Délmagyarország, 1938. március (14. évfolyam, 47-71. szám)

1938-03-20 / 63. szám

Vasárnap, 1938j március 20. DfeLMAGYARORSZXG 11 4 mai ifjúság arca A »Korunk Szava«, Szekfü Gyula és gróf Széchenyi György folyóirata közli az alábbi cikket: Minden nemzet sorsa, jövendője azon fordul meg, milyen útravalóval lép rá az élet útjára az iskolákból kikerülő és a közéletben, valamint oz egyes gazdasági ágakban elhelyezkedni készülő uj generáció: a nemzet ifjúsága. Magával viszi-e, mini örökséget az e'.ődök erényeit s lcvetközi-e egészben vagy részben azokat a hibákat, amelyek az előttük járó nemzedékek útját beárnyékolták? Van-e eléggé éber szeme ahoz, hagy különböztetni tudjon s az előtte felvetődő eszmék tömkelegéből kiválogassa azokat, amelyeknek visszamenőleg gyökere van a múltban, előre pedig reális lehetőségét Ígérik a majdan való megvalósításnak? Mert csakis e két szempont, a mult, a tradíciók tisztelete és megbecsülése, valamint a jövő lehetőségeinek helyes meglátása nyújt biztpsltékot arra, hogy a jelenből a jövőbe valő átmenet, simán és zökkenés nélkül történik meg. Hogy az uj épület, amelyet a téríoglaló ifjúság iwmes hevülete megalkotni óhajt, nem a réginek Ingatag romjain, Potemkin falakkal, hanem szilárd alapon, mint egy jobb jövendő viharálló bástyája fog megépülni. Azt, hogy az életbe elinduló ifjúság megfelelő tudással és szakképzettséggel bir/on, az apák generációja kell, hogy a nevelés és oktatás eszközeivel biztosilsa, úgyszintén az öregek feladata az is, hogy az utánpótlás figyelmébe, szeretetébe ajánljja azt, amit saját szereplésének ideje alatt mint értékeset és idötállót ismert meg, hogy az mint fejlesztésre érdemes alapja lehessen az uj idők uj alkotásainak. Viszont az ifjúság feladata annak a mérlegelése, hogy amin változtatni óhajt, aft egyrészt hogyan és mi módon tudja anélkül, megvalósítani, hogy rombolna, mielőtt épített, másrészt hogyan és mi módon tudja alkotásait a mult tisztelet és megbecsülést érdemlő hagyatékába megfelelő módon belealapozni. Olyan nemzetet nem ismer a történelem, amelynek vénei — mégha bármiiyen romlottak, degencráltak voltak is egyébként — ne abban a reményben indították volna ©1 az utánpótlást, hogy az majdan egy szebb jövendő felé fogja elvezelni az állam hajóját, söt a történelemben »nagy« és ..reformer" jelzőkkel feldiszitett elődök is azzal a hő óhajtással költöztek el az örökkévalóságba, hogy utódaiknak még szebbé, tökéletesebbé sikerüljön fejleszteni azt, amit ők megalkottak. Az érem egyik oldala amellett bizonyit, hogy az öregek mindig szeretetet és bizalmit raktak útravalóul az indulók tarsolyába. Nem leszek talán elfogult és azt hiszem, nem esem a magam generációja feldicsérésének hibájába, ha azt merem állítani, hogy mi, mai »öregck* talán még nagyobb adagot teszünk abba a tarsolyba, mint nekünk jutott annakidején. Mert mi jót tudjuk, hogy a mi generációnk minden idők legszerencsétlenebb nemzedéke, amelynek élete és szereplése folyamán veszett ei a hazai föld háromnegyed része és jutott szolgaságba az összmagyarság egyharmada. Szomorú igazság ez. Csak a mardosó önvád epéjébe mártott tollal lehet papirra vetni. Nekünk, mai 50-cs, 60-nsoknak nagy önuralmunkba kerül, hogy ezt tárgyilagosan beismerjük. De ez a beismerés nem volna teljes, ha elmúlt évtizedek történelméből nem vonnám le azt az egyedül helyes tanulságot, hogy a mi esetünkben is a múltból való túlságos eltávolodás, a tradíciók semmibevevése, a haladásnak, a fejlődésnek mindenáron való eröszako'ása és a régi jól bevált, sokévszázados nemzeti és magyar életformák erőszakos uton véghezvitt vagy rr.egki-érett megváltoztatása bosszulta meg magát. Ez az őszinte beismerés feljogosit bennünket arra, hogy ugyanolyan szigorú, dc igazságos mértékkel mérjük le a másik serpenyőben levő matériát, azt a mai magyar ifjúságot, amelynek szereplésétől a jobb, szebb, boldogabb magyar jövendö eljövetelét, egy Uj ezredév kezdetét szeretnők hinni, remélni. Ha volt hozzá bátorságom, hogy levonjam a magam kortársai szereplésének tanulságait s beismerjem a hibákat, amelyeket a pályájának végéhez közeledő generáció ekövetett, az ifjúság sem veheti rossz néven, ha egyik-má-ik ponton talán síigoru lesz a kritika. A legelső, amit meg kell állapitanom az, hogy a mai magyar ifjúságnak közvetlenül alig hallani szavát. A megnyilatkozások, amelyek az ifjúság nevében elhangzanak, legtöbbnyire nem magának az ifjúságnak a megnyilatkozásai, hanem leginkább olyan örökifjúké, akik a fiatalság vezérségét, ugy látszik a deres, vagy taijejüscg koráig alcarják a maguk számára biztosítani. 