Délmagyarország, 1938. június (14. évfolyam, 121-143. szám)
1938-06-09 / 127. szám
4 ftmm DÉLMAGYARORSZAG Csütörtök', 1938. jnniu* O. Felmentették az erdőőröket, akik agyonlőttek egy orvvadászt A törvényszék megállapította, hogy jogos önvédelemben használták fegyverüket Gina Cigna szegedi szereplése l)r. Janovies Jenő nyilatkozata A szabad téri játékok irodája közli a követ• kezőket: Janovies Jenő igazgatónak alkalma volt a rc"dízőbizottság előtt buutániolni az eddig folytatott munkásságról és ;» következő hetek programjáról. A bizottság ülésén szóbakerülíek azok a közlemények js, auielyek legutóbb Gina Cigna ntagyarOpttágl vendégszerepléseivel foglalkoztak, amelyek szerint Gina Cigna n szegődi szabadtéri játékokat, közvetlenül megelőzően, sőt a szabadtéri játékok ideje alatt, is. valamint a szegedi játékok után nem. Csak Szegeden, hanem Budapesten, a Margitszigeten és az Állatkertben, sőt Siófokon is fellépne. Janovies Jenő közölte a szabod téri játékok rendezóbjzotteágával, hogy írásos megállapodás van aprói, hogv Gjna Cigna a szegedi játékokat megelőző időben, a játékok alatt. Vagy közvetlenül azután Magyarországon nem léphet fej, hanem kizárólag Szegeden. — Szabadtéri elödáson Gina Cigna Magvarországon selml máshol nem f»g fellépni, mint Szegeden, — mondotta Janovies Jenő igazgató. — Erro az "rúsos megállapodáson kjvúl határozott szóbeli megerősitést, is kaptunk. A telje" folrl'Kfiég tudatában ki jelenhetjük, liogy az j]asz művésznő semmiféJc más magyarországi pzabodtéri produkcióban fellépni nem fog. lény az, hogy az állatkerti hangvcrscnyvállalkozás az ő fellépéseit is hirdette, ez azonban tévedés volf, és az erről szóló budapesti falragaszokat, szerződés értelmében átragasztják. Gina Cigna még a szegődi niefihivast megelőzően kötött korábbi megállapodás^ értelmében m<»st, ezekben a napokba", jtinlus eleié", ké) hónappal a szegedi pzereplések előtt nz Operánál, illetőleg a Várod SiinháznáJ vállalt, szerződési kötelességet, valamint ma. juniup 8-án néhány áriát, énekel az Angol-park pódiumán, A művésznő operaházi szereplés után nem lesz tovább Mag vnpnrszag területén, 0]nuZországba utazik ós esak .i"lius 20-a körül fér vissza az országim, amikor három hétre Szegedro jön. Budapestről jelentik: Gina Cigna sZerdán e*fo mintegy ötezer főnvi középcég előtt, hangverseny keretében fellépett az Angolpirk pzahadtéri színpadán, A műsoron az olasz, énekesnő ínel'otf Palló Imre és Lauri. ohi Lajo« szerepelt. Gina Cigna több áriát énekelt, igy aZ Aidából, a Paraszt.boe-siilelbrtl és az Álarcosbálból. A nagyszámú hallgatóság álla"dó tapsokká] kisérte yz egvps áriákat. Gina Cigna nagv sikert aratott, több á| iáját, meg kellett, ismételnie. Megszólalt, ma maga a művésznő, kilelcnTette, bogy szabadtéri fellépéseinek betOlásá. ra vonatkozó Jdr*k nfm fedik a" igazságot. Az Angol-park vezetősége a következő felvilágosítást adta: — Hetekkel ezelőtt irtuk alá azt a szerződést. amelv Gjna Cigna művésznőt ma, e*tc fellépésre kötelezi az-Angol-parkban.. Mi nem kérdeztük, hogy joga va"-o a művésznőnek nálunk fellépni, vagy sem. de miután fel nem lépés esetére a művésznő maga. aiánjott, fel hatalmas összegű pönáléf, tizenkétezer magyar pengőt, nem hinuéni. bogy Gina Cigna nrm lelt volna biztos abban, hogy joga van fellépni. Beszéltünk különben a művésznő magyarn-iig' impresezárójávai. Forral Oszkár úrra] js, ak kijelentette, bogy Gina Cigna fellépéscro vonatkozóan semmiféle letiltás nem érkezett, de nem