Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)

1937-12-19 / 289. szám

520 délmagyarország Vasárnap, 1937. december 19. Tíszla selyem ós műselyem harisnyán, keziyiiu, ss'an, Kendi, pongyola :s£í íehsrnemueit IÜÜT Káldor í sveilzi kölésü és Tsa-nál, Kárász ucca 6. kizárólag márkás minőségűek ft P*lmagyar«r»idg r»g«ny« MÉGIS ÉLEK ft< R uttfc af> Anyai t Uwtr | •n Nézze, anyikám, alkonyatkor ilyen a Szaha-' ra; — anya szörnyülködne: ez mind homok? mind? Jesszusom — apa nemszelelő szivarjával vesződne, miközben azt mondaná: kutyateremtette, hol mindenütt nem járt ez a kölyök; — cs Idus azt kérdezné: mondd, ott is franciául beszéltek, csakugyan? — Gazsit a nők érdekelnék biztosan, nőkl mit tudja ő, hogy errefelé nincsenek nők, hogy itt süket a vágy, hogy éjjel az emberek meztelen lányokról álmodnak és sokat fáj a fejük, honnét tudhatná? nem sejtheti, hogv még a rántást is szurtos légionisták kavarják ... és Berti? — erről meg Eleknek nincsen fogalma, hogy Berti mit mondana, Berti nagyot nőhetett azóta, talán már őt is férfivé erőszakolta valaki? Berti, Istenem, hogy múlik nz idő .'.. Ök örülnének a fényképeknek. Persze, ha ... Más, ki örülne? Senki. — Már nem törődött az eléje táruló képpel, gondolatai szinte száguldottak. — Más nincs. Más csak volt... De az. is örökös boldogság, hegy egyáltalán volt. Mi már nem igen fo'imk együtt fényképeket nézegetni, ugye Kamilla? — olyan óvatosan csúsztatta ki legörbült száján Kamilla nevét, mint ahogy tövises virágot szokás szakítani, nagyon vigyázott ,nehogy megszúrja. — Mindenkinek Isten szabja ki az útját s ezek az utak ismeretlenek. Nekünk, úgylátszik, ezt írták elő odafönt. Talán éppen miattam, talán én vagyok bűnös? — talán? — és hn nem talán, a tény akkor is tény. — Csak belenyalhattam a boldogságba, mint torkos gyerek a mézbe, aztán alig, hogy megédesedett az ajkam, elzavartak mellőle ... Nem baj, ha nem is jutok haza soha többé, — vetette fel mostan a fejét. — Nem baj. Nem bánom, nem én. Anyáéknak még marad három gyerekük ... sajnálom őket, dehát mégis csak, ugyebár... Kamilla nélkül eddig is túl sok volt... Csupa üszkösödő seb égeti a lelkemet, homlokát szárazságtól feltöredezett tenyerébe hajtotta s kibuktatta magából: — nem birom tovább — és ő, Udvari Elek, aki valaha annyiru katona volt, most lázadozva, vergődve, kínzottan és reménytelenségben fuldokolva megátkozta a háborút. — Mindennek a háború az oka, verje meg a Teremtő, oki a háborút kitalálta, — mondta mégegyszer s üres szemmel meredt maga elé. A sivatag aranyát ezalatt lilába olvasztotta a közelítő éjszaka. Fent a levegőégben, igen magasan, valami jobbat kereső madár menekült a sötétség elől. Az őrök elnyújtott kiáltásokkal figyelmeztették egymást éberségre: la senlinelleí — utána rögtön a válaszok — In sentinelleee ... — Valahol délen óriási tűz pirosította az eget. Az udvarban birkát taglóztak másnapra. Jajgatott. Tűz és vér. Ki . sajnálja az embert? Abderruhman íölt fel a tetőre; azt állította, holnap eső lesz. - 53. Az erődhen egyre fokozódott az izgalom. Délről ugyan sorozatos győzelmek hire érkezett, de itt, mintha csak