1 Igazi ifjút, innen a harmincon, alig látunk szerephez jutni azokban a körökben és pódiumokon, ahol az uj generáció sorsdöntő problémái kerülnek megvitatásra. .4 mai ifjúságnak egyik legnagyobb hibája, hogy nem vezeti, hanem vezetteti magát. Azt, hogy ellentétben a múlttal, nem a maga soraiban kiválónak megismert egyedeket segíti előre, hanem a hivatásos vezetők slepphordozóává válik. És ez az első pont, ahol megszakad a kapcsolat a mult és jelen között. Mert a kiegyezés utáni időszak egymást követő ifjú generációi soha sem tűrtek meg maguk között, vagy pláne maguk fölött olyan vezetőket, akiknek ifjúsága fe'ett meglehetősen eljárt az idő. Az elmúlt évtizedek főiskolás ifju«ága mindig a maga soraiból választott magának vezetőséget. Soha sem volt szüksége arra, hogy meglehetősen érettkoru elnökök és vezérek pajzsraemelésével hosszabbítsa meg saját kiskoruságát. Ez az oka annak, hogy a mult ifjúsági szervezetei nagyobb eredményeket értek el, célkitűzéseikben több volt a szociális tartalom. Ezeknek a professzionista ifjuságvezetőknek meg van még az a nagy hibájuk is — bár erről rem Ők tehetnek —, hogy saját ifjuságuk éveit akkor élték le, akkor serdültek fel, amikor a magyar élet a legzürzavarosabb volt. A. forradalmak alatt, vagy közvetlenül azok után léptek a közszereplés porondjára, magukkal hozták azoknak a zavaros időknek még zavarosabb eszmevilágát, drasztikus, erőszakos eszközeit és a nyugtalanság állandósításával szinte kiprovokálják a koránál fogvi amúgy is lobbanékony fiatalság többet ártó, .mint használó megmozdulásait. Én nekem nem az a célom, hogy egyéneket bántsak meg. Az érvényesüléshez minden embernek meg vau a joga. Ezt a jogot azoktól sem lehet elvitatni, akik esetleg nyakig érő homlokkal is megmaradnak ifjúsági vezérnek. Bárha egyes kirivó esetek elég beszédesen szólnak is a mellett, hogy ezek közszereplése nem mindenkor volt önzetlen. Én csak azt kivánom megállapítani, hogy a húszas évek elejének vezérgarniturája nem alkalmas arra, hogy a harmincasok korosztályait vezesse. Az a veszedelem fenyeget, hogy az egymásután kirajzó utánpótlás és a Nagymagyarországot látott idősebb generációk között teljesen megszakad a kapcsolat. Söt, lassankint oda jutottunk, hogy a „vén csákIvások" korosztályával magát a szentistvá-ai Magyarországot ls sikerül mcggyülöltctni az ifjúsággal. A közelmúlt reformereinek önmentő frazeológiája az ifjúságra is átragadt. Azok után megy, azok mögött sorakozik fel, akik a maguk teljes modell-sorozatót mutatja be az AiífomoDllhiállffáson Március 18—27. A jelenlegi alacsony árakat a kiállítás végéig még változatlanul tartjuk. Körzetképviselő: Markovics Szilárd oklevél** gépészmérnök műszaki vállalata, Szeged, Tisza Lajos körút 44. honmentő frázisait csak Szobon innen puffogtatják, de képtelenek azt a trianoni határokon túlra átvinni. Elhitették az ifjúsággal, hogy a »vén csáklyások* a haladás kerékkötői, az érvényesülésre vágyó fiatalság elött a gát, mert jól tudják, hogy az egész Magyarország nagy, szabad földjén soha sem emelkedhettek vo'na ki a középszerűség szürke homályából. Szomorú valóság, hogy a mai magyar itjusag, helyesebben annak az a része, amely a háború után az életbe került vezetők gyámkodása alatt tömörült bizonyos diákszervezetekbe, jóformán csak külsőségekben ragaszkodik magyarságához. \ célok, amelyekért küzdeni látszik, a reformok, amelyeket megvalósítani szeretne, mind importált eszmék s jóformán " száz százalékban ellentmondanak a 3 ezeréves magyar életformáknak. A vezetők diktaturás, totalitásra törő elmélete átragadt a diákság jelentékeny részére. Címében és frázisaiban minden ilyen fajta tömörülés hirdeti a kereszténységet, mint erkölcsi alapot, do cselei kedeteiben és célkitűzéseiben szembefordul mindennel, amit a kereszt ARacznaK uan szive! olcsó áron szép és jócipőt adni. Tavaszi férfi cipöujdonságaim már megint a legnagyobb meglepetést keltettek a fól öltözködő urak körében. n f a I A •> k a f a f I a m Rácz-cipő árban, formában, anyagban UlUierilCICIieil. Nézze meg világvárosi kirakataima f. Kölesei uca 7.