Délmagyarország, 1938. június (14. évfolyam, 121-143. szám)

1938-06-22 / 137. szám

DÉLMAGYARORSZÁG A tanyai kisvasút halálragázolt egy pénzügyőrt (A Délmagyarország munkatársától.) Borzal­mas szerencsétlenség történt Alsótanyán: a gazdasági kisvasút Várostanyára tartó motor­vonatja halálra gázolta Csorb a Sándor 37 éves szegcdi pénzügyőri vigyázót. A tragikus szerencsétlenség Királyhalom titán, Kissor és Dobó-iskola megállók közötti szakaszon történt. Az esti vonat vezetője, F o­dor Adám ugy adta elő a történteket, hogy amint a vonat elhagyta a kissori állomást, az első ulkcrcszlcződéshez érve, észrevette, hogy a sinck között a vonat előtt mint­egy liusz méternyire egy férfi fek­szik mozdulatlanul. Azonnal fékezni kezdett, dc a vonatot nem tud­ta nyomban megállítani, keresztülment a férfi testén és azt még tiz méteres uton magával hur­colta, mig végül megállt. A molorvczclő és a vonalból kiszálló utasok s» vontató motor alatt egy pénzügyőri egyenru­hában levő férfi borzalmasan Összeroncsolt tes­tére találtak. Orrából, szájából folyt a vér, fe­jén hatalmas seb tátongott, bal karja és mind­két lába össze volt roncsolódva; a halál per­cek alalt bekövetkezett. A gázolás helyén, tiz méterre vissza attól ft helytől, ahol a vonat megállt, megtalálták az rlgázoil pénzügyőr teljes felszerelését cs össze, roncsolt kerékpárját. A szerencsétlenségről értesilették a szegedi rendőrségei is, ahonnan még az éjszaka folya­mán bizottság szállt ki a helyszínre. A rendőri bizottság lefolytatta a helyszíni vizsgálatot és azt állapította meg, hogy gondatlanság történt a vonatvezető részéről, akinek a teljesen egyenes pályán, ha fi­gyeli a sinpályát, a motorra sze­relt reflektor erős fényében 20 mé­ternél nagyobb távolságról látnia kellett volna a síneken fekvő fér­fit. Az is feltehető, hogy ennél is később vette észre a sineken fekvő pénzügyőrt, valószínűleg még 30 méter sem szükséges a kisvonat leféke­zéséhez; ezt a szakértői vizsgálat. Lesz hiyat­va felderíteni. A helyszíni szemle során Orosz István pénzügyőri felvigyázó a holttestben minden kétséget kizáróan felismerte Csorba Sándor I. osztályú pénzügyőri vigyázót, aki az alsóköz­ponti szakaszra volt beosztva szolgálattételre. A keddi nap folyamán tisztázta a rendőrség a szerencsétlenség bekövetkezésének körülmé­nyeit. Jelentkezett az alsótanyai rendőrségen Simon Istvánné Királyhalom 500 szám alatti lakos, aki elmondta, hogy látta a pénzügyőrt a szerencsétlenség előtti időben kerékpárján a sínek melletti gyalogösvényen haladni. A pénz­ügyőr bizonytalanul ült a gépen, dülöngélt ve­le, sőt lc is fordult róla- A sinekre zuhant a ke­rékpárral együtt, ahol valószínűleg elaludt. Az ügyészség elrendelte a holttest fclhonco­Iását. Szeged részt kér a milliárdos beruházásból A törvényhatóság feliratban kérjen sürgős kormány­intézkedést — Dr. Pártos Ernő indítványa a polgár­mesterhez (A Dchiiagyaroiszág munkatársától.) Dr. Pártos Ernő törvényhalósági bizottsági tag nagv figyelemre méltó fontos indítványt nyúj­tóit bc a polgármesterhez. Dr. Pártos Ernő á milliárdos beruházási programmal kapcsola­tosan azt kéri, hogy írjon fel a város törvény­hatósági bizottsága az illetékes