Délmagyarország, 1938. január (14. évfolyam, 1-23. szám)

1938-01-29 / 23. szám

DÉLMAGYARORSZÁG Szombat, 1958. január 29. Schweizi olcsó egyéni utazások Via utazási iroda, 36 akarta volna a földbérlónek, aki a gazdálkodást önálló fogakozdskdnt űzi s aki sok egeiben mun­kaadója a gazdasági cselédnek, vagy munkásnak. De ha megfontoltan és szándckogan történt volna is a földhaszonbérlőknek a válaszatójogo­sultságból való kirekesztése, a hibát mindenké­pen ki kell küszöbölni s ahg hihető, hogy ez elő! akár a kormány, akár a törvényhozás elzárkóz­nék. A szegedi különleges viszonyok szemszögéből nézve a kérdés horderejét, rá kell mutatni arra, hogy a tanyai lakosság túlnyomóan bérlölde­ken gazdálkodik. A város tulajdonában levő föl­dek legnagyobb ré^ze, közel 50 ezer ho'd 15 ezer bérlő kezén van. Ezek közül 10 ezerre tehető azoknak a száma, akik az elemi iskolának csak négy oszlályát végezték, vagy pedig csak irni­olvasni tudnak, dc ezen a jogcímen a most ér­vényben lévő törvény szerint válapztójoguk van, inig a javaslat értelmében joguktól elesnének. S ha rámutatunk arra is, hogy a bérlők zöme legalább 10 holdas, tanyaházg földön, tehát két­szer akkora területen gazdálkodik, mint ameny­nyit a miniszteri indokolás a földtulajdonosok­nál átlagos létfenntartási alapként vesz számí­tásba, hogy továbbá a haszonbérletek szerződéses időtar.ama legtöbb esetben 25 év, tehát olyan idő, amely a haszonbérlőknek ig megadja a minisz­teri indokolás szerint általánosságban megkíván­ható vagyoni megalapozottságot tisztán lát­hatjuk, hogy a kormány javallata, amennyiben törvényerőre emelkednék —, akarva, nem akar­va — milyen nagy és meg nem érdemelt pusztí­tást vinne véghez a tanyai gazdatársadalom vá­lasztóinak sorában. Arat már most a sérolem kiküszöbölésének módját il'cti, erre nézve egyelőre nehéz volna szabadosan megfogalmazott javaslatot teltni s a részleges módogitás szükségessége talán el is esik, mert nincs kizárva, hogy a parlamentben, sőt 'a parlamenten kivül folytatott tárgyalások a választójogosuktágot illető alapvető kérdésekben olyan változásokat hoznak, amelyek e kérdést ig automaUce megoldják. Ha azonban az aktív választójognak az a szabályozása, amelyet a kormányjavaglat a hi­vatkozóit 20. §-ban lefektet, lényegileg megma­rad, mulhatlanul gondoskodni kell olyan ren­delkezés beiktatásáról, amely a bérlőtársadilom jogos érdekének megfelel. A választójognak „régi jogosultság" címén való megadása amire nézve a kívánság, bár más vonatkozásban, már megnyilvánult — csak fél­megoldás volna, mert nem nyitná meg a válasz­tójogot azok előtt, akik a jövőben érnék el a kellő korhatárt, dc nem végeztek 6 elemi Ogztályt, mert iskolázásuk idején cz még nem volt köte­lező. Leghelyesebb tehát a 20. §• 2. pontjában fog­lalt felsorolást kiegészítve írni-olvasni tudás címén vdlagztójogosultak közé a haszonbérelt földön gazdálkodó földműveseket is felvenni. A megoldás lehetővé téltele érdekében reálisan számítani kel! bizonyos fenntartásokra; mint ahogy a javag'at a saját földön gazdálkodókra, valamint a gazdasági cselédekre nézve is tartal­maz megszorító feltételeket (az előbbieknél a 60 aranykorona minimális kalasztcri jövedelem, az utóbbiaknál a 6 éri minimális szolgálati idö). Igv a haszonbéresekre nézve is kiköthető volna a haszonbérelt földnek egy minimális terjedelme, (például 5—6 hold), vagy a legkisebb gzerződéses bérleti időtartam (például 5 év), — azonban, ha Na0n retlhfllfdsör! rendezünk idényvégi kiárusítás keretében. Csak 9 napig! A legdivatosabb retikűlök mélyen leszál­lított árban. Azonkívül bőröndök. bőr. díszműáruk, sportcikkek, vadászfelszere, lések stb. rendkívül olcsón. Aki erre a hirdetésre hivatkozik, külön 3 százalék engedményben részesül. Borbély és Kígyó ucca 4. (Bagolyvár) máskép nem megy, inkább egv, a méltányosság határai között megszorított választójogot, mint­sem kirekeszteni a legelemibb alkotmányos jog gyakorlásából a polgárságnak ezt a józan, meg­bízható, dolgos rétegét, amely az államfenntartó erőknek is jelentékeny tényezője. . (i kiárusítás hihetetlen olcsó árak! téli és epvespár cipőket. Karácsonyi Sándor MODELL C I P « H A Z. Klauz ál-lér. Tisza Lajos körút 40 sr. ü Délmagyarország budapesti szervezete A Délmagyarország már elindulásának lendü­letével kezdte el annak a grafikonnak írását, amely fejlődési vonalát tudatosan, célkitüzötten egyre magasabb regigzterekre rajzolta ki. Vidéken egészen