Délmagyarország, 1938. január (14. évfolyam, 1-23. szám)

1938-01-01 / 1. szám

DÉLMAGYARORSZAG Szombat, 1938. január T. Az ujesztendőben is mindennél többer ér egy Nemzeti Takarékossági könyvecske mert a Nemzeti Takarékosság könyvecskével 100 cégnél 6 hSnaií híls're, előleg nélkül, készpénzáron vásárolhat a részleteket ped g egy he'yen f ize heti! Nincs felár, nincs keze ésl költség! d'tma-teaww hatig J Irntfn : Krtrrfs accn 5. sadm emberek Do most még nem gondolnak teljes komolysággal arra. hogy mást is termeljenek. A legenda fogva tartja őket. Kertészek. Gondosan megkülönböztetik magukat a tanyai és szántóvető gazdáktól. Ugy tudják, hogy ók magasabb termelési szintet képviselnek í ebben igazuk is van. Ugy művelik a földet, mint a bulgárok, vagy a hollandok, olyan gorddid. Paraszti kultvrájuk minden bölcseségo benne van te.rmeiő módszerükben. E érték azt, hogy a makói hagymakuliura a legkomplikáltabb termelési eljárás a világon. S a legdrágább Is. Ez persze sújtja őket, de mivel a termelés egyszerűsítése és olcsóbbá tétele együttműködést és kollektív fellépést je'entene, nem hajlandók rá. A hagyma varázslata fogja őket ebben a vonatkozásb in is cs nem tudják áttörni a hagyományokat. Az embert is a hagyma köti Hogy makói hagymás, ez emberben is külön minőséget és fajtát jelent. Törekvő és polgárosodó oaraszt fajta. Mindent a hagymának köszönhet, tehát azt is szolgálja. Olyan türelmetlen és önzö, mint a termelése. Ha baja van, zúgolódik, ha jól megy neki, pöffeszkedik. Semmi parasztfajta hit nincs benne Csak a saját hasznáért hajlandó el- ' hinni valamit is bárkinek. Urakkal szemben nem 1 mega'ázkodó, de ha haszna van belőle, odasze- 1 gftdik. Okoskodó emberfajta. Csak annak hisz, amit a szemeivel lát és szavakat mondat neki akárki, ugy hull vissza, mint a falról a borsó. l")c maga is tud beszélni. Aunvi szónok van köztük, hogy ritkaság s mindig hntalrnaskodó név van a beszédjükben. Mint a bagymalermelésúk: egyszer csak egy dolog fontos nekik s arra mindent rátesznek. Egyszer egyik vezetőnek hisznek és mennek utána, dc ha kicsit is nehéz lesz a . helyzet, másik után mennek és az előbbit cserben hagyják. Meddig él a legenda? Még nagyon 61, pedig már bízvást helyet adhatna tisztább és emberebb légkörnek. Eddig rétnek teljesítmények keletkeztek a legenda nyomán. Vilageikk lett a hagyma, egy sereg parasztzsellér polgárosodott emberré lett, dc mi lesz ezután? Igv nem lehet termelni. Csak egy terményre tenni fel mindent s azt olyan komplikáltán termelni, mint ahogy a hagymás teszi. Azt sem lehet, hogy olyan haszonbért fizessenek. Azt sem lehet folytatni, hogy olyan versenyben álljanak egymással, mint ma. Szóval, sok mindent nem lehet folytatni, de hogy mást lehessen csinálni, ahhoz az embernek kell megváltozni. Jó, kitűnően egyénekké fejlődtek, de most már meg kell találniok az együttműködés útjait is, mert különben kárba vész az eddigi eredmény. Persze, ez nem könnyű. El kell pusztítani a legendát és meg kell szabadulni a velejáró önhittségtől. Lehet, hogv képesek lesznek rá, hiszen oly sok mindenre képesek voltak már életükben. S a hagymalegenda is oly szép és eredményes volt, hogy az ember tud hinni egy másik legendában: HZ európai nívójú kertkultúra és az öntudatos ember legendájában. t \f -zab. intézeti vaságyak, drótkerítések, sodronyAgybelétek Attila ucea 5. Telef. 28—30. és szlfaáruk legolcsóbban V © JT Ö S U é 1, MH,a ncc" * RácznaK van szive! o'csó áron szép és jócipőt adni. rg Pengőtől mór vehel elsőrendű anyagból, a legelegánsabb formákban férfi cipőt. Nézze meg világvárosi kirakataimat. Kölesei uca 7. ráhozott... És Binct úrról, az adószedőről csak annyit tudunk-e, amennyit néhány szervetlen és I.özberngjsztoltt kép mutat... holott ebben az alakban is a kisvá-os kémkedő, hatalmasKodó, megszokottan egyhangú sivár és vigasztalan képe keserít. És hogy élt képzeletünkben a „Lion dOr' fogadó, suttogásával és pletykáival, bcavatottságával és óráról-órára ismétlődő figuráival, penészes szagával és savanyu izével; Yonvillc kérlelhetetlen szive és nyájas központja! És a „L'hirondellc" hogy repült velünk és utasaival a nagy élet és az elérhetetlen vágyak felé, holott csak döcögő és keskenyablaku póstakocsi volt, amely kocsi zörgésével és szük ülésével felrázta a vigasztalan mezőváros sárga és egyhangú unalmát. Hogy vitte ez a döcögő szekér a kisvárosi é'.ct nyárspolgári alakjait igéző messzeségek és hódító tájak vágyai felé, ezen a szekéren mindenki az élet közepébe, Párisba vágyott, holott csak Roiwnig döcögött, Rouenig, amely alig nagyobb vidéki boldogságában, maga is vidéki k'«város volt... Dc