Délmagyarország, 1938. március (14. évfolyam, 47-71. szám)

1938-03-05 / 51. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG Szombat. 1938. mórrtá* 3. Kitűnő flekken-es lék minden szombaton a hírneves Janik-féle vendéglőben* (Szent István-tér). Marosvásárhelyi-módra készült ízletes flekken és vargabéles, kitűnő fajborok. Az uri közönség találkozó helye. Két külön terem. Szíves pártfogást kér marosvásárhelyi BARABÁS SÁNDOR vendéglős. A gépirókisasszony 5000 pengős kárté­rítési pere az elvesztett vőlegény miatt (A Délmagyarország munkatársától.) Érdekes keresetet nyújtott be az elmúlt 'lapokban a szege­ti tö»vényszikhez egy fiatal leány, aki gépírók)*­asszony volt az egyik szegedi cégnél. Keresetében HáiO pengd raegfuetésere kérj kötelezni volt főnő­két, aki szerinte meghiúsította férjhezmenését A kereset szerint a leány két éven keresztül állolt alkalmazásban a régnél, kerdrtbei husz, mijd negyven, végül ötven pengő fizetést kapott havon­ta. T'.hbdl az összegből még édesanyjának is haza kellett adnia valamit, nem élt te*tát valami fénye­.Sín és igy értliető, ha boldogan fogadta annak a jó állású fiatalembernek az udvarlását, aki egy szép napon felbukkant életében. Ilz u fiatnfember — a leánv szerint — mát kez­dettől fogva arról l»eszélt, hogy feleségül vérei, csupán az ellen volt kifogása, liogy állásban yan. Szivesrn elhagyta volna állását a fiatalember ked­vééri, azonban a házasságot csak egy év múlva tervezték és uki addig keresni kellett. Inkább ugv igyekezett megoldani a kérdést, hogv dicsérte a, főnökét és ugy állította be a fiatalember elöli, mint aki a korrektség és becsületesség mintaképe igazság azonhnn az volt, hogy a fönók ser,let­t<»l fogva udvjrolni próbált. Több Ízben megkérte a fönököt, hogy hagyjon fel az ostrommal, a fő­nök ilyenkor bocsánatot kért, de néhány nap múl­va újból kezdődött nz egész. Amikor a fiatalember felbukkant, a leány nyomatékosan megkérte, hogy czentui H lcgkorrcklcbben viselkedjen, közölte, I (>gy vőlegénye vi'n. A főnök fogadkozott, azon­ba í Ígéretét nem tartotta meg — mondja tovább a leány keresete és a szemrehányásokat nevetés­sel ütötte el. A vőlegény — mert ekkor mór nn­rak számított -— lassan beletörődött abb.i, hogy menyasszonya dolgozó nő, de nem szűnt meg félté­kenykedni. Egy alkalommal azután közvetlct zá­rás előtt voltak és a leány egy utolsó sürgős le­velet géprll A* irodában csak ketten voltak, a főnök diktálta a levél szövegét. A főnök egyszer csak a háta mőgc került e's cblwni a pillanatban becsapódott nz iroda ajtaja és amikor ijedten hát­rafordult. látta, hogy vőlegénye rohan ki rajta. Megkísérelte panaszolta a leáay — megma­gyarázni a vőlegényének a való helyzetet, de az szóba sem állott vele ezek után, ö közben állását is otthagyta, mert nem akart többet ott dolgozii. Így aztán állását is, vőlegényét j* elvesztette, pa­naszolta a leány, mindennek az oka pedig a főnök volt. aki igy köteles az okozott kárt megtéríteni. Az ügyben nemsokára érdemes tárgyalást tait a törvényszék. Viharos tárgyaláson tárgyalták Milolay és Rajniss sajtéperét Részben elrendelték a bizonyítási, hogy lürtént-c verekedés u szélsőséges publicis­ták között Budapest, március 4. A budapesti büntetn­törvényBzék Pálftf-tanácsa pénteken tárgyal­ta azt. a sajtópert, amelynek Vukov Lukács a vádlottja. A főmagánvádló szerepét Milotay litván és Rajniss Ferenc töltötték be. Vukov azért került, a biróság elé. mert az egvik he­tilapban azt irta. hogv Milotay István és Rajniss Ferenc az „Uj Magvarság" szer­kesztőségében összeverekedett. A verekedés a cikk szerint aoból keletkezett, hogv Rajniss felvilágosítást kért Milotaytól a lap rendkí­vüli bevételeiről, bizonyos kormdnyszubven­dóról, Vukov cikkében azt is állitotta. hogy három sav múlva Milolay és Rajniss kibékült. Az elnök kérdésére Vukov Lukács kijelen­tette. hogy nem érzi bűnösnek magát, a cik­ket közérdekből irta és állításait bizonyítani kéri. Ezután dr. András Ernő védő terjesztette elő a valódiság bizonyítására vonatkozó indít­ványait. Kérte az „Uj Magyarság" szerkesz­tőségi tagjainak és nyomdai alkalmazottainak i> kihallgatását annak a bizonyítására, hogy Milotay és Rajniss összeverekedett, székkel és kézzel ütlegelte egymást. A védő szerint bizonyítani kell azt is, hogv Milotav a ..stri­ci4' kifejezést használhatta Rajnissal szem­ben. Amikor