szokatlanul rendszeres, tartalmas és fel­tétlenül nivós újságot adott naponta előfizetői és olvasói tízezrének a kezébe. Szeged város kultu. rdlis, idegenforgalmi és gazdasági életének mai kialakultságát pedig tagadhatatlan jelentőséggel gegitötlc elő. A Délmagyarország most aztán azért, hogy Szeged kulturális nagyságát és egyben olvnsotd­borának vidéki újságot túlhaladott igényeit még jobban kiszolgálja, orszdgo$ viszonylatú hirszoL gáláira rendezkedett be. Fővárosi tudósítói és kiadóhivatali szer­vezetet állított fel Budapesten, VIII., Prá< ter-ueca 29b. cimen. A budapesti szerv a budapesti napilapok uj­ságiróival egysorban dolgozva, lapunkat saját eleven, frisg tudósítással, cikkel, beszámolóval és országos híranyaggal látja el. Ennek a szerve. zctnek vezetésével pedig Radnay Oszkár hírlapírót bíztuk meg, 'aki 23 éve aktiv ujságiró, fővárosi lapoknak volt munkatársa, több elcgaloll területi napilap szerkesztője s aki igy valóban alkalmas arra, hogy a Délmagyarország c fontos pos:tjiín a legjobb eredményt produkálhassa^,. —oOo— — Két kinevezés. Budapestről jelentik: A föld­művelésügyi minisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök a vízügyi műszaki szolgálatnál az altisztek létszámában Kiss József vizme-stert Hódmezővásárhelyre, vitéz Orsolya György hajógépész motornicstcrt Szegedre ideiglenes rai­röségü szakaltisztté kinevezte. Gyorsíró és gépiróiskola nj tanfolyamára beiratkozás (Honvéd-tér 4). Kitűnő vizsgaered­mény, olcsó tandij. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. A szegedi Hatósági Munkaközvetítőnél foglalkozást kaphat 31 ipari szakmunkás, 13 segédmunkás (napszámos, szolga, kocsis, stb), 56 háztartási alkalmazott, 10 tanonc. Hadigondozottak részére bejelentett munkahelyek száma 2 éspedig: 1 kovács, 2 molnár, 3 takács, 1 kocsis, 3 gépkötő, 4 szövő, 5 szőnyegszövönő, 4 téglagyári m. Foglalkozást keres: 1118 ipari szak­munkás férfi, 149 nő, 1153 gyári betanított és egyéb segédmunkás férfi, 213 nő. 76 szolga, kifutó, 3ö gazdasági kocsis; irodai alkalmazott, levelező, pénztárnok, gép- és gyorsíró 143, 97 üzleti alkal­mazott, 37 kiszolgálónő, 59 állandó és kiscgild háztartási alkalmazott. — Fej- és derékfájást kísérelje meg a Barmot használatúval megszüntetni, A Darmol hatása hu­zamos használat mellett sem csökken, tetszés sze­rint adagolható, enyhén hajt és nem drasztikusan. — Elhízol! egyéneknél reggelenként éhgyo­morra egy-két pohár természetes „Ferenc Jó­zsef" keserűvíz a btélmüködést hathatósan előmozdítja, az anyagcserét tetemesen fokoz­za, a zsirmennyiséget megfelelően leapasztja és a testet könnyeddé teszi. Kérdezze meg or­vosát. — Uj Stauffer dobozos rocliefort jobb csemege­és szaküzletekben kapható. / -/ELŐADÁSOK. AZ Alföldi Utazók és Keres­#aők Egyesülete ma rendezi meg Ady-estjét, Ady Endréről dr. Sík Sándor professzor tart elő­adást, az estet dr. Tonelli Sándor nyitja meg, bevezetőt mond a 60 éves Adyról Vér György, énekel Mühlhofferné Havas Margit. Az előadás este fél 9 órakor kezdődik az egyesület nagyter­mében (Bejárat a Kiss D -palota Klauzál-téri ol­dalán.). — Kényelmes ruházkodás. Nem kell külön uta­kat tennie, saját otthonában zavartalanul válo­gathat, ha megbízható, tartós .szöveteket akar venni. A Trunkhahn posztógyár jönnek is szállít­ja ruhánként angolosan gyártott szingyapju szö­veteit közvetlen a gyárból. Kérje költség- és kö­telezettségmentesen a mintákat: Budapest, XI., Lenke-ut 117. Kerékpárosok! Elsőrendű kerékpárokat engedményes ár­ban részletre adom. nsmikat is alkatrészeket most Szántó Sándorné. árban kaphat Szeged, (Kiss D. palota) Kiss u 9. PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ RT, IZáOlD. CSIKONICS áa KISS UCCA SAROK Bevonu 9 katonáknak Bakancs szeg 30 drb 8 fill. Fogpor 1 doboz 10 fill. Kerek mosdószappan 10 fill. Dupla körömkefo 12 fill­Bekenő kefe 12 fill Hajkefe 14 fill Dupla körömkefe 14 fill. Borotválkozó timsó 14 tilt­Borotválkozó szappan 14 fill. Bőrvaselin 1 doboz 14 fül­Sárkefe 18 fill. Fanyelű fogkefe 18 fi.il. Fénymáz 2 doboz 18 fill. Súroló kefe 20 fill. Fogkrém 1 tubus 20 fill. Fényesítő kefe 24 fiU. Celluloid nyelű fogkefe 24 fill. önborotva penge 6 drb 24 fill. Celluloid fogkefetarló 24 fill. óriási doboz cipőkrém 1 doboz 24 fill. Bakkancsfiiző 2 pár _ 21 fiU. Sárga molino kapca 1 pár 56 fill. önborotva készülék 58 fill. Háziszőttes törülköző 88 fill. Katona láda zöldre festve 1? 4-48

Next

/
Thumbnails
Contents