Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)
1938-05-17 / 109. szám
4 DÉLMAGYARORSZÁG Kedd, 1938. május T7. A szegedi OTI~keriiIet területéről csak 140 iparostanonc vehet részt nyári üdülésben minden adójút, de alig ér haza, mdr várja a: uj zálogokig. Néha kiderül, hogy tévedés történt az adóhivatalban, do az is lehet, hogy nem derül ki a tévedés. Gondoskodni kellene ró'a, hogy mindenki pon'otan megludja, hogy mennyi az aaólarlozdsa. Szepessy Aladár pénzügyigazgatő bejelentette, Inogy a panaszok orvoslása céljából megteszi a ljik:égcs Intézkedéseket. Gyulán Kiss Károly tanfelügyelő terjesztette elő jelentését, majd beszámolt annuk a vizsgáiul mik HZ ci edmónyéröl, amelyet dr. vitéz Shvoy Kálinánuak a közigazgatási bhoitság áprilisi ülésén elhangzott felszólalása alupján tartott a belvárosi fiúiskolában. Shvoy Kálmán u kö:igazgatási bizottság áprilisi ülésén felhívta a tanfelügyelő figyelmét arra, hogy u belvárosi fiúiskola növendékeinél röpcédulákat láttuk. A tanfelügyelő most bejelentette, hogy a legutóbbi ülést követő napon megtartották a legszigorúbb hdzlvizsgáhtot a belvdroal iskolában, kihaigat'd't a tanítókat, a gyerekeket, átkutattak mindent, do sehol semmiféle röpcédulal nem tnláltak és senki sem tudott arról, hogy röprédulaosztogatás történt volnu uz iskolában. A tanfelügyelő ozutáu éles támadást intézett —• a sajtó ellen, amely szerinte ferde, valótlan beállításban foglalkozott az esettel és hamis tudósítást közöltek a közigazgatási bizottság üléséről. Ezután felszólalt Slwoy Kálmán. Elmondotta, hogy a belvárosi iskola tantestületétől ezzel az, üggyel kapcsolatban levelet kapott és orro a levélre ls most k vánja a választ megadni. — fin felhívtam, bizonyos jelenségekre a tanfelügyelő ar flgye'mét — mondotta —, mert ezt kötelességemnek tartottam és mert muj van a tendencia arra, hogy mdr at elemi iskolus gyerekek közé is bevigyék a politikai propagandát. Do felszólalásomban nem állítottam azt, hogy a belvárosi iskolában röpcédulaosztogutás történt volna. Aki ennek nz ellenkezőiét mondta, vagy irta, az tudatosan valótlant á'.lit és . felszólítom, hogy tartsa kötelességének u rektifikálást. A főispán kijelentette, hogy az április* ülésen nem volt jelen, az ügyről nincs tudomása, de maga is helyteleníti, ha az ülésről clferid.tett tudósítások jelennek meg. Dr. Pap Róbert tudomásul veszi a tanfelügyelő Jelentését. Az áprilisi ülésen, ennek a kérdésnek a tárgyalásánál azért szólalt fel, mert az áprilisi ülésen elhangzott a kijelentés, hogy üUtólag röpcéüulaosztogatdsok történnek a gyerekek közötti. Shvoy Káin tan: Szükségesnek tartom — mondotta —, hogy most pontosan megismételjem azt, amit a mult illésen mondottam. Ezeket mondottam: »£n láttam sajtit szememmel ilyen röpcédulákat a belvárosi iskola növendékeinél. Kérem a tanfelügyelő urat, hívja fel a tanítók figyelmét arra, hogy ilyen jelenségek vannak, tehát terjaszszék kl figyelmüket erre a dologra is.*. A röpcédula-vita ezzel véget ért. A gazdasági felügyelőség jelentését dr. Biacsy Béla tb. tanácsnok ismertette, majd dr. Gergely József állategészségügyi tanácsos mutatta bc jelentését, amellyel az ülés véget ért. Délmaguarorszag NOittöKihoníjvtór Anyaga legnagyoDD, előfizetése icöKisebD (A Délmagyarország munkatársától,) Az OTI azoknak az Iparosifjaknk, akik 1920-ban, vagy ennél később születtek, a nyári hónapokban kéthetes üdültetést biztosit abból a célból, bogy munkaképességüket fenntartsa. Azokat viszik el az üdültetésre, akiknél orvosi vizsgálat állapítja mcg annak szükségességét, férj ózó betegségben nem szenvednek. Az OTI-nak ez a néhány évvel ezelőtt, bevczc<otfc akciója az idén eléggé B*ük keretek közé van szorítva. A szegedi kerületi pénztár területéről, amelyhez Vásárhely é8 környéke i8 tartozik, ősszegen 110 (parosifju mehet el üdülésre, akik 35-ög turnusokban juliog 11. és szeptember 7-iko közöjj kerülnek beosztásra. A inult évben a gyulai városerdőben följöttek cl a két hetet az üdülésre vitt. nagvrész't tanoncokból álló íparosifjak, az idén ökécgkén, a Tis®a partján létesítenek sátortábort, Ötezer szegedi elemi iskolás kisdiák Szent István-ünnepélye (A Pélniagvarorttzág munkatársától.) Vasárnap délután tartották meg a Vasutas-sporttelepen a szegcdi elemi iskolák az eucharisztikus Szent István jubileumi évnek szentelt ünnepélyüket. A verőfényes tavaszi időben sokezer főnyi közönség gyűlt össze. Megjelent az ünnepélyen dr. G 1 a t tfelder Gyula megyéspüspök dr. Sopsich János prépost kíséretében, dr. vitéz linecs György főispán, dr. Pálfy József polgármester, dr. vitéz Shvoy Kálmán