Délmagyarország, 1938. március (14. évfolyam, 47-71. szám)

1938-03-13 / 58. szám

12 DELMAGYAR OR 7 k G Győri pllspökség szany i gazda sá g a államilag gümökórmentesnek nyilvánitott tehenészete tejéből.kcezüit ­la EMENTÁLI SAJT Lerakat fe eladási iroda: Budapest, IV.. Kipály Pál ucca 9. Telefon: 183—574 elhallgatott. Mosolyogott. Nagyokat szívott jó­•agu szivarjából, aztán bucsuzásul valami olyan :ivböl jövő sajnálkozás hangján mondta: — Nagyon kivánom és velem együtt, nteg le­tt győződve, egész Svédország is kívánja, hogy Husz év után A tolmeinl áttörés után a 46-ik gyalogezred UI. zászlóalja Padusltszky Alfréd százados pa­rancsnoksága alatt 1917 október 25-én reggel Plé­csa erődítményt vette körül. Háromórai harc után a védőcsapat megadta magát, igen kevés vérál­dozatba került Plécsa elfoglalása, de annál na­gyobb crodmény volt az elfoglalt 16 darab hoss/u csövű hajóágyú, valamint kisebb-nagyobb kali­berű ágyú, géppuskák és 800 fogoly. Az ütközet után kezdődött meg a támadó had­seregünk teljes felvonulása. A főcsapat Csividálé és Udinc fc'é vonult, ml pedig, a hegyi brigádba tartozók, Comiglianó, Marzuré, Vittorió és Bcl­linó felé nyomultunk. Kétnapi erős menetelés már a Tagliamentó folyóhoz értünk, rövid fé'.napl harc után a hidat elfoglaltuk és átkeltünk a Taglia­nientón, másnap a Mehl folyónál ütköztünk meg iz el'enséggel és sikerült még aznap átkelve, to­vább üldözni. Most már szabad utunk volt az olasz hegyvidék fe'é. Az előnyomulás 22 napig megszakítás nélkül mrtott. Egymás után foglaltunk el ki e'ab-nagyobb falvakat és városokat. November 13-án értük el a Piavét. Sturmszázadunk beosztást kapott egy ba­jor sturmzászlóaljhoz. A Piavén együtt költünk at egy rögtönzött kis cöiöpös hidon, egy szál pal­lón, egyenként kellett átmenni a kéiarasznyi szé­les hidon. Az átkelés a reggeli órákban kezdő­dött erös tüzérségi tüz fedezete mellett és délután 3 óráig tartott. Közben már a kis cölőpös hid mellett a komáromi utászok verték a nagy ponton­hidat, melyen már a nehéz tüzérség és a gyalogo­sok könnyebben tudtak átkelni. Az ellenség állan­dó ágyútüze zavarta az átkelést, de minden crod­mény nc'.kül, mert a hid a Piave egyik keskeny fordulójában állt, két meredek hogy között, a magas hegyek teljes biztonságot nyújtottak az át-' kelő csapatnak. Az átkelő csapat, délután 4 órakor felfejlődve, megkezdte az elönyomulást Chrcró irányába, szür­kület előtt rohamoztuk meg és elfoglaltuk, há­rom oldalról támadtuk és oly erős tempóban tör­lünk előre, hogy a Chrerót védő ellenséget legá­zoltuk. Chreró templomából vitték el a hírlapok­ban sokat említett hires oltári képet, ami azóta már megkerült és visszakerült a helyére. Aznap csto csönd volt, nagy szük-ége volt a legénységnek a pihenőre és uj erő gyűjtésére, az idegek mcgnyugla ására, mert másnap reggel már ismét előre kellett menni. Monte-Tombát és a Spinnciát kelet elfoglalni. Cherótól alig másfél­l.ilóméterre van a Monte-Tomba és ettől északra fekszik a Spinncia. Nekünk, sturmosoknak jutott n nehezebb támadás, Monte-Tomba ellen kellett menni. Az olaszok Itt már teljes felkészültséggel, várszcrüen kiépi'ctt állásaikban, megerősített kato­nasággal, franciákkal és csehekkel kiegészítve, vár­iák támadásainkat. Ez volt az olaszoknak az uj állásuk, ahol