Délmagyarország, 1938. február (14. évfolyam, 24-46. szám)
1938-02-09 / 30. szám
6 DÉC MAGYARORSZÁG Szerda. 1938. február 8 Elektromos hegesztés FRISCHMANNmmmu.2b. — Választások az evangélikus egyházban. A ,'zegedi evangélikus egyházközség most tartotta évi rendes közgyűlését, amely alkalommal az uj tisztviselői kart is megválasztották. Mintán az eddigi egyházfelügyelő, dr. Polncr ödön, korára való tekintettel nem vállalta to\ óbbra a vezetést, az egvházközség örökös ib. felügyelővé választotta. Égvházfelügyelőül Fodor Jenőt, másodfelügyelőül dr. Engel Rudolfot. gondnokul Kneffel Sándort, ügyészül dr. Voigt Vilmost, pénztárnokul Racskó Gyulát, ellenőrül Endrődi Károlvt, jegvzokül vitéz Magyar Jánost és Szabó Dezsőt •választotta meg a közgyűlés. — A vizsgálóbíró lefoglalta Erdélyi József verseskötetét. Budapestről jelentik: Nemrégiben jelent meg F. r d é 1 v i József költőnek n „Fehér torony" cimü verseskötete. Az ügyészség a kötet több versében osztó Ível lenes izgatás bűntettét látta és ezért a vizsgálóbíró Indítványozta a verseskötet lefoglalását. A vizsgálóbíró ugv döntött, hogv elrendeli a „Fehér torony" lefoglalását. — ELÖADASOK. Az Ujszegedi Népkór választmánya 13-án, délelőtt 10 ónkor tartja alakuló gyűlését a Liget-vendéglőben. A gyűlés keretében dr. Hamiöer Fidél városi tb. tanácsnok előadást tart. — A Ferenc József Tudományegyetem Barátai Egyesfdetének természettudományi szakosztálya február 0 én. délután 5 órakor tartja e félévben első szakülését, amelyen dr. Ki*s Árpád „Komplcxvegvületek szerkezetéről", Csókán Pál ..Rhodanid komplexekről". Hegedűs István ..A nitrát színkép deformációjának okairól" cimen tart elöidást az általános és szervetlen vegytani intézet tantermében (Templom-tér.). — A Ferenc József Tudományegyetem közgazdasági és statisztikai intézete szerdán délután 6 órakor az intézet szeminárium helyiségében előadóülést tart. amelyen dr. György Eruö, az 0 H. E. igazgatója „Tőkeképződés — tőkepusztulás" eimmel tart előadást. Az előadást esetleges hozzászólósok követnek. — Trunkhahn Posztógyár a magyar uricsalá'dok bevásárlói!elve Önnek is rendelkezésére áll. (Közvetlenül a gvárböl szállítja sztngvapju szöveteit angolos gyártást módon elkészitvr. Évekre szóló megtakarítást ér el. Még ma kérje megtekintésre a szövetminták költség- és kötelezettséginenles beküldését. Trunkhahn Posztó" ár és Ruhagyár Rt. Budapest. XI, l.enke-ut 11". .1 PARIS! NAGY ARUHAZ RT. IIIAU. ciiKown «• KISS UCCA SAROK Kerékpóraíltaírészek i Golyókoszoru .12 fill. Felhágó 16 fill. Kónusz kulcs 16 fill. Görgő 5 drb 20 fiil. Szclrpgumi 1 nuH .0 fill. Küllő kulcs :b mi. Lánccsavar 10 drb 22 fill. Macskaszem 22 fill. Golyó egynvoleados 111 24 mi. Gumi foggantyu 1 par 12 fill. Fa foggnntyu 1 pár 41 Ml. Kerékpár esengő 17 fill. Fogaskerék 16—l"-es 58 fill. Kerékpár láncos laknt . 