Délmagyarország, 1938. június (14. évfolyam, 121-143. szám)
1938-06-14 / 131. szám
9 DÉl MAGYARORSZÁG Kedd, 1938. junius 14. megállapítása körüli aránytalansás megállapítását sürgette. Görgey István az arányos egyenlő teherviselést kérte. A városi önkormányzatok saját belátásuk szerint állapítanak meg dijakat, itl is rendet kell teremteni. Czirjak Antal szerint a nagvipar 50 millió, a kisipar 60 millió körüli adót fizet, a fejenkénti adó a nagyiparban 10 pengő, a kisiparhun pedig 500 pengő. Lázár Imre az adóbehajtásokkal kapcsolatos visszaéléseket lelte szóvá. Budapest, junius 13. A magyar frontharcos tábor vasárnap nagygyűlést tartolt a tisztikaszinó nagytermében. A nagygyűlésen megjelent vitéz I ni rédv Béla miniszterelnök és vitéz Rátz Jenő honvédelmi miniszter is. A Himnusz után Mándoky Sándor megrázó szavakban emlékezett meg a világháború hősi halottairól. Gróf T a k á c h-T o 1 va y József után Iinredv Béla miniszterelnök mondotta cl beszédét. Bevezetőben hangoztatta. a frontharcosoknak példát kell adui cs példát is tudnak adni abban, hogy rendel és fegyelmet fingván kell tartani akkor és ha netalán kisebb-nagyobb mellőzések érnék őket — Abban az életkorban — folytatta a miniszterelnök —, amikor ma sokan vezérkedni akarnak, mi fegyelmezetten meneteltünk, pedig akkor a menetelésben lölib kockázat v»It, mint ma a vezérkedésben. — Keresztény és nemzeti volt ez a tábor mindig és szolgálta a népi egység jegyében való megújhodást és az is maradMegalakult a minimális munkabéreket ellenőrző bizottság (A Délmagyarország munkatársától.) Mint ismeretes, «z iparban cs kereskedelemben foglalkoztatolt alkalmazottak munkpviszonyajnak o'tenőrzétero mindé" örvényhatógág területén bizottságot neveztek ki. A miniszteri rondojet szeri"! a minimális munkaidővel munkabérrel ég * fizetéses szabadsággal kapcsolatos panaszokat, az iparhatóság vizsgálja felül, ezenfelül a mukaadók ós a munkavállalók részéről felmerülő minden jogsérelem "z ello"őrző bizottság eló kerül. A bizottság e'nöko dr. Katona István tanácsnok, helyettes plnökp dr. Rőf/t Ifezső tb. tanácsnok, tagjai n munkaadók részéről: Faragó Lajos gvárigazgaf ó. Kocsis Ferenc kerekedő ós Tokár.Béla szabómester, a munkavállalók részéről Páni János lykatos8(>géd. MasánSzki János péksecéd és Nc«iie*si László fodrászsegéd. A bizottság hétfőn déllien tartotta alakuló ülését a városházán. Katona tanácsnok ismertette a miniszteri rendelkezéseket ós a kjne. vezéere vonatkozó leiratot. A bizOttóás necvedévenként, ül össze, amikor letárgvnlják a benyújtott panaszokat és az inarhatórág által el nem döntött vitás ügveket. A bizottság ütéséről felvett jegyzőkönvvet feltevie«ztik a miniszterhez és ezenfelül az el"ök félévenként köteles jelentést tennj a min;6Zfert"ek a munkaviszonyok alakulúsáróL Katona Dinnyés Lajos hangoztatta, hogy a 10 és 20 ezer pengős adótartozások behajtásával kevesebbet törődnek, mint a 10—20 pengőss-i. Dulin Jenő a borfogyasztási adót sérel. mezte. Ezután a Ház a pénzügyi tárca költségvetését elfogadta. Ezzel az 1938—30. évi költségvetés tárgyalása befejeződött. A Ház legközelebbi ülését kedden dél ©lőtt tartja, napirendjén a mcgajánláii törvényjavaslat szerepel. Az ülés 6 órakor ért véget. — Arra kérlek benneteket — mondotta Imrédy, — ne engedjétek, hogy soraitok közé befurakodjanak oda nem való elemek, akiknek nagyon rosszul áll a keresztény és nemzeti melldöngetés. — Ne engedjétek, hogy megbontsák soraitokat, a világol hatalmi vágyaik torzító tükrében néző fantáziátlan fantaszták és magyartalan magyarok. Ez a tábor felismerte azt a keskeny utat, amelyen a nemzetnek haladnia kell és követni fogja azt. Nagy taps fogadta a miniszterelnök beszédét. Gróf Tak á e h-To 1 va v József átnyújtotta a miniszterelnöknek és a honvédelmi miniszternek a Frontharcos Szövetség márványlapra illesztett diszjelvénvét. Az országos vezetőségi értekezlet hódoló táviratot intézett a kormányzóhoz. Az értekezlet után bajtársi ebéd volt. Felszólalt a banketten Rajniss Ferenc és Tólh András. Tóth András hangoztatta, az ifjúságnak nnn szabad idegen eszmék ulán mennie. Különben pedig a frontharcosok m©£r r>©m érzik magukat olvan