ls érkezhetett, mert u művésznőnek senkivel sincs olyan szerződése, amelv őt más szerződések megkötésében meggátolná. ^ (A Délmagyarország munkatársától, A Pa]. lavicini-uradajom sövényházi erdejében néhány héttel ezelőtt Laczkó Jánoe és Szöke József uradalmi vadőrök agyonlőtték Né. tnetli János sövényházi lakost, aki orvvadász"i ment eg'J társával együtt as erdőbe. Az orvvadászok abban az időben különösen cl voltak szaporodva, a nincstelen parasztok egyre-másra jártak az uradalmi erdőbo fácánért, amjt, az c.rdőőrök "cm néztek jó szemmel. A kérdéses alkalomkor is a két erdöőr lövések zajára lett, figyelmes. A lövések egyre közelebb estek hozzájuk, ők maguk is igyekeztek megközelíteni az orvvadászokat és igy történt, hogy nemsokára nem volt köztük nagyobb távolság, mint ló—12 méter. Ekkor az efdőórök, előadásuk szerint felszólították a vadorzókat, bogy dobják el a fegyvert és adják meg magukat. Válaszul azonban lövés volt, a felelet, mire ők is lőttek és az eredmény az lett, bogy Németh János gazdálkodó bo/fan maradt a helyszínen. A két erdőőr ellen az ügyészség szándékos emberölés büntette elmen emelt vádat. Az ügyüket szerdán tárgyalta a törvényszék Vngváry-ffinicsö. Az erdőórÖk tagadták bűnösségüket és elmondották, bogv önvédelembői használták fegyverüket,. Amikor ugyanis a sötétben ]évó. ismeretlen orvvadászokat megadásra szólították fel. azok közül valamelyik ráiuk sütötte puskáját, önvédelemből ők is lo«dtak cgy-egv lövést, majd látták, bogy az egvik orvvadász futásnak eredt, mire üldözőbe vették, de elfogni nem sikerült. Visszatérve a lövöldözés helyszínére ott, találták holtan Németbe t. akjnek kezében akkor is ott volt a puska és abból hiányzott, •AH, egvik cső töltése, Meljettn feküdt még bárom lelőtt fácán. A lövöldözés színhelyétől Az utolsó szentistváni osztály ... (20 éves találkozó az állami gimnáziumban) (A Dclmngyarorszás munkatársától.) A szegedi állami főgimnázium lt)18-ban végzett növendékei pünkösdkor rendezték meg húszéves érettségi találkozójukat. A hjjdani osztálytársak, akiket ugy szétszórt az élet, hogy közülük Szegeden csak egy maradt, reggel csatlakoztak a jelenlegi kisdiákok hosszú sorához és részt vetlek n felsővárosi templomban tartott diákmisén. Mise után a gimnázium tanári termében gyűltek össze a hajdani diákok és régi tanáraik Bucsi István, Dávid István cs Horváth János. Jelen volt a találkozón dr. vitéz Mari a földi Márton, n gimnázium jelenlegi igazgatója is. A tanárokat dr Bózsó Ferenc makói járásbiró üdvözölte, a diákokat pedig Horváth János hajdani osztályfőnökük. majd Bursy István ny. igazgató mondott megindító beszédet. Ezután névsorolvasás következett. A megjelentek között voltak olyanok is, akik Jugoszláviából, Romániából utaztak Szegedre .hogy részt vehessenek a találkozón. Most derült ki az is, hogv a gimnázium udvarán lévő márványtábla nem örökili meg az oszhlly minden hősi halottjának a nevét. Elhatározták, hogy a névsori három névvel kiegészítik. Az öregdiákok dr. Bucsy István indítványára elhatározták, hogy kiválasztják a kővetkező tanév első osztályának egyik tehetséges, sZegénysorsu növendékét és évről-évre magukra róllalják a tandíját. A találkozó diákok ezután a hajdani nyolcidik osztálv tantermébe vonultak és a padokban elfoglalták a régi helyüket. Horváth János a katedrára ült és onnan feleltette a hajdani diákokat, akiknek be kellett számolniuk arról, hogy mit tettek, ml történt velük az elmúlt husz év alatt. Délután az öregdiákok