Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)
1937-12-05 / 278. szám
8 ellátás ügyére helyeztem a fősúlyt és azt kértem, hogy m-nél nagyobb mennyiséget irányítsanak hozzánk, Hódmezővásárhelyre és a szomszédos helyekre. Erre ígéretet is nyertem. Az ígéret telje(A Délmagijarország munkatársától.) A város körül épült telepek panasza nem ismeretien a Délmagyarország olvasói előtt, amely hosszú évek óta harcol azért, hogy az igényte'enségre itélt, kitelepitett családok emberséges otthonhoz jussanak. Az érdekelteknek egyelőre be ketl érni azzal, hogy állandóan felszínen tartva a panaszokat, minden esztendőben elérjünk valamit, amivel a szerencsétlenül megépült telepek az idők folyamán megszabadulhatnak a kezdeti állapotoktól. Kecskés-telep DELMAGYÁRORSZÁG sftésének természetesen előfeltétele, hogy a jelzett román fa átjöjjön a határon. A kamara természetesen a tüzifaügyet továbbra is figyelemmel fogja kisérni. >— Sokat beszélhetnénk arról Is, hogy állandóan zavaros vizet kapunk és csak a legnagyobb megerőltetés árán tudjuk elérni, hogy az észlelt csőrepedéseket helyrehozzák. Most álli'ólag ép a kut, de a vize 111a L> zavaros, ami nekünk, rokkantaknak sem lehet élvezetes. —• Kértünk ku'turhásat — mondotta informátorunk —, kertünk óvodát, hiszen mi nem birunk Vasárnap, 1937. december 5. hozzáférni a városi kulturához. Hosszú évek reménytelen várakozása után, a honvédelmi minisztérium jóvoltából tavaszra megépíthetjük a kutturhazat, amelynek költségeit a miniszter és a szövetség viseli Ez utóbbi a korzói bérszékek jövedelméből tette félre a pénz. óvodát is Ígértek és tavaszra talán megkapjuk, aminek legfőbb ideje lenneinert 120 óvodásgyerek csatangól az uccákon. Nagy a gyermekáldás a telepen. Kétszáz család több, mint 350 gyermeknek viseli gondját, pedig tudni kell, hogy az özvegyek 5, a rokkantak túlnyomó nagy része pedig átlag 10 pengős rokkantjárulékot élvez. Vannak azonban, akik ennél is jóval kisebb támogatást élveznek. Ezek — mint mondották •— koldulásra lennének Ítélve, ha a vegykiscrleti állomás nem nyújtana némi kereseti lehetőséget. A Délniagyarország mindig Kötelességének tartotta felemelni az elesetteket, hangot adni a némaságba veszett jajkiáltásoknak és ennek kíván most is eleget tenni, amikor feltárja a telep orvosolható panaszait Elsősorban azt sérelmezik, hogy azoK <7 szerencsétlen hadirokkíintak. akik még nem tudták kifizetni a parcellákat, nem a 70 pengős egységesen megállapított vételárral tartoznak a városnak, hanem évi 9 pengő bérreI és kerek 200 pengő vételárral. — Ha a város lehetővé tette nekünk, hogy otthont épiisünk a kijelölt 30 holdas elhagyatott területen — mondotta az egyik 50 száza.ékos rokkant, aki havi 16 pengőből tengeti életét 3 tagu családjával —, vájjon mivel kell megindokolni, hogy a lehetetlenebbek elestek a 70 pengős véleiárkedvezménytől és nemcsak horribilis bért, hanem a vételár háromszorosát is tartozik megfizetni. Ezek szántóföldek voltak, amelyeknek holdja nem jövedelmezett a városnak annyit, amennyit mi most egy 200 négyszögöles parcelláért fizetünk. Emellett természetesen ki kell fizetnünk a háromszorosra felemelt vételárat. — Azt mondják, hogy a közműink építése folytán vélt szükségessé az értékemelés. Mi ezt semmivel sem látjuk indokoltnak, hiszen a világítást éppen olyan drágán fizetjük még, mint a Belváros, vízért pedig — ötletszerű beosztás folytán — a legtöbben egy