Délmagyarország, 1938. március (14. évfolyam, 47-71. szám)
1938-03-13 / 58. szám
Vasárnap, 1938. március 15. DÉLMAGYARORSZÁG 17 A RENAISSANCE PENS'O Budaoest szivében. IV., Irányi-u. 21 a legtökéletesebb konfortot, a legkitűnőbb konyhát, kívánatra diétás ellátást is nyújt mérsékelt árak mellett. A legideálisabb tartóz-kodás családoknak. Minden szobában hideg és meleg folvóviz. Lift éjjel-nappal. Autóbusz és villamos közlekedés minden irányban. Telefon 182-527. Szeged FC~Sziirketaxi Gyurcsó a ceníerhalf A Szeged FC vasárnap a Hungária-uí! sporttelepen a Szürketaxival méri össze erejót. A sporttelep hármas programjában kétségtelenül a Szeged FC—Szürketaxi meccs ígérkezik a legérdekesebbnek, mert két olyan együttes méri össze erejét, amelynek nagy szüksége van a pontokra. Az a körülmény, hogy a meccs Budapesten van, kétségtelenül előnyt jelent a Szürketaxinak, bár köztudomású, hogy a Szeged FC játékosai szeretnek a fővárosban játszani. Nemcsak a csapatnak van már önbizalma, az egész héten át vajúdó fiaifprobléma is szombatra megoldódott. Gyurcsó elvállalta a centerhalfposztot, sérülését kiheverve ő lesz az együttes középfedezete. — Ez a csapat papirformja szerint Jobbnak látszik, mint ellenfele. Egy pillanatig sem vitás, hogy a szegedi csapat védelme jobb, mint a Szürketaxié; Szoika kétségtelenül jobb formában van, mint Miklósi, a többi védelmi poszt differenciája a piros-fehér együttes javára szintén nem lehet kétséges. A halfsor Gyurcsóval a középfedezet helyén szintén felülmúlja ellenfelének hasonló formációját ós a csatársor is Nemzeti elleni formájában jobbnak látszik. Eszerint a mérkőzést a Szeged FC-nek kell megnyerni, hacsak nem jön olyan valami közbe, ami minden papírformára rácáfol. A Szeged FC-npk igen fontos volna a Szürketaxi legyőzése, mert vasárnapi ellenfelével egyformán 14 ponttal áll a tabellán és a budapesti együttesének jobb gólaránya van. A Szeged FC győzelme esetén a hetedik helyet is megszerezheti, mert a konkurrensek közül a Nemzeti a Kispesttel, a Budafok a Hungáriával méri össze erejét és győzelmo nem valószínű. Nem kell túlságos nagy optimizmus ahhoz, hogyha a Szeged FC legyőzi a Szürketaxit, vasárnap már a tabella hetedik helyén álljon. Ezzel szemben egy esetleges vereség nem változtatna a helyzetén. — Meg fogjuk nyerni a mérkőzést — mondotta Markovics ügyvezető-elnök —, mert végre ugv állhatunk fel, ahogyan elgondoltam. Most már az eldöntetlennel sem lennék megelégedve. A Szeged FC szombaton délután utazott el Budapestre Hulmán József intéző ós Somogyi Kálmán tréner vezetésével, vasárnap nagyobb társaság követi az együttest, amely ebben az összetételben áll ki a játékra: Pálinkás — Szójka, Szebení — Yarga, Gyurcsó, Bertók — Bárkányi, Bognár, Harangozó, Szilassy, Nagv. A Szürketaxi összeállítása'a meccs előtt dől el; kétséges Kiszely játéka. A valószínű .együttes: Kutasi — Miklósi, Aradi - Bodor. Tóth, Varga — Darázs, Takács II., Odry, Szegedi (Kiszely), Kovács. A mérkőzés délután fél 1 órakor kezdődik Ausoitz vezetésével. Csónakázók ficjvelméhs! Kész csónakok állandóan raktáron, minden ni: Újszeged, Középkikötősor 5. 6Z. Prima 6záraz anyagból bőszít mótoros. kilbót és palánkos csónakot, legolcsóbb árban az Ujszegedi Kovács időben megtekinthetők. Kérem a cégre ügyelVasárnao: Vasutas-Sz. Máv. a Vasutas-stadionban Posiás—KiTE, Sylvánia—Kokron SzFIE—'Rákóczi az A Szeged FC távollétében alkalma nyílhatott volna az amatőröknek, az el6Őosztályu csapatoknak a mérkőzósck tömeges, közösen való megrendezésére, ami anyagi szempontból kétségtelenül jól jött volna. Az amatőröknek az ilyen konkurrenciamentes vasárnapra való számítását áthúzta a sorsolás, amely a legtöbb együttest vidékro 6zólitja, csak a Vasutas van abban a