Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)

1938-05-22 / 114. szám

4 DÉLMAGYARORSZAG Vasárnap, 1938. május T5. hstmgiartxí Kíszit elsffrendü kívitet­bcn «zobaf«stée>, m&zol&il és butoríényszést jutányos árban. Oégtulajdonoa t Csányi Mihály FekeleiBt ucca 22. Telaiont 1U-42, rc.sszusra. S/egedröl ezerfőnyi elemista csoport — fiuk és leányok vegyesen — mennek az Eurcha­risztikus Kongresszusra. Valamennyien magyar ruhában utaznak. A gyermekek mar hónapok óta készülnek erre az útra, mindegyiküknek magának kellett megtakarítani az útiköltség felét. A ren­dezőség nagy súlyt helyez arra Is, hogy azok a szegény gyermekek is, akik nem tudják meg-i takarítani az útiköltség felét, mert szüleiknek nincs miből adni, szintén eljussanak a kongresszusra. Ezeket teljesen ingyen viszik fel. A mult vasárnap a Vasutas-pályán lezajlott nagyszabású ünnepség is ezt a cclt szolgálta. A középiskolás diákság is legalább ezerfőnyi csoportot tndit a kongresz­szusra. A középiskolás diákság utja három napig tart, a diákok filléres vonatokon teszik meg az utat oda és vissza. A diákokat hrttanáraik esi tanáraik vczclik és a fővárosban diákszállásokon laknak. V tanyalak elhelyezését is ininta->zeriicn oldották meg. Alsóközpont népe pé'dául a kis­vasút különvonatán érkezik a városba és egyenesen csatlakozást kapnak a zarándokvonathoz. Ezzel azonban még korántsincs kimerítve a Sze­gedről az Eucharisztikus Kongrcsstueru menők száma. Kengeegen mennek autóu. autóbuszon, egyéni utazással a fővárosba, végeredményben nem tulozünk, ha a kongresszus szegedi résztvevöüick számát kö­rülbelül 6—7 ezerre tesszük. A Dugonics-téri kongresszusi irodában még jnost is hatalmas munka folyik. Most már kezd ki­alakulni a szegediek végleges munkaprogramja a kongresszus a«att. Aliiig azonban a rendezőség idáig eljutott, nehéz cs fáradtságos utat kellett megtennie. Mónika missziós testvér érdeklődésünkre a kö­vetkezőket mondotta: — Megható volt tapasztalni, hogy leginkább rn egyszerű emberek körében talált visszhangot a kongresszus. Általában azt tapasztaljuk, hogy az anyagilag legrosszabbul ál|ó osztály tette a leg­nagyobb erőfeszítést, inig a ktizéposztálg szülte ©rt­hétcilcn rezcrváltságot tanúsított. Ezekkel uz cgvszcrii emberekkel, ukik tele vunntik bittel és szeretettel. sokkal könnyebb és hálásabb feladat volt fog­lalkozni, mint a középosztálybeliekkel. A legsze­gényebb néposztály megható szeretettel és lelke­Sírköavatás Néhai Gál Miksa az Angol-Magyar Bank szegedi fiókigazgatójának sir­kőavafása t. bó 25-én, szerdán déli 1 órakor lesz. Kerékpárt Rádiót Csillárt írógépet i vásároljunk. Kelemen ucca 11. Kedveső részletfizetés. sedésrel készült a kongresszusra,' számukra ez igazi, hamisítatlan zarándoklat lesz, amelynek ke­gyelmét is minden bizonnyal érezni fogják... A kongresszusra nagy lelkesedéssel készültek a legényegyletek, a Hivatásszervezet tagjai Is. Dc talán a legnagyobb lelkesedés és öröm a tanyaiak körében volt tapasztalható. Igen sok öreg tanyai magyar és asszony jelentkezett, olyanok, akik még sohasem voltak a fővárosban és most ezt a rend­kívüli alkalmut ragadlak meg arra, hogy eljussa­nak. A szervezett katolikus agrárifjuság elsőizben a kongresszus alkalmával jelenik meg Budapesten. 20.000 ifjú lesz Budapesten. Múld Katolikus Lcgény­egyle'ek tagjai, árvalányhajjal és fokossal. Tizenöt­ezren vonaton, ötezren biciklin moneck Buda­pest rc. . Hétfőn dé!u!áu annyi előkészület után tehát elindul a szegedi zarándoklat a Fogadalmi temp­lomból... 