Délmagyarország, 1938. április (14. évfolyam, 72-95. szám)
1938-04-14 / 83. szám
DE l MJr,yADOD«7í(1 Csütörtök", TQ38. nprilis 1*. — Műkedvelő előadás a kisteleki ipartestületben. A kisteleki ipartestületben a legutóbbi vd!isztás által felkavart hullámok teljesen elcsitullak, a testületben megértő, békés építőmunka folyik, amelyben tevékeny részt vesz a volt ellenzék is. Eunek a harmonikus munkának meg is van az eredménye. Az ipartestületben székelő Iparosés Kcreskedőifjak Egyesületének műkedvelő gárdája húsvét másnapján az ipartestületben tánccal egybekötött műkedvelő előadást rendez. Sziurekcrül Q Sárgapitykés közlegéuy" cimü operelt, i.uelynek előadáséra a műkedvelő gárda Ur. Körösi l'úl vezetése alatt lelkiismeretesen készül. \z egyesület elnöke, Csukonyi Imre is mindent elkövet, bogy ez az est méltó legyen. Az operettet Ambrus Margitka, Magyar Kató, Beuc József, Lévai Bözsi, Németh Maca, Makovics Gizn, Fekete József. Szentgyörgyi I., Körösi János, dr. Körösi Pál, Horváth József, Deli István és SchléYinger B. játszák. A zenekarban Erdélyi Margit, Zúnthó Kálmán, D eutsch Lajos, Volford Rudolf és fzalkai Antal működik. A láncéul egybekötött műkedvelő előadás iránt olyan nagy az érdeklődés, liouv a legtöbb jeev elővételben elkelt. ^•••••••••HAAMNMMMM Húsvétra locsolók: 24 fill.. 28 fill., 30 fill. Nemecz Guörfii drogéria, TISZA LAJOS KÖRÚT 38. — Adományok, özv. Remes Károlynénak, a Tryomorgó Arva-uccai özvegynek N. N. 2 pengőt, beteg és keresetképtelcn Kása Mihálynak Kovács Iréu 120, N. N. pedig 1 pengőt küldött a Bélmagyarország szerkesztősége utján-. A nemes adományokat rendeltetési helyükre juttattuk. — Megérkeztek Blau Igtiátz céghez a legújabb tavaszi női és férfi ruhák és felöltök. Kelemen u. 5. níMcíi sonkák ,v Márhusuól, Kigyá u. 1. I. o. bükk hasábfa eladási árai: - A SZEGEDI PIAC ARAI. A szerdai hetipiacra felhajtottak 62 borjut, 152 hizott sertést, 031 -ovány sertést, 10 juhot, \ kecskét és 355 bárányt. \z áruk a következőképen alakultak: Jószág. Borjú 75—83 hizott sertés 86—02, juh 68—75, bárány (56—70 fillér kilója, éves sovány sertés darabja 60—70, féléves 35—10, választási malac párja 30-,10 pengő. Ilus. Marhahús: I. r. 160— 1.80, II. r. 1.50 1 70, lir. r. 1.20-1 CO, borjúcomb J.40 280, eleje 1.60—2.60, pörköltnek 1.60—1.80, sertéskaraj 1.80-2, comb 1.60—1.80, oldalas 1 10— 1.50, zsirszalonna 1.50—1.60, háj 1.60—1.70, zsir 1.60—180 Barmufi. Csirke tavaszi párja 1(50.00, kilója 2—2.10, őszi párja 3—550. kilója 160— 180, tyúk párja 3.10—6, kilója 1 -120, sovány k isa párja 3.50 -0, hizott kilója 110—1.30, sovány lud párja 7—12, hizott kilója 1.10—1.10, tojás kilója 1—1 35 pengő. Gyümölcs. Alma nemes fajta vllója 1.40—2, közönséges 60—120. uj dió 70- 00, •itrom darabja 6 10, narancs 80 120 P. Zöldség. Burgonvn nyári rózsa 7—0, őszi rózsa 6.5—8, Ella —7, Gülbaba 7—0, oltott rózsa 7—0, takarmánynak való 4—6 fillér kilója, vöröshagyma ó kilója iO- 32. uj csomóiu 2—6, fokhacvmu ó 6—+4, uj •somója 2 6. petrezselyem kilóin 60 1.00, «ár'taréna 12 210, vöröscékla 10 -20, zeller daruhia 1 11. saláta fele 2-12. karfiol darabja 80—1.60, téli kara'áb kilóia 30—10. nrokedU csomója 3—7, tortrta kilóm 30—60. snenót 6—16. sóska 13—30, hóiih"os retek Csemóía 4—12 smírirn kHöta 120— 1,10 Kt'-jres tvmrik i f"*érle 1 2° -300 G»»">•• a. p,u•a 20 00 -2" 60 rozs 18— IV ároa 15—'5 30, szenes tengeri 12 *0—12 80. P'Vnnn»nv. Péti sTéna • ; 10—4 00 lucerna 6—7. alomsza'ma 1 S0—2. lengorlszúr kévé'C 5—6, takarniánvréna 1 20_ 1.30 P./ JY K.Udor Józscfuc, testvérei és az egész család nevében megtört szivvel "tudatja, hogy szeretett édesanyja, özv. Krausz JáKccná hasábfa ab telep q-ként P 4.10 „ házhoz száll. „ 4.20 luskózott ab telep „ 4.30 „ házhoz száll. 