Délmagyarország, 1938. március (14. évfolyam, 47-71. szám)

1938-03-08 / 53. szám

DÉLMAGYARORSZÁG Kedd, 1938. március 8. Politikai napilap XIV. évfolyam 53. sz. A moszkvai per Alig lehet a világon ember, aki el tudna igazodni azon, ami az utolsó esztendőkben Oroszországban történik. Kétségkívül van valami patologikus vonás, ha ugyan nem tiszta őrület abban, ahogy Sztálin egyik vezető garnitúráját a másik után kiirtja, mert ha a forradalomnak, akár Kronosnak törvénye is, hogy fölfalja a saját gyermekeit, ezzel a szűnni nem akaró gyilkosságsorozattal szemben minden józan ész és logika csődöt mond. Ha a Trockij-gárdát, mint akár személyi riválisait a hatalomban, akár elvi ellenfeleit meg is ölette, utána szélcsendet várt a világ. Lett is csönd, de nem a nyugalom, hanem a rettenet csendje, melyet a lehulló koponyák Ián még sürübb zápora áztatott meg vertei, ^ tábornokok szine-javának halálos Ítéletén alig száradt meg a tinta és máris uj per fo'.yik. Huszonegy szovjetvezér ül megint a halál előtt. Az elképesztő, az érthetetlen azonban oz, ahogy ezek a vádlottak a vészbíróság előtt viselkednek. A lét és nem lét kérdésének ritka és tragikus perceiben néha megesik, hogy a halál Kaszája, ha acélos lélekre suhint, kicsiholja JZ isteni szikrát, melynek fényében a bátor jellem sorsa fölé nő és helyt áll, vállalja az igazságot mindhalálig. Ezekben o rejtélyes perekben ezt nem láttuk. Nemhogy heroizmust nem, de még a védekezés legelemibb ösztönét is szétmorzsolta egy láthatatlan ököl és a világ közvéleménye álmélkodva hallgatja a biztos pusztulás tudatában lévő vádlottak hátborzongató meaculpázását, amellyel, ha egyáltalán egy szó is ugy igaz, ahogy n világot ezekről a különleges perrendtartás alapján folyó ügyekről informálják, minden delikvens megszállottan és szenvedélyesen vádolja önmagát és szinte sürgeti, mint páratlanul aljas pernahajder, saját nyakára a kötelet. Micsoda infernális ingoványai lehetnek az orosz léleknek, micsoda mazoch'sta förtelem a nyitja ennek a vonagló, megvadult önkinzásnak, melynek kulcsát az európai kulturember értelme képtelen megtalálni? Elhiheti-e valaki, liogy hnlálraszánt vádlott önmagát tiporja sárba, önként, hacsak iszonyatosan meg nem kínozzák előbb és még aztán is, tőrt nem erez 'a bordái között? Mi az igazi váza ezeknek a pöröknek? És egyáltalán, mi folyik ma voltaképen Oroszországban? Lenin annakidején, mikor leplombált vagonjából kilépett, az Aeolus zsákjából szabadult szelek süvöltését zúdította az orfhodox marxizmus tanait nz orosz földre. De a vágtában nyargaló pusztulás hamar rávezette, hogy elmélet és gyakorlat nem azonos dolgok. Tehát reálpolitika felé kezdett fordulni, de mielőtt rendszerét megszilárdíthatta volna, meghalt és utódai kezébe került a hatalom. Vezérkarának Tvockij és Sztálin voltak legsúlyosabb tagjai. Az előbbi a permanens világfbrradalmasitást akarta követni és szószerint vette a jelszót, rcba már Lenin tisztán látta, hogy ez a recept zsákuccába visz. Sztálin sokkal kevésbé volt doktriner, erőteljesebb reálpolitikát követett, különösen gazdasági vonatkozásban és ezenkívül — halálosan gyűlölte Trockijt. A vetélkedésben ő győzött és azóta nemcsak Trockijt kényszeritette számkivetésbe, hanem Vülóságos és vélt híveit is, tüzzel-vassal irtja. Közben pedig, az ötéves terv alatt is egyre fegyverkezett, katonai nagyhatalommá tette a vörös hadsereget és észrevétlen nacionalista irányba fordult. A szovjet ma nemcsak proletárállam, de a pánszláv gondolatnak is hordozója. A kártyákba nem lát senki, találgatásokra vagyunk utalva. Elsősorban nyilván a hatalmat akarja minden áron. Ennek birtokéárt Sztálin olyan példátlanul kegyetlen, hogy az ókor barbár hadvezérei is tanulhatnának" tőle. Sztálin ül a Kremlben és hallgat. Jól tudja, hogy külső hatalom meg nem döntheti. De véreskezű diktatúrája egyszer mégis véget ér, mert örökké még egyetlen diktátor sem élt. A meggyötört mai ember pedig, akinek még Istenével is