Délmagyarország, 1938. március (14. évfolyam, 47-71. szám)

1938-03-15 / 59. szám

Kedd, 1938. március 15. délmagyarország Ui a tavasz Védje arcbőréi szeplő, májfolt", pattanás és a nap egyéb káros hatásai ellen. Kozmetikai és bőr­ápoló szerek legolcsóbban a Vénusz Drogériában Mikszáth Kálmán ucca 5. Glattfelder püspök előadása Szent Istvánról a Dugonics-Társaságban „Ragaszkodjunk Szení Istvánhoz és kövessUk az ufjáí, amely a magyar élei és nagyság örök (S ígérete" (A Délmagyarország munkatársától.) 'A Dugonics-Társaság vasárnap délutáni ülését Szent István király emlékezetének szentelte. 'A városháza közgyűlési terme zsúfolásig meg-­telt közönséggel, amelynek soraiban ott láttuk többek között vitéz dr. Imecs György főis­pánt, dr. Pálfy József polgármestert, vitéz Mérey László vezénylő-tábornokot,. a 6zegedi vegyesdandár parancsnokát és számosan má­sokat a társadalom vezetői között. 'Az ülést di\ Tonelli Sándor elnök nyitotta meg ós herédében azokról a sZfXtistvdni al­kotásokról beszélt, amelyek a kilencszáz esz­tendő távlatában is helvtállóaknak bizonyul­tak. Majd felkérte dr- Glattfelder Gyula csa­nádi püspököt előadása megtartására. Glattfelder püspök a „Szentek és hősök'' íímü most megjelent müvének egyik fejezetét olvasta fel, amelynek cime: „A nagy király". Ez a fejezet Szent István királlyal foglalko­zik, akinek életét egyházi és államalkotói vi­szonylatban tárgyalja és rámutat mindazokra az érdemekre, amelvekct Szent István király a magyarság érdekében szerzett. A szépségek­ben, eredeti meglátásokban gazdag, mély filo­zófiával átszőtt fejezet nagv^ hatást tett a közönségre. A főpásztor előadását azzal zárta, hogv hálásaknak kell lennünk a Mindenha­tónak, amiért Szent István királlyal ajándé­kozta meg a nemzetet: ragaszkodjunk hozzá fs kövessük az ő utiát, amely a magyar élet 'és nagyság örök ígérete. 'A nagy tapssal fog^doíí előadás! dr. Ta~ stelli Sándor köszöntő meg a megyéspüspök­nek. J)r. Sik Sándor egyetemi tanár, a nagy­hírű költő olvasta'fel ezután a ..Szent k'rálv szólongatdsa," cimü remek költeményét, majd a piarista diákok énekkara adta elő nagy ha­lassal^ az „Ének Szent István királyról" szóló, énckef. PÁRISI NAGY ÁRUHOZ RT. IZIOEO. CSRKONICS és KISS UCCA MROK Csecsemő cikkek Üvegre húzható gumi cucli 14 fi'lér Csecsemő gumi lulizó gallalit résszel 16 fi'llér Gumi csecremő elöko " 20 fillér Viaszos vászon csecsemő előke 28 fillér Fodros gumi nadrág, l-es 43 fillér Pólyakötő minden szinben, 1 méter 48 fillér Gumi lepedő 58 fillér Csecsemő ing 88 fillér Csecemő kiskabát sapkával 88 fillér Gumizott vászon lepedő 98 fillér Csecemö biztonsági öv bőiből 98 fillér Csecsc-nö mackó nadrág 93 fillér Gyermekkocsi kosár 98 fillér Csecsemő himzett nanszu ing P1.18 Fiu játszó ruhácska P 1.48 Leányka játsző ruhácska , P 1 68 Flanell csecsemő takaró P 198 Miiselvem keresztelő garni'u- ' P 2.28 Műselyem himzett kocsitak3ró P 3.98 Gyapjú kötött ruhácska P 4.98 Gyermek sportkocsi tankkerékkel P 18.98 Szeged márciusi ünnepe A MANSz szegedi csoporíja hétfőn