ny. altábornagy, országgyűlési képviselő, dr. Buócz Béla főkapitányhelyettes, Tóth Tibor Máv. üzletigazgató, Itaskó Sándor pápai prelátus, dr. Berccz János felsőházi tag és sokan mások'. Az ünnepély felvonulással kezdődött. Festői látványt nyújtott az ötezer iskolás gyermek iskolák szerint változó, magyaros ruhákba öltözött csoportjainak színpompás képe. A felvonulás közel negyedóráig tartott a Rákóczi-induló ütemeire, majd iskolák szerint oszlopokba fejlődtek a gyermekek' és elénekelték a Himnuszt. Ezután dr. Glattfeldcr Gyula megvésfőpásztor előtt hódolt az ifjúság. Tóth József teológiai hallgató beszédet mondott az eucharisztikus é.s a Szent Tstván-év jelentőségéről, tolmácsolta a szegedi ifjúság hódolatát az eucharisztikus gondolat hordozójának és Szent Gellért püspök 86-ik utódjának, Glattfeldcr Gyula főpásztornuk. Két elemi iskolás kisleány köszöntötte ezután a megyéspüspököt, majd a teologiai szeminárium énekkara Kapossy Gyula vezénylésével elénekelte Beethoven „Dicsőit Téged" kezdetű dalát és az elemi iskolás ifjúság „Jóatyánk" kezdetű dalt R e n k e y Dénes tanító vezetésével. A tornagyakorlatok bemutatása során "*ns előkészületről tett tanúságot az összes elemi iskolák köizö? szabadgyakorlata, igen mutatós volt a belvárosi leányiskola régi magyar táncbemutatója, ötletes és kedvesen vidám az alsóvá rost községi iskola énekszóra bemutatott ritmikus tornagyakorlata, b rókusi iskola hatásos magyaros száma, u belvárosi elemi fiúiskola „hatütéses verbunkos tánca", az ujszegedi iskola összetett zászlós fegyvergyakorlata, bájos képet mutatott az alsóvárosi zárda karikás szabadgyakorlata, részükre és ott. nyújtanak nekik ingyenes ellátást. Annak ellenére, hogy az OTI nem gondoskodott, arról, hogy megfelelően híre terjedjen az igényjogosultak körében M üdültetési akciónak, igen nagy számban történtek jelentkezések. Az OTI szegedi kerületi pénztáránál még folynak a jelentkezések és legkésőbb május 30-ig lehet jelentkezni. Hasonló nyári üdültetési akcjó van a MABInál is, amely a kereskedelmi alkalmazóttök és magántisztviselők részére nyújt kéthetes üdülést. Itt a kérelmek benyújtásának határideje április 30-án lejárt és bogv mennyire nem tájékoztatta biztosított, tagjait a MARI, mutatja az, hegy mindössze ketten jelentkeztek. Pedig mopt már megszűnt az az akadály is. hogy az alkalmazottak esetleg nem kapnak szabadságot munkaadóiktól, a törvény biztosítja részükre a szabadságot. ügyes volf a móravárosi iskola népies gyermekjátéka, a rókusi iskola talajtornája és remek guta bemutatója, látványosan hatásos u gyakorlóiskola és az Aigner-telcpi iskola élőképszerü felvonulása. A lornabemutatók sorát az alsóvárosi és a zárdaiskola egv-egy növendékének az eucharisztikus zarándoklatra felliivó toborzója zárta bc, majd a Hiszekeggyel ért véget u szép ünnepség. Tilos az uccai porrázás I (A Délmagyarország munkatársától.) Szeged szeréti azt hirdetni önmagáról, bogy nagyváros. Erre a titulusra uicg is lonne a jóga, hiszen a terület és lélekszám szempontjából egyaránt második városa CsonkaMagyarországnak. Az ígazi nagyváros kereteivel kéteégtq tíüül rendelkezik, Ue azért — sajnos — meg nagyon messze kan attól, hogy, igazi nagyváros legyen. Nélkülözi a nagyváros legfontosabb jellegzetességét, a nagyvárosi életet. Az ember lépten-nyomon találkozik azokkal a leginkább bosszantó tünetekkel, amelyek egyáltalában nem nagyvárosi tünetek. Az idegenforgalmi hivatal moBt két ilyen momentumra hívta föl átiratában a rendőrkapitányság figyelmét. . Az egyik az, bogy a lakások uccai ablakaiból rendületlenül rázzák még mindig a porrongyokat a járókelők fcjórc. Az idegenek megfigyelése szerint ezt a kihágást nem csak a háztartási alkalmazottak követik cl, hanem egyes háziasszonyok is. Az idegenforgalmi hivatal arra kérte a rendőrség kapitányságát, hogy a jövőben szigorúbban őrködjék az utcára való porrázást tiltó rendelkezések betartása fölött. é8 indítsa meg n kihágásl eljárást azok ellen, okik megszegik ezeket a rendelkezéseket. A másik panasz az, hogy ;i biciklisták prm tartják be a közlekedési szabályokat, Nagyon sokszor megtörténik, hogy felhajtanak a gyalogjárdára és o(t száguldoznak voBzé]yeztotvo a járókelők festi épségét. Pedig ez jB tilos lenne. Az idegenforgalmi hivatal arj-a }s kéri átiratában a rendőrséget, hogv fokozottabb szigorúsággal ellenőrizze a közlekedést éB torolta meg a megengedhetetlen .szabálytalanságokat. a közismert elsőrendű minőségben M^ieaszekrpnyekHenneleltl, Margó már P 48.MÓI kezdve. 12 havi részletfizetésre is. Szántónál Széchcnvi tér 11. Városi hérlriz.