Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)
1937-12-23 / 292. szám
DE LM A GYÁR ORSZÁG Csütörtök, 1937. "decemEcr 25. Karácsonyra 'gUMfi1 Szász Lajosnál vg A Nep karácsonyi ajándéka Kaptuk a következő sorokat: A Délmagyarország szárdai számának vezércikke a Nemzeti Egység Párt karácsonyi szeretetadományaival foglalkozik és kritika tárgyává teszi, hogv a Párt azokat szervezete utján csak a Párthoz tartozó szegények között osztja ki és nem az összes szegények között, amint Rassay Károly teszi. A Nep évek óta azt a gyakorlatot üzi, hogy karácsonvi ajándékait minden személyi vonatkoztatás nélkül kizárólag mint a Párt olyan tagjainak adományaiból eredőnek juttatja el azokhoz a szegényekhez, akik a Párthoz legközelebb állnak. Mi nem gyerekeknek adjuk az ajándékokat, hanem családoknak. Ezért is adományozunk mi túlnyomórészt élelmiszereket (2050 csomagot) és csak kisebb részben (.360) gyermekruhát, cipőt és háztartási edényeket. Megítélésünk szerint ehhez pártunknak éppen ugv joga van, mint a különböző vallásfelekezetek jótékonysági egyleteinek, vagy a különböző társadalmi egyesületeknek, amelyek ugvancsak a saját tagjaiknak juttatják a közadománvokból emlő ajándékaikat és ezért ezen rendszerünktől nem is fogunk eltérni. Mi az aiándékok kiosztásánál nem veszünk igénvbe sem állami, sem városi közfunkcionáriusokat, nem is kapcsol juk egvbe más ajándékokkal, hanem csendben, minden feltűnés nélkül szervezetünk utián juttatjuk cl az adományokat rétidéi tetésük helyére. Sajnos, ma még igen sok a szegénvsogélverésre szoruló párttagunk és a rendelkezésre álló összegünk nem olvan sok. hogv mindenki kanhatna. Ha elériük, hogv több áll a rendelkezésre. mint amennvi szegénvünk van. Szívesen fogunk azoknak a szegénveknek is adni. akik nénv tartoznak pártunkhoz. Saináliuk. hoev énnon a szegénveink karáesonvi megajándékozása lelj arra felhasználva. hogv bizonyos diszharmóniát vegyítsen bele a szeretet ezen kedves naniáiba, ami azonban minket nem fog rliéritení attól nz eljárástól. amph'et bárom év óta követünk és amelvnek a főcélig hogv minden a Párt, a Tártnak a szelleme és annak az ánolása. A vf'i'tnsíle. Töltőtoll * leghasznosabb ajándék. Bizalommal veheti meg azt a CENTRUMBAN Dugonics-tér 1., Korzó sarka mellett. Slágercikkünk a négy szinü csavaros irón 3 pengőért. — Kétheti fogházra Ítélték, mert belehajtott n bucsusokba. Ifj. Antal József 30 éves majsai földműves került szerdán a szegedi törvényszék M o 1 n á r-tanácsa elé gondatlanságból okozott súlyos testi sértéssel vádolva. Antal kocsin haladt az országúton, előtte egy bucsuscsapat vonult Dorozsmairól Mindszent felé. Antal nem akart a búcsúsok mögött baktatni, azonban arra is lusta volt, liogy a bursusokat arra kélje, hogy helyet adjanak neki. ezért inkább beleha'tott a tömegbe. A búcsúsok között pánik keletkezett, az emberek egvmást letaposva igvekeztek elkerülni a kocsi kerekei alól. Az egvik hucsus azonban a kerekek alá került és lábát törte, azonkívül sulvos zúzód ásókat szenvedett. A törvényszék előtt Antal tagadta bűnösségét és azt állitnlla, hogy a búcsúsok voltak a hibásak A biróság a tanuk kihallgatása után mecállapitotla a bűnösségét és 14 naró fn-házra ítélte. — A korai öregedésnek igen gyakran a figyelembe nem vett bélrenyheség az oka. Szabályozza az emésztést Darmollal, mely tetszés szerint adagolható. _ Rum. likőr legolcsóbban kimérve is Schorr Ottó cégnél, Kossuth Lajos sugárut 5. Korzó Jégpálya ma délután 5 órakor megnyílik. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítő utján. Fértiak: 1 köszörűs, 1 bádogos, 3 bognár, 1 kosárfonó, 1 gazdasági mindenes, 1 kifutó, 1 borbély, 1 hölgyfodrász, 1 fatelepi kocsis. Nők: 2 hölgyfodrásznö, 1 dobozkészittínő, 4 torontáli szőnyegszövőnő, 2 szőnyegcsomózónö. Hadigondozottak részéró fenntartott munkahelyek: 1 molnár, 1 takács, 4 kötszövőnö vidéken. Állást keres: 1 mérlegképes könyvelönő, 2 kiszolgálónö, 1 ápolónő. ínséges favágók iránti tudakozódás és megrendelés a Munkaközvetítőben és a 19-73. telefonszámon. x Uj Dozzi-sznlámi mindenütt kaphatót ANGÓRA MiNTASZQLON Dugonics-tér 11. sz. alatt MEGAHCT. ízléses angóra kSRMidruk nagy vdlasxtékban kapfíatók— Ajándék-tanácsadás. A Meinl Gyula rt. Háztorlásgazdasági Tanácsadója, Budapest, VII., Rúkóczi-ut 4., félemelet aíatt személyesen, postán, vagy telefonon érkező minden érdeklődésre szívesen ad útbaigazítást, liogy mit ajándékozzunk felnőtteknek, gyermekeknek, rokonnak, ismerősnek. A helyi fióküzlet ugy u kérdést, mint a feleletet dijtalunul továbbítja a címzetthez. Fióküzlet: Kárász* ucca 6. — Adományok a kormányzóné inségakciójára. Horthy Miklósné föméltóságu asszony segélyakciójára a Szeged-Csongrádi Tukarékpénztárhoz ujabban a következő adományok folytak be: Sz. Szigethy Vilmos városi főlevcltárnok 10, Varga József 2, Felsötorontáli Armcntesitő Társulat 30, Schwartz E és Fia cég 10, Szegedi Horthv-kollégium 70.00 pengő. ízléses Karácsonyi ajándékok: Festmények, képkeretek, herendi porcellán, kristály és kerámiában nagy választék, olcsó árak FREIMANN'ÁL, Kárász u. 10. — Sötéten látja a világot, ha feje fáj, vagy meghűlés befolyásolja közérzetét. 1—2 tablett Aspirin elejét veszi a nagyobb bajoknak és megszünteti fájdalmait. Nézze meg azonban, rajta van-e a .,Baycr"-kcrcszt a tablettán? Enélkül utánzat. Oí— A SZEGEDI PIAC ARAI. A szerdai hetipiac kisforgalmú volt. Arak a következők: Jószág: Az állatvásárra felhajtottak 56 borjut, 258 hizott, 58 sovány sertést, 11 juhot. 3 bárányt, 5 tehenet. Az árak a következőképen alakultak: borjú kilója 85—95, hízott sertés 85—101, éves sovány darabja 60—75, féléves 40—50, választási malac párja 25—35, juh 55—56 fillér. Hus. Marhahús: I. r. 1.60-1.80, II. r. 1.60-1.80, III. r. 1.20-1.80, borjú comb 2.40—3.00, eleje 1.60-2.40, pörköltnek 1.6o— 1.80, sertéskaraj 1.80—2.00, comb 1.60—1.80, oldalas 1.40—1.60, zsirszalonna 1.50—1.60, háj 1.66— 180, zsír 1.70—1.80. Baromfi: csirke párja 1.40— 4.00. kilója 105—115, tyúk párja 2.80—550, kilója 9o—l.oo, sovány kacsa darabja 3.50—5.50, kilója 1.05—1.25, sovány lud párja 7—13, pengő, hizott kilója 1.00—1.30.' gyöngyös párja 1.80—3.00, kilója 1.05—1.15, pulyka párja 6—11, kilója 85-1.00, tojás kilója 1.60—2.10. Gyümölcs: alma nemes fajta kilója 70 1.10, közönséges 10—00, szőlő csemege 1.20—1.80, kevert 45—80. birsalma kilója 50 —80, naspolya 10—60. uj dió 60 - 80, citrom 4—10, narancs 64—100 Zöldség: burgonva nvári rózsa 6-8, őszi rózsa 5-7, Ella 4-5, Gülbabu 5.5-7, ótött 5—7. takarmánynak való 3—4, vöröshagyma kilója 8—16. fokhagyma 10 20. petrezselyem 16.22, sárgarépa 8—10, vöröskáposzta 20—30. kel 8—11, karfiol darabja 10—60, fejeskánoszta 12—18, zeller darabja 2-12 fillér, karaláb téli kilóia 8—12, sóska 40—60. torma 30—50, füzéres paprika ui füzérje 60—2.20. Gabona. Buza mázsa ia 19.80—20.10, rozs 18.4o—18.60, árpa nem volt, zab nrnt volt, tengeri Szemes 11.00—11.50, pengő. Takarmány: réti széna 3.50—4 80, lucerna széna 5.00— 6.50. alomszalma 1.80—2.00, tengeri szár kévéje 5—7 fillér, takarmányrépa 70—80 fillér. — A Századunk decemberi számában Vám. béry Rusztem Pikler Gyulát, Komlós Aladár József