teadélután keretében tartotta márciusi ün­nepélyét a leányliceum tornatermében. A közönség soraiban megjelent vitéz dr. Shvoy Kálmán ny. al­tábornagy, országgyűlési képviselő és felesége, tes­tületileg a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, a Sze­gedi Kisdedóvó és Jótékony Nőegylet, a Görög­katolikus Nőegylet és nagyszámban a MANSz tag­jai. Fprgdch Ottóné társelnöknő megnyitó szavai után Mike Ági dr. Tóth Béláné »Virágos március* cimü költeményét szavalta el hatásosan. Dr. Tóth Béla helyettes polgármester ünnepi beszéde következett ezután. Párhuzamot vont a 48-as és a mai március között és azoknak tanulságát vonta le. — Most, amikor Európa feje fölött viharfelhők tornyosulnak — mondotta — és mireánk is ráül a balsejtelem, bocsássuk magunkra március idusá­nak üde levegőjét, hadd erősödjön meg benne Izmunk azokra a küzdelmekre, amelyeket a ma­gyar nemzet jelenéért és jövőjéért meg kell vív­nunk. önök, magyar hölgyek, legyenek hazánk ügyének gyengéd lelkű apostolai. A törvényeket a férfiak hozzák, de az erkölcsök a nőktől függe­nek. A nők felelősek az erkölcsökért, az ö felada­tuk az ideálok tiszteletbentar láza és a magyar sza­badságba vetett hitnek ápold :a a férfiakban, mert a sziv gyöngédségétől áthatott szeretet a legna­gyobb hatalom, amely megmentheti a régi ma­gyar erényeket és visszaállíthatja Szcut Jslván biro­dalmát. A beszédet nagy tapssal fogadta a haligató­ság. Ezután dr. Makláry Kleckner Pál Mécs-verset szavalt, majd Rapcsdnyiné Simon Mária énekelt két dalt nagy tetszéssel, Kertész Mária zongora­kisérete mellett. A Polgári Szabadságpárt Fekeleszélen A feke leszel i polgárok vasárnap este Nyári Imre gazdánál tartott népes összejövetelükön társasvacsora keretében tartották meg a már­ciusi szabadságünnepet, amelyen a Polgári Szabadságpárt városi vezetősége is résztveit. Ábrnliám Ferenc üdvözölte a megjelen­teket, aki után dr. Pap Róbert szólalt fel és méltatta a szabadság eszméjének a mai idők­ben fokozott jelentőségét. Foglalkozott a leg­újabb eseményekkel, amelyekből a mi szem­pontunkból elsősorban az állapítható meg, hogy a viszonyok helyes fel nem ismeréséből eredő könnyelműségből eddig lehetséges volt a szélsőséges eszmék terjesztése, a jövőben cz már az országra nézve súlyos veszedelmet je­lentő bünt képez. Ezután dr. Pa 1 ó c z Sándor, dr. Kersch Ferenc, Ottovay Károly és V o i g t Vilmos tartoltak nagy tetszéssel kisért lelkes beszé­det­Az Ujszegedi Népkör s/époi sikerült ünnepség keretében hódolt március idusának. Hauser Rezső Sándor elnök megnyi­tója után Szakáll László igazgató mondta az ünnepi beszédet. Az ünnepség énekszámait az uj­szegedi egyesitett dalárdák látták el Hajabúes Ernő karnagy vezényletével, majd szavalatok és táncszám szerepéltek a műsorban. Szavaltak Dön­czi Rózsi, Kovács Rózsi, Savaiya Rózsa és Szögi Antal, táncszámot Pintér Ilonka és Simándi Ilonka mutattak bc. Az ünnepség Gelcz Miklós alelnök zárószavaival ért véget. —oOo— A református termploniban ma délelőtt 10 órai kezdettel gyülekezeti istentisztelet