38 !H1. Kerékpár belső gumi szép ;"ghibás .18 flil. Bowdon fék 128 fill. Kerékpár belső gumi la „Párisi" 148 Pll. Knrosfék 158 fill. Bnlhfljtókar Kerékpár abroncs 32, vagy 36 lyukas 178 fül. Bnlhfljtókar Kerékpár abroncs 32, vagy 36 lyukas 188 fi'!. Első versenyagy '38 fill. Kerékpár lánc 268 Ml. Kerékpár külső gumi la. 393 fill. Kerékpár lánc 298 fill — Az asszony kötelessége törődni azzal, hogv bélmüködésc rendben legyen, áruit pedig ugy érhet el, ha reggelenként éhgyomorra egy félpohár természetes „Ferenc József" kcserüvizet iszik, amely enyhén és kellemesen, pontosan és biztosan szabályozza az anyagcsere folyamatát. Kérdezze meg orvosát. Akar fól és olcsón szóra hozni Iratkozzék be a Délmagyarország kelcsofikíinyvtárába. — Vöröskeresztes ünnepség a színházban. A szegedi Ifjusdgi Vöröskereszt Egyesületek a színházban rendezték meg hagyományossá vált nagysikerű ünnepségüket, amelynek jövedelme vöröskeresztes célokat szolgál. A szépen megtolt nézőtér előtt sorra bemutatták képességeiket a különböző iskolák műkedvelő gárdái. Különösen nagv sikert aratott a ! leánygimnázium, a tanítóképző, a belvárosi leányiskola és fiúiskola gárdája. — Töménv zsirszódával megmérgezte magát egy 20 éves leány. Kedden délelőtt beszállították a közkórházba Kurucz Mária 20 esztendős leányt, aki Nagyszéksós 596. szánni tanyában lakik. A leány sulvos állapotban volt, kiderült, hogy nagymennyiségű töményzsirszódát vett be, a maró szóda Összeroncsolta szádját, torkát és belső részeit, ugv, hogv életét is veszély fenyegeti. A szerencsétlen leányt kihallgatni nem lehetett. Nem tudják, hogv miért akart megválni az élettől, csak sejtik, hogv szerelmi bánata miatt kereste a halált. A rendőrség a nyomozást megindította. — Rtanffer de'ozos Rochefortot kárjen! - MUNKAKÖZVETÍTÉS. A Hatósági Munkaközvetítőben munkát kaphatnak. Férfiak: 1 gépészkovács, 1 kovács, 1 vasesztergályos, 1 fiatal géplakatos, 2 kocsigyártó, 1 kádár. 1 cukrász, 1 kosárfonó, 1 kötélgyártó. 1 papucsos, 1 fésüs-kefés, 1 hölgy fodrász, 2 nőtlen gazdasági mindenes, 2 kifutó. Nők: 2 téglaformázónő, 3 szőnyegszövőnő, 1 kifutóleány. 1 német nevelőnő. ITüdl„-ond<izottak: 2 takács. 1 molnár, 4 kötszövőuö, t tésztagyári munkáslcány. Állást keres: t könyvclőnő, 2 gvnrs- és gírdrónő, 3 ápolónő, 2 ktszolgálónŐ, 3 kereskedösegéd. Kávépörkölés naponta reggel 7—8-ig Kocsisnál. — Frontharcos-est. Az Országos Frontharcos Szövetség szegedi főcsoport ja 27-én este 9 órai kezdettel segélyalapé javára műsoros táncestélyt rendez az ipartestület nagytermében. Elnöki megnyitót mond: vitéz dr. Shvoy Kálmán ny. altábornagy országgyűlési képviselő. A műsor keretében fellépnek: Csórja Kató, Almássy Duci, Lapu Lajos, Páhnay Miklós, dr. Bernáth István, Szabó István. A zongorakiséretet ellátják Géber Jenő és Vlchnalck Ferenc, cigánvzenekiséret: Boldizsár Gáspár, és zenekara. — Kámformérgezés. Kedden reggel öt óra tájban a Somogyi-telep V. ucca 205. szám alá hívták a mentőket, ahol Szentgyörgyi Bcláné ottani lakos hirtelen rosszul lett. A mentők Szentgyörgyinét görcsökben fetrengve, eszméletlenül találták. Első segélyben részesítették, majd bevitték a közkórházba, abol azután ápolás alá vették. Az orvosi vizsgálat szerint az asszony mérgezést szenvedett, még pedig a jelek után Ítélve, kámformérgezést Szentgyörgyiné állapota