Délmagyarország, 1938. április (14. évfolyam, 72-95. szám)

1938-04-12 / 81. szám

Kedd. TUV*. óurilis 12. délmagyapons/ag 9 A Szeged FC negyedik győzelme A Nemzeti, Kispest és Budai 11 után l:0-ra legyőzte a Budafokot is Az utóbbi idők legizgalmasabb mérkőzését játszották le vasárnap a Vasutas-stadionban. A hideg, esős, havas vasárnapon közel két­ezer ember nézlc végig a küzdelmet, amelyhez hasonló jót már régen nem látott. Kct lelkes és jól futballozó csapat mérte Össze erejét a Szeged FC—Budafok találkozón és az érdekes nívós harcból az a csapat került ki győztes­ként, amelyik szemfülesebb volt. A Budafok igazolta formájáról elterjedt jó híreket és olyan ellenfélnek bizonyult, amely nagy érő­kifejtésre késztette a szegedi futballistákat. A helyzetek alapján és a racionálisabb játékot Véve alapul, megérdemeltnek kell tekinteni az 1:0 (0:0) aányu sikert. Van azonban valami, amiben a Budafok felülmulta a Szeged FC-t, a startkészség, illetve a gyorsaság és a kemény játék. A Szeged FC csak akkor szerezte meg á győzelmet és akkor kezdett veszélyes lenni, amikor átvette a keményebb játékot; előzőleg szinte minden közelharcban alulmaradlak a piros-fehér futballisták. Nem lett volna semmi baj a Szeged FC­Ayőzelem körül, ha a piros-fehér játékosok, főleg a csatárok, bele tudtak volna helyezked­ni a Nemzeti ligában szokatlan kemény játék­ba már az első percekben. Az első percekben mutatkozó iugatagságot használta ki a buda­foki csapat és ekkor vczclte a legveszedelme­sebb támadásait. Amikor azután mindent át­velt a szegedi együttes, megmutatta, hogy az A KEAC legyőzte a KAC-oí, a SzAK az MTK-f, a HÍVE a Móravárosi a vasárnapi amatőrfordulón Érdekes fordulója volt vasárnap az amatő­röknek és ennek megfelelően alakultak is ki az eredmények. Érdekesnek, sőt meglepetés­nek látszik az egyetemisták győzelme Kecske­méten a KAG fölött, a Vasutas, a SzAK és a IITVE megérdemelten nyert. Vasutas-MAK 5:1 (1:0) A Szeged FG—Budafok találkozó előtt meg­rendezett meccsen megérdemelten győzött a r Vasutas, a gólarúny azonban túlzott. A nagy­arányú győzelem ellenére a Vasutast már lát­tuk az idén jobban is futballozni. A gólokat Kiss (3), Sajtos II., Baloghy, illetve Balrgh lőtték. " IITVE—Móraváros 2:1 (2:1) A Lóverseny-téri pályán nagy küzdelem után tudott győzni a vásárhelyi csapat; az egy góldifferrneia megvolt a javára, dc a Mó­:nvárosnak nem volt szerencséje. Szabó ('2), il­letve Sánta II. lőtték a gólokat. KEAC—KAC 4:2 (1:1) Kecskemét. Váratlanul, de megérdemelten győzött az egyetemi csapat a bajnokaspiráns ellen. Az első félidőben még egyenrangú el­adott helyzethez tud alkalmazkodni. Az első félidőben mintha a Budafok táma­dott volna többet, a Szeged FC azonban már ckkoF veszélyesebb volt és a fulballszeszély ugy akarla, hogy akkor szerezze meg az érté­kes győzelmet, amikor 10 emberrel harcolt a 11 ellen. A második félidő 