kormánykörök­höz és kérjen megfelelő közmunkákat Szeged vámára. Áz inditvány amely a legközelebbi közgyűlés elé kerül, a következő: I. írjon fel a közgyűlés a ni. kir miniszterelnök, x in. kir. kereskedelemügyi miniszter és a m. kir. pénzügyminiszter úrhoz, hogy „A honvédelem és a közgazdiság fejlesztéséről, egyes népjóléti be­ruházásokról és ezek költségeinek fedezéséről" szóló 1938. évi XX. törvénycikk végrehajtása során elrendelt közmiinKéUban Szeged pzal». kir várost, valamint a város iparos­ságát és munkásságát is részeltesse, még pedig leguláhb abban az arány­ban, amelyben H város, mint közület és a város lakossága a beruházási összegekhez kirovás alapján és köl­r-önjegyzés utján hozzájárulnak. 'A feliratban a város igénye aként volna körvo­nalazandó, hogy a közmunkákban való részclíc­tés kiterjedjen arra, •) hogy a törvénv í. §-ában körülirt létesitmé­nvckből (utak, épületek, közmüvek, intézmények stb.) — amennyiben azok valamelyike rendelte­tésénél fogva egy bizonvos helvhez kötve nincs — Szegednek is megfelelő rész jusson, h) hogy az országban bárhol végzendő köz­munkáknál megrendelések és munkáltatás révén n a áros iparosai, ipari, mezőgazdasági és fiild­Miinkássj is foglalkoztatást találjanak. II. Kéríc fel a közgvülés a város polgármeste­rét, hogy a most vázolt keretben igénylendő jut­tatásokat és számbavehető foglalkoztatási le­helőségeket s felirat kapcsán sürgősen terjessze a kormányhatóság elé s az eredményesség érdekében személycsen is járjon cl. III. Kérje fel a közgyűlés a polgármester ur út­ját a város főispánját és országgyűlési képvise­lőit, hogy a városnak ezt a lépését az illetékes helyeken lámogatni szíveskedjenek. Áz inditvány indokolása a következő: — A kormányzat részéről annakidején tett ki­jelentések, do a dolog természete szerint is a be­ruházások a különleges állami szükségletek ki­rlégitéso mellett közvetve azt a célt is szolgál­ják', hogy a mozgositott pénzek körforgása a gazdasági életet fellendítse s ezzrf az ország lakosságának általános Jó­létét is fokozza, — ennek' 'a célnak elérése pedig a beruházások­ból származó szociális és gazdasági előnyök mi­nél méltányosabb és egyenletesebb megosztását feltételezi. Rá kell mutatnom arra, hogy a törvény ott, ahol az egészségügyi és szociális helyzet megja­vításáról, az egészségügyi szervezet kiépítéséről, egészséges ivóvízzel való ellátásról stb. beszél.­a „falu" kitételt használja s ez a szövegezés nzt a látszatot kelti, mintha a most emiitett beruhá­zást tevékenység -csak a falura vonatkoznék, — a kormány azonban allghi fog a törvénv szóhasz­nálatának nierev álláspontjára helyezkedni s a faluéval lényegileg azonos helvzetben levő tanya­világot a falutól eltérő elbánásban részesíteni. E tekintetben a kerettörvény 2. §-ának az *1. §-ra Szerda, T938. Timiim 22. Eladó borkereskedés és vendéglő. Az üzlet 48 éve áll fenn. Borbevásárlási központ, Ugy bevásárlásra, mint eladásra kitűnően beveze­tett cég. 800 hektoliter bor beraktározására al­kalmas jól felszerelt borpince. A vendéglő évi 300 hektoliteren felüli borfogyasztással, berendezés­és felszereléssel, áruraktárral eladó. Érdeklődni ÖRDÖG-nél, Kálvárla-ucca 