Délmagyarország, 1938. március (14. évfolyam, 47-71. szám)

1938-03-18 / 61. szám

Ö OCLMAGYAROPSZÁG Péntek, 1958. március 18. flz iskolajavaslat vitája a képviselőházban Budapest, március 17. X képviselőház C6Ü­örtökön folytatta a gyakorlati irányú kö­zépiskoláról 6b a népiskolai tanítóképzésről zóló javaslatok tárgyalását. Sztranyavszky (Inök bejelentette, hogy Fabinyi Tihamér le­imdott pécsi mandátumáról, mert a kor­lánvzó felsőházi taggá novezto ki. Fctroi-dcz Gyula volt az első felszólaló. Ar­i íl beszélt, hogv a mai elméleti középiskola jellemi túltermelést idéz elő. Több. jobb viriskolánk legyen, minden szakon megfelelő íakomborck oktassanak. Takács Ferenc beszélt ezután. Mezőgazda­igimk elmaradottságának az az oka, bogy háború előtt nem művelték eléggé a népet. ifogáeolta, hogy nagyon sok segédtanító 1 lüködik 60—80 pengő fizotéssel. Sehandl Károly a javaslat főérdeménok zt tekinti, hogy felisnierto a polgári iskola iyatását. Terjeszteni kell az országban a gazdasági műveltséget. Nagvon fontosak a •Mi gazdasági iskolák A fzldmüvesekriek jo­uk van a kultúrára. Nehéz kérdés az állásta­.! io tanítónőknek más pályán való elhelyező­in. Fontos lenne, hogv ápolónői pályára men­ünek közülük. Vrőzdy Győző azt fejtegette, hogy a társa­dalom. lelkét ál igazságok mérgest ék meg. ame­lyek elriasztják a fiatalságot a gyakorlati lettől. A „havi 200 pengő fix és nyugdíj" az ideál ebben az országban. Nemzeti és szociális alapokon nyugvó politikára van szükség. Ki­fogásolta, hogv harmincféle iskolatípus van. Ezután Tóth. Pál, az állandó igazoló bizott­ság jegyzője bcte.rjesztpHo az igazoló bízott­ig jelentését, mely szerint Hindy Zoltán, jiolnay-Knefély ödön ós Krompaszfcu Miksa megbízólevelét kifogástalannak találták. Az ülés 2 óra előtt néhány perccel ért ve­get. f —-oOo— MAKÓ ui. is. Egy kiszoiubori öreg ember öngyilkossága. G y ü r k i József 76 éves kiszombori aapszámos tegnap este lakásán zsirszódnoldathoz jutott s azt megitta. Mire a házbeliek reátaláltak, már esz­lélcllcn állipotban volt. Beszállították a makói kórházba, ahol megállapítottuk, hogy állapota re­ménytelen. Széna kellett a lónak ... Kohán Gábor 37 ves dombegyházai lóalkusz lopás vádjával ter­lejten állott ma a makói járásbíróság előtt. A vád zerint december 3-án Kohán Gábor beállított löss Imre Puszta 43. szám alatti tanyájára és zí-nát kért a lovai számára. A gazda elutasította i kérést azzal, bogy ni ©cs eladó szénája. Kohán labor erre 9 (anyaház mellett álló szénakazalból ihuzott egy ölre való szénát, feldobta a kocsira . tovább akart hajtani. A gazda a lanyabeliekkcl alóságos közelharc árán akadályozta meg azt, liogy Kohán nz öl szénát elvigye. A mai tárgyalá­on Kohán beismerte a vádat. Elmondotta, hogy ó pénzért kért szénát a gazdától, mert a lovai éhesek voltuk. Amikor a gazda elutasította, felhá­borodásában és jószág >i iránti gondoskodásból erőszakkal akart elvinni egy öl szénát. A biró­úg lopás vétsége cimén 20 pengőre, vagy 10 napi elzárásra itélte Kohán Gábort. Anyakönyvi hirek. Elhaltak: Király János S0 •Ves (Tátrj-ucca 11.). Bcreezky József 56 éves Hosszú-uoca 51.). Tgnácz Netty 95 éves /Hunfalvi­uccu 7.), Ballai Ferencné Zsunyi Kutatta 54 éves Fejédelem-ucca 8), özv. Tóth Jánosné Csepregi Mártó 83 éves (Ardics-ueea -35.). Haragos szomszédok, ha találkoznak. Faragó András 38 éves gizdálkodót sulvos szúrt sebbel szállították be ma Ambrózfalváról' a makói kór­házba. A kórházi kihallgatása során Faragó el­mondotta, hogy reggel éppen akkor lépett ki háza kapuján az uéráén, amikor szomszédja, Hangvási t.njos is kilépett. A szomszéddal régi haragos vi­szonyban és nagy ellenségeskedésbe 1 élnek s en­nek következménye volt, hogy