szembeszállni merészeltek a diktátorok, leikében törhetetlenül őrzi tovább, ami jót és nemeset a tisztes mult beléje oltott és mig elviharzik fölötte e méltatlan korszak, kíizd, hallgat és Istenére függeszti szemét. Rómában kedden kezdődnek az angol-olasz tárgyalások Chamberlain nagy beszéddel nyitotta meg a véderő* vitát az alsóházban — Anglia tovább fokozta a fegyverkezést, eondosan őrzi gazdasági és pénzügyi szilárdságát — „Nem tagadjuk meg érdeklődésünket a világ népei iránt és kész vagyunk harcolni a demokrácia fenntartásáért" London, március 7. Kedden tartja lord Perth lómai angol nagykövet első megbeszélését gróf Ciano olasz külügyminiszterrel. A Reuter Iroda értesülése szerint az első megbeszélés tárgya a tanácskozás vitarendjének megállapítása lesz, London, március 7. Az alsóház hétfői ülésén az ellenzék a külpolitikai interpellációk pergőtüzet intézte Gh a m b e r 1 a i n miniszterelnök ellen, aki rövid válaszokkal hárította el a kérdéseket, majd nagvobb beszédet mondott. Davidson képviselő inditotta el a kérdéJ seket: Az olasz nagykövettel folytatott legutóbbi megbeszélés során kapott-e a miniszterelnök hivatalos előterjesztéseket az olasz kormánytól a volt német gyarmatok visszaadása ügyében — kérdezte. G ti a ni b é r 1 a i n: Nem. Davidson : Azt jelenti-e ez, bogy az angol-olasz tárgyalások során a volt német gyarmatok visszaadása nem szerepel hivatalosan a napirenden? Chamberlain: Válaszom ugyan nem jelenti ezt, dc a tény megfelel a valóságnak. Chamberlain a békéről és Anglia fegyverkezéséről Chambrrliiin Az interpellációk befejezésével Chamberlain miniszterelnök javasolta, hogy hagyja jóvá a Ház a kormány véderőjelentését és hosszabb beszédével megnyitotta a véderő vitát. — lláborut nemcsak fegyverekkel és katonákkal nyernek _ mondotta •—, hanem gazdasági eszközük és hitelek tartalékaival is. A nemzet kitartási képessége alatt értjük azt az erőt, amely a nemzet kereskedelmi és ipari tevékenységének fenntartásától függ. Történelmünk során kitartásképcsscgünk volt győzelmünk egyik nagyon fontos tényezője. A kihalási képesség erő, elrettentő eszköz a lámadóval szemben, — mert ha egy nemzet nem biztos abban, hogy váratlan csapással harcképtelenné teheti ellenfelét és a legújabb tapasztalatok egyáltalában ncm biztatják ilven reményekkel, akkor még a legerősebb nép ís vonakodik háborút kezdeni olyan országgal, amely hála kitartási erejének, a végtelenségig folytathat ellenállást. Ebből azt a következtetést vonom le, hogv a súlyos erőfeszítések hosszan tartó korszakában, mint aminőt most élünk át, a leggondosabban meg ke|l őrizni gazdasági és pénzügyi szilárdságunkat. Áttekintettük országunk tcrtpelési képességét, a munka erőforrásait és pénzügyi leherhiróképességét, Mindezek alapján készül teljesen egyensúlyozott tervünk. Biztosithatom a Házat, hogy azokat az összegeket, amelyeknek megszerzéséi kér jük, a legbölcsebb módon használjuk fel és a leggondosabban igyekszünk kizárni minden hadiny ereszkedést. — Felfegyvekezési politikánk sarkköve Anglia biztonsága — folytatta. Főerőnk:- emberanyagforrásunk. termelőképességünk és kitartási képességünk. Ha ezeket nem tudjuk fenntartani, vereségünk elkerülhetetlen. Erőfeszítéseinknek tehát négv célja kell, hogy legyen: 1. Meg kell védeni Angliát. 2. Szabadon kell tartanunk kereskedelmi utainkat. amelyektől élelmiszer- és nyersanvagellátásunk függ. ,'t. A tengerentúli területek megvédclmezése minden szárazföldi, tengeri és légitámadás ellen. 4, Együttmüködésünk háborús szövetségcscink területeinek megvédése körül. — Ami a költségeket illeti, annyi bizonyos, hogy az az 1500 millió font. amelyet még nemrégen fegyverkezésre szántunk, nem lesz elegendő. Még nem tudjuk, mennyivel kell ezt az összeget túlhaladni, de a Ház ismét jelentékénv összegeket várhat. Természetesen elég sötétek a jövendő kilátásaink, ha nem javul a helvzet. Mindenkinek uieg kell most már érteni, hogy békékivánságunk nem jelenti azt,