Attilát búcsúztatja. Cséesey Imre a magyar reformkorszak elfeledett hősének, Lovussy Lászlónak emlékét idézi. Kortörténeti jegyzetek, külföldi íolvóiratszemle. könyvismertetések, stb. — Hosszú idő óta fekvő betegek a természetes „Ferenc József" keserüvizet nagyon szívesen isszák és annak gyors, biztos és mindig kellemes hashajtó hatását általánosan dicsélik. Kérdezze meg orvosát. — Borok elképzelhető legjobb lajminöségben, öreg évjáratúak legjutányosabban Sehorr Ottó cégnél, Kossuth Lajos-sugárut 5. Edényeket díjmentesen kölcsön adok. — A „Macskazene" premierjén megjelent F a rk a s Imre, aki a szegedi bemutatóról beszámol a Színházi Élet ujévl szántában. Farkas Imre szegedi revüjében sok képet és intimitásokat közöl Meghívó az Egyesült Borpincck rt. 1937. december 31-éti délelőtt nyolc órakor a társaság irodájában Szegeden, Somogyi-ucca 21. sz. alatt nteg tartandó végelszámoló közgyűlésére Tárgysorozat: 1. A végelszámolás bemutatása. 2. Határozat hozatal a bemutatott számadásról és a felmentvény megadása a fcszántolók és a felügyelőbizotlság részérc. 3. Esetleges indítványok. Szeged, 1937. december 22. A felszámolók. MAKÓ xii. 23. Meghalt Farkas József nyugalmazott polgármester. A makói városi élet érdekes és jellegzetes alakja, eredeti egyénisége volt Farkas József volt makói polgármester, aki niásféléví betegeskedés után szerdán délelőtt 87 éves korában elhunyt. Az érdekes öregúr, aki a maga erejéből küzdő! o fel magát nem mindennapi képességekkel a jól kereső ügyvéd, azután földbirtokos, majd köztisztviselő, polgármester felfele ívelő utján a háborús idők áldozata lett. 200 holdas birtokai, makói házát, egész vagyonát, amelyet mint ügyvéd szerzett, hadikölcsönbe ícktet'e, amit elvesztett. 1902-ben választották Makó. polgármesterévé, 1908-ig töl'.öttc be ezt a tisztet, amikor a darabont kormány eltávolította a város éléről. Itóvid közigazgatási szolgálata miatt nyugdijat nem kapott s amikor a hadikölcsönök elértéktelenedése következtében vagyontalanná vált, a társadalom általános helyeslésével falákozott, 1921-ben községi bíróvá történt alkalmazása, amely tisztséget kilenc évig viselte s amelynek alapján nyugdíjjogosultságot bizlositolt magának. Társadalmi téren kaszinói szereplése volt különösen emlékezetes. A város külön gyászjelentést adott ki haláláról, kiemelve, hogy „azok a tulajdonságok, amelyek a törvényekhez való ragaszkodásában és azok pártatlan alkalmazásában, a város ügyeinek jóakaratú támogatásában nyilvánultak, méltóvá tették arra, hogy a város ő', aki idegenből került hozzánk, első polgárává fogadja". Temetése 24-én délelőtt 10 órakor lesz a katolikus temető ravatalozójából. Kifizették a városnál a karácsonyi segélyeket Makó képviselőtestülete a XI. fizetési osztálytól lefelé karácsonyi segélyt szavazott meg. A 3000 pengő összegű karácsonyi segélyeket ma fizették ki a városházán. A XI. fizetési osztálytól lefelé a nőtlen tisztviselők és alkalmazottak törzsfizetésük 20, a családosok 30 százalékát kapták. Kinevezések a vármegyén. Csanád varmegyénél üresedésben volt két irodasegédtiszti állásra dr. Kászonyi Richárd főispán 37 pályázó közül Veréb Imre torontáli és Jámbor György központi járási írnokot nevezte ki. OIrső és fó szálloda Peslen a METROPOLE, Rákóczf-ufon 150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 pengőtől. — Az étteremben szegedi Farkas Jóska muzsikál, a télikertben délután és este a Virány-jazz játszik a tánchoz. Hal leássa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak találkozót, hívja meg őket vacsorára a METROPOLE-ba!