16. visszautaló „egyéb kiadások" kitétele bőséges felhatalmazást ad a kormánvnak arra,. hogy a beruházási programba a tanyavilág egészségügyi és s*ociá» lis szükségleteit is beilleszthesse. A felirat sürgős felterjesztését indokolja az, hogy a törvény gyakorlati végrehajtása már fo­lyamatban van és a megrendelések — a pénzügyi művelet lebonyolításától függetlenül — megkez­dődtek." II makói munkásdalosok és a szombathelyi dalos­ünnepség Makó keddi közgyűlése (A Dclmaoyworszáff makói tudósítójától.) Mukú képviselőtestülete kedden délután folytatta közgyűlését. Az ülés megnyitásakor a tisztviselő referenseken kívül 3 baloldali cs 2 jobboldali választott képviselő volt jekn. „A makói Petőfi Dalkörnek a szombathelyi munkásdulosvcreonyen való visclkedésc" mi­att Kotroczó József vizsgálatot indítványo­zott. A polgármester az indítvány elfogadá­sát javasolta, amivel szembe" Farkas Imrei és Lőwcnbnch Benedek azzal az indokolással, hogy a munkásdalosok szombathelyi szerep* lésének megbélyegzése csak a szélsőjobbol­dali lapok akciója volt, a makói dalosok nem azt énekclték, amit a 6zélsőjobboldali újságok írtak, az indítvány elvetését kérlek. Bár az elnöklő Szilágyi István főjegyző beje­lentette, hogy Vári Lajos főgzámtanácsos hi­vatalból' tett jelentést a szombathelyi ese­ményekről s ez ajap0n a vizsgálat, ugvis fo­lyik, a közgyűlés lt szavazatai 3 ellenében elrendelte a vizsgálatot a dalárdisták szom­bathelyi szereplésének tisztázására is é8 o célból megkeres1 Szombathely polgármes­terét. Egvhangulag elvetette a közgyűlés dr Dó­zsa Fcrciienck azt, az indítványát, bogy ni Tröszt által beadandó konceSsziÓmeghoAszab­bitási szerződéstervezetet "c a nyári szünet­ben rendkívüli közgyűlésen hanem c«ak szeptembPrl>c" tárgyalja a város. A polgár mester cs a közgyűlés a koncessziómcghosz­szabbitás nagyfontosságú kórdését minél ha­marabb ]e akarj" tárgyalni. S. Bálint György azt indítványozta, liogy a város 28 óvodájának és iskolájának állandó orvosi felügyelete, szempontjából két Iskola­orvosi alkalmazzon a város. A polgármester az indítvány elfogadását, javasolta olvképon, bogv a váiros 1000 pengőt biztosit évente o célra mindaddig, míg a belügyminiszter 1000 pengő*. a makói iskolai t teiakcfn 1000 Ppncőt vjs.-l a két orvos évi 3600 pengős tér­tiéből. A felszólalók aggodalmukat juttatták kifeiezésrn az iskolai tejakció megadóztatása; mí.att s lenélkül kívánták nz iskolaorvosi in­tézményt megvalósitan1. E célból aZ ügyét' megfelelő előkészítésre visszaadták a polgár­mesternek". aki rendkivü]i közgvülés ben feszi nieg uj javaslatát, hogy az iskolaorvosi in-, tézmé nv szepleTnbp i-re megvajóstható legyen. A városrendezési törvénv érfe'mébcíi 0 év alatt a városnak el feli ké&zitíetn'e a vá­rosrendezési ferveke'f. Erek a munkálatok mintegy 50 000 rengő költséget! igényelnek. A rnigáVmeofer be'elenTette. hogy az ad«t­fvííitégí pmnfeiatoknt rrvV meg is InrUtotfa. A k ŐPV iselő + ecl ölet évi 5000 pengőt' Irányoz elő a murkálatoVra, A várOsí +üreHécág létszámemelésére v<y nofkozó alispáni felszólítást a kpnviséTőfes. töioé neim felíesifette. pgv mN orfecskendőti 4000 pengő költséggel megvásárol.

Next

/
Thumbnails
Contents