4.40 aprított ab telep „ 4.40 10 méuálöl k*zdödöteB „ Házhoz száll. „ 4.30 az Ortzdfoi Fatermelö éf Sylvánta Fakereskedelmf rt-nál, bzeged, AlsOtlszapart ií. es Hnttyas-sor 3t. Telefon IO-24 és 17-59 I sziit. Kruiner Kunigunda életének 92-ik évében csendcsen elhunyt. Temetése csütörtök délután 3 órakor a zsidó temető cintermi b<">l. Bészvétlálogatások mellőzesét kérjük. — Akiknek a vérnyomása magas és szívműködése rendetlen, ugy érhet el erőlködés nélkül megfelelő könnyű székelést, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes Ferenc József' kcserüvizot iszik. Kérdezze meg orvosát. — Húsvéti sonkák Kocsisnál. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Muukuközvctitőnél. Férfiak: 2 kovács, 1 mérleglakatos, 6 bognár, 5 kádár, 1 kosárfonó, 2 fuosztergályos, 4 szabó, 6 cipész, 1 borbély, 1 hölgyfodrász, 2 papucsos, 5 könyvterjesztő ügynök, 2 kifutó, 1 szobaiuas (szakácsnő feleséggel), i házmester (feleség szakácsnő), 3 nőtlen gazdasági mindenes. Nők: 1 cipőtüzőnő és ragusztónő, 5 varrónő, 3 horgoiónö, 4 szőuycgszövőnö, 1 éttermi kiszolgálónő, 2 kifutóleány. Szukácsuők, szobaleányok, mindenes fflzőnöb Hadigondozottak részére fenntartott munkahelyek: 1 molnár, 5 fürésztclepi és cipőgyár! munkás, 2 cipőtüzőnő, 4 koppasztónő, 1 bőrgyári uiuukúsleány. Foglalkozást keresnek: 1 könyvelőnő, gép- és gyorsirőnők, kiszolgálónők, kereskedősegédek, 1 csapos-pincér, 20 házmester. Levestésztát, KARDOS CSUSZafészlát gyártmányt fogyasszon. Különlegessé?: 5 tojásos osuszatésxta — Háztartási alkalmazuttak kitüntetése. A hoszszu ideig egyhelyben szolgáló háztartási alkalmazottakat az idéq is kitünteti a Katolikus Itáziaszszonyok Szövetsége. Az 5—10 evig egyhelyben szolgált alkalmazottak bronz, 10—20 évig ezüst, 20 szolgálati éven felüliek arany érmet és dicsérő oklevelet kapnak. A kitüntetés április 24-én lesz, ajánlatos az arra érdemes alkalmazottakat minél előbb bejelenteni a szövetség irodájában, (Árpád-tér 5, az Országzászlónál) hétköznaponként délelőtt 9—l-ig és délután 3-6-ig. — Stautfer dobozos Uochctortot kérjen! — Pászkautalványok kilónkint 1.30 P, tojásos pászkn 2.50 P. árban kapható a zsidó hitközség irodájában (Margit-uccu 20., I.). — Csokoládé nyuszik, tojások Kocsisnál. LOVAG ABN'NUNO SZABÁSÚ V VO^KOCLÉIITIÍÁIS Tis> a, máttus 8 II húsvéti kecseszkecsken Jelentet(o a Délmagyarország, hogy szombaton, vasárnap óh hétfőn Szegeden szerepelnek a világ legjobb hivatásos szabadstílusa birkózó, A verseny hiro nagy érdeklődéssel találkozott mindenütt, hiszen nemzetközi eseménye lesz a húsvéti programnak. Huszonkét bir-'ozó a világ minden részéről vesz részt a küzdelemben. A szegedi mérkőzéseknek revansjellegük van, Undapesten hetek óta folynak a küzdelmek és a menedzser szerint iH dőlnek cl az Európabajnokságok. Függetlenül attól, hogy a szegedi mérkőzések bajnokiak lesznek, a verseny megérdemli az érdeklődést, mert a ti i hnikában és az erőben „birkózót udósok", izomkolosszusok mérik össze az erejüket. A profi birkózók már pénteken Szegeden lesznek ég tréninget tartanak, szombaton megkezdődnek a küzdelmek. A párosítást sorsolás alapián i versenynapokon a helyszínen végzik el, minden alkalommal négy-négy pár méri össze erejét. A küzdelemben három magyar vesz részt; Qrgoványi. Márton é« Erdős. Erdős ismert ökölvívó volt. mielőtt a kecseszkeeskenre tért volna