fölkeresték a szetsedi temetőkben elhalt osztálytársaik sirját és meglátogatták a gimnázium régi igazg (tójának. Kárpáli Károlynak a sirbollját is. Este a Hungária nciu mcssz're mcgfalálák az orvvadász fegyveréhez való fojtást is, auü a lövéskor repült, el. A bíróság tanuként kihallgatta Taxi Antalt, aki a szerencsétlen Németh társa volt a halálos éjszakán. Elmondotta, bogy amikor az erdőőrök fölszólították őket, bogy álljanak meg és tegyék lo a fogyvort, nyomban menokülui igyekeztek, do még annyi idejük sem volt, hogy megforduljanak, máris eldördült az erdőőrök fegyvere cs Németh elbukott, Németh fegyvere csak egy csőre volt tölf/vo — vallotta a ta"u —, abból tehát nem adott le egyet'en lövé6t sem az erdőörökre, mi"t ahogy ő som lőtt a vádlottakra. A tanút, szombositették a vádlottakkal a tanú ekkor is megmapadt ame'lott, bogy Németh nem lőtt rájok előbb, elsőnek a vadőrök lőttek. Á vádlottak előállították a bírósághoz töbU uradalmi alkalmazott tanút, akik azt vallották, hogy a kérdéses éjszakán mintegy 800 méternyi távolságban voltak a lövöldözés színhelyétől és egymáfcután három lövést hahota (ak, elóbb egy lövés esett, ma jd gyors egymásutánban még kettő, cz utóbbi lehetett s» vádlottak válasza a lövésre, amelyet Németh adott le rajok. A birógág fegyverszakértőkét ís hallgatott ki. azonban az elhunyt fegyveréből nem lehetett megállapítani, hogy Németh adott-e le lövést a két, vádlottra, mert, előzőleg orwadászá" közbcn mindkét csövét használta. Dr. Szász Dezső ügyész fenntartotta a vádat a vádlottakkal szemben, dr- Széli Gvrta la védő pedig mindkettőjük felmentését kérte. A törvénvszék elfogadta a vadőrök nieg ttom cáfolt védrkezését és jogos önvédelem címén mindkettőjüket felmentette. Az itclct nem jogerős. sakktermében volt a vacsora, amelyen a régi osztály nevében Magyar László köszöntötte a tanárokat cs egykori osztálytársait. Pohárköszöntőjében kiemelte, hogy cz a husz évvel ezelőtt maturált osztály képviselte utoljára a gimnáziumban Hzent István NH^yniHgyarországát es ez kifejezésre juiolt az egykori oszlály összetételében is. Az osztálytársak között a .szegedi magyar fiukon kivül nagy számban voltak délvidéki svábok, szerbek, erdélyi románok, horvátok, felvidéki tótok, akik néhány Szegeden eltöltött ér ufán mind magyarokká váltak. Annyira eltűnt « válaszfal közülük, hogv srnkinok sem jutott eszébe soha különbséget látni az osztálytársuk, között sem nemzetiségi, sem felekezeti szempontból. Az oszlály 1918 tavaszán jutott el az érettségiig, de a hetvenfőnyi diákcsapat addigra tizenhatra apadt. i többi mind kint harcolt már a frontokon, a tizenhat közül is több, mint tiz a frissen kiállított érettségi bizonyítvánnyal azounal bevonult katonának. _ Mi levizsgáztunk minden tantárgyból >•-») mondotta —, de. aztán megbukott a szivünkben; minden, n hislória éppen ugy, mini a földrajz és a ránk szakadt káoszban már kételkednünk kellett még a niathematika cs a fizika örökérvényűnk hitt igazságaiban is. Az érettségi után cl kellett indulnunk, sem utat, sem célt nem láthattunk magunk előtt. Most mégis örülnünk kell, mert husz rettenetes év után mintha tisztulna már az ég, mintha bontakozni kezdene « jobb jövő képe. Ez a hit az, ami kárpótlást nyújt en-j nok a tragikus generációnak elrabolt fiatalságá-! Ballonkabátok Vlhark abáíok Esőkabátok készen. Tavaszi felöltők és öltbnvök méret, szerint legelőnyösebben Nemzeti Takarék és Unió könyvecskékre is beszerezhetők. KRIER, Klauzál-tér 3