szerencsés helyzetben, hogy vasárnap mérkőzést rendezhet Szegeden. A Vasutassal viszont, a másodosztálynak konkurrálnak még pedig elég ügyesen, mert mérk-'zóseiket igyekeznek közösen lebonyolítani. A vasárnapi amatőrforduló keretében megrendezendő mérkőzésektől sokat várnak az amatőrsportkörökben, mert romélik, hogy a vezetőesapatok kissé fellélegezhetnek. Ha tömörülésről beszéltünk a szezon kezdetekor, akkor most azzal egészíthetjük ki, hogv ilyen torlódás az amatőrfutball fennállása óta mén nem volt a szegedi alosztályban. A KEAC, & KAC. a SzAK 17-17 ponttal áll a tabellán. a Hunyadr-léren, SzEATC—SzATE, egyetemi sporttelepen . 16, 15, illetve 14 pontos a MAK. az SzTK, a l a Vasutas, az Sz. MÁV ós a HTVE. Eszerint mindössze három pont választja el az elsőt a nyolcadik helyen álló IITVE-töl. Annyit már most meg lehet állapítani, hogy a legkedvezőbb helyzetben vasárnap a KAC van, mert amellett, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott konkurrenseinél, ellenfele a Móraváros lesz. A többinek igen nehéz a dolga ós az is kétségtelennek látszik, hogy a KEAC vasárnap kénytelen lesz lemondani, legalábbis egyelőre vezető pozíciójáról, mert nincsen meccse. A vasárnapi forduló öt elsőosztályu meccse közül ' , Sz egeden csak a Faauías—Sz. Mdv, találkozót rendezik meg. A játék délután fé.1 4 órakor kezdődik a Vasutas-stadionban. A mérkőzésnek a jó formában 'lévő szegedi csapat a favoritja és még akkor is 6 kell legyen a játék győztes, ha tartalékosán kénytelen is kiállani a küzdelemre. Bár keménv ellenfélnek látszik a szentesi egvüttcs, annyira nem tud futballozni, hogv legyőzze a szegedi vasutasgárdát, különösen most, amikor kétségtelenül a legjobb formában van. A Vasutas már csak azért is favorizál ia a győzelmet, mert ezáltal egészen felzárkózhat a vezetőkhöz. Tavaszi kerékitáruidonsiqok megérkeztek-. Standard Icerékn^ro^ ^IBSS én Emercé gumik le«z.Wliloit gyári áron. Kedvezi SÍ PURRAGI VINCZS mliiiertu, Mikszáth Kármán ucca 7. szám, A többi elsőosztályu meccset vidéken rendezik meg vasárnap. Hódmezővásárhelyen a SzAK-nak nehéz dolga lesz a HTVE-vcl szemben. Bár némileg reorganizálták a bajnokcsapatot, győzelmo egészen kétséges. Abban lehet reménykedni, hogy a HTVE nemigen tudott győzni még a SzAK ellen — Hódmezővásárhelyen és a piros-feketék vidéken minjobban futballoznak mint Szegeden. Makón nagy küzdelmei ígér az SzTK és a MAK meccs. A mérkőzés kimenetele még akkor ia kétséges az SzTK részére, ha történetesen kompletten tud kiállani a játékra. A makóiak otthonukban mindig veszélyesek és a szegedieknek nem „fekszik" a MAK-pálya, A meccs délután fél 4-kor kezdődik a marosparti sporttelepen. Kecskeméten a Móravárosnak nem sok reménye lehet a KAC ellen a győzelemre. Mindenesetre meg kell próbálkoznia azzal is, ami ebben a pillanatban lehetetlennek lábszik, győznio kell a kecskemétiek ellet* hiszen a futball — szerencsejáték , , , Szentesen nehéz lesz megőriznie az MTK-nak az! a nimbuszt, amit a KAC legyőzésével szerzett, Ahogyan az MTK otthonában veszélyes, éppen ugv nagyobbak a győzelmi esélyei ezúttal a szentesieknek. Az MTK meg lehetne elégedve az egyik ponttal is, de ezt. is nehéz lesz megszereznie az SzTE-vcl szemben. Szegeden négy másodosztályú bajnoki meccset ls rcnpáratlan heduezménu a Deimangarorszan oiuasíinah A főváros egyik elsőrangú családi szállodájával, a csendes és központi fekvésű ISTVÁN KIRÁLY SZÁLLODA VI, PODMANICZKY UCCA 8. SZ. igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk. Hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (Hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. — A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Délmagyarország kiadóhivatal? diimentesen hocsáit olvasói rendelkezésére.