Délmagyarország, 1938. április (14. évfolyam, 72-95. szám)

1938-04-15 / 84. szám

Péntek. 1938. április 15. DTH M&R.V/VODPGR&FT Dr. Táth László lesz az Újságírók Egyesülele elnöke Budapest, április 14. A Magyar Újságírók Egyesületének elnöki tanácsa és választmánya csütörtökön délután tartott ülésén foglalkozott Márkus" Miksa elnök lemondása folytán előállott helyzettel. A választmányi ülésen Hegedűs Gyula terjesztette elő Márkus Miksa lemondó levelét, valamint az elnöki tanács erre vonatkozó határozati javaslatát, amely mindenekelőtt köszönetét és háláját fe­jezi ki Márkus Miksának 25 esztendős munká­jáért s azzal az indítvánnyal lép az egyesület legközelebbi közgyűlése elé, hogy Márkus Mik­sát az egyesület tiszteletbeli elnökévé válasz­sza. A választmány a határozatot egyhangú lel­kesedéssel elfogadta és kimondotta, hogy azt az egyesület közgyűlése ele terjeszti. Hegedűs Gyula ezután előadta az elnöki tanács javas­tatát, amely szerint április 22-én, pénteken tartsák meg az elnökválasztó rendkívüli köz­gyűlést. Az elnöki tanács egyben javasolja, hogy a megüresedett elnöki székbe dr. Tóth László alelnököt jelölje a közgyűlésen. A vá­lasztmány az elnöki tanács javaslatát elfogad­ta és kimondotta, hogy a Magyar Újságírók Egyesülete elnökévé dr. Tóth Lászlót jelöli és addig is, amig a választás megtörténik, őt bizza meg az elnöki teendők ellátásával. Dr. Tóth László a jelölést elfogadta és meg­köszönte a választmány bizalmát. flz ötéves terv a Budapesti Nemzetközi Vásár tükrében Darányi Kálmán miniszterelnök Győrben ismertette az ötéves tervet. Horthy Miklós kormányzó emlékezetes rádiószózatában hangsúlyozottan hivta fel a figyelmet arra, hogy az országópitő munkából mindenki ve­gye ki részét azon a helyen, ahova a hivatása rendelte. A kor legmagasabb színvonalán álló gyáraink és világviszouvlatban is kiváló kis­iparosaink eddig is egy pillanatig sem ma­radtak el a versenyben ós a termelés minden ágazatában olyan gvári és kézműipari reme­keket alkották, amelyekre joggal büszkék le­hetnek. Hogy pedig hova fejlődött, iparunk, azt káprázatos keretek között állítjuk oda or­szág-világ szeme elé az április 29-cn meonviló Budapesti Nemzetközi Vásáron. A tormelő ország mutatja be itt felkészültségét, tudását ée munkájának eddigi eredményeit, de­monstrálva egyben azt is, hogy az ötéves terv végrehajtására maradéktalanul alkalmas. A munka nagv ünnepe lesz tehát a Budapesti Nemzetközi Vásár, amelv nélkül nem is lehet­ne felkészültségünkről tiszta ós áttekinthető képet nverni Mint minden évben, ezúttal is féláron lehet maid a vá=ár megtekintésére Budapestre, utazni. Belföldiek részére a rá­sdrioazolvánu kedvezménye április 23-tól lép érvénybe és télies három hét'o tort. Aki a vá­sárigazolvánnval érkezett Budapestre, május 15-ig veheti igénybe a visszatuazásra is ér­vényes féláru kedvezményt. Divatos szövetekből in o d c r n szebössal öltönyt (MIXIÖAÍ Nemzeti I6IPUPI Takarékos­sá? és U N I 0 könyvre is. K'ftUK*M*r 5. H.aiMi .'••CS Gylh, krohodil, bigyó és a tavaszi cipődival minden újdonsága óriási választékban HA-HA-nál Szened Ke'emen ucca 12. - I. B. C. és Kelész tag Hatan pályáznak az ötödik tanácsnoki állásra (A Délmagyarország munkatársától.) Az ötödik tanácsnoki állásra kürt pályádat ha­táridejű pénteken jár lo. Csütörtökön két yjabb pályázó jelentkezett a főispáni hiva­talban: dr. Hőth Dezső elsőosztályu aljegyző, tb. tanácsnok, az olőljárósági ügyosztály vo­-etőjo óe dr. Széli Béla másodosztályú aljegy­ző, kihágási biró nyújtotta be pályázata}, A pályázatok száma ezzel hatra emelkedett. Mint ismeretes, már korábban benyújtotta pá­lyázatát dr. vitéz Gombos