Délmagyarország, 1938. március (14. évfolyam, 47-71. szám)
1938-03-10 / 55. szám
Csütörtök, T938. március 10. DÉLMAGYARORSZÁG Vasárnap népszavazás tesz Rusziviában Schoschniaa Innsbruckban bejelentette: megkérdezi oz osztrák népet, követi e o beké, a faggetlenseg es a szabadság utján „Szabad es nemet, független es szociális, keresztem! es eguseges Ausztriát, eguenlö lógókat mindenkinek!" Bécs, március 9. Schuschnigg kancellár szerdán dclután megérkezett Innsbruckba, ahol ünnepélyesen fogadták. Esle 7 órakor megkezdődik a Hazafiúi Arcvonal tiroli vezetőinek ülése, amelyen Schuschnigg nagyobb beszédet mondott és bejelentette, hogy az oszIrák kormány népszavazásra szólítja fel Ausztria népét. A törvényes előkészületek még a hét folyamán megtörténnek cs igy a népszavazás már vasárnap megtörténhet. Schuschnigg este a Hazafiúi Arcvonal tagjai Jt parasztság és munkásság bizalmi férfiai előtt beszédet mondott, amelyben hangoztatta, hogy ne várjanak tőle programot adó beszédet, amit akar, azt röviden elmondhatja: — Azt akarjuk — mondotta —, egy szóval, hogy ebben az országban dolgozzanak. Hangsúlyozta, bogy kezdettől fogva a belső békém és azcrl dolgozott, hogy mindenki egyenlő jogú legyen, aki hü népéhez és hazájához. Meg akarjuk tartani az egyezményt — mondotta — és meg vagvunk győződve arról, hogy minden ridalról betűjének és szellemének megfrlelően fogják azt fej. — Mosl azonban a kancellár tudni akaria és tudnia kell, hogv Ausztria népe a szabad, német, független, szociális, keresztény cs egységes, a pártok töredezéseit nem tiirő hazát akar-e — tudnia kell. hogy ,.A kenyeret és békét az országban" jelszó valóban cgyositbeti-c a honfitársakat és hogv az a gondolat, hogv mindenki a néphez cs ahuzájához hü, egyenlő jogú legyen, olyan jelszó-e, amelyet kivétel nélkül mindenki követni tud. Schuschnigg kiáltványa Bécs, március 9. Hivatalosan közzétették Schus.chnigg alábbi kiáltványát: _ Ausztria népe! Államunk vezetősége hazánk történelmében ezúttal először nyilt bitvallási kér a haza mellett. Vasárnap, március 11-án lesz a nép megkérdezésének napja, Mindnyájatokat felhívunk szabad Ausztria férfiai és asszonyai, bármely hivatási rendhez, bármely népréteghez tartoztok is, tegyetek hitvallást az egész világ szine előtt, mondjátok meg, akartok-c velünk egviitt haladni azon az ulon, amelynek kitűzött célja a társadalmi egyetértés, az egyenjogúság, a pártokra tagozódás végéivényes kiküszöbölése, a külső cs belső német béke és munka politikája. Jelszavunk a következő: — Szabad és német, független és szociális, keresztény és egységes Ausztriát, Írekét és munkát, egyenlő jogokat mindenkinek, aki a nép és liaza mellett tesz hitet. Ez az én politikám célja! A népszavazásról eddig a következő részletek szivárogtak ki: Valamennyi osztrák állampolgár szavazhat, aki betöltötte 24-ik évét. A szavazás igennel, vagv nemmel történik. A kormánv külön intézkedéseket lesz arra. hogy külföldi propaganda ne befolyásolhassa az osztrák nen hangulatát, amelyet a kormány a maga részére kedvezőnek tart, Viharos interpellációs ülés a képviselőházban Matolcsu Mátyás vizsgálatot Kert a Pallavicint-blrtokra Payr Hugó interpellációja a szélsőjobboldal kommunistáiról Budapest, március 9- Viharokban bővelkedő, izgalmas ülése volt szerdán a képviselőháznak. 'Az izgajmak az interpellációk során kezdődlek, előbb megkezdték a mezőgazdasági biztosítási javaslat részletes vitáját. Az ülés megnyílása után az elnök bemutatta Tolna iKnefelv Ödönnek, az uj tolnai képviselőnek mandátumát. A mezőgazdasági javaslat részletes vitája Során Csoór Lajos, Takács Ferenc az elérési korhatár leszállítását és a járadékok felemelését javasolta. A Ház a szakaszt változatlanul fogadta el. Többek felszólalása után az elévülési határKORZő MOZI Csütörtökön cs pénteken A Fos csodaszép természetre szinü filmje Hamalhasadás Főszereplő: Anna-Bella és Henry Forda. BELVÁROSI MOZI Ma cs minden r.ap 3RETA GARBÓ . grandiózus filmje Waíewska grófüc Napóleon tragikus szerelme Napóleon szerepében CHARLES ROVER. . időt két évben állapították meg. A n d ab ázyI Kasnva Béla, Horváth Zoltán, M a 1 asits Gcza cs Propper Sándor szólalt még fel. Tizenkét órakor félbeszakították a javaslat vitáját és megkezdték az interpellációk tárgyalását. Propper Sándor a sashalmi szükséglakásokból történt kilakoltatások miatt interpellálta meg a belügyminisztert, aki válaszában kijelentette, hogy a kilakollatások mögött politikai szempont nem volt. Meisle.r Károly a balatoni