a védő ezeket mondotta, Rajniss ingerülten igv szólt a védő felé: — Pimasz! Az elnök figyelmeztette Rajniesf, hogy ne sértegessen. A védő ezután azt hangoztatta, hogv Mi­lotay ez< a kifejezést polit'kai értelemben használta, nőin pedig abban az értelemben, mintha Rajniss Ferencet nők tartanák H A védő szerint politikai értelemben ..strici­nek" azt kell tartani, aki az elvek őszinte küzdelme helyett azok állandó eldrulésál ér­vényesülési eszköznek használja fel. Rajniss Ferenc Vérvörös arccal felugrott ekkor a helyéről és izgalomtól fojtott, hangon szolt közbe: 7000 kalóriás komlói ui szérelt kovácsszén legmagasabb fűtőértékű és legkisebb haniutnrtalmii, minden mennyiségben beszerezhető Retorta faszén Vérles Szénkereskedelmi RÍ Példátlan, hogyan rágalmaz itt a biróság előtt. Az elnök figyelmeztette a védőt, hogy a bizonyítási indítvány nem arra való, hogy va­lakinek a becsületébe gázoljanak oda nem tar­tozó dolgokkal. A védő a továbbiak során bizonvitani kí­vánta, hogy Rajniss Ferenc politikai meggyő­ződését rövid pályafutása alatt tiz alkalom­mal is megváltóztatta, hogy anyagi érvénye­sütését elősegítse. Rajniss ismét a „pimasz" kifejezést hasz­nálta, az elnök közölte a védővel, hogv ca nincsen, rád tárgyává téve. A védő semmiség! panaszt jelentett bo. Ezután rövid vita. támadt az elnök, a védő, Rajniss és Ulain, a főmagánvádló képviselő­je között. Rajniss állott fel ezután szólásra cs beje­lentette. hogv hozeáiárvl a, bizonyítási indít­ványokhoz. Dr. Ulain Ferenc, a tárgyaláson meg nem jelent Milotay nevében járult hozzá a bizonyításhoz. — Hozzájárulok a bizonyításhoz — mon­dotta Ulain —, de csak bizonyos korlátozá­sok között. Itt az a kérdés, verekedés tör­tént-e. vagy sem. Állitom, hogv nem történt és valótlan mindaz. nmit itt előterjesztettek Rajniss felállt helyéről és a következőket mondotta* — A feszületre esküszöm, hogv ötévi együtt­működés óta mosobiaás nélkiil szót soha nem váltottunk. Vihartól lehetett tartani, amikor a. védő ismét felállott és kijelentette, hogv ebben a percben nem kell szenvedély, nem szükséges Indulat, még politika sem. Nem érti, miért van a nagv fellángolás. A biróság rövid tanácskozó* után meghoz­ta határozatát. Elrendelte Milotav és Raj­niss, valamint az „Uj Magyarság" több mun­katársának a kihallgatását, ellenben elutasí­totta a védő azirántl ivtitvánuát, hogy " nyomdászokat kihallgassák. A védő semmiségi nanaszt. jelentett bc. a főmagánvádló képivselőjc is ^ semmiségi pa­nasszal élt, mert a főmngánvádlókon. tul, más LAUUL^CIHALL^ATÁ^ Kiszabadult a börtönbö!, kifosztotta lakásadóiát (A Délmagyarország munkatársától. 'A szegedi rendőrség a napokban elfogta Hor­váth Lidin 19 esztendős leányt, aki nemrégi­ben szabadult ki a börtönből. Horváth Lidi a varrónő volt, de elzüllött és lopásokat, köve­tett el. Amikor a börtönből kiszabadult, a Topolya-soron vott ki lakást ós egyik nap, amikor a háziasszonya nem tartózkodott ott­hon, felnyitotta a szekrénvt ős amit bennük talúJt. ellopta. A lopott holmikat a zsibpia­con eladta és az értök kapott pénzou nagy mulatást csapott egy pálinkamérésben. Ma­kóra akart szökni, dc a detektívek az utolsó pillanatban elfogták az állomáson. Horváth Lídia a rendőrségen sem mutatott semmi megbánást, sőt, még ő szidalmazta a károsultat, kijelentette, hogyha kiszabadul, még a lábalt is kilopja, alóla. Horváth Lídiát pénteken vonta felelősségre a szegedi törvényszéken dr. Molnár törvény­széki biró. Horváth Lidin a, törvényszéken be­vallotta az elkövetőit lopást és nzz&l védeke­zett, hogv nem volt keresete, azért lopott. A törvényszék a leányt nyolc hónapi bör­tönre itéltiL. A Szegedi Kenderfonógyár r. f- igazgatósága cs tisztviselői mély meg­illetődéssel tudatják, hogy a vállalatnak érdemes tisztvisclŐjo HRKRUER GMULM elhányt. A boldogult 26 éven át volt vállalatunk tisztviselője cs ezen egész idő alatt példás szorgalommal, lelkiismeretességgel, becsületességgel végezte teendőit. A vállalat iránti hűségével, szolgálatkészségév el feljebbvalóinak megbecsülését, kartársai­nak barátságát é6 szeretetét biztosította magának. Korai elmúlását mélyen fájlaljuk és emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. Temetése vasárnap délután 3 órakor lesz a belvárosi temető kápolnájából. Külön villamos délután fél 3 órakor a Dugonics-fcrről.

Next

/
Thumbnails
Contents