Délmagyarország, 1938. március (14. évfolyam, 47-71. szám)
1938-03-15 / 59. szám
] Kedd, 1938. március 15. DÉLMAGYARORSZÁG Rövidesen klirják a pályázatot (A Délmagyarország munkatársától) Szegőd törvényhatósági bizttsága, nzon a közgyűlésen, amelyen dr. Pálfy Györgyöt választotta meg a nyugalombavonult Renkey Lipót kulturtanácsnok helyébe, mint ismeretes, elhatározta azt is, hogy feliratilag kéri a belügyminisztertől a régebben megszüntetett ütői k tanácsnoki állás visszaállításának cs betöltésének engedélyezését. A közgyűlés feliratában hivatkozott arra. hogv a városi adminisztráció igen megnövekedett, az összevont. ügyosztályok ennélfogva nem végezhetik el kifogástalanul munkájukat, ezért pzükség van a próbaképpen megszüntetett tanácsnoki állás visszaállítására. F;vatkozott a közgvülés arra is, hogv más. Szegednél kisebb károsokban négynél több a tanácsnoki állások száma. A belügyminiszter most átiratában értesítette a város hatóságát, hogy jóváhagyja a közgyűlési határozatot és engedélyezi az ötödik tanácsnoki állás betöltését. Közölte a miniszter azt is, hogv abbau az esetben, ha a személyzeti kiadásoknál elérhető megtakarítások fedezetet nyujíanak ennek az uj állásnak a javadalmazására, akkor a város még ebben az évben betölthelti ezt az ötödik tanácsnoki állást, ha azonban ilyen módon fedezotet nem lehet rá biztosítani, akkor csak a következő költségvetési évben választhat még egv tanácsnokot, akinek fizetéséről már a jövő évi rendes költségvetésben gondoskodik. Dr. Pálfy József polgármester érdeklődésünkre kijelentette, hogy a főszámvevő jelentése szerint valószínűleg sikerül már most fedezetet biztosítani az ötödik tanácsnoki álláshoz, igy tehát rövidesen kiírhatja a polgármester a pályázatot erre az állásra. A legközelebbi közgyűlésen ;talán már meg is választják az ui tanácsnokot. ' pengőt Dyertck PETŐ-nél egyetlen sorsjeggyel. A belügyminiszter engedélyezte I idd DDH az ötödik tanácsnoki állás luu-uuu betöltését Az uj sorsjátékra már lehet venni 700.000 pengőt nyerni PETŐERNŐ főárusitónál Szeged, Széchenvi tér 2 a. a március 19-ig tartandó Jénai üveg főzőedény PiegniVO főzőbemuta tójára délelőtt 10—12. és délután 4—6-ig. A gáztűzhelyen megfőzött ételekel a közönség fogyasz ja el Tisssa Cafos Körúti üxletében. 4 városi hivatalokban kifüggesztik a feszületet A katolikus egyházközségek vezetői a feszület kifüggesztését kérik A polgármester rendkívüli közgyűlés elé terjeszti a javaslatot (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Pálfy József polgármester hétfőn délben kérette magához a katolikus egyházközségek vezetőit, hogy meghallgassa véleményüket a kereszt kifüggesztésének a kérdéséről. Mint ismeretes, a közgyűlés legutóbb a Katolikus Kör és dr. Bokor Tál indítványára elhatározta, hogy elrendeli a keresztnek a városi hivatalokban való kifüggesztését. A határozat végrehajtásával a közgyűlés a polgármestert bizta meg annak a kérdésnek az cldöntősével is, hogy milyen kereszt kerüljön a hivatalok falára, sima fakeroszt-e, vagy pedig feszület. A hétfői megbeszélés tizenkét óra után kezdődött és egy óra után ért véget. Utána dr. Pálfy József polgármester a következőket mondotta a Délmagyarország munkatársának: — A katolikus egyházközségek képviselői egyhangúlag arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a feszület kifüggesztését kívánják. Hivatkoztak arra, hogy a Bokor-féle indítvány tó a feszület kifüggesztésére vonatkozikDr. vitéz Máriaföldv Kálmán gimnáziumi igazTörpe és magastörzsil gyürnö cmh, szőlővessző oltvány és ha-zai gyökeres díszcserje, fenvőfélék. bokor- és futórózsa stb. kapható. DEMETER FERENCNÉL Újszeged, Szöregi-ut 42. Tel. 22—10. Autóbusz megálló. 