most lángolt volna fel teljes erővel a lázadás. Jensen kapitány már második napja riadó-készültségben tartotta az embereket. Órákig tanácskozott zárt ajtók mögött a két tiszthelyettessel, néha az őrmestereket is hivatta és megtiltotta, hogy a legénység esténként lámpát gyújtson. Alikor Elek megkérdezte Laurenttól, hogy mi készül, Laurent mosolyogva válaszolt: — Bál, barátocskám... Valami jó, kiadós disznóság. — Többet nem tudott, vagy talán nem akart mondani. Az események mindenesetre Jensen kapitány intézkedéseinek jogosságát igazolták. Kisebb-nagyobb arab csapatok állandóan kihívó támadásokkal nyugtalanították az erődöt: hirtelen bukkantak fel, -sortüzet adtak s mar nyargaltak is visszafelé; olykor csupán a levegőbe lőttek, máskor viszont gondosan megcélozták az őrszemeket. Annál a kettőnél, akiket a mozgóőrség fogott el közvetlenül a falak tövében, kettőjüknél öt, gyermekesen kezdetleges bombát találtak. Ariéi, hogy kitől kapták ezeket a bombákat s milyen célból, a legerélyesebb vallatásra sem voltak hajlandók nyilatkozni. De Abderrahmannak, aki a tolmács szerepét töltötte be a kihallgatásoknál, más irányban so sikerült őket szólásra birni, — nem tudom, nem tudom, nem, nem, nem, — kivételesen: igeneltek is, ha az igen jelentette a tagadást — azonban semmi lényegeset nem lehetett belőlük kiszedni. Egyikük áruló kutyának nevezte Abderrahmant és cseppet sem barátságos szemvillogtatással azt kívánta neki, hogy keselyűk vájják ki Allah napjának látására méltatlan szemét, sakálok . rágjak le csontjáról a húst... mindaddig borzalmasan átkozódott, amíg Jensen lovagló-ostorával végig nem vágott mocskos pofáján. Ettől aztán elkusshadt. Mielőtt levitték őket a pincébe, a kapitány tudtukra adta, hogy reggelig vár, gondolják meg a dolgot, ha reggel nem tesznek részletes vallomást, mindkettőjüket agyonlöveti. Ugy tettek, mintha nem is hallották volna fenyegetését. És leszállt az este. Az emberek már szívesen levetkőztek volna éjszakára, hiszen negyvennyolc órája nem került le testükről a ruha, hát megkérték Laurent, akiben legnagyobb bizalmuk volt, hogy beszéljen Jensen kapitánnyal. Laurent először szabadkozott, de látva a kimerült, fáradt arcokat, engedett a rábeszélőktíek, — csak azt érje el legalább, őrmester,, hogy éjfélig a legénység egyik fele, éjféltől hajnalig pedig a másik csoport fekhesson ágyba ... alig állunk a lábunkon.'.. ebből nem lehet baj s különbenis, mi baj lehetne?... a falakon őrség vigyáz, a kapukon lakatok, vaspántok vannak, hát mi történhetne? — valaki közbeszólt: legfeljebb, ha az arabok ágyukkal, meg repülőgéppel jönnének ellenünk, — mondta és vele TÖhőgtek mind a többiek; — magában Laurent is igazat adott nekik s felment a kapitányhoz. Jensen kapitány türelmesen végighallgatta, de azután nagyon elutasítóan, nagyon határozottan kijelentette: szó sincs róla! örüljenek, hogy ruhástól alhatnak, — oz ajtó felé intett — elmehet, Laurent őrmester. — Laurent már indult is/ bosszankodott, amiért ráállt erre a közvetitésre. Jensen a küszöbről visszahívta. Várjon ... Emlékeztesse a legényeket, hogy mit mondtam volt annál a mérgesvízű