8. percében Haran-­gozó összecsapott Soóssal és olyan erős rúgást kapott, hogy el kellett hagynia a pályát. A. liz emberrel küzdő csapat mégis gólt, döntőgólt tudott szerezni. Fézler faultjáért megitcit sza­badrúgást Szójka jól ivclte kapu elé, itt Bog­nár fejjel Gyurcsó elé játszott, akire hiába ro­hant ki Vági, közelről gólt lőtt. 1:0. Ez a gól a győzelmet jelentette, volt még több helyzete is ezután a Szeged FC-nek, de a Budafoknak is, a eredmény azonban nem változott. A Szeged FC-ben a közvetlen védelem meg­állotta a helyét a sok támadással szemben, jól dolgozott a halfsor is, ebben a csapatrészben Varga futballozott ezalkalommal a legjobban, dc Seper is kitűnő volt. A csatársorban ismét Harangozó és Gyurcsó volt a legjobb ember, a többiek Bárkányi kivételével csak a második félidőben érték cl a többiek nívóját. Gyurcsó különösen a második félidőben játszott jól, szinte minden támadás tőle indult ki ekkor. Gólja „kabinctalakilás'Vv^plt. A győzelem révén a "Szeged FG a tabella hetedik helyére került. lenfél volt a KAC, szünet után azopban half­sora révén a KEAC ura lett a pályának és az eredmény reálisan alakult ki* a javára. Góllö­vők: Kolozsy (2), Kovács II., dr. Tóth II., il­letve Hctényi és Barakonyi. SzAK-MTK 5:2 (3:2) Makó. A SzAK a nehéz makói atmoszférában biztosan nyerte meg a mérkőzést; ugy takti­kában, mint tudásban felülmúlta ellenfelét. Góllövők: Solymár (2), Solt (2), Baróli, illet­ve Rózsa (2). Másodosztálya bajnoki mérkőzések: Szeded: Postás—USE 2:2 (1:1), Sylvánia—Zrinyi-KAC 3:0 (O.O), SzFIE-KiTE 1:0 (0:0), UTC-Kokron 4:0 (4:0), Szőreg: Rákóczl-KPLE 6:1 (3:1), Hód­njezővásárhety: HMTE-MLE 7:1 (3:0). Szövetségi dijmecesek; Szeged: KEAC II— Rákóczi II. 9:0 (5:0), Sylvánia II—Zrinyi-KAC II. 30 (1:0), Vas­utas II—SzFIE II. 1:1 1:0), SzTK II—SzEATC II 7:2 (3:2), UTC II—Móraváros II. 9.0 (4:0).— Ifjúsági bajnokság: Szeged: SzAK—KPLE 10:0 (40), Vasutas—SzATE 4:1 (30). — Barátságos játék: Szeged: Pick SC-Zsurkó SC 4:2 (2:1). —oo°— A Ferencváros nyerte a derbit, A ligabaj­nokság vasárnapi fordulóján redeztek meg az örök derbit, a Ferencváros—Hungária talál­kozót, amelyből a zöld-fehérek kerültek kl győztesként. A többi mérkőzésen érdekes, sőt meglepő eredmények adódtak. Budapest: Fe­rencváros—Hungária 1:0 (1:0), Újpest—Nem­zeti 3:2 (30), Szürketaxi—Törekvés 3:3 (2:2), Debrecen: Bocskai—Phöbus 4:1 (2:0), Győr: ETO—Budai 11 2:1 (0:1). Kerékpárosok! Elsőrendű kerékpárokat engedményéi ér­ben részletre adom. Gumikat és alkatrészeket árban kaphat Szántó Sándor***, Szeged, (Kiss D. palotai KISS W. 9, Műszaki vegyes—9. gyalogezred katounbajnoki futballmérkőzés lesz kedden délután 3 órai kez­dettel a Vasutas-stadion. Az SzTK közgyűlése. Vasárnap délélőtt Brelno­vics Vilmos clnöklésével a Katolikus Iláz nagy­termében tartotta meg az SzTK tisztújító közgyű­lését, amelyet a Hiszekegy vezetett be. BrcinovicS