kilométer utat vagyunk kénytelenek megtenni béna karral, homáluos szemekkel és müldbakkal, mert «z járja erre a ml külön kis világunkban. A kutat a telep Szeged felöli szélén építették meg és csak nyugati irányban kaptunk kifolyókat, aminek az a következménye, hogy a telep egész hoszszából hlánvoznak a csaDok. mikula/ra vegyen 1 pengőtől 10 kedvencnek 100 árucikkből 1000 vásárló KORDA uriszabófág Széchenyi tér. Olcsó reklám-áras kirakatok ABC — Hcrmes — Kalász — Városi jóiéit utalványok. szegedi f akke1et —oo°— A Kiss Albert-emlékverseny tizenötödik fordulóján Boros győzött Kristó ellen. Kmetyó Simon ellen, Nagy Ozsvár ellen, Konrád Csáky ellen, Neumann Babos ellen, Rosenberg Bcszc ellen és Visky Tóth ellen. A tizenhatodik, utolsóelőtti fordulóban Boros legyőzte Viskyt, Rosenberg Csákyt, Kmetyó Mákot, Nagy Simont, Neumann győzött Tóth ellen, Babos Besze ellen, Ocskay Kristó ellen. A verseny állása a tizenhatodik forduló után j Konrád 14 és fél, Nagy 13, Mák 12 és fél, Kme' tyó 12, Neumann 11 és fél, Ocskay 11, Ozsvár 10 és fél. Rosenberg 10. Boros 8 és fél, C.sákv 8, Viskv, Babos 7 és fél, Simon. Kristó 5 és fél, Besze 3'és fél, Tóth a. " v * Játszma a Kiss Alberf-vcrsonyről (Vezércsel.) Világos: Nagy Lajos — Sötét: Simon Béla. t. dl. dó. 2. el, c6. (Ha sötét nem óhajtja ft szláv védelmet játszani, ugy a cfi lépéssel várni kell, hogy későb esetleg c5 történhessék.) 3. He.3, ed. 1 Hf3, HfB. 5. Fg5. Fe7. 6. tö. Hbd7. 7. Vc2. 0-0 8. Fd3, hó. 0. hl, Be8. 10. Ff4, Hb5. (Jobb lett volna dc és d5-ről támadni a futárt.) 11. He2, (Kár volt a sötét mezőn futó futárt cserére hagyni. A helyes lépés Fh2, gl — fenyegetéssel) Va5+. 12. Kdl, dc. 13. Fc4, Hí4. 14. 1114, IWk 15. IIc5, Fdtí. (Jobb Hd5.) 16. Hd3, Bd8. 17. Ke2, Ildi. 18. gtí Feő. 19. IIe5, Hd6. 20. I'd3, Yc7. 21. hő., (Sokkal több lehetőséget nyújt g3, majd h.í-rc Bagl.) Ve7, 22. ft, fő. 23. gő. Hf7, 21. Iir7, KF7. 25. gli, gh. 2fi. Bagl, Bg8. 27. Bg8, Kg8. 28. Kf3, Fd7. (Előbb gondoskodni kellett volna a gyalog védelméről) 29. Vb3, Bf8. 30. Vb7, Vg7, 31. Va7? (A g vonat még sok csapdát rejteget világosnak! Kf2 lelt volna a helyes lépés.) Kb7. 32. Bfl, Bg8. 33. Ke2, Vg4+. 34. Kd2. Vg2+. 35. Fc2, Bg 7. 36. Va8'. Vdő. 37. Bf2, 38. a4? (A sötét vezér útját el kellett volna zárni Fdl-el.) Vöt. 39. Vb7, Fc8! (menti a tátszmát!) 40. Vc6, Vb2+. 41. Vc2, Vb8. 42. Fb3 (Ff3-ra Fa6 következik.) Fb7. 43. Fc4, Fe4. 41. Vb.3, B.b7. 45. Fl>5. A játszma aligha nyerhető, de sötét a hatodik órábán elnézés 'folytán minőséget s igy játszmát vesztett. ZMegyei, hriliiüns éRszeri, aranyat, ezüst dísztárgyakat, evőeszközöket legtöbbért vásárol GASPAR FERENC, Oroszlán-u. 5. Zálogházzal szemben. Keresek megvételre hamis csontfogakat. se* Ilyen szenzáció még nem volt Szegeden Sikerül/ nagyobb mennyiségű bőrárut olcsó gyári áron beszereznem, aminele Következtében f>Wetetlen olcsó áron tudom adni iérfi cipöujdonságaimal 0% V-töl a legjobb anyagból, az eáálgi Kiállításban veá£U6e"""am prima férfi cipőt Okvetlen tekintse meg Kirakatomat. Rács Cipősxalon ICölcsei ucca 7. Tartós ondolálást haflesiést, szőkllésí végeztesse Somogyi-ti. 23 sz. alá áthelyezett, modemül újjáalakított sz aíá áthelyezett, m[m höigyfodrász- HEKETE foűr^szszaion Szalonban, alaüaSif|Ő TuIsUomh: PfltYŰLGYILBIOSüt Jobb IfóYlicl, óvodát, kulfurhózat Kérnek a Kecskés-telep rokkanttat Háromszorosára emelte fel a város o porcellák vételárát