át és ebben a sportágban is az elsők közé- verekedte fel magát, A verseny jegyeit elővételben árusítja a Délmagyarország jegyirodája. MAKÓ tv. 14. A makói hagymaüzlet befejeződött. Makói jelentések szerint az 1937—1938. évi hagymaszezori befejeződött és ezidőszerint legfeljebb 100—150 vsgon vöröshagyma van raktáron. Az egész termés 4500—4800 vagonra volt lehető. Ebből külföldre — főleg Angliába — kivittek kerekszámban 3500 vagont, mázsánkint 9 pengős átlagárban. A bclföidi fogyasztás 600—700 vagonra rúgott, körülbelül 200 —300 vagon hagymát a konzervgyárak vásároltak fel; u fennmaradói, aránylag kis mennyiség a gazdák ós kereskedők kezén megromlott. Ujabb akció a makói csendőribkola visszaadj, sáért. Makón már másodszor szüntetik meg azt a cseudőrpótlskolát, amely a vármegye tulajdonát képező ogykori Erzsébet szeretetházban volt elhelyezve. A hatalmas emeletes épület a csendőriskola befejeztével ismét megürült s a vármegyo vezetőségének gondoskodnia kell .Jelöl,- rolkéut hasznosítsa az épületet. Régi gondolat és terv, hogy az épületet kórházi célokra, a vármegyei Szent István-közkórház tehermentesítésére, esetleg tüdőbetegszanatóriurn céljaira használják, az átalakítási és fenntartási költségek nagysága miatt azonban erre egyelőre nem kerülhet sor. Éppen ezért a vármegve vezetősége újból ' felvenni szándékozik a tárgyalásokat a csendőrséggel a makói pótcsendőriskoli visszaállítására. Ha sikerül azokat a megvei és városi érdekeket, amelyek a tnakói cseudöriskola fenutartásu, illetve viszszuállitása melleit szólnak illetékes helyen kellően dokumentálni s szentemberben újból megkapná Makó -a csendőriskolát, a vármegye egy évre ismét szabadulna az Erzsébet hadiárvabáz ánfiletének különben megoldhatatlan hasznosítási gondjaitól. „ A makói baromfiubtc árai. A szerdal piacon a közelgő husvéli ünnepekre való tekintettel az árak különösen a baromfiniacon emelkedtek. Arak: csirke 160—220. tvuk 105. liba 125, tojás 100—103 pulvka 80-85 fillér kilónkint. Dr. Urav Vilnius — cgés/séa:iii;v i főtanácsos, A kormánvzó dr. urai Urav Vilmos egészségügyi tnnáesosnak. a makói Szxint István-kórház igazgató-főorvosának a közegészségügyi szolgálat terén kifejteit értékes munkássága elismeréséül a m. kir. egészségügyi főtanácsosi címei adományozta. Anvakí'mvvf hírek. Házasságra ielentker.tekj Horváth Kárólv Bnr»a Rozáliával. Elhalt: Almást Pál István 63 éves (Fütő-uoou 5.V F.llouott ín mrákerült keréknür. Nagv József Gróf D'Orsav-ticeai keréknárkereskedö felioie-itz^t tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, nki üzlete elől te-fnan délután egv keréknirt ePooott kerékoárt ma megtalálták a város külső szélén rgy árokban, azonban a diuanió hiányzott. A rendőr-' s<"g a tolvait keresi. PÁRISI NAGY ÁRUHOZ RT. IzaaiD. CMKOMici én KISS ucca SARO» Húsvétra Leveles tojás[esték 1 drb 2 fill Tojásbevonó márvány papír 1 borítókban 10 darab 18 fill. Húsvéti locsoló illatszer szóró dugóról 22 fii) Húsvéti locsoló illatszer bakalit dugóval 22 fill Locsoló jelvény 22 fill. Kölni 2, vagy 3 deka 24 fill. Csokoládé zenekari nyul 24 fill. Csokoládé tojás fényes fémpupirral bevonva 7 darab * 24 fill. Litografált szines tojás 2 drb 21 fill. Husvéfl képeslap 12 drb 24 fill. Húsvéti képes üdvözlet borítékkal 6 drb 24 fül. Valta csirke 6 drb 24 fill Festett nyuszi kocsi 24 fill. Felfújható gumi nyuszi 58 fill. Páros nyuszi baba 94 fill. °arföniszóró üveg gumi nyomóval 98 fill. Csoko'ádé álló nyul, fényes fémpapirral bevonva 98 fill. Húsvéti kosár nyúllal és tojással díszítve, 98 fill.