lesz, amelyen Rakó László lelkész szolgál. Délután 5 órakor az Egyetemi és Főiskolai Bethlen Gábor Kör renlcz templomi ünnepséget, amelyei szavalat-, ének- és zeneszámok mellett az cmlckbeszédct T u n y o g l Csapó János tartja. A Hungária-szálló is méltóképen ünnepli már­cius idusát, a kávéházban magyar hangverseny lesz. A műsor keretében előadják a .,Hunyadi László-nyitányt", majd Boldizsár Kálmán eljátsza „Lavotta szerelmét", Bittó Jáios kurucdalokat énekel, a Baranyi-fivérek tárogatóznak. (Folytatása a negyedik oldalon.) k azAUTOTAXI eladásra bocsáft 100 drb. leljesen üzem­képes állapot­banésjókarban levő nyílóit és csukott karosszériával ellátott Marta gyártmányú kocsit. Érdeklődőknek felvilágositással szol­gál autótaxi Budapesti autóközlekedési R. T. Budapest, X., Kerepesi ut 15. Telefon 222—222. 18 kivégzés Moszkvában Moszkva, március 14. Vasárnapra virradó éj­szaka kivégeztél: a (rockijisták bilnperónek 18 h t­lálraitélt vádlottját. A 21 vádlott közül csak há­rom menekült meg a haláltól: Rakovszki volt Ion­doni nagykövet, Besszanov, a berlini orosz keres, kedelmi képviselet volt vezetője és Fl 'tnov, a há­rom orvosvádlott egyike. A per utolsó óráiban drámai jelenetek játszód­tak le. Bucharin beismerte, hogy összeesküvés szervezett a jelenlegi rendszer ellen. Szemébe vágta az államügyésznek, hogy Gorkij megöletése teljesen légből kapott vád. Esztelennek mondotta azt az állítást is, hogy ő már 1918-ban Lenin ékle ellen tört volna. Azzal fejezte be utolsó felszóla­lását, hogy bűnösnek érzi magát és a megbánts jegyében kíván meghalni. Utána Jagoda szólalt fel, a Cseka rettegett. fő­nöke. — Arra kérem a bíróságot — mondotta —, kimélje é'elenvet, ha azt a forradalmi célszerűség megengedi. A polgárokhoz, a Cseka tagjaihoz, n bírákhoz és Sztálinhoz fordulok azzal a kéréssel: bocsássatok meg nekem, ha tudtok! A katonai biróság a töredelmes beismerések ellenére sem gyakorolt megbocsátást. A halálraítéltek listáján elsőnek Bucharin, má­sodiknak Jagoda neve hangzott fel, majd még ti­zenhat név következett. K tábla is hét Sieti fog­házra ítélte a vásárhelyi izgató agitátort (A Délmagyarország munkatársától.) K szegedi ítélőtábla Curriz-tanácsa hétfőn tár­gyalta dr- Hódv András vásárhelyi ügyvéd­jelölt hitfelekezet elleni izgatási bünügyét. Az ügyvédjelölt a mult év májusában egy Vá­sárhelyen megjelenő alkalmi lapban „Kihívás" cimen cikket tett közzé az ismeretes Woll­ner-üggyel kapcsolatosan. A törvényszék előt t az ügyvédjelölt hosszasan magvarázott, majd felmentését, kérte. A törvényszék bűnösnek mondotta ki hitfelekezet elleni, izgatás vétsé­gében és 14 napi fogházra Ítélte. A vádlott az ítélet ellen fellebbezést jelen­tett be. A tábla hétfőn foglalkozolt. az üggyel. Az iratok ismertetése után az Ítélőtábla hely­benhagy ta a törvény széle által kiszabott. 11 napos fogházbüntetést, azonban a büntclfe végrehajtását háromesztendei próbaidőre fel­függesztette. mert a felfüggesztéstől a vádlott jövőbeni magatartására nézve kedvező hatót vár.

Next

/
Thumbnails
Contents