niuzeum megnyitásának ügyében interpellálta meg a kultuszminisztert, aki helyett Zsindely Ferenc államtitkár válaszolt. Meisler Károly második interpellációjában a nemes borvidék súlyos helyzetét tette szóvá. Petró Kálmán a földművelésügyi és pénzügyminiszterhez interpellált a hegyközségi cs szesztörvényjavaslat tárgyában. — Tizéves jubileumi beszédet mondok, — kezdte interpellációját —, mert itt a Házban legalább tiz éve követelik azt, amiről niost beszelek. A szeszkérdést magyar kérdésnek tekintem- Felolvasta a pénzügyminiszter egv régebbi nyilatkozatát. Ebben a miniszter kijelentette, bogy hamarosan megvalósítja a szesztörvénvt. — Hol a pénzügyminiszter — kiáltották az ellenzéken. Farkas István: Holnap már nem lesz itt. Petró Kálmán: Nem tudom, módjában lcsz-c még a pénzügyminiszternek végrehajtani Gömbös Gyulának ezt az óhaját: „Tilamér, csináld meg a szesztörvényt". Matolcsu interpellációja o Pallavlclnl-Dlrlohról M a t o 1 c s y Mátyás a földmüvelcsügvi és a pénzügyminiszterhez interpellált a PaÜavicini Alfonz Károly hitbizományi birtok kisbérletel . körül tapasztalható sérelmek tárgyában. — Fekélyként sötétiti el cz a birtok — mon-f dotta Matoíesy — az ország területén a magyar őrgróf és a parasztság között, mert el akarják venni a parasztság kezéből a földet. 72 sövényházi kisbérlő meg volt elégedve földbérletével, tiz év óta már rajta gazdálkodott és ehelyett a föld helyett szikes, homokos, hasznavchtcetlcn területet kapott cserebérlctül. A földművelésügyi kormányzat Indítsa meg a legszigorúbb eljárást Pallavicini Alfonz Károlv ellen, hogy birtokán a robotmunká! megszüntesse. Amikor a robotmunká kérdését a közvélemény e.lé vetítették az úgynevezett falukutatók, amikor a bírósági eljárás alkalmával a tanúkihallgatások során minden igaznak bizonyult, váljon kit illet a felelősség? Azt, aki ezt feltárta? Azokat kell lecsukni, akik a nemzetnek ilyen szörnyű sebeit táplálják! Nem az irót kell lecsukni, hanem azokat, akik ezt a rendszert fenntartják és védikEzután Matolcsy arról beszélt, hogy a Pallavicini-kastély szomszédságában, a majorság épületei között van az elöl járóság és a csendőrőrs épülete. Még súlyosabb a vád, hogv az uradalmi épületekbe szorult közigazgatás nem pártatlan és nem független. (Nagy zaj a baloldalon.) A jegyző és az adóügyi jegyző is bérel a birtokból. Matolcsy ezután a legsürgősebb vizsgálni megindítását és kormánybiztos kiküldését kérte. Amig ebben az országban ilyen súlyos sebek még mindig sajognak, nem tud bízni abban, hogy bármilyen nagy tervek komoly stabilizációt hozhassanak. Az interpellációt kiadták az illetékes minisztereknek* Fábián Béla a belügyminiszterhez interpellált a rákoscsabai parcellázásokról és a soroksári szegény telep körül tapasztalt visszásságokról. Küldjön ki a miniszter vizsgálóbizottságot, amelv megállapítja, hogy kik voltak a vásárlók, kik voltak az eladók és a parcellázok magukra vállalták-e az útépítési költségeket? Rákoscsaba község vezetőségének szerepét is meg kell vizsgálni. Bárczay János halasztást kért arra az interpellációra, amelvet a belügyminiszterhez l'cgvzett bc „A Szálasí-szcrvezkedéssel kapcsolatos belügyminiszteri és rendőri intézkedések tárgyában''. Ma 1 as i t s Géza a földművelésügyi miniszterhez interpellált a hus cs zsiradék drágulásáról. Elmondotta, hogy a mult évben Budapesten a hus-, zsir- és szalonnafogyasztás közel 10 százalékkal csökkent, Ezzel szemben a lóhn^fogyasztás emelkedett. Gz i r j á k Anlal az iparügyi és belügyminiszterhez interpellált a kisiparosok kívánságai és a betiltott debreceni iparosgyülés tárgyában. Sajnálattal állapította meg, hogy a miniszterelnök győri beszédében még csak meg sem említette a kisiparosokat cs kiskereskedókcL A kisiparosság gazdasági helyzete egyáltalán nem javult. Az egymilliárdos kölcsön bizonyosan további áremelkedést von rnaga után, különösen a nyersanyagokban. (Bornemisza miniszter tagadóan inl.) Í Bornemisza Géza miniszter azzal válaszolt. hogv a kormánv minden kérdésben sikraszáll a kisiparosság érdekében és maga is abban lát ia a jövő fejlődés uliát, bogy a kisiparosságot az értékesítés tekintetében tömöri leni kell. 4 hitlerista lap kiadóhivatal! ff?az<ra?ója Délután 5 órakor került sor a képviselőházban Payr Hugó interpellációjára- Payr a miThiei Erzsébet női kalapszalonjában legszebbek & iavasxi modeílUaíapoU Kelemen úrra 7. Szenzációs olcsó árak. Kérem kirakataimat megtekinteni. Nemzeti Takarékomig könyvecskére cs Kalász szelvényre kiszolgál.