József, dr. Jlam­mer Fidél, dr. Kemenesy Tibor cs dr. Pává Ferenc. Lehetséges, hogy pénteken délig még jelent­kezik néhány pályázó, do az esélyes jelöltek az első hat között vannak. \ kandidáló bi­zottság valószínűleg csali közvetlenül » köz­gyűlés olőtt ül össze, hogy mogejtso a jclöló­eekof. A jelölés diszkrecionális joga onnok a kis bizottságnak, amely határozatát nem tar­tozik indokolni. Egyetlen kötelességet ir elő a kandidáló bizottság számára a törvény; még pedig azt. liogv elegendő számú és az olőirt előfeltételekkel rendelkező pályázó ese­tén egy-egy állásra legalább három pályázót kell jelölni. Aki nem lesz a jelöltek között, az kiesik a versenyből, arra érvényesen nem lehet szavazni. Megtörténhetik a? is, hogy mivel minden eddigi pályázó megfelel az elő­irt feltételeknek, a kandidáló bizottság mind a hatot jelölt A választás — bárhogyan jelöljön is a kan* didáló bizottság — izgalmasnak ígérkezik. AZ eredményt, mivel több az esélyes pályázó — előro megjósolni lehetetlen. Férfi kalapok, Ingek, nyakkendők, harisnyák és mlndanféla férfi dl* vatdkkek 1 • go 1 c aébban Nemzet! takarCkottigl llnln kíínwectkék trvénv ae < Knittelnél Kárász ucca 5. szám. \ a szegedi barackíermés 25-30 százalékát pusztította el a fagy ZHahy Kiss Tibor gazdasági főfelügyelő nyilatkozata a szegedi fagykárokról (A Délmagyarország munkatársától.) A het­•eleji erős éjszakai talajmenti fagyokról még mindig ellentétes hirek keringenek. A közön­ség széles rétege nem lát tisztán, hogy történt-e fagykár és ha igen, milyen mérvű a kár. Z i­1 a h y Kiss Tibor gazdasági főfelügyelő a kritikus napok óla állandóan a tanyákat járja, hogy tájékozódjon a fagyot hozó áprilisi éjsza­kák kihatásairól. Csütörtökön érkezett meg Zilahy Kiss 1 ibor gazdasági főfelügyelő tanyai körútjáról és ta­pasztalatairól a következőket mondta: — Április 12-rc, keddre virradóra volt a leg­hidegebb éjszaka. Az Alsóközponton és Rúzsa­járáson felállított hőmérőink — 3.5 C fok ta­iiíjmenti fagyot mértek. Már előző éjszaka is hideg volt, de ez még nem ártott incg sem­minek sem. Keddre azonban szemmel látha­tóan megfeketedtek a kajs/inbarackfák levele­iéi és fonnyadta vállak. A többi gyümölcsfá­nak, cseresznyének, meggynek, szilvának, sőt az őszibaracknak nem ártott meg a fagy. Becs­lésem szerint a barackban 25—30 százalékos a fagykár. Ez azonban még növekedhet is, ké­sőbb fog elválni hogy a fagy nem vékonvitot­ta-e cl a gyümölcs szárát annyira, hogy majd lehull róla idő előtt a gyümölcs. A mezőgazda­ságban a vetemények közül egyedül a répának áriolt a fagy, a még ki nem kelt kerti velőmé­nyekben azonban nem tett kárt. — Az áprilisi fagvnál . sokkalta súlyosabb károkat okozott az állandó szél — folytatta Zi­Jaby Kiss főfelügyelő. A szegedi tanyákon nagyrészt homokos talaj van, a szél felkavarta a homokot és betemette a borsót, a pelrezscly­met, összetépte a salátát, ugy, hogy az ilyen földeket újra kell bevetni, mert a zsenge nő­vényről nem lehetett eltávolítani a vastag bo­mokréteget. A szőlőben nem tett nagyobb kárt a hideg, legalább is ezt ma még nem lehet megállapítani. A MOZIKBAN SZOMBATON AZ ELŐADÁSOK 7 és 9 ÓRAKOR KEZDŐDNEK. BELVÁROSI MOZI Szombaton és minden nap JÓKAI örökbecsű regényének filmváltozata Fekete gyémántok Rendezte: Vajda László. Főszereplök: Ceortns, Jávor, Szeléczky, Törzs, Rózsahegyi, Gresas, stb. KORZÓ MOZI Szombattól minden nap Burrough közismert regénye Tarzan bosszúja Majom és elefájitesordók, krokodilok az őserdő minden titokzatos és leselkedő borzalmával. Főszereplők: Eleanor Holm, a világhírű uszóbajnoknő, (tlen Morris, a berlini dekatlonverseny nyertese

Next

/
Thumbnails
Contents