Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)
1938-05-14 / 107. szám
10 DÉf MAGYARORSZÁG Szombat, 1938. május 14. Női nyári ruhák P. Reich Erzsi cégnél r esz te s-F is cher Ferenc, a Pénzintézeti Központ elnöke, egynegyed 7 órakor pedig szürke autóin ün gróf Telek v Pál. Pár pillanatra rá Sztranyavszky Sándor érkezt II. Imrédy fél 7 órakor érkezeit vissza a kormányzóságról és mikor gépkocsijából kiszállt, ennyit mondott a sajtó képviselőinek: — A kormány megalakítására a megbízást megkaptam. Hórnan tárcája Imrédy Bélának a kiszemelt miniszterekkel való tanácskozása hosszabb ideig tartolt. Elterjedt annak a hirc, hogy Hóman Bálint minisztersége körül merültek fel megbeszélni valók. Eredetileg ugy volt, hogy Hóman kimarad a kabinetből, a Nep egyik része azonban fellépett az érdekében és elhatározták. Hóman tárcanélküli miniszter lesz. Felmerült ezután egy olvan kombináció is, hogy Hóman nemzetnevelési, esetleg propagandamiuiszler lesz. Közben a Nop-bén összegyűltek a képviselők. Tetőfokára búgott az izgalom, meri pillanatoukint változott a helyzet Hóman körül. Az egyik percben az a bir érkezett, bogy Hóman benne lesz a kabinetben, a másik öt percben már megérkezett ennek a cáfolata. Végre fél 8 órakor megérkezett Darányi Kálmán R ákóczy Imre kisétetébén, majd röviddel utána I in r c d y Béla és ekkor ter jedt cl a kormány névsora. Az ui kormány A szombat reggeli hivatalos lap a következő kormánylistát l'ogja közölni: Miniszterelnök: I m r é d v Béla. Külügyminiszteri Kánya KálmánHonvédelmi miniszter: vitéz Rátz Jenő. Belügyminiszter: Kereszté s-F i s c b c r Ferenc. Vallás- és közoktatásügyi miniszter: gróf T e 1 c k y Fái. Pénzügyminiszter: Remény i-S c h n e I(e r Lajos. Földművelésügyi miniszter: Sz t r a n y a vs is It y Sándor. IgíizságÜKvminiszter: Mikecz ödön. Kereskedelmi miniszter ideiglenesen: I mr é d v Béla. Iparügyi miniszter: Bornemisza Géza. Tárcanélküli miniszter: Hóman Bálint. A kormányzó meleg hangú kéziratot intézett D a r á n y i Kálmánhoz, akinek a Magvar Érdemrend nagykeresztjét adományozta Külön felmentési kézirat szól Rődcrnek. Szélitt e k és M a r s c h a 11 n a k, akik valamennyien magas kitüntetést kaptak. Az Imrédy-kormány szombaton délelőtt fél 10 órakor teszi lc az esküt a kormányzó kezébe. Imrédy rádióbeszéde Imnjdy Béla miniszterelnök szombaton este 7 órakor rádióbeszédet intéz a nemzethez. Darányi bucsuia a Nep-ben (Budapesti tudósítónk tclefonjelentése.) Este háromnegyed 8 óra előtt kezdődött meg az értekezlet a Nep-ben, ahol az Imrcdy-kormány bemutatkozott. Tasnády Nagy András elnök nyitotta meg az értekezletet. A oárt tomboló lelkesedéssel fogadta Darányi Kálmánt, majd Imrédy Bélát és II óin an Bálintot. Ezután . Darányi Káinián mondott beszédet. Bevezetőben hivatkozott arra, hogy a legutóbbi javaslatok letárgyalásával lezáródott egy kormányzati program, amelynek végrehajtására Gömbös halála után vállalkozott. Fontos közigazgatási és szociális problémákat oldott meg. Visszamutatott arra, bogy tiz évvel ezelőtt lépte át a miniszterelnökség kiiszöltéty minden minisztertanácson részlvclt és minden idegével átérezte az orsnágéprlő feladatok frénj*őségét. Hangoztatta, plyan hirek terjedlek el, a kormány viszszuvonulásának az az oka, hogy a felsőházi tagok egy csoportja az ő kormányával szemben bizonyos követelésekkel lépett fel. Ez nem felel meg a valóságnak — mondotta. Alkotmányos felfogás szerint a kormány két tényezőre támaszkodhat: az államfőre és a többségre. — A felsőház — folytatta Darányi — nem foglalt állást velem szemben és a felsőháziaknak a lapokban emlitett tiszteletreméltó csoportja sem állott elő olyan kívánsággal, hogy a kormány távozzék. Ezután azt mondotta Darányi, a kormányzó felhatalmazásával bejelentheti, hogy már hetekkel ezelőtt kérte felmentését és a kormányzó kívánsága volt az, hogy felmentése esak akkor történjék meg, amikor a mostani törvényjavaslatokat már letárgyalták. A továbbiakban azt hangoztatta a volt miniszterelnök, hogy az utóbbi időben számtalan kívánsággal léptek fel a kormánnyal szemben, többek között azzal is, hogy bizonyos jelenségekkel kapcsolatban a kormány nagyobb eréllyel lépjen fel. A rendet és a fegyelmet a kor© mánynak elsőrangú kötelessége biztosítani. E megállapítás mellett megjegyezte azt is, mindenkinek egyéni kötelessége, hogy a szociális feszültséget enyhíteni törekedjék. Imrédy Béla programja parányi után Tasnády Nagy András hosszabb beszédben méltatta a lemoudott miniszterelnök érdemeit, majd Imrédy Béla minisztcrldnök mondott beszédet. Azt hangoztatta, hogy folytatni fogja Gömbös Gyula politikai hagyatékának a megvalósítását. Imrédy Béla miniszterelnök felszólalása után a pártértekezlet véget ért. — Minden miniszterelnöknek, ha elfoglalja helyét, feladata abban nyilvánul meg — mondotta beszédében —, hogy elődjének munkáját folytassa és teljesítse kötelességét. A belpolitikában, mindenekelőtt kiemelte, fagy a politikai gyakorlati részének megalapozása után határozott eszmei bázist kiván adni. Kijelentette, hogy keresztény .nemzeti jobboldali politikát kiván folytatni. A továbbiakban utalt arra, bogy már a Ház szombati ülésén két törvényjavaslatot fog benyújtani, amelyek alkalmasak lesznek az állami . 