118 Szegedi Nemzeti Kormányra vonatkozó, könyveket és röplapokat és Szegeden megjelent 1919—1922 évi kiadású könyveket és röplapokat megvételre keresek. Hungária Ant'quárium Kigyó ucca 6. gató felszólalásában kimutatta, hogy ezzel a határozattal tulajdonképen nem történik uj | intézkedés, mert 1882-ig a városi hivatalokban mindenütt ott volt a feszület, amely most I réjzi helyére kerül vissza. — Az egyházközségek képviselőinek meghallgatása után elhatároztam — folytatta a polgármester —, hogy a kérdést a rendkívüli közgyűlés elé terjesztem, mert kívánatosnak tartom, hogy a közgyűlés maga egészítse ki határozatát, határozatikig mondja ki, hogy a kereszt, vagy a feszület kifüggesztését kivánja-e. Miután a katolikus egyházközségek egyhangúlag a feszület mellett nyilatkoztak meg, magam is ilyenértelmil javaslatot terjesztek a közgyűlés elé és remélem, hogv ez a kérdés nem fog a közgyűlésen vitát,' kelteni. II szegedi gyorsvonat Budapest határában halálra gázolt egy lovaskatonát Budapest, március 14. Szörnyű szerencsétlenség történt hétfőn délután a Hungária-uton lévő Ferenc József-laktanya előtt; a Szeged felé i*obogó gyorsvonat elütött egu lovaskatonát, aki a síneken akart áthaladni, jóllehet a váltóőr, amikor a sorompót lezárta, észrevette a síneken lovagló katonát, kétségbeeset- j ten integetett neki, de már nem lehett megakadályozni, hogv a vonat cl ne gázolja a. lovast. Ugy a lovas, mint a ló ezörnven összeroncsolódott. Rendőri bizottság szállt ki a helj-sziure, a ka'tona személyazonosságát még nem lehetett megállapítani. Mikecz Ödön igazságügvminiszter Szegeden (A Délmagyarország munkatdnd'ól.) Hétfőn dáután háromnegyed öt órakor hatalmas turaautő állott meg a Hungária-szálló előtt, dr. Mikecz ödön igazságügyminiszter érkezett átutazóban Szegedre. Az igazságügyminiszter Hódmezővd.drhelyre volt uton, ahol résztvett az esti márciusi ünnepségen. A miniszter kíséretében volt gróf Takách-Tolvaj József országgyűlési képvi.elő, a frontharcos szövetség országos e'nöke, valamint a frontharcos szövetség több vezetőségi tagja. Mik cca ödön Szegeden egy órára megszakította útját, kíséretével megpihent a Hungária-kávéházban, ahol Egcy László igazgató üdvözölte. A miniszter szívélyesen elbeszélgetett társaságával és Egey igazgatóval felelevenítette azokat az éveket, amikon a miniszter a Bethlen Gábor Szövetségben működött, mint a szövetség elnöke, Egey László pedig mint a szövetség titkára. A miniszter hat órakor indult tovább Vásárhelyre, ahol az esti ünnepségen beszédet mondott, majd azután visszatért Szegedre és az éjszakára a Hungária-szállóban szállt meg. Kerékpárosok! ElsörandU kerékpárokat engedményes ár« ban résxletre adom. Gimlkaiés alhatrészeks most filléres Sálit! Ol^, árban kaphat Suie 1. D. oaiota (i«t «. t Súlyos lépfenemérgezés (A Délmagyarország munkatársától.) Vasárnap délelőtt beszállították a sebészeti klinikára Székesi Géza 44 esztendős 6övényházi gazdálkodót, aki — mint kiderült — súlyos lépfenemérgezésben betegedett meg. Székesi nem volt hajlandó betegségéről semmiféle felvilágosítást adni, csak hosszas faggatás után árulta el, hogy elhullott tehenét levágta, húsából evett, a többit szomszédai között kimérte. Székesi vallomása nagy konsternációt keltett a klinikán, nvomban értesítették a rendőrséget, amely megtette a szükséges lépéseket. A nyomozás során kiderült, hogy a gazdálkodó tehene lépfenében hullott cl, Székesi azonban az esetet nem jelentette, hanem ez állatot feldogozta és húsát kimérte. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy Székesin kivül Pap József és egész családja, Székesi István, Vedrédi. Lajo6 cs Vedredi. István, a Bajjt-család és még mintegy 15— 20 személy evett az elhullott állat busából. Székesi Géza állapota életveszélyes. A nyomozást a sövényházai csendőrség folytatja. i