Nóvé. illetve Kovács lőtték. A mérkőzést Schwartz vezette. Biiduprsti értéktőzsde zárlat. A mai tőzsde hangulata bizwnytalan volt. Az első kötések egye­netlenül alakultak, egyes részvényekben a keres­let, másokban viszont a kínálat volt crösebb. Nem sokkjl nyitás után jobb vételi érdeklődés követ­keztében uz altalános árszint kissé emelkedett. A tdzsdeidő későbbi folyamán nyereségbiztositó el­adások következtében ismét a kínálat került több­ségbe, mivel a kontremin is élénk tevékenységet fejlett ki, a részvények árfolyamai a tőzsde egész területén lemorzsolódtak. Közvetlenül zárlat elölt jegyezték a napi legalacsonyabb árfolyamokat. A tőzsde lanyha irányzattal számottevő árveszte­ségekkel zárt Magyar Nemzeti Bank 162. Kőszén 434. Ganz 21.70, Izzó üres, Szegedi kenderfonógyár 43.00. Zürichi deviza zárlat. Páris 12.t8 fél, London 21.73 egv negyed, Newyork 438 hétnyolcad. Briisz­s/el 74.50, Milánó 2310, Amszterdam 242.43, Ber­lin 176.32.3, Schilling 51, Prága 15.21, Varsó 82.50, Belgrád 10. Athén 3.95, Bukarest 3.25. Mugvar Nemzeti Bank hivatalos valutaárfolya­mai. Angol font 16.65-16.85, belga fr. 5705—57.65, cseh korona 7.50—10.50. dán korona 71 60 -75 10, dinár 710—7.70. dollár 337.10—341.10. svéd korona SC..05—86.95. kanadai dollár 332.00—337 00. francia frank 9.10—9.60, hollondi forint 186 20—1S8 20, lengvel zloty 60.00-61 40. len 2.50-280, leva 3.0Ü >—4 00, líra 1690-17.90, (500 és 1000 ltrás bank­jegyek kivételével) német márka —.—, norvég ko­rona 8150—85 40. osztrák schilling —.—, svájd írunk 76.90-77.80. Budapesti terménytőzsde zárlat. A készáru pia­con külföldi hatásra, valamint a kínálat nagyfo­kú tartózkodása miatt az irányzat ma is szilárd volt. A búzaárak 35 fillérrel emelkedtek. A ta­karmánycikkek piacán is szilárd volt az irányzat ugy a zab, mint a tengeri 40 fillérrel drágult. A forgalom csekély. A határidős piacon a rozs irány­zata tartolt volt, a tengeriben szilárdan indult az üzlet, később lebonyolításokra elgyengült, nz irányzat és az árfolyamok a tegnapi nivóra estek vissza. Ttutlopesti terménytőzsde hivatalos árjegyzése: fhizu tiszavidéki, felsöliszai, fejérmegyei, dunán­tnii, dunatiszaközi 77 kg-os 24.65—25.05, 78 kg-os 21.95—25,35, 79 kg-os 25.20-25.35, 80 kg-os 25.35­2.3.65. Rozs pestvidéki 18.10—18.30, takarmányárpa T 17.00 -17.30 zab I. 17.25-17.40, tengeri tiszán­túli 17.10-17.10. fsikágói terménytőzsde zárlat. Buza alig tar­tott. Jul. 72.5—ötnyolcad, szept. 73.5, dec. 75.25— háromnyolcad Tengeri tartott. Jul. 56.75, szept. 53 egynyolcad. Rozs alig tartott. Jul. 51' három­nyolcad, jut. 50..5, szopt. 50.5, dce. 51 ötnyolcad. Gyors- és gépírásban jártas önálló tisztviselőnőt keres irodai gyakorlattal nagyobb vállalat. — Ajánlatokat fizetési igény megjelöléssel ..Períeki" jeligére kérünk. dpróhirctefójck Cím nélküli hirdetéseket kiadó lakások vagy butorozolt szobákról 10 fillérért közlünk. A címet a hirdetési szómra való hivatkozással 5 filléres szelvényen adja meg a kiadóhivatal. 44. Kétszobás komfortos lakás augusztusra. •13. Szép kétszobás, fürdőszobás lakás augusz­tusra. 46. Lakás kétszobás. 47. Szép emeleti egyszobás. 48. Újszegeden szoba, konyha, kamrából álló lakás. Elegáns különbejáratu bútorozott szoba für­* döszohával Kigvó ucca 2. I. 6. Megtekinthető 17—19 óra között. Ellátás Idős nő v. férfi gondo­zását elvállalnám. Jel­ige: Szeretettel gon­doznám. Emeleti szoba, konyhás lakás julius l-re kiadó, ösz ucca 11. 