Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)
1938-05-05 / 99. szám
DÉf MAGYARORSZÁG Csütörtök, T938. május 5. A Délmagyarorssági sxerResxlöségi helyisége Rudolf-tér 9, emelet. T«l. 23-31. i A DÉLMAGYARORSZAG NEGY NEGYED J R T A ' MAGYAR LÁSZLÓ 56 Gebhardt az egyhangú határozat kimondása után elárulta, hogy ő már meg is egyezett egy volt mozdonyvezetővel, aki megígérte, liogy néhány nap múlva átadja az első szállítmányt. Nem kell előre kifizetni az árát, tehát befektetésre egyelőre nincs szükség. Ha aztán túladnak a készleten, jön a második, a nagyobb szállítmány. A remények vulóraváltuk. Kiderült, hogy tényleg nagyszerű üzleti eredményeket lehet elérni ezekkel a csempészett cigarettákkal. Kiderült az is, hogy Bálint bonyolítja le a legnagyobb forgalmat. A városházán pillanatok alatt szétkapkodták az egész készletet és azok, akiknek már nem jutott belőle, könyörögtek Bálintnak, hogy gondoljon legközelebb rajuk is. Jó eredménnyel dolgozott Mezei is. Sorra járta kereskedőismerőseit cs szabályszerű megrendeléseket vett föl, amikor a készlet ráeső részén már túladott, határidős üzleteket kötött. Sőt még viszonteladókkal ;s tárgyalt, ügynököket fogadott. Néhány hét múlva komoly vállalattá fejlődött a Viribus Unitis. Alig győzték a sok rendelést, de szerencsére a csempészek is szorgalmasan dolgoztak és hordták az árút szakadatlanul. A szállítmányokat már készpénzzel fizettek ki az árú átvételekor, azonnal. Élvezték' mindannyian az izgalmat, amivel ez u foglalkozás jár. A csempészek rendszorint vagy a kora reggeli, vagy az alko nyati órákban jelentkeztek u friss árúval, de mielőtt befordultak volna a kapun, óvatosan körülnéztek, hogy nincs-é'finánc n közelben. Aztán tapasztalataik alapján figyelmeztették a Viribus Unitis tagjait, hogy ők maguk sohase szívjanak jugoszláv trafikot. Legyenek csak továbbra is a magyar királyi dohányjövedék vevői, mert egy rossz helyen elszívott csempész-cigaretta lehet a legkönnyebben az árulójuk. De figyelmeztették őket arra is, hogy a lakásukon lehetőleg sohase tartsanak árut. Gondoljanak arra, hogy a fináncok bármelyik pillanatban gyanút foghatnak, vagy névtelen följelentés futhat be hozzájuk, hiszen rosszakaratú, irigykedő emberek mindenütt akadnak, már pedig okkor elkerülhetetlen a házkutatás. Csak anynyit vegyenek át, amennyit azonnal továbbnallonkabátok Viharkdbátok Esőkabátok készen. Tavaszi felöltők és öltönyök • inércL szerint legelőnyösebben Nemzeti Takarók cs Unió könyvecskékre is beszerezhetők. KRIER, KlaiizáUtér 3 adhatnak. Ha aztán jön a házkutatás, de egyetlen jugoszláv cigarettát sóm találnak a fináncok, nincs bűnjel, nincs bizonyíték. Be is tartották ezeket a bölcs tanácsokat és bár lassankint az egesz város tudta, hogy hol lehet szerb cigarettákat szerezni, baj, , meglepetés nem érhette, nem is érte őket. Pedig kétszer estek keresztül a házkutatás tortúráján. Lassankint egészen beletanultak a niestrfségbe, már úgy rendezték el a dolgot, hogy nem is került u házba sohasem csempészárú. Előre megbeszélt helyeken és időpontokban, de mindig máshol vették át a csomagokat, nem dolgoztak raktárrendszerre. Csak akkor jöttek volna kicsit zavarba, ha számot kellett volna adniuk, hogy hát miből is élnek tulajdonképen. De ezt nem kérdezte tőlük senki, meri nem éltek feltűnően, hiszen a sorsuk csak a körülményekhez képest javult kicsit emberségesebbé. Az első hónap mérlege igen kedvező volt. A tiszta hasznot testvériesen négyfelé osztották és boldogan állapították meg, hogy majdnem annyi volt az osztalék, mint amennyit