Délmagyarország, 1938. március (14. évfolyam, 47-71. szám)

1938-03-20 / 63. szám

DÉLMAGYARORSZAG Vasárnap, 1938. március 20. Politika! napilap XIV. évfolyam 63. sz. e flz elslilyedt Ausztria Vasárnaptól vasárnapig ha végigtekintünk az elmúlt hét történetén, kissé kétes büszkeséggel vallhatjuk magunkat ismét nagy idők tanúinak. Néhány napba ismét a világtörténelemnek hatalmas fejezete szorult bele. Vagyunk ugyan néhányan, különösen a háború előtt emberkorba szökkent nemzedékből, akik megszoktuk már, hogy nincsenek rendithetetlen politikai és államelméleti fogalmak, sem ezen az öreg kontinensen, sem pedig a tengerentúl ifjabb országaiban, mégis mi is kissé túlságosan rohanónak és megdöbbentőnek éreztük azt, ami egy hét alatt a közvetlen szomszédságunkban végbement. A beállítottságunk Ausztriához vérmérsékletünk, adottságaink, gyermekkori visszaemlékezéseink, meglett korunk megfontolásai, történelmi ismereteink és politikai körülményeink szerint nagyon különböző lehetett, egyben azonban mind közösek voltunk, akik itt éltünk ezen a külön kis magyar globuson: Ausztriát megszoktuk valami meglevőnek, állandónak tekinteni, amely lehetett hol gyengébb, hol hatalmasabb. dc mindig megvolt. Állami viszonylatban Ausztria majdnem ugy jelentette oz állandóságnak bizonyos formáját, mint ahogy Ferenc József jelentette a háború előtti nemzedék számára az uralkodó személyének oz állandóságát. Ahogy az ő uralkodása a fagygyugyertyák és elöltöltő fegyverek korából belenyúlt a drótnélküli táviró és gépfegyveres repülőgépek idejébe, ugy ölelte fel Ausztria történelme a Nagy Károly által alapított OstmarktQl a világháborúig, sőt a világháborún is továbbterjedő századokat. Ezt az Ausztriát évszázadok során nagyon sokszor rázták meg viharok, de akárcsak a vele összeforrott uralkodó család, mindig egészen különleges életképességről és szívósságról tett tanúbizonyságot. Volt idő, mikor hatalmának csúcspontján a cseh király Ausztria testén keresztül keresett utat az Adria felé. Volt idő, mikor magyur csapatok száguldoztak az Operenciánnk elkeresztelt Enns folyóig és mikor „nyögte Mátyás bus hadát Bécsnek büszke vára". Volt idő, mikor a protestáns rendek a Burgban szorongatták azt a Ferdinándot, aki állhatatosságában talán leghabsburgabb volt az összes Habsburgok között és volt idő, mikor csak rövid órákon és már-már düledező falakon mult, hogy feltüzik-e- a félholdat Szerit István templomának hivalkodó tornyára. A r.npoleoni háborúk, 1848 és 1866 évei földrengésszerűén remegtették meg egész Európát; ezek a földrengések összeomlással látszottak fenyegetni mindannyiszor a Habsburgok országainak mesterségesen megalapozott cs magasba szöktetett építményét, de az építmény mégis mindannyiszor kiállotla nagy próbát, mintha csak igazolni akarta volna az ötbetűs mondás igazságát, A. E.I. O. U., Austria érit in orbe Ultima. Akár szerették. akár nem, akik történelmi mértékkel mérték az eseményeket és a világ folyását, Ausztriát megszokták történelmi szükségszerűségnek tekinteni. Nem valami osztrák kancellár, nem is osztrák hadvezér, vagy osztrák hazafi, — vájjon volt-e igazában ez a fogalom? —, hanem a csehek legnagyobb történetírója döbbent rá arra az igazságra, hogy Ausztriát, ha. nem volna, fel kellene Megegyezés Rómában Eredménnyel végződnek az angol-olasz tárgyalások - Lloyd George Párisban — Az európai politika ui eseményei előtt London, március 19. Rómában tovább folytatták az angol-olasz megbeszéléseket. Az angol lapok jelentéséi szerint a legnagyobb nehézségeket már sikerült elhárítani, a megértés útját lassankint egyengetik. A párisi „Jour" már ugy tudja, hogy a London és Róma közölt folyó tárgyalások során sikerül megegyezést létesíteni. A lap szerint nincs más hátra, minthogy a szakértők megszövegezzék a megállapodásokat. Hangoztatja a francia lap, hogy a megállapodás az 1937. januári egyezmény főbb pontjainak a meguiitása. A két nagyhatalom elismeri egymás Földközi-tengeri érdekeit és mind a két nagyhatalom kötelezi magát arra, hogy a Földközi-tengeren. valamint Keleten ncm fog egymással szemben ellenséges Politikát folytatni. A keleti helyzetre vonatkozó katonai, vagv diplomáciai értesüléseit a két hatalom ki fogja egymással cserélni. Szakértők fogják rendezni az abesszin halár megállapításának és a