súlyos ugyan, de nem életveszélyes. A rendőrség megindította a nyomozást annak megállapítására, hogy miképen történhetett a kámformérgezés, illetve, hogy milyen módon jutott kámfor Szentgyőrgyiné szervezetébe. — Kunczi bácsi a tábla előtt. A szegedi ítélőtábla kedden tárgyalta a „geofizikai csodaszer" felfedezőjének, Kunczi József budapesti cukorkaárusnak bűnperét. Kunczi bácsi ellen sok vádpontot sorakoztat fel az ügyészség, gondatlan emberölést, csalást, súlyos testisértést,, amelyeket csodaszero révén követett el. Horváth Eszter nevü leány ugyanis a kezelés után meghalt ós az orvosi vélemény szerint a halál okozati összefüggésben volt a csodaszerrel való kezeléssel. A gyulai törvényszék Kunczi Józsefet 10 hónapi börtönre ítélte, két vádlottársát ellenben felmentette. A tábla a keddi tárgyalás után ujabb bizonyítást rendelt el és a tárgyalást elnapolta. — Orosházi kommunisták pöre a törvényszék előtt. Az orosházi kommunista szervezkedés tárgyalását kezdi meg február 14-én a szegedi törvényszék Sárav-tanácsa. Az ügyészség Szcmenyei Gy. László és 119 társa ellen adott ki 60 oldalas vádiratot. A per vádlotlai közül 38 letartóztatásban van, a többi szabadlábon védekezik. A vádat dr. Liszkay Lóránd ügyész képviseli, a pert részint Szegeden. részint Orosházán folytatják le. A főtárgyalás! elnök mésfélhónapra tűzte ki az ügyet. Iilofszereh, pioere- es háztartási cikneh Bokor-drogériában a legolcsóbban — kaphatók « órása, ucca 12 Dr. med. László-féle készítmények wyedárusitója — Kapupénz helyett — verekedés. Botrányos jelenotek játszódtak le az egyik Somogyi-ucoai házban. A házban lakik egy fiatalember, aki hosszú idő óta haragos viszonyban van a • házmesterrel. A harag oka — alig lehet eli hinni — a kapupénz, amelynek fizetését a fiatal lakó megtagadta. Emiatt a házmester nemrégiben pert is indított ós keresetében 29 hónap elmaradt kapupénzét követeli a jómódú fiatal bérlőn. Tegnap hajnalban a fiatalember két barátja társaságában tért haza, a csengetésre a házmester felesége nyitott kaput. Ezúttal sem adott kapupénzt, a házmesterné nem ís kért okulva az, előzményeken. A kapu alatt a spicces társság meglehetősen durva módon viselkedett, majd a társaság bevonult a fiatalember lakásába. Reggel félnyolc tájban mentek el hárman hazulról, akkor már a lépcsőházban volt a házmester is, aki szemrehányást tett a hajnali viselkedésért, A fiatal lakó gorombán válaszolt, majd amikor a házmester visszafelelt, megütötte. Parázs verekedés kerekedett, a fiatalemberek a földön hemperegtok. kicsavarták a házmester kezéből a seprűt, ütötték-verték, közben egyikük a házmcsterfülkéből előkerített egv vésőt és azzal a kezén megsebezte a védekező házmestert, A verekedésbe beleavatkozott a házmester felesége is, aki a vésőt kicsavarta a támadó kezéből. A botránvos reggeli jelenetet sokan nézték végig megbotránkozva. A botrányos reggeli jelenetnek a rendőrségen lesz folytatása. Kerékpárosok! ElsörendQ kerékpárokat engedményes árban részletre adom. RumikT ér aDstriszskel rCfiÜSt Szántó Sándornál Szeged, (Kiss D. palota) Kiss n. 3