3000 pap az egyházmenelben Első helyen ke'-I megemlékezni Glattfclder Gyula csanádi püspökről, aki mint uz Akció Catholika ügyvezető-elnöke az eucharisztikus kongresszus megszervezésének kezdettől fogva irányítója volt. Budapesten fog tartózkodni Sopsich János pré­post, püspöki irodaigazgató a főpásztor kíséreté­ben. Halász Pál móravárosi plébános, mint az Akció Catholika egyházmegyei igazgatója és részt­vesz a kongresszuson minden pap, aki itthon he­lyettesittetni tudja magát, vagy nélkülözhető. A megnyitó szentmisénél, valamint a legátus! mi­sénél 3000 papból álló egyházmenet vezeti bc a pontifikáló bibornokot. Szlrannavszhif, Hánya és Rátz miniszteren kihallgatása a Kormányzónál Budapest, május 21. Szombaton délelőtt tartot­ta negyedik minisztertanácsát az Imrédy-kor­inány. A minisztertanácsnak legfontosabb tárgya a külföldi fizetési forgalomban elkövetett bűn­cselekményeinek és feflenéröinek jutalmazásáról szóló rendelet volt, amelyet Mikecz ödön igaz­ságügyminiszter ismertetett. A minisztertanács elfogadta n rendeletet, umely már a vasárnapi hivatalos hipbin megjelenik. A minisztertanácsról a kormányzósági palolá­ba ment Sztranyavszky Sándor földmüve­lésügyi miniszter és kihullgatáson jelent meg a kormányzó előtt. A kihallgatás félóráig tartott. A földművelésügyi miniszter ezután visszatért a minisztertanácsba. Mielőtt bement volna a tanácskozási terembe, kijelentette, a kormányzó kegyesen elfogadta azt az előterjesztését, hogy a földmiveléttigyi miniszté­rium államtitkárává gróf Teleku Mihály neveztcs­éks ki. Sztranyavszky Sándoron kivül vitéz Rátz Jenő és Kámyi Kálmán jelent meg kihallgatáson a kormányzó előtt. A minisztertanács szünetében Imrédy Béla mi­niszterelnök tisztelgő látogatást tett Angelo Rótta pápai nunciusnál, a magyar kormánynál akreditált diplomáciai testület doycnjáuál. Megjelent a valuíarendelet Budapest, május 21. A Budapesti Közlöny va­sárnapi száma közli a kormány rendeletét a kül­földdel va'ó fizetési forgalommal kapcsolatban el­követett bűncselekmények feljelentőjének és t«K­tenéröjének jutalmazásban részesítéséről. A ren­delet értelmében a befolyt pénzbüntetésnek, az elkobzott értéknek és vagyoni elégtételnek 10 szá­zalékát a feljelentő és a tettencrő jutalmazására kell fordítani. A jutalmat minden más eljárás kizárásával az igazságügyminiszter állapítja meg az eljáró biróság és ügyészség meghal liga tása után. Nem zárja ki a jutalomban részesítést az, hogy a pénzbüntetés vagy vagyoni elégtétel összege nieg­kegyelmczés folytán csökkent, vagy teljesen cl­engedtetett, vagy behajthatatlanság miatt nem volf beszedhető. Hz olasz király Líbiában Róma, május 21. III. Viktor Emmanuel szom­baton délelőtt a »Savoya« jaohtján Tripoüsba ér­kezett. A királyt Balbo tábornaggyal az élen az olasz és a bennszülött lakosság nagy lelkesedéssel fogadta. Viktor Einmanuel libiai tartózkodása ele­jén résztvesz a libiai szárazföldi hadsereg és a légi haderő nagy egységeinek háromnapos hadgya­korlatán. A király a hadgyakorlatok után megte­kinti Libia különböző községeit. —oQo — H Déimagyavovszág uj regénye .4 közeim iiit napokban fejeztük bc Magyar László rNégynegycd* cimü regényének köz­lését, mai számunkban uj regény közlését kezdjük meg. /I Délmagyarország ezúttal is eredeti magyar regényt nyújt át olvasóinak, Kálmán Jenőnek, a kitűnő írónak és humoris­tának uj munkáját, a »Mr. Bundaslv-t, ame­lyet érdekesen megírt meséjével, crcdati fi­guráival, feldolgozásával hamar szeretetébe fog fogadni az olvasó. Kálmán Jenő írásait régen ismeri és szereti a magyar közön­ség. őszinfe közvetlenségével és eredetiség gévcl ál'atános népszeribégrr. tettek szert. .1 regényt mától kezdve napról-napra bő [oly* ia'ásokban nyújtjuk át a Délmagyarország ulJ vasóinak. Rz elismerten legjobb M- i szehrenyeh 6 vagy 12 havi részletre kaphatók Varga Dezső SZEGED. Dttmaénarország Kölcsönhönuvtár AiUjaga leőnaőuobb, előfizetése legkisebb

Next

/
Thumbnails
Contents