Délmagyarország, 1938. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1938-01-11 / 7. szám
Kedd, 1938. Január 1T. DÉLMAGYARORSZÁG 9 Súlyos vereség Lisszabonban Porlugália—Magyarország 4:0 (2:0) Mindenki félt ennek a mérkőzésnek az eredményétől, mert — nem a legjobb magyar tizenegy vette fel a küzdelmet a remek formában lévő portugálok ellen. Futballozni futballozlak a magyar játékosok addig, ameddig bírták az iramot, azután visszaestek. A csapat tagjainak egyrésze, a Hungária-játékosok csoportja kimerült a korábbi nehéz mérkőzéseken, a másik csoport pedig jóformán tréning nélküli futballistákból állolt. Élihez a felkészületlenséghez hozzájárult még a zuhogó cső miatt felázott pálya és Szabó lehetetlenül gyenge védése. Szabó már a Hungáriamérkőzcseken megmutatta, hogy rossz formában van. Az ő hibája volt, hogy a portugálok egy perc alatt két gólt lőttek. Rosszul játszolt Turai és Kállai is, ugy, hogy ki kellett cserélni a két futballistát. Zsengellér volt a csatársor leggyengébb tagja. Játszott a mérkőzésén a Szeged FC kitűnő futballistája, Gyurcsó, aki a jobbfedezet posztján ezúttal is megmutatta, hogy értékes tagja a magyar futballnak. Ezúttal nem ment neki olyan jól a játék, mint máskor szokott, mentségére szolgáljon azonban, hogy előtte, mellette, sőt mögötte is igen rosszul futballozó játékos állott. A szegedi futballista jól fogta a szárnyakat, helyenkint jól is passzolt, de sokat tartotta magánál a labdát. A rossz paszszeknak az volt az oka, hogy a csatárok „elbújtak". a portugálok mögött és azért kellett néha sokáig tartania a labdát, mert egyszerűen nem talált sehol magyar csatárt. A 14. percben Szabó kiejtette kézéiből a labdát, amelyet Sanlo a kapuba továbbított. Néhány másodperc múlva a változatosság kedvéért Santo labdáját ejtette ki Szabó a kezéből cs Cruz szerzett gólt a portugáloknak. A sok magyar támadásnak nem volt eredménye. A második félidő 3. percében Soeiro révén már 3:0-ra vezetett a portugál együttes, majd a 30- percben Cruz beállította a mérkőzés eredményét. 4:0. A válogatott együttes legközelebbi mérkőzését a luxemburgi együttes ellen játsza le. —oOo— Kispéler a Szolnoki Máv.-ban ? Már napok óta beszélnek arról, hogy Kispéler, a Szeged FC tehetséges fiatal hátvédje iránt érdeklődik a Szolnoki Máv. A hírt illetékes helyen cáfolták, a futballista azonban kijelentette, hogy szeretne a szolnoki vasutascsapat tagja lenni. Ugy látszott, hogy az ügyet leveszik a napirendről, a szolnokiak azonban nem akarnak elállni akciójuktól és mindent elkövetnek, hogy a Szeged FC vezetőségének a futballista átadására vonatkozó beleegyezéset megkapják. Az ügy annyira komoly, hogy Kispéter, hir szerint, el is utazott Szolnokra. Az ügyben a Szeged FC vezetősége részéről kijelentették, Kispétertől nem hajlandó megválni a klub és ha a Máv. nem áll el igényétől, könnyen játékoscsábitás vádja érheti. —oOo— A Az SzTK tekézők legyőzték a makóiakat. Vasárnap rendezték meg nagy érdeklődés mellett a Sárkány-féle versenypályán az SzTK—MTK tekebajnoki meccset. A küzdelemből, amely végig élvezetes és izgalmas volt, a honi pálya előnyét jobban ismerő szegcdi csapat némi szerencsével került ki győztesen. Az SzTK 4113:4107 arányban nyerte meg a mérkőzést és ezzel a tabella ötödik helyére került Az SzTK-ból a legjobban szerepelt: Pálity (573), dr. Bózsó (530), Bálint (529), az MTK-ból: Perneczky (546), Cseh (542), dr. Szűcs (539). Kőrössy: 59.6! Körössy István, a SzUE volt sprintere, aki jelenleg az UTE színeiben versenyez, a MU vasárnapi szezonzáró úszóversenyén 59.6 másodperces kitűnő időt ért el a 100 méteres gyorsúszásban. Kőrössy Csiken kivül az egvetlen magyar uszó, aki az idén 1 percen belüli eredményt ért el. r | ül KÖNYVEK Alice Littkens: Wonach wtr alle uns setonen — Edounrd Estauniez Die Dinge erzáhlen. Willi Bredcl: Dcin unbekannter Brúder. Johann — Rabenel: Denn ich búin ein Mensch gewesen — Klaus Hlnrlchs: Sad'iches Konzentrationslager VII. — Androas Thom: Triumph der Liebe — Edward Rölevaag: Peder der Sioger — Fred Roberts: Kid a cowboy. — Van Wyck Mason: A sárga nyil. Fred Roberts: Az irgalom völgye — Edgár