Délmagyarország, 1938. február (14. évfolyam, 24-46. szám)
1938-02-01 / 24. szám
Kedd, T938. február T. DÉLMAGYARORSZÁG > Szerencsétlen szezonnyitás Ph3bus—Szeged FC 2:0 (0:0) Szeles, de kellemes futballidöben nyitották incg vasárnap a Nemzeti liga szegedi bajnoki kampányát nagyszámú közönség előtt. Mintegy 2500 néző januárban tekintélyes szám és a drukkertábor vasárnap szegedi sikert óhajtott. A meccs előtt mindenki a hagyományos szegedi balszerencséről beszélt, de senki nem akarta hinni, hogy ezúttal is ez fogja eldönteni a játék sorsát. Magában a futballjátékban is tekintélyes szerep jutott a balszerencsének, hiszen ha csak „egy kicsit megy a játék" a szegedi csatároknak, meg lehetett volna nyerni a mérkőzést. Ezúttal azonban a lelkiek körül volt a legnagyobb baj és végeredményben ennek a terhére kell irni a veresétet. A közönség csak azt latta, hogy nem megy a játék a csapat legfontosabb posztján álló embernek, a centerhalf Somogyinak és a halhálvédnek, Ricsznck. A két játékos szokatlanul gyenge szereplésére megvan a kellő magyarázat. Somogyi súlyos lelkiállapotban állott ki a mérkőzésre, felesége életveszélyes állapotban fekszik a kórházban. Szombatra virradóra vérátömlesztést hajtottak rajta végre már másodízben. Ilyen leki állapotban meg lehet érteni a gyengébb szereplést, viszont az is igaz, hogy Somogyi nem szólt a vezetőségnek. Amikor szemrehányást tettek Somogyinak, hogy ilyen lelkiállapotban játszott, kijelentette, nem tudta volna elhagyni csapalát, amikor szükség van rá. Végeredményben csak dicséret illetheti Somogyit, hogy elvállalta a játékot. A másik baj Riesz körül volt. A kitűnő hátvéden erősen meglátszott a betegsége következtében előállott gyengébb kondició Egyszóval: Somogyi cs Riesz gyengébb szereplése jelentette azt az előnyt a Phöbusnak, amely elég volt a győzelem megszerzéséhez, hozzá kell azonban mindjárt tenni, még igy is szerencse kellett az újpesti győzelemhez. A Szeged FC is sokat támadott a mérkőzésen és nem tulzurik, ha azt állítjuk, több helyzete volt a piros-fehéreknek, mint az ellenfélnek és itt ismét a balszerencséről kell beszélni, valamint arról a nagv szerencséről, amellyel az ügyes Csikós a Phöbus-kapuban operált, amikor egymásután szedte el a labdát a szegedi támadók elől. A Phöbusnak az volt az előnye — Somogyin és Rieszen kívül —, hogy a kapu előtt feltalálta magát csatársora. Szerencsés lövés volt Békv kapufásgólja és balszerencse, hogy Szójka lábáról éppen a tisztán álló P. Szabó elé gurult a bőr, amiből a második gól született. A játék alapján meg lehet állapítani, hogy a sok szegedi kellemetlen körülményt beleszámítva, a Phöbus megérdemelte a győzelmet. Ha a szegedi csapatban nem lett volna lelki, vagy kondicióbeli deffektus, másképen alakult volna a mérkőzés eredménye. Mentségül szolgáljon a Szeged FC-nek az is, hogy nem állott mód iában megfelelően felkészülni a startra, a Phöbus viszont már régen komoly mecscseket játszik. A gólnélküli első félidő után, jóformán még magához sem térhetett a Szeged FC, mikor Békv mintegy 14 méterről ió. dc szerencsés t lövést küldölt a szegedi kapu jobbsarkának. A Szeged FC-nek volt ereje az ellentámadásra és sok, igen szép támadást vezetett, amikor i azután a siker érdekében Gyurcsót előrevonta a támadósorba, P. Szabó belőtte a 39. percben a második újpesti gólt. Ezzel megpecsételődött a csapat veresége. A gólokról Pálinkás nem tehetett. A hátvédek közül Szójka egészen jól játszott, Riesz gyengébb játékának megvan a magyarázata éppen ugy, mint Somogyi teljesítményének. Gyurcsó megfelelt és megbízható volt Bertók. A csatársor legjobb embere Bárkányi volt, Bognárnak és Harangozónak nem ment a játék, Berecz sokat volt hátul, a támadásokban nem sok hasznát lehetett venni. Nagy sokat sprintelt eredménytelenül. Kerékpárosok! Elsőrendű kerékpárokat engedményes árban részletre adom. r,<nnikat és alkatrészeket árban kaphat Szántó Sándor nál Ssogad, (Kiss D. palota* Kiss u 7, Ferencváros veresége az Újpesttől Sárosi súlyosan, Korányi könnyebben megsérült Meglepetéseket hozott a Nemzeti liga vasárnapi startja. A legnagyobb meglepetést a Ferencváros veresége okozta. A zöld-fehéreket az Újpest megérdemelten győzte le. A mérkőzésen dr. Sárosi Joóssal történt kollidációja következtében bordatörést szenvedett. A klinikára vitték, játékára sokáig nem számíthat a Ferencváros. Korányi kisebb agyrázkódást szenvedett, ami a meccs után derült ki. Meglepetésnek számit az ETO pontszerzés® és a Bocskai—Elektromos nagy gólarán yu eldöntetlenje is. Eredmények: Budapest: Újpest —Ferencváros 4:2 (3:0), Hungária—Törekvés 4:2 (2:1), Nemzeti—ETO 1:1 (1:0), Budafok— Szürketaxi 2:0 (2:0), Kispest—Budai 11 3:1 (1:0), Elektromos—Bocskai 6:6 (2:). —oOo— A déli junior birkozócsapat 2:5 arányban vereséget szenvedett Csegléden a budapestiektől. A déli csapatban egyetlen szegcdi szerepelt, Vass, aki pontozással legyőzte BiczóL Tlayysdgos Asszonyom! A felsorolt 10 jelzés a rÍVOÍrC iadk ajakruzsok színeit jelentik. Az A, B, C, tökéletes erejű és mélységü átváltOZÓ szinek korall, narancs és úgynevezett természetes árnyalatokban Az 1-estól a 7-esig pedig a iack rúzsok u. n. normál színskálája szőkétől kreolig Színében fényhatásában tartósságában utánozhatatlanok a ri¥®ir@ lack ajakruzsok Kérje szaküzletekben, vagy dr. HolCZCr illatizertárában, Teréz-kőrut 8