Vilmos bejelentette, hogy Kiss Károly elnök és Vass Béla ügyvezető-elnök másirányu elfoglalt­sága miatt nem vállalt -aktiv szerepet a klub éle­tében. Javaslatára a közgyűlés Kiss Károlyt disz­elnökké választotta meg, dr. Vass Bélának jegy­zőkönyvi köszönetet szavazott. A szokásos jelen­tések elmondása után került sor a tisztújítás­ra, amelynek eredménye a következő: dísz­cinek: Kiss Károly, h. elnökök: dr. Erdélyi Árpád, dr. FalcioDe Kálmán, dr. Katona István, Kcllcr Mihály, dr. Lukhaup Miklós, dr. Siinkő Elemcr. Elnök Faludi Sándor, elnökhelyettes Brei­r.ovics Vilmos. Társelnökök: Szolcsánvi István, Prugl Antal, osztáiyclnökök: Csikós Mihály, Fa­ludi Jenő, Gyarmati Mihály, dr. Hévízi András, dr Hunyadi János, dr. Kapossy Gyula, Kettlngj Lajos, Kocsis Ferenc, Rőzcr Mikié*. Varga Ist­ván. ügwczető elnök: Plichta Béla, főtitkár Já­vorka Ferenc, titkárok: Korzsényi László, Dit­rich Emil. A választás után Szojcsányi István társelnök üdvözölte a klubba visszatért Plichta Bélát és Faludi Sándort, akik meghatot­tan köszönték meg a fogadást. A Toldi és az SzTK tekebajnoki veresege. K vasárnapi tekebajnoki forduló keretében megren­dezett meccseken meglepetések születtek meg; « K. Máv. kivételével valamennyi vendégcsapat ki­kapott a honi együttestől. A Toldi Maion, a a MTE-től 3971:4023 arányban szenvedett vereséget. A makóiad közül dr. Szűcs (534), Erdei (530). C/.if­ra (528), a szegediek közül Kiss (538), Csánvj (515) és Tombécz (511). volt a legjobb. Kisteleké* a KiTE 4225:4033 arányban legvöztp az SzTK t Jók: Zánthó (563), Gcrber (557), Bitó (533), Űlelvd Szathmáry (510), Berdc (536) és dr. Bálint (512* Hódmezővásárhelyen nagy küzdelem után a K. Máv. 3 fadiffercnctúval, 4273:1272 arányban les győzte a IlTE-t Farkas 280 kilogrammal, kerületi rekorddal megnyerte ^udapesten a DAC országos válogat* sulyemelőversenyének a könnyűsúlyú csoportjáé, Koltai Béla ugyancsak kerületi rekorddal, 290 ki­lógrammal a kisnehézsulyu versenyt. A többi Vasutas-sportoló eredménye: pehelysúly: 2. Du­nai 172.5, középsúly: 2. Szekeres 260, nehézsúlya 2. Kotlái E. 260. Az SzMTE lisztomája. Húsvét első napján esté fél 7 órakor rendezi meg disztorna ünnepélyét a Szeged Munkás Testedző Egyesület. A tornaünne­pélyen az SzMTE tornászain kivü! résztvesznek v Budapesti Vasas Sportklub tornászai. Bemutatás-1 ra kerülnek különféle íenés szabadgyakorlatok',! szer- és talajtorna, sportrevü, néptáncok. UJ KÖNYVEK DÉLMBGYMORSZÁG köEcsönkönyvtárában Simán Erzsébet: Gergely lányok V. emelet Rachmanova: Halhatatlan szerelmes. Just Béla: Hajnali kettő. Török Reztö: Péntek Rézi. l'herne Smith: A szőke kísértet. Wilhelm Weldin: Arthur fut az élet után RoberU: A bánya ördögei. Facsard: A sárkány torkában. Mignon G. Eberliardt: Az elhagyott va­-d ászlak. E. S. Holding: Aki visszalép az életbe. Arthur Plummer: Arnyak a ködben.

Next

/
Thumbnails
Contents