kútnál: én ismerem az arabokat... Aki zúgolódni merne parancsaim ellen, azt vezettesse a kapuhoz és lökjék ki a sivatagba. Persze fegyvertelenül; érti? — Igenis. —1 Maga tisztában van a helyzettel, Laurent őrmester. Tudja, hogy Abd-el-Krim ügyo délen elveszett és azt is tudja, hogy a sivatagnak ez a része tele van szökött fegyveres bandákkal, minden nap többen és többen özönlenek visszafelé, miután Abd-el-Krimben csalódtak, most egyedül, a maguk szakállára szeretnének hősködni... Tudják, hogy mi kevesen vagyunk... Meg fognál: támadni bennünket, akármelyik percben ránktörhetnek ... Nehéz napjaink leszneky Laurent őrmester ... Természetesen erről a legénységnek egy szót sem. Menjen a konyhába s intézkedjen, hogy fejenként félliter erős kávét kapjanak ... attól majd kimegy az álom a szemükből... — Laurent elgondolkozva és kissé zavartan lépett újból a légionisták közé, közölte velük a kapitány üzenetét s nem is csodálkozott, hogy az előbb még hangoskodó emberek mostan szótalan beletörődéssel vették tudomásul a rendelke?ést. — Igaz is, akinek szeme van, láthatja> hogy Jensen kapitány jószándéku parancsnok. — Smirov, a nagyfejű orosz, aki egyébként mindig fáradt volt, megjegyezte: ha a kapitány' igy tartja helyesnek, akkor alighanem ugy is van. — Bierbauer, aki egyszer már káplárságig vitte és második ötösét szolgálta a légióban, tehát az öregekhez számított s akit a légionista argót Trinkbauernek hívott, gyengédtelen utalással folytonos részegeskedésére, anjjért a káplárságról is lecsapták, sebesen rángatni kezdte már le-< vetett bakkancsát. Nevetve mondta. — Fogadjunk, hogy máma éjszaka disznóölés lesz, fiúk. Meglátjátok. Hűha. — Kezét dörzsölte. — Magam is vállalkozom, hogy egypárat kizsigerelek, ezek közül a fekete ártányok közül. — Laurent ráförmedt. — Tartsd a szád, Bierbauer. Micsoda marhaság ez?... Na hallgassatok rá, emberek. — Később félrehívta Eleket és Jeropkin Sztyepánt, sokáig suttogott velük. — Eszetekbe ne jusson lepihenni, még felöltözötten sem s ügyeljetek^ hogy a legénység is lehetőleg ébren maradjon, — mondta végezetül és mosolygott.' I-aurent arcán mostanság állandóan valami fagyott mosolygás volt. — Szörnyű — dobbantott Elek idegesen. — Félsz? — kérdezte Laurent. — Fel a kórság! Csak nem birotn már a fapofádat... ezt az örökös, undok vigyorgást. Neked olyan nagy gyönyörűséged tellenék benne, ha agyoncsapnának? Mit rejtélyeskedsz? Mondd, mi lesz velünk? fFolvt. köv.) RHEUMA, köszvény, csuz, ischias, izületi fájdalmait gyógyíttassa Budapesten a HUKGÁRI1 FÜRDG alkoholos lorRölyfíirdöJéljen. VII., Dohány u. 44. Orvosi felügyelet Olcsó pausálé árak. Ellátás és szobákról gondoskodunk az épületben levő Continental szállóban. Ismertetűt kíiHünk. Rl P V^PPI} 4f • a CW , Szép és kellemes kerthelyiségében esténként é KcTTcK ettermet Lakatos flóris VI fa*. IlMaiku AB ~ Elfemort jó konyha. Faj borok. Szép és kellemes kerthelyiségében esténként és ünnepnapokon és cigányzenekara muzsikál. g— • • •• m. .• H , » - - _ , w DuiBwun ju Konvua, rujuuiuik. Dreher sörölt. Buda, XI. ktpr.. Horthy Mik?ós-ut 48 szám. v szegediek étiandó taiéikozó hciyc.