Délmagyarország, 1938. február (14. évfolyam, 24-46. szám)
1938-02-09 / 30. szám
3 Dg r M A' r y Á ROPSZ x o Szerein. T058. feKruar 8. Szerdán Bethlen felszólalásával befeieződik a választójogi javaslat bizottsági vitája Budapest, február 8. A képviselőház közjogi bizottsága kedden folytatta a választójogi javaslat tárgyalását. Antal István volt a vita első szénoka. Arról beszélt, hogy a javaslat olyan nagy lépéssel viszi előre a nvagyar alkotmányosságot a tiszta parlamentárizmus felé, hogy ennek megvalósításáért 6 kész a legmesszebbmenő áldozatra is. A magyar parlamentarizmus alapvető gyengéje az volt, hogy a mindenkori többségekkel szemben az ellenzék látszólag joggal tudta vitatni, honn nem a kormány, hanem ő mögötte áll a nemzet többsége. A magyar kormányrendszer 1867 óta lényegében nem parlamentáris, hanem guvernementális kormányrendszer volt, mert a mindenkori kormányoknak sokkal naavobb befolyásuk volt <i parlament kialakulására, mint a parlamentnek a kormínyok sorsára. A törvényjavaslattal nem tartja lezártnak a választójogi kodifikációt, mert a javaslatban foglalt, keretek tágítása feltétlenül foglalkoztatni fogja az elkövetkező törvényhozásokat is. A választójogi kodifikáció csak akkor lesz teljes, ha tető alá hozzuk az uj összeférhetetlenségi törvényt. Arvátfalvy Nagy István arról beszélt, liogv a titkosság nem csupán a befolyásolás csökkentését, de a felelősség csökkentését is jelenti. Helyesnek tartaná, ha az ajánlások számát maximálnák. A pluralitás bevezetése bál milyen i'oi mában is aggályos. A külön jogcimek kézé felvenné „véradó" cimén a hadirokkantakat és hadiözvegyeket, a választhatóságból kizárná azokat, akik kétévi adójukkal hátralékban vannak és titkos esküvel valamilyen irányban elkötelezték magukat. Balogh Gábor szerint helytelen jogfosztásról. jogok elkonfiskálásáról beszélni, mert közjogi téren szerzett jogokra hivatkozni nem lehet. Beszéde után majdnem lezárult az általános vita; szólásra senki sem jelentkezett. Az elnök felfüggesztette az ülést, szónokot korestek. Zsitvav Tibor vállalta, hogv felszólal e igv folvtatni lehetett a tárgyalást. Zsitvay Tibor helyeselte a pluralitás elvének bevezetését. Az ajánlásokra nézve pedig azt hangoztatta, liogy nem az aiániók szama a fontos, hanem a törvényjavaslatban olvan intézkedéseket kell bevenni, hoorv csak azok a pártok indulhassanak, amelyek az önkormányzatok életében szerepet játszanak. , A javaslat vitáját szerdán délelőtt folytat! jálr. Az első szónok Bethlen István lesz. II Polgári Szabadságpárt DUllifise a Pacsirta-uccai Ágoston-vendéglőben 12-én, szombaton este fél 8 órakor Felszólalnak: Papp Róbert, Delire János, Palócz Sándor. Nemzetközi megoldási sürget a román király Bukarest, február 8. A román lapok közlik Károly király nyilatkozatát, amelyet a „Berliner Tagblalt'1 részcrc adott, — Az alkotmányos államfő hivatása — mondotta a király — abban áll, liogy összhangba hozza az állam szükségleteit a tömcgáramlatokkal, hogy törekedjék a politikai folytonosOoga ság megtartására. Uj erőket hívjon hatalomra és gondja legyen arra, hogy minden ujitás előrelátással és niérscklctescn alkalniaztassek. Romániában a zsidókérdés a háború utáni vándorlások következtében különösen súlyossá vált. Jó lenne, ha e kérdés rendezésére nemzctközi megoldást lehetne találni- A Népszövetség c téren fontos küldetési teljesíthetne cs .valószínűleg fog is teliesilcni. . .. A weslmínsíeri érsek tízenele: „ü budapesti eucharisztikus kongresszus keresztes hadiárat a napjainkban elkövetett borzalmas bűnökért" London, február 8. Az angol katolikus sró\elség kedden tartotta évi lakomáját. A lakoma díszvendégei között volt Mas i re v ich Szilárd londoni magpar követ is. A lakomán felolvasták K i n s 1 e y biboros, westminsteri érsek következő üzenetet: -- Szívvel-lélekkel megáldom a katolikus szövetséget azért az elhatározásáért, bogy Budapestre vezeti az angol kontinens minden tájáról a katolikusokat. A budapesti kongresszus az inia keresztes hadjárata az egységért és bekéért, a szenvedélyes ellenségeskedések, és általános nyugtalanság ielen pillanatában közös és egységes engesztelési cselekmény, a i>apjeinkban elkövetett borzalmas bűnökért. A világot áthajó kiáltás Isten segítségéért annak a társadalomnak számára, amely elfelejtette, sót hadakozik ellene.. Komolvan remélem, hogy a világrészek minden katolikusa, aki esak leheli, résztvesz ebben a keresztes hadjáratban. Keveset IMI mm zselék, pontos járású svájci karórák, disz ébresztőórák olcsó áron kaphatók, óra és ékszerjavitás pontosan és megbízhatóan. VESZEK brilliáns ékszert, aranyat, zálogjegyet. Gáspár Ferenc Oroszlán-ucca 5. szám, zálogházzal szemben. Divatos szövetekből modern szabással készítek gLTÖNYT, FELÖLTŐT könyvre Is KRIER Klauz6l-fér 3 Blomberg lányát eljegyezte IIeltel tábornok fia B'omb'-q Bécs, február 8. Érdekes eljegyzési hirről számolnak be az osztrák lapok. A bécsi sajtó berlini értesülései szerint Blomberg vezértábornagy, a most lemondott német hadügyminiszter leányát, Dorottyát eljegyezte KeUel Vilmos tüzérségi tábornoknak. a véderő főparancsnokság uj vezetőjének, a titkos tanács tagjának a fia. —oQo— Hz an*ol király Párisba utazik Paris, február S. A külügyminisztérium közli: VI. György angol király és Erzsébet királyné, a francia köztársasági elnök meghívását elfogadva, junius 28-tól julius l-ig hivatalos látogatásra Párisba érkeznek. VI. György király franciaországi tartózkodása során felavatja az ausztráliai csapatok emlékére felállított emlékmüvei. Kínai ellentámadás Honkong. február 8. A délkinai partvidékért újból feltűntek a japán csapatszállító hajók, Kanton azenban egyelőre jól védekezik: _ a kinai folyami zárlat — a Perl-folyó deltájában — hathatósan működik, eddig meg tudta akadályozni, hogy a hadihajókról a japán csapatok partraszálljanak. A légitámadások mindennaposak Kanton ellen. Sanghai jelentés szerint rj Tiencin—Pukau vasútvonal mentén nagyszabású ellentámadásba mentek át Csang* Kai-Sek tábornagy közvetlen parancsnok-ága alá lurtozó kinai haderők Az offenzíva miatt a japánok egyes szakaszokon kénytelenek voltak visszavonulni. • Céong-Kat-Stk Gyümölcsfák, bokrok cserjék, szőlővesszők kiváló nemesi'.ett fajok nagy engedménnyel kaphatók. Érdeklődni lehet: DÉLMAGYARORSZÁG kiadóhivatalában.