a további elönyomulásunkat ' meg keltett állítani. Reggeltől kcsfí estik tartott a tel­jes felfeijődés. Ezen a napon löbb vcszlCícgünk legyen vegre az egcsz világon legalább olyan gondtalan, nyugodt jó állapot, mini nálunk Svéd­országba il Radnay Oszkár. volt, mint az áttörés idejétől az napig, igen nagy véiveszteségbo került, amig az ellenséggel szem­ben állásunkat rögtönözni tudtuk. Megkezdődött ismét az álló harc, a repülőgépek tevékenykedés©, a nehéz tüzérség munkája, állandón ágyútűz alatt tartottak bennünket, veszteségünk mindennap több és több volt, hiába dobták be éjjel a pótlást, nap­pal el kellett vérezni, még 1—2 napig tudtuk az állást tartani, amikor egy hátsó állásba ke'lett visszamenni, an i: időközben csinállak a tartalék­csapatok. . A slurmzászlóaljat kivonták az állásokból, a bajorok végleg elmentek a nyugati frontokra, he­lyünkre jött a III—-46-os zászlóalj. 1917 decem­ber 30-án az o'.aszok támadást kendtek. Éppen a III—46. 9-ik szá/adánál sikerült az állásokba be­hatolni. A század parancsnoka Szűcs József fő­hadnagy volt, a SzAK hírneves válogatott hát­védje, itt esett el. Már teljesen körülvették az olaszok, mikor egyet lelőtt közülök és talán még többet is, de közben öt is leszűrték. Még aznap visszafoglaltuk újra az állásunkat. r Már 1918 junius 15-ét irtuk, mikor századom támadásba ment Reiter Ferenc százados vezeté­sével. Már a kiindulásnál baj volt, alig indul­tunk el a hegyoldalán, máris egy huszonegyes lö­veg csapot az utunk fölé és megzavarta, ha rövid időre is, felfejlődésünket. A támadás reggel 8-kor kezdtük és máris az ellenség állá-aiban voltunk, rövid 10 perc alatt 390-nál több foglyot és 3 gép­puskát zsákmányoltunk. Tovább támadtunk, azaz göngyölítettük fel az ellenséges állásokat, igy ju­tottunk el a Monte-Tomba északi gerincéhez, amit szintén elfoglaltunk. A támadásunk itt meg­akadt a bosnyák sturmszáz.ad miatt, mert az egész társaság minden ok nélkül megadta magát, a hi­res, bátor, fé'elmet nem ismerő bosnyák katonák fegyvereiket, kezigránátaikat cldobáva, kendőket lobogtatva mentek fel az olasz állások felé. Meg­próbáltam megakadályozni, de a végzet beleszólt, — ugyanis, amint megláttam a bosnyákok szándé­kait, kiugrottam az elfoglalt olasz állásból cs ugyanakkor Follmer őrmesternek vezényeltem, aki a kézi gépfegyverhez volt beosztva, — hogy a gépfegyverrel lője a bosnyákokat, ekkor lövés érte a nyakamat, a golyó súrolta a nyakböröntet, de ugyanez a golyó Reiter Ferenc századparancs­nok nyakán súlyos sebet ejtett, aki szintén az én kiáltásaimra és vezénylőszavaimra elhagyta az állását és a hátam mögé került. A golyó század­parancsnokom nyakütöcrét fúrta át, sugárban spric­celt a vére, egyszerre kiáltottunk fel, hogy meg­lőttek, egyszerre ugrottunk vissza az olasz állás­bá, már akkor én nem törődtem a bosnyákokkal, csak a századparancsnokommal, akinek dőlt a vére. Bekötöttem ugy ahogyan csak tudtam, sikerült elkötnöm az ütőerét és megállítani a vérzést. Ezen idő alatt a bosnyákok megadták magukat és én vezettem hátra a súlyosan sebesült századparancs­nokomat. .' Negyvenkét hónapot töltöttem el a frontokon, sok ijtkö7e lien vettem részt, sok-sok nélkülözést éltem át, voltam jóban, rosszban, hideg téli fagy-' ban. me'eg nyári napokban, esőben, sárban, ezt ) mind elfc'ojti az ember, dc az 1918 junius 15-ét sohasem tudnám elfelejteni és hála a jó Istennek, a volt századparancsnokom ma is egészségnek ör­vend és ma is éppen olyan bátor és igazságos zászlóaljparancsnok, mint a világháborúban volt a slurmszázad élén. Kiim HenriH volt 46-os őrmester. A nagybeteg Boldog kisdiákkoromban Jó anyám kimutatott az ablakon: — Látod Ferkó a Hlavicska bácsit, már tiz éve bc'.eg, isiásza van, meg fog halni, mert az uccán nem gombolta bc a kabátját. Nem is házasodik meg, mert okvetlenül belepusztul a súlyos beteg­ségbe. Azóta, vagy 30 éve, akármilyen kabát van rajtam, mar megszokásból is begombolva vise­lem. Tegnap megfogott a gázgyárnál Hlavicska bá­csi; nem volt menekülés. Az ö isiászáról beszélt, szidta, dorgálta, becézte. — Tudod, ezek a doktorok nem tudnak sem­mát. Már vagyont adtam nekik, pedig boldogult második feleségem is egyre korholt miatta, hogy igy dobra kerül a házunk is. Azt hiszem ezek a háziszerek csak többet érnek. Nem tudsz vélet­lenül valami jó háziszert? Az ilyenre ncm sajná­lom a pénzt, mert fő az egészség... Eddig leg­jobban bevált a nyers torjulép citrommal és a hioszciámusz, de tudod, az én isiászomnak még ez sem az a tökéletes orvosság, mért kérlek a szaggatás és h3sogatás még semmi, de itt, a bal tomporomnál, nyúlj csak ide, na ne félj, nem kapod el, itt, itt, az a nyilalás, nahát az nem kö­zönséges, ebbe bele kell pusztulni... Az árté/.i kútnál áttért a másik' bajára. Részletezte, hogyan kezdődött annál az Asta Nielsen-filmnél 1910-ben. Azóta egyre rosszabb Próbálta gyógyítani hársfateával, szalmiákszesszel, kamillával, inhaHációval, a Gyöngytyúk-uccai ci­gányasszony beléndekct ajánlott, a HajnaLuccni zsályagyökeret, tavaly az óbudai javasasszonynál is volt, az meg olyat ajánlott, hogy nem mert hangosan mondani, mert a városháza előtti rendőr meghallhatja... — Te, gyere be a csárdába, ebédelj velem!... és karonfogott, bevitt, a lábam alig érte a földet, — Turfod ez a dolog — folytatta a levesnél — szintén borzasztó nyavalya. Az ember krákog, hor­kant, vakkant, nyekken, a nyeldeklő rezeg, a hör­gök reszelnek, ráspolyoznak, sípolnak és alig jön ki valami — na csak egyél, már hozzák is a halat — mert hiába van klinika, tudomány, lárifári, ezek a specialisták se tudnak semmit, csak tiltják a dohányt, a két-héromnapos ferblipartit és már 40 éve jósolják, hogy meggyógyulok ha igy, meg igy... Pedig a'ig vagyok 70 éves, ez lesz most a halálom, ezt érzem. Éppen tegnap halt meg Pomázi, tudod, az öreg disziemetkező, pedig mi volt az ő betegsége az enyémhez képest! Semmi! Közönséges pleuritisze volt ekszszudátummal éa tumor abdominálisza karcin óméval. És még ő akar r.ckcm betegségről beszélni! Azaz hogy... Hát ebbe bele lehet bolondulni! Mit tegyek? Te mégis csak ivóember vagy, csak tudsz valamit ajánlani!? Most lélekzeet vett és folytatni akarta, de én felugrottam és az ajtóból visszakiáltottam: — Tudja mit, Ede bácsi, nősüljön harmad­szori (W. A.) SZEGED EK BUDAPESTEN A METROPOLE­BAN TALÁLKOZNAK. BAKÓCZ I- UT 58. Pompás uj kávéháza, János vitéz-sörözője, gyönyörű télikertje a főváros látványossága. Olcsó, kényelmes szobák, előnyős penzió árak. Cigány: szegedi Farkas Jóska. Jazz­tinc: Virány swing-orchéstra.

Next

/
Thumbnails
Contents