hivatalnok, vagy alkalmazott-korukban kaptak fizetésképen. És közben nagyszerűen dolgozott az aszszonyok szövetsége ís. A közös konyhát föntürtották. Erténkint konyhaértdkezletre gyűltek össze a nők és megbeszélték a másnapi étlapot. A költségeket szintén négyfelé osztották cs kiderült, hogy a rendszer nagy szerűen beválik. Lényegcsen kevesebbe került egy-egy család háztartása, mintha külön gazdálkodtak volna. Sokat takarítottak meg a bevásárlásoknál is. Piaci inspekciókat tartottak, volt idejük és türelmük fölkutatni a legolcsóbb beszerzési forrásokat, nagyobb tétcleklien vásárolták és így árengedményeket ertok el, Szóval pompásan működött a szervezet és ez örömmel töltötte el mind a négy csa| ládot. Ebben a házban mindenki azt érezte, í h°fiíy ők találták meg azoknak a problémáknak a kulcsát, amelyekkel hiába viaskodnak hosszú, meddő esztendők óta a politikai, a társadalmi és a közgazdasági tudományok legelismertebb bölcsei. — Ide jöhetne tanulni hozzánk a Népszövetség is! — büszkélkedett sokszor Mezei Vilmos. És lassankint megszűnt ténylegesen is ebben a házban, minden társadalmi különbség. Leomlottak a lebonthatatlannak hitt válaszfalak. A közös munka, a közös harc tagadhatatlan eredményei kinyitották a szemeket és átalakították a lelkeket. A közös munka, a közös harc bajtársai fölismerték életük, sorsuk tragikus egyformaságát és ez a fölismerés örömmel töltötte meg a szivüket, mert sok súlyos tehertől szabadította meg meg őket. (Folyt, kör.) RÁDIÓ C&Uttfrttfk, mátu< 3 Állandó Icadósok Budapestről hétköznapokon, 6.45: Torna. 7.20: Étrend. 10: Hírek. 12: Dili harangszó, időjárás jelentés. 12.40: Hirek. 13.20: Időjelzés, időjárásjelentés. 1140: Hirek, étrend, élelmiszerárak. 16,45: Időjelzés, időjárásjelentés. BUDAPEST L 12.05: Orosz bulalnjku-zcnekur. 13.15: Rádiók üzenetek u Nemzetközi Vásárból. 15.80: Rádióiizenetek n Nemzetkőzi Vásárból. 17: A rádió szalonzenekara. 7.50: A t^rök zene. Felolvasás. 18.25: A Szegedi Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola énekkara. Vezényel Szögi Endre. 19: Baromfi tenyésztési időszerű tanácsadó. 19.15: A fádió külügyi negyedórája. 19.30: < igányzéné. 20 30: pékár Gyula emlékest. 21.35J Hirek, iétőJárásjelentés. 22: Hanglemezek. Nagyzenekari müvek. 23.30: .lazz-zenekar, BUDAPEST II. 13.30: Pamokos László zongorázik, Haydu Irtván gordniikázik. 17.55: A rádió szalonzenekara, 18.30: Angol nyelvoktatás. 19: Cigányzene. 19.30: Sakkelőadás. 20: Szent István művészei. (Felolvasás.) 20.30: Hanglemezrk. 21.85: Ügetöverscjiycrcdmények. KÜLFÖLD. Bécs. 18: Uj lemezek. '20: Dalos, zenés esf„ Berlin. 20: Tánczene. Bukarest- 19.15: Szitu* fonikus hangverseny. Dutschljtidsender. 23: Könnyű és tánczene. Droitwich. 19.30: Dalos* zenés egybeállítás, 22.20: Az álmodozásról szóló zenemüvek. Firenze. 21: Kívánságba.igverseny. Frankfurt. 21: Tavaszi h&hgképek) Hamburg. 20 10: Lehár: Cigányszercicin, operett. Köln. 10: Klasszikus szórakoztató zene. 22.20: Kóintyü és lúnczene. Konigsbtrg. 28.10: Könnyű orgonijúlék. Lipcse, 10.10: Tünclomezek. 20: Filharmonikusok. London Reg. 23 Tánczene. 23.30: Bncli-müvek orgo.25: ora nan. Luxemburg. 2225: Tánclcinczck. Miláné 17.15: Zene Rio de Janclróból. 19.30: Könnyít zene. 21: Opera. München. 29.10: Opcrcitrészlelck. Prága. 18.20: Könnyű és tánczene. Radio Paris. 20.30: Szimfonikus hangverseny. Róma. 21.30: Bach-zenc. Slrassburg.. 20.30: Könnyű zene szólistákkal. Stuttgart. 21: TáncK'inezek. Varsó. 20.10: Rádiózcncknr két ron» gorüv il. Asztalba Mefropote bár Budapest, Rákóczi ul 58