4 és társadalmi rend hatályosabb büntetőjogi védelmére. A gazdasági problémákra áttérve, utalt arra, hogy ahhoz, hogy ez a program megvalósítható legyen, meg kell teremtenünk nemcsak a pénzügyi, hanem a közgazdasági előfeltételeket is. Tehát a józan, a termelés fejlesztését eredményező politika kell, hogv alapja legyen a program végrehajtásának. Ennek viszont lelke cs előfeltétele az, hogy rendnek és fegyelemnek kell honolni az országban. — A pénz és hitelpolitika terén talán felesleges azt mondanom mondotta —, hogv hü marad önmagához és minden olyan törekvéssel, amelv végeredményben a családra épített iobboldali rend aláásója és minden olyan politikával. amelv a pénzértekkel való 'átékra, vagv a pénz értéklerontására törekszik, igen élesen és eróteliesen szembe helyezkedik. Ezután bejelentette, hogy sor kerül olvan reformokra, amelyek lehetővé teszik az ötéves gazdasági terv finanszírozásának eszközeit. Ahhoz, hogy a nemzeti munka eredményesen folyjék, megszervezésre is szükség van. Egészséges nemzeti közszellemet kell belevinni a nemzeti társadalom ama tagjaiba, akik esetleg oldalt állnak. A felvilágosítási munkát is helyesen kell megszerveznünk és ennek fontosságát bizonyítja az a tény, hogy a magyar lelkiség legalaposabb ismerőjét és legavatottabb interpretálóját, Hóman Bálintot uj poszton látjuk a kormánv kebelében. Végül megemlítette, hogy azokat a javaslatokat, amelyeket a képviselőház letárgyalt, mint a volt kormánynak tagja, maga természetesen százszázalékosan szignálja és azokat teljes meggyőződéssel fogja képviselni. Az uj miniszterelnök Dr. Imrédy Béla miniszterelnök 1891-bcu született Budapesten, római katolikus. A világháború kitörésétől az összeomlásig harctéri szolgálatot teljesített. 1922-től mint titkár, később, mint főtitkár három évet töltött a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületénél, 1926-ban mint igazgatóhelyettes a Nemzeti Bankhoz került és egy év múlva a bank közgazdasági osztályának vezetője lelt. 'A Nemzeti Bank 1928. decemberében nevezte ki igazgatóvá és egyidejűleg meghívta nz üzletvezetőség tagjává. Ugy a kormány, mint a bank részéről sok kiküldetésben volt része. 1932. októberében a Gömbös-kormány pénzügyminiszterévé nevezték ki. 1935. januárjában vált ki a kormányból, ugyanakkor a Nemzeti Bank elnöke lett. Hefényi Imre felesége meghalt (Budapesti tudósítónk tclefonjelentése.) Pénteken délután fél 3 órakor szivsrélhüdésbetí elhunyt H e t é n y i Imre nyugalmazott fókapilány helyet les felesége. Hcténvi Imréná már régen betegeskedett szive miatt, állapota az utóbbi időben rosszabbodott, amikor férjét több helyről is támadások érték. Amikor Hetényi Imre nyugalomba vonult, a politikai osztály vezetőinek r> következőket mondotta: — Meglátjátok a feleségem össze fog roppanni. annyi izgalom érte ezekben a napokban. —ooo— Henlein Londonban London, május 13. Honiéin Konrád, a csehszlovákiai szudclanémetek vezérének londoni útjáról csak annyit vél tudni az angol sajtó, hogy különböző angol politikai csoportokkal fog találkozni, hogy a szudélanemet kérdésben megismerje az angol felfogást. A Daily Tclcgrupli ugy tudja, Henlcinncl közlik majd, hogy elvesztené az angol közvélemény rokonszenvét, ha megalkuvást kizáró hajthalatlansággal fogadná a csehszlovák javaslatokat. A Daily Mail szerint az angol kormány pártolja a szudétanémelck követeléseit, kivéve a tel jes önkormányzatra és a nemzeti szocialista propaganda szabadságára vonatkozó igényeket. Henlein pénteken Londonba érkezett és Churchillnál villásreggclin vett részt. A villásreggeli után kijelentette a Slar levelezőjének: Egv nagyon régi barátom hivolt Londonba. Ma délután folytatott beszélgetésünk rendkívül bizalmas jellegű volt. Szó volt természetesen a cscli kérdésről. Az angol politika hangulata rendkívül fontos egész Európára. Holnap visszatérek Prágába, de már a közel iövő• ben ismcl Londonban leszek. Az idö A Szegedi Moleornlogiai Obszervatórium jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 194, a legalacsonyabb 7.0 fok Celsius. A barométer adata nullfoki a és tengerszintre redukálva reggel 768.0 milliméter, este 767-5 milliméter A levegő páratartalma reggel 70, délben 15 százalék . A szél iránya északkeleti, erőssége 1. A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor. Idő jóslat: Mérsékelt déli légáramlás, csak kevés felhő. Fagymentes éjszaka. A nappali felmelegedés to-. sább fokozódik.