Wallace: Az embervadász — John P. Marquand: Szonja harca. — Vingie E. Roe: A vadon mélyén. Hugh Clevely: Párbaj a levegőben Ivan Blair: Lothian doktor tévedéie. — DE1MAGYAROR/ZAG KOLC/ONKONYVTAR Bevonultak szabadságukról a Szeged FC játékosok Hétfőn délután mozgalmas élet volt a Vasutas-tornacsarnokban, ahol szép számban jöttek össze a Szeged FC futballistái, hogy most már hivatalosan is megkezdhessek előkészületeiket a szezonra. Hétfőn járt le a futballisták szabadsága és a játékosok Nagy kivitelével pontos időben jelentkeztek a vezetőségnél A tréningen terjedt el annak a hire, hogy a Szeged FC vezetősége előrehaladott tárgyalásokat folytat egy ismert szegedi futballistával. Nem lehetetlen, hogy a szerződés aláírására rövidesen sor kerül. A futballista már tagja volt a Szeged FC-nek, most már több, mint egy éve nem szerepelt sehol sem. —oOo— Munkában a ligacsapatok. A korai bajnoki mérkőzések miatt az idén korábban kezdtek meg készülődéseiket a szezonra a ligacsapatok. A rövid tornatermi tréningek után. vasárnap már a Szürketaxi, a Nemzeti, a Phöbus ós az ETO „merészkedett" ki a pályára. A nagy hideg ellenére mind a négy csapat kiadós futballtréninget tartott. A korábbi kezdés a párisi világbajnoki torna miatt vált szükségessé. Az ügyben a FIFA végrehajtóbizottsága és a világbajnoki torna intézőbizottsága vasárnap ki is jelölte az egyes meccsek terminusait. Eszerint junius 4-én Párisban kezdődnek meg a mérkőzések, de játszani fognak a résztvevő együtesek Bordeauxhan, Le Havrehan, Liliében. Lvonban Marseilleben és Sfrassburgban A döntő meccsre junius 19-én kerül sor a francia fővárosban. Budapesti értéktőzsde zárlat. Kedvező newyorki tőzsdejelentések hatása alatt bizakodó hangulatban jól tartott irányzattal nyitott a mai tőzsde. Az első kötések általában emelkedő érakon jöttek létre. Az érdeklődés előterében főleg a Rima és Salgó-részvényck állottak. Javult a kereslet a Kő szén, Fegyver részvényekben is. A tőzsdeidő későbbi folyamán a kínálat tartózkodása miatt mind magasabb árak kerültek jegyzésre és zárlatig a részvények számottevő árnyereséget értek el A tőzsde barátságos irányzattal zárt. Magyar Nemzeti Bank 184.50, MAK. 447, Ganz 31.10, Izzó 210, Szegedi kenderfonógyár 50. Zürichi devizazárlat. Páris 14.65, London 21.60Ncwyork 431.75, Brüsszel 73.31, Milánó 22.72, Amszterdam 240.30, Berlin 174, Schilling 80.80, Bécs kifizetés 81.55, Prága 15.16, Varsó 82.00, Belgrád 10, Athén 3.95, Bukarest 3.25. Magyar Nemzeti Bank hivatalos valutaárfolyamai. Angol font 16.80—17.00, belga 57.05—57.65, Cseh korona 11.00—11.70. dán korona 75.00—7580, dinár 7.20—7.75, dollár 335.40—339 40, svéd korona 86.80-87.70, kanadai dollár 332.00—337.00, francia frank 11.15—11.65, hollandi frt. 186.80-188 80. lengyel zloty 60.00—61 40. leu 2.85—3.00. leva 3.60 -4.00. lira 16 90—1790, (5oo és 1000 lírás bankjegyek kivételével), német márka —.—, norvég korona 84 05-84 95. osztrák schilling 80.00-80.70. svájci frank 77.75—78.65. Budapesti terménytőzsde zárlat. A készáru piacon közepes forgalom keretében a buza irányzata gyengén tartott és a hivatalos zárla'i árfolyamokat 5 fillérrel leszállították. A rozs üz'ettelenüi tartola árfolyamát. A határidős üzletben küfóldt hatásra, valamint a megélénkült kínálat követkor, tében gyengébb volt az irányzat és a rozs 11, a májusi tengeri 14—15 fillérrel olcsóbb. A forgalom élénkebb. Budapesti terménytőzsde hivatalos árjegvzése: Buza tiszai 77 kg-os 2110—21.45. 78 Jcg-os 21.40— 21.75, 79 kg-os 21.65-21.95. 80 kg-os 21.80—22.05, felsőtiszai 77 kg-os 2110-21.45, 78 kg-os 214021.75, 79 kg-os 21.65-21.95, 80 kg-os 21.80-22.05, feférmegvei, dunaliszaközi. dunántull 77 kg-os 21.15-2t.30, 78 kg-os 21.45-21.60, 79 kg-os 21.70— 21.80, 80 kg-os 21.80-21.90. Rozs pestvidéki 18.9519.10, takarmányárpa I. 16.50—17.00, sörárpa kiváló 21.00—23.00. zab I. 16.80—17.oo, tgngeri tiszántúli uj 13.45—13.65. Csikágói terménytőzsde zárlat., Buza tartott. Máj. 97 háromnyolcad—hétnyolcad, jul. 91 háromnyolcad—fél, szept. 89.75. Tengeri alig tartott. Máj. 62 egynyolcad,- jul. 62.25, szept. 62 Rozs tartott. Máj. 77 háromnyolcad, jul. 72.