a hirtelen találkozás újból szóváltást, maid veszekedést szült. A \ o­sr.ekedés hévében 'azután llangyásl Lajos kést rántott s azt Firagó András jobb felső karjába ©'ágta A bicskás reggeli köszöntés miatt az eljá­rás megindult Hangyási Laios ellen. — Aki túlsókat eveit vagy ivott és rosszul érzi magát, annak egy pohár természetes „Fe­renc József" keserűvíz igen gyorsan és alapo­san kitisztítja a gyomrát és a beleit és fel­frissíti egész szervezetét. Kérdezze meg orvo­sát. — Már a gyermekek fogait is tisztítani kel] erre alkalmas fogpéppel. Az Odol fogpép fertőtlenit és alaposan tisztit. — Eotóelőadás. Színes fényképezésről tart D u­gonics Ferenc taiár előadást az EMAOSz sze­gedi csoportja klubhelyiségében ma este 7 órakor (Eőtvös-ucca 2., iparostanonciskola). Az előadás nyilvános és díjtalan. — Stauffer dobozos Rochefortot kérjen! IfiAFFffl filteremben Ml® harcis© halpaprikás Hal/ón* 60 fillér _ szinház és mtivísycr • HETI MŰSOR: Pénteken: Hajnali vendég. Páratlan bérlet 31. Szombaton délután: Fekete lovas. Ifjúsági elő adás. Szombaton este: Esküszöm, hogy imádom. Ope­rcttujdonság. Prcmierbérlet 36. Vasárnap délután és este: Esküszöm, bogy imá­dom. Hétfőn este: Sevillai borbély. Operaest. Marga­rothe Philipsky, Otlo Jenk, Székely Mihály. Fe­hér Pál, Somogy István felléptével. Prcmierbér­let 37. —0O0— Hajnali vendég (Fodor László színjátéka) Egv hercegnői koronával ékes aranycigaretta­tárca körül fouódik ez a színpadi akvarell, de va­lójában egy kis külvárosi ruli rtárosleány (becsü­lete és igazsága) áll a tárcányi események közép­pontjában. Fodor László czalkalommal egészen meghitt kirándulást tett a könnyű dialogus-ipar és tetszetős vigjáték-mühely területéről arra a front­ra, nhol egy-egy villunásbin feltárulnak — a szo­ciális vetületek is. Az aranytárca meséje alig ele­gendő há rom szűk telvonásra, dc a tálalas olykor feszült, olykor derűs és karakterisztikus légköre, mindvégig érdeklődésébe vonja a nézőt. Es van néhány nemcsak ügyes, de feszültei hatásos jcle­rete. •amely kétségtelenül megmutatja a szinpad okos és képzett mesterét. A szinház élvezhető és majdnem mindvégig gondos előadásban nyújtotta át a játékot a néző­térnek. Az együttes jól értelniez\-e és gondosan készült a bemutatóra és olykor a színpadi képe­ken is láthattuk 1 figyelmes fejlődés jeleit. A produk­ció első vonalába ezalk alommal Sármássy Miklós került, aki idei legjobb és legharmoniku­sabb alakítását nyújtotta a nemesen előkelő, régi vágású államférfi finom vonású portréjában. R n­logh Klári n kis rnbitárnsleány friss alakjában mutatta meg színészi kvalitásait, fesztelen és nyilt voll ez a játék, csak a mosoly arányosságá­ból vol-ia helyénvaló valamivel kevesebb. — Ihász Klári szép és veszedelmes hercegnő alakjában íratott szép sikert. Jó alakitást hozott megint nz erős kvalitású Petbő Endre, cg©'-egy jól megfo­gott jelenet után taps kisérte Knrticz Ernő ambiciózus ifjú ügyvédjét is — és egy-egy jól meg­fogott portréval szerepelt a" sikerben a markán­san karakterizáló Szenes, Földes. S z J g e­I h y. Fülöp Viola. ITámorv Lili, Veszély, F o r a á e s. S z a h ó. Juhász, Tér©' és a her­cegi I.eopold alakjába© 1T e r e e g Vilmos. Az előadást sürü t3ps, általános siker kísérte. —OO«— Kőrössy Zoltán nyilt levele a „Gellérthegyi ka­land"-ról. Kőrössy Zoltán, a szegedi szinház volt kedves komikusa jelenleg Pécseit szerepel, de nemcsak mint szinész, hanetn mint — szerző is. A pécsi színház pénteken esle mulatja be „Gel­lérthegyi kaland" cimü operettjét, a mélyet a rá dió 25-é 1 este közvetít. A szerző most a Délma­gyarország utján nyilt levelet intézett Sziklai Je­nő igazgatóhoz. A levél a következeket mondja: „Igen