Younvnllctöl Rouen már Párissá nőtt az elérhetetlen vágyak válmaiban. Igy utaztak sivár hőseink a „L'htrondelle" kocsizörgésél* n, a szük üléseken Yonvillctől Rouenbe, Saint Germninébe és Párisba, az elérhetetlen világba, a nagy életbe, ahol minden vidéki nyárspolgár az élet hősévé változik ... Mennyivel több ós teljesebb világ ez a maga élő halhatatlanjaival, a maga szerves rckvlzitamaival, amelyek nem a muzeumból, vagy poros kelléktárból kerültek elő, de amelyek ott éltek és élő hangjukkal, látható színükkel hozzátartoztak egy világhoz, nmi láthatatlan volt, ami csak Gustave Flaubert regénye volt. A hangos film néma képekké kopirozta a hallgatag fehér 'apókat,' amelyek mindörökre és döbörögve beszéltek egy világról: hősiesség nélkül, drámaian. A produkció és a remekmű viszonya ez, — Bováryné, szegény. Mégis. ha Garbó: Anna K a r e n i n á-jára. Leslic Howard: Ro m c o j á r a, Blanchard: R a s zkolnyikovjára gondolunk, mennyi minden megvalósulhatott volna, ami most hiányzott és elmaradt. Esetlen, darabos, lomha és nehézkes sorozatot kaptunk egy élő remekmű vizuális árnyéka helyett. Ügyes képek, jól fotografált jeleDetek, összesűrített szcenárium, csak épen az maradt cl belőle, amely rajzban és gondolatban, stílusban és mondanivalóban — Madame Bovaryt jelenti. És milyen esetlenül, zajosan, sőt olykor gorombán szólnak a vastag német szavak, — szinte kérdezzük: hol készült ez a remekmű, milyen nyelven és melyik hangon? Szinte már kétségbevonjuk a halk és finom francia stílus leheletnyi árnyalatait, a francia tónus gyöngéd fordulatait, szinte már kérdezzük: Gusztávé Flaubert — francia volt-c stílusának latin tisztaságában, vagy valami más, amely most vastagon szólal meg a súlyos német hangokon. Ila legalább franciák játszották volna a rövid francia mondatok könnyed zenéjével, ha legalább franciák csinálták volna ezt a nemes szándékú és emelkedettebb töre^ ésü filmet, ha legalább franciák csinálták volna, gyengéden, szinte lirikusan, bensőségesen és áhítatosan... Goethe horatiusi költészetére és Heine tiszta dalaira gondolunk, milyen finoman és szépségesen szólnak a nagy nemet ritmusok, — mégis, ha enyhébbek is volnának ezek a zajos, öblös, ueliázkes szavak, talán Gusztavc Flaubert francia szelleméhez mégis csak igazabban és hitelesebben a francia szó és a francia film illik, a maga technikájának művészetében és bensőségében. Ahogy a film nem alkalmas arra, hogy riszszaadja, vagy legalább idézze Raszkolnyikov feszítő, elveszítő gondolatait, ahogy ott áll az öreg uzsorás kamrája előtt, nmig megrántja a csengőt és lassú csoszogással, végzetszerűen kinyilik az ajtó, — ugy nem lehet alkalmas arra sem, hogy idézze Böváry doktor kétkerekű kordejának egyhangú, reménytelen kocogását, ahogy sárban, szélben bozótban botorkál félig szundítva, félig élettelenül a vigasztalan tájakon, célok cs akaratok nélkül. És nem festheti meg azt az elhagyott, pókhálós, sötét kamrát sem, ahová Bováryné elmenekül elbukott életének halálos sebeivel. És nem mutathatja meg azt a lobogást sem, amely Emma Bováryt vágyainak tüzében túlhajtotta a polgári erkölcsök cs józanság keretein, 'amelyből nincs szabadulás többé. — Azt a levegőt, azt a környezetet, azt az átkosan szükkörü kisvárost, amelyből a halálos melységbe monekül Bováryné, hogyan is adhatná vissza a másfelórára készült képsorozat, — de talán mégsem az a lényege és szelleme Flaubert remekművének, hogy fedezetlen váltók, könnyelmű adósságok és kíméletlen hitelezők öngyilkosságba kergetik a szépséges körorvosnét... E2 még a felületből is kevés, de talán szabályszerűen elég annak a husz év óta virágzó „társadalmi filmdrámának", amelynek valóban ez lehetne az invitáló cimc: „A vágyak asszonya..." Abból, ami halhatatlanná tette Flaubert szellemét, amely nemcsak uj regényt teremtett, de amely megmutatott egy lelkiállapotot is, a bovárizmust, abból még részleteket sem fotografálhatott le ez a becsvágyó filmprodukció. A reménytelen kisváros kispolgári drámáját, egy hősök és hősiesség nélkül való életet, a nyomasztó középszer tragédiáját — „szürke történet szürke alapon" — nem idézheti színpad hangossága és film hivsága, — ez megmarad mindőrökre a könyvnek és az Írónak. Gustave Flaubert visszatér a normandiai partra, a croisset-l kert magányos csöndjébe: a film körúti színpadáról éppen ugy, mint ahogyan visszatért a párisi törvényszék padjáról, ahová crkölesellcnes bűn és vallásgyalázás vádjával ültették és ahol bün és vallásgyalázás vádJulcs Sénard ur ékesszólására volt szükség. Madame Bovary visszatér a hallgatag könyvek fehér lapjaira — és megmarad élve és élőn mindörökké, mindenkinek-