3 szobás földszintes la­kás augusztusra kiadó. Margit u. 22a. tráaiütf ikm^y wévvín jé* mSSSSSS Az össze® irodai teen­dőkben jártas, perfekt GYORS és GÉPÍRÓNŐ többéves gyakorlattal állást keres. „Megbíz­ható munkaerő" jel­igére. Középkorú müveit ke­resztény úrinő állandó házvezetéshez. Ajánl­kozhat Írásban „Igen komoly" jeligére. Ügyes, önálló varró­lányt vagy segédlájiyt feívszek azonnalra — Újszeged, Bethlen u. 10. Komolyabb nő (30-40 közt) fagylalt kiszol­gáláshoz cs 1 takarító­nő a reggeli órákra — felvétetik. Cukrászda, Kelemen u. 7. Kifutólány nupi három óra hosszai elfoglalt­ságra felvételik. Zsu­lánné női szabó, Kele­men u. 11, I. 5. Fiatal segéd felvétetik. Goldsmann fűszerüzlet. Felveszek árva vagy szegény leányt, aki a háztartásban segit. Tel­jes ellátás, lakás és fi­zetés. Cim: Szeged, Szé­chenyi tér 8. Simonyiné Kifutó azonnal felvétc­l tik Borsi fűszeres, — Gyöngytyúk u. 1. sz. Ud/XlOAtfLTt qgba£niaioü Bejárónő takarításra sürgősen kerestetik. — lloltzer Tivadarné, — Horthy Miklós 2. Bejárónő fölvétetik — lmliki 1, Vidra u. 3. Tanárjelölt, németül tökéletesen tudó, elvál­lalja mindenkori! diák tanítását minden tárgy­ban, akármilyen vizs­gára való előkészítését Leveleket ..Biztos ered­mény 1" jeligére a ki­a kiadóban. Egy kifogástalan, tisz­ta, 35 éves független nő, kinek rendes laká­sa és uri foglalkozása van, ismeretséget köt­ne. „Kalandorok ki­zárva" jeligére. uüiömiiu ÜZLETEMET ÁTHELYEZTEM Gróf Apponvi A. u. 14 sz. alól Mérey u. 21 sz. alá. Ugyanitt veszek iasznált bútorokat és dísztárgyakat és min­dennemű ócskaliolmíkat zálogcédulát, hivásra házhoz megyek. Pappál István zsibárus. ADW-vcm mar i a ina na a legújabb márkás íiirdö­ruhákai a feöércég­iáblás boros kirakataiban Vitorláscsónak, alíg­b asznál tölgyfa, megve­hető Tokaji csónaképí­tőnél, vasúti hidnál. — Tanonc fizetéssel fel­vételik. 49. 50. 51 52. 53. 54. kk Magasföldszintes száraz szoba-konyhás lakás Kétszobás modern lakás. Szép tágas kétszobás uccai lakás. Újszegeden szép villában bútorozott szoba. 3 szobás modern lakás kertes házban. Négyszobás összkomfortos lakás. Háromszobás modern földszinti lakás. Fűszerüzlet italmérés­sel, lakással minden el­fogadható árért azon­nal eladó. Csongrádi sugárut 15. Ma és holnap kaphat nálam LIBAHAJAT 1.50-ért, aprólékot 70 fillérért, cimbot 1.30­ért, Ungár, Mikszáth K. ucca. Dióra kombinált szek­rény eladó Franczia miiasztalosnál, Lőw Li­pót u. 4. Teljes ebédlő berende­zés, petrolumlampa el­adó. Tisza Lajos körút 19, I. 3. Egy gáztűzhely olcsón eladó. Feketesas u. 22, házm'esternéi. RADIO Cslltörlök. Uinius O Állandó leadások Budapesti öl hétköznapokon. 6.45: Torna. 7.20: Étrend. 10= Hirek. 12: Déli ha­rangszó, Időjárásjelentés. 1240: nirek. 13.20: Idő­jelzés, időjárásjelentés 14 40: Ilirek, étrend, élel­miszerárak. 16.45: Időjelzés, időjárásjelentés. BUDAPEST L 12.06: Beszkárt-zcnekar. 13.30: Cigányzene. 16 óra 15: A háztartásról. 17: A magyar faj művé­szi tehetsége. (Felolvasás). 17.30: Kárpáth Zol­tán magyar nótákat zongorázik. 18: Elbeszélé­sek. 18.30: Hanglemezek. Közben 19: Helyes ma­gyarság. 19.30: Növényegészségügyi tanácsadó, különös tekintettel a monilaclleni védekezésre. 20: Operaelőadás hanglemezről. Othello. Közben kb. 20.45: Hitek. 21.20: A rádió külügyi negyedórája, 22.10: Időjárásjelentés, sporteredmények. 23.10: A rádió szalonzenekara BUDAPEST IL 18.30: Angol nyelvoktatás. 19.30: Táncleme/.eV. 20 30: Hirek, iigetöversenyeredmények. 20.55: Hang­lemezek. 22.10: Időjárásjelentés. KÜLFÖLD. Bécs. 18.15: Bécsi keringők. 22.30: Bécsi zene. Belgrád. 18.30: Ilegcdüliangverscny, Berlin. 20: Tánczene. Bukarest. 18.15: Colum­bia tánczenekar. Deutschlandsender. 1S.25: Szórakoztató lemezek. 20: Zongora, szaxofon­és harmonikaszóló. 20.30: Filharmonikusok. Droitwicb. 28.10: Orgona. 21.20: Bécs és Lon­don közös táncestje. Hamburg. 19.10: Wagner: A bolygó hollandi, II. és III. felvonás, leme­zeken. Köln. 22.15: Könnyű és tánczene. Kö­nigsbeng. 1815: Szoprán- és tenorkettősök. Lipcse. 22.20: Drezdai hárfanégycs. London Reg.. 23: Tánczene. Luxemburg. 20.15: Film cs opereltdalok. München. 22.30: Könnyű és tánczene. Róma. 2t: Bellini: Az alvajáró, opera. Milánó. 20.30: Mai amerikai zene. Fi­renze. 19.20: Különböző népek dallcmezci. Pozsony. 18: Magyar Műsor. Vidám lemezek. Prága. 15.15: Balettzenék. Radio Paris. 2015: Délamerikai dalok. Stuttgart. 19.15: Tánczene­kar. Toulouse. 22.35: Rumbák. 22.45: Filmzene. 23: Strauss János-lemezek. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalat Rt.-nál. Szeged, Felelős nyomdavezető: KLEIN SÁNDOR

Next

/
Thumbnails
Contents