tisztelt Igazgató Uram! Azért fordulok a Délmagyarorszá/gón keresztül Hozzád, mert há­rom levelet is irtum neked és Te egyre sem vála­szoltál. Tavaly nyáron megígérted, bogy operet­temet a szegcdi színházban műsorra tűzöd. Azért szerettem volna, ba operettem Szegeden kerill színre, mert nem tudom elfelejteti a szép szegcdi •©apókat és azokat az emlékeimet, amelyek' az ördöglovashoz, a Szép a világhoz és a Montmar­trei ibolyához fűznek... Tc azonban többé nem álltál veiera szóba és igy pénteken este Pécsett kerülök szinre, ami annál nagyobb öröm számom­ra, mert igy szerepelhetek is darabomban. A tör­téntek után is szeretettel gondolok Rád és csak' •arra kérlek, hogy gyere el a premierre és nézd meg a „Gellérthegyi kalandot", amelyet Neftcd száitam eredetileg, ölel: Kőrössy Zoltán." —0Ö0— \ szinház! iroda hfrel „Hajnali vendég". Ma este másodszor terűi szinre Fodor László vidám színjátéka. A premier nagy sikere után itélvc ismét telt ház fogja a ki­tűnő darabot és pompás előadást végigt3psolni. A szombat esti bemutató előadás iránt olv.itl nagy az érdeklődés, hogy csaknem minden jegy elővételben kelt el. „Esküszöm, hogy imádom" a nagyszerű opcrcttujdonság cime. A librettó tele van meglepő fordulatokkal és rengeteg kacagtató humorral. A zene csupa sláger. Az ..Esküszöm, bogy imádom" szombaton, vasárnap és keddett este és vasárnap délután van műsoron. A „Sevillai borbély" előadása hétfőn lesz! A nagy operaestnek külön fenve lesz a IT. felvonás­ba© a hangverseny, melynek műsora már mag* egy szenzáció. A hang©-erseny 'műsora: ,,A fa Riess" orosz dal, énekli: Margarethe Philipszky, ..Konlschck khán áriája" az „Igor herceg" cimü' operából, énekli: Székely Mihály. Rcnée áriáia aa „Álarcosbál" cimü operából, énekli Fehér Pál. Szombaton dclután Herczeg Ferenc történelmi színmüve, a „Fekete lovas" ifjúsági előadás kere­tében. filléres helvárakkal. moLmoiavak Igen tisztelt Szerkesztőségi Kérem szíves­kedjenek n. b. lapjukban sorainknak helyet adni. A Délmagyarország csütört.köki számá­ban olvaslak, hogy a fodrászipari szakosztály küldöttségét, Palkovits Károly elnök ur vezet­te Bornemisza miniszter ur elé ée azt kérte, hogv „a fodrá.sziparban átmenetileg egv ( évre no léptessék életbe a minimális munkabéreket ós tegye lehetővé részükre a vendéglátó ipar­ban megengedett hatvanórás munkahetet''. Ugylátszik az elnök ur vagy ncm számolta ki pontosan, vagy megfeledkezett arról, hogy a fodrászsegédok nem hatvan, hanem hetven­négy őrán át vannak üzletben, már csak azérC is, mert naponta tizenkét órahosszat, vagyis reggel 7-től C6te 7-ig és szombaton este 9-ig. Miért hivatkozott akkor a 60 órás munkaidő­re? Mi fodrászsegédok nem ragaszkodunk sem í 48 órás, sem a 60 órás munkaidőhöz, mi szí­vesen megdolgozzuk az eddig dolgozott 71 órát, csuhán ennek ellenében azt kériük. hogy a fizetésünket szaktudás szerint rendezzék, lioov mi is iparosemberhez méltóan élhessünk. Szerkesztő urnák a szívességét előre kö­szönve maradtunk tisztolettel: Két fodrász­segéd (aláírás). MEGHÍVÓ a Kertgazdaság! rt. felszámolásba® 1938 március 28-án d. e. 8 órakor •© társaság Iro­dájában Szegeden, Somogyi-ucca 21. sz. a. megtar­tandó ©égelsz.ámoló közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. A végelszámolás bemutatása. 2. Határozathoza­tal a bemutatott számadásról és a felmentvény me gidása a felszámolók és 0 felügyélőbizottsá® részére. 3 Esetleges indítványok. Szeged. 1938 március 17-én. A felszámolók. Végelszámolási mérlo". Vagyon: Késznénz 1936 december 31-rőt P 3161.66. Bevétel 20 450 - összesen 23.611.(6. Teher; Költségek és adók 461.26. Részvényeseknvlí kifizetcidő 2,3150.10 - összesen 2361166

Next

/
Thumbnails
Contents