öregeknek hogy a feltör" íffuság elől cl kellene vonulniok István tanácsnok javasltára a bizotTság elhat, árezta. hogy kérdéstel fordu] a miniszterhez aziránt, hogy az ipar ós kereskedelem egész körére, vagy pedig csak egyrészére határolja-e C1 a bizottság működését. —oOo— Lelőtték az éjszakai orvhalász! (A Délmagyarország munkatársától. Hétfőn hajnalban beszállították a sQbészcti klinikára Farkas Imre 33 osze"dős nagyszéksósi legényt, aki súlyos belövést szenvedett,. A szcrencsótlen fiatalembert, nyomban műtőasztalra tették és megoperálták, állapot3 továbbra is súlyos ő'etveszélycs. A nyomozás mindössze azt állapította meg, hogy Farkas az elmúlt éjszaka (öbbedniagával az úgynevezett Sárkány.tónál halászott, amikor a nem mesgie fekvő tanya felől lövés hallat,szolt. A lövés után Farka* jajgatni kezdott. majd eszméletlenül elterült a földön. Valószínűleg a tanyából adták lo a lövést az orvhalászok ellen. A lövöldözés közelebbi részletei még Ismeretien, azt fem tud iák. hogy a lőrést megelőzte-e valami szóváltás, vagy Farkaséit részéről valami eMeneéges cteWkedet, mert esak igv érthető a halastó vödörnek eljárása. Farkast kihallgatni még nem lehetett, anynvira rossz állapotban van, társai szerte6zéIcdtek. Az alsótnnvai rendőrség folytatja a nyomozási a lövöldözés rejtclyé"ek felderítésére. „Hz ifjúságot meg kell védelmezne a hangoskódúktól és a különböző eszmeáramlatoktól" 9 Vasárnap ünnepélyes külsőségek küzötí , szenteltek fel a Belvárosi Katolkus Legény., egylet zászlaját (A Délmagyarország munkatársától.) A Belvárosi Katolikus Legényegylet vasárnap nagy ünnepség keretében szentelte fc' zászlóját. Az ünnepség már reggel hat órakor kezdődött meg a tagok szenfáldozásáva1, majd 10 órakor Raskó Sándor prelátus, belvárosi plébános ünnepélyes szentmisét celcbrá't 3 fogadalmi templomban fényes papi segédletté1. A migére csoportosan vonult fel a íjai álság. Mise alatt vitéz Pintér József pápai ka* marás, az or&ágQg szövetség el"öke mondott beszédet, amelyben fclhMa az ifjuság figyelmét az ólálkodó veszedelmekre, ilyenek a munka meg nem becsülése, a hangoskodók előretörése, a különböző eszmcárnmlainUt amelyeknek különösen a fiatalemberek eshetnek áldozatul. Vázolta ezután az etek elle" való küzdelem módozatait. A steutmisc utáni Raskó Sándor plébános megszentelte a z-'sz* lót, majd vitéz Pintér Józ6ef felavatta a M* városi csoport 32 uj tagját. Déli 12 órakor a Katolikus Ház díszterme* ben gyüléis volt, amelyen Boris István segédlel* kész üdvözölte a megjelenteket: vitéz hvccu György főispánt, dr. Gyujay Ákos miniszteri osztálytanácsost, akj Bornemisza Géza iparügyi miniszter képviseltében jelenti meg, Raskó Sándor plébánost, azután a zászlöanyákat; vitéz dr. Imecs Györgvnét dr. Sándor Istvánnét. dr. Vfnkler EVnrrnéf, Hódg Antalnét, Czucz Ferencnét. Kalánka Kálmánnét, Ketfinq Lajos"é|. A zászlóanyák nevébe" dr. vitéz Imecs Györgync mondott bszédet. — Legyen cz a zász]ó — mondotta főbbek között — Isten £s a Haza iránti hűség törhetetlen jelképe, az össtetartozandógág erős kapcsa, a szeretet fáklyája ég mindé" neincs törekvés forrása. Ezután vitéz dr. Imecs György főispán tolmácsoha Imrédy Ré]a miniszterelnök üdvözletét. ma jd Kálmán Sándor dékán ismertette » belvárosj csoport kétéves történetét. Nagv érdeklődéséé1 kísért bőszedet, mondót® P. Nagy Töhötöm jezsuita atya, aki beszédében felhívta az illetékes tényezők figyelmét a szociális nyomorra és ezzo1 kapcsolat hant azt mondotta, hogv a ezocié]is nyomor következtében fordulnak cl egyesek az egvháztól és a hazától. Beszéde végén munkáskamnr3 fölállítását siirsrettc. A gyűlés a Himnusz cléneklésével éri végei. Égte a Katolikus Ház nagytermében családi jo'legü vacsorát rendeztek.' —ooo— fllhir Schmifz volt bécsi polgármester haláláról Béc<\ junius 13 Angol forrásból ma azt ic-lentették, hogy Sehmitz volt bérsi polgármester rákopcráció következtében meghűlt. A' Német TI tájékozott helyről kapott értesülése1 szerint cz a hir téves. (MT I.) OLCSÓ CS |Ó szórahozás Délmagqarország kölcsönkönyvtár! A miniszterelnök fronlhorcos beszéde o rendról, o fegoelemről, a fantáziátlan fantásztákról es a magyartalan magyarokról