Nilus forrásvidékének kérdését. Az a körülmény, hogy Ingram, az angol külügyi hivatal déleurópai osztályának főnöke Rómáiról visszatért Londonba, a tárgyalások kedvező helyzetére vall. Lloyd George Tanácskozása Leon Blummal Páris, március 19. Lloyd George szombaton hosszabb megbeszélést folytatott Leon Blum miniszterelnökkel. A Cc Soir értesülése szerint a tanácskozás soráü Lloyd George hangoztatta, hogv Franciaországnak és Angliának uj közös politikában kell megállapodnia. Lloyd George a sajtó előtt csupán ennyit mondott: — Meg kell gátolni a háborút. találni. Az csak a mi magyar érzékenységünket sértheti, de a lényegen nem változtat, hogy Palacky velünk együtt az egész késől>bi monarchiát értette az Ausztria kifejezés alatt. Elgondolásának a lényege az volt, hogy ez az Ausztria, ez a habsburgi birodalom, ez a dunai konfederáció, — vagy nevezzük bárminek —, gondviselésszerű rendeltetésből kifolyólag van hivatva arra, hogy földrajzi kerete legyen azoknak a kis középeurópai népeknek, amelyek a sokkal nagyobb tettek cs energiák vonzásának engedve nem akarnak felolvadni világhatalmak tömörülésének kohójában. A néhány nap folyamán, amely elválaszt bennünket Ausztria elsüllyedésének órájától, egyre többen jelentkeztek n politikai jövendőmondóknak abból a felekezetéből, amelynek tagjai az utólagos bölcseség megvilágításában nagyszerű retrospektív jóslatokat szoktak felállítani és. megesküsznek arra, hogy ők már előre megmondották, hogv ami történt, annak csakugyan ugy is kellett történnie. Velük szemben mi egy régibb jövendőmondóra tudunk hivatkozni, egy magyar poétára, akit Petőfi Sándornak hívtak s akit mostanában elég sürün szoktak idézni és revideálni. Ez a Petőfi Sándor pontosan kilencven esztendő előtt a látnók szörnvü biztonságával harsogta bele a világba: „Miként elpusztult Jeruzsálem, cl fogsz pusztulni Ausztria!" Pedig ennek a Petőfi Sándornak még sejtelme sem volt a politikai rövidlátásnak, elvakult gyűlöletnek és hipokrita szenr'nrfeatásnak arról a mértékéről, amelynek fel kellett tornyosulni az úgynevezett békeszerződések vakondturásán, mikor. Wilson kétes bölcsesége. Clemenceau hajthatatlan makacssága és Lloyd Georgenak a középeurópai kérdésekben való sajnálatosnál is nagyobb járatlansága szétdarabolta a monarchiát, megcsonkította Magyarországot, de ugyanakkor megásta annak az Ausztriának a sirját is, amelyet orÖliéletűvé akart tenni egy kétes értékű paragrafussal, mikor | megtiltotta neki Németországhoz való csal| lakozást. Ha a történelem szekere nem gördülne ijesztő dübörgéssel keresztül népek, nyelvterületek és országok határain és ha nem tömörülnének az idők láthatárának peremén fekete és vérvörösbe játszó felhők, majdnem kárörömmel mondhatnánk, hogy Ausztria elsülyedése ott és azoknál váltotta ki legerősebben a mindent elnyelő feneketlen mélység képzetét, ahol ezt a mai világrendet megteremtették és akik a maguk kicsinyes önzésükben ennek a világrendnek megteremtését a világot kevés bölc.seséggel kormányzó hatalmasoknak sugalmazták. Tul a sajnálkozásnak és kárörömnél? hiábavalóságain, ma már csak hűvös történelmi megállapításként lehet leszögezni, hogy népekönrendelkezési jogának- szemforgató hangoztatása és népeknek az önrendelkezéstől való eltiltása sem össze nem egyeztethetők, sem tartósan fenn nem tarthatók. Utolsó kormányférfiai azt hirdették arrói az Ausztiáról, amely most elsülyedt a történelmi idők végtelenségében, hogy volt hivatása és ez a hivatás abban jelentkezett, hogy a rendiségben újjáébredt német és Veresztény gondolatot képviselje. Ennek a hármas gondolatnak két pillére abban a pillanatban elvesztette jelentőségát, mikor a német zászlóaljak ütemes lépése alatt dübörögni kezdett az osztrák föld és a horogkereszt foglalta el az osztrák szinek helyét Kaunitz herceg néhai palotájának erkélyén. Európa politikai palettája szegényebb letl egy színnel, Európa politikai történelme pedig gazdagabb lett egy nagy tapasztalattal Vájjon lesz-e a nagy tapasztalatnak oktató és okulást eredményező ereje, vagv csakugyan arra van ítélve a mi földrészünk, hogy továbbra is önmagát meg nem értve - és továbbra is önmagát marcangolva ássa ! meg azt a fekete sirgödröt, amelyben ; Ausztria után néhai nagysága és a fehér emberiség világuralma is clsülycdésre var* i Ítélve?