Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)

1937-12-02 / 275. szám

4 D tL M A GYARÖR SZXG Ct (.tortök, 1937. december Z. Hó- ós sárcipők, csizmák Meleg uccai és házicipők Estélyi cipők! Széchenyi tér 16. nél9 (Unió könyvre is) ELIT értékeket, akik a külföldön kerestek érvényesülést. A múltbeli gadagságunk megengedhette ezt a tékozlást, dc szomorú jelenünk arra kötelez, hogy ezentúl jobban vigyázzunk értékeinkre és igyekezzünk azokat a magyar nemzeti kultuia koronájának örök dvszéül ugy beforrasztani, fiogy azok otman le ne huljanak és idegen kapzsiság zsákmányául ne szolgálhassanak. (Nagy taps.) — Ugy gondolom, hogy Professzor ur magyar Szive és érzése már kiformálta erre a megnyugtató elhatározást és abban csak megerősíti Méltóságodat a magyar nemzet most Méltóságod felé áramló elismerésének és szeretetének mindenünnen való megnyilatkozása, dc tudom azt is, hogy a magyar föld mágnese, amely Méltóságodat a szegedi földhöz vonzotta, erősebb, mint az arany csillogásának hatása, ami eddig elcsábította a búvárkodásban elmélyült, cselekvéseiben 'és eredményeiben grandiózius, de személyében és tiszteletreméltó életmódjában igénytelenül szerény tudóst. (Taps.) — Professzor ur megismerte és megértette a magyar földet, itt a szeri puszta közelségében különösen televény szegedi földet, a lélek és tudás ekéjével szántotta azt, lelkének sugallatát követve. lehajolt hozzá, felemelte onnan a szegedi föld különleges, rubintos fénvii virágát, a paprikát és a paprika felemelte Méltóságodat a tudomány legmagasabb jutalomnak eléréséhez. — Minden emberségesen gondolkozó ember szemében Méltóságod tudományos kutatásainak külön nagy értéke az, hogy tudásának erejét nem a gyűlölet, halál és pusztulás, hanem az élet szolgálatába állitotta és az emberiség javára érvényesítette, kiérdemelve ezzel a tudomány Nobel-dija mellett a józanság és szeretet Nobel-diját is. (Éljenzés.) i—i Siettünk Méltóságodnak átnyújtani a díszpolgári oklevelet, mert azt akartuk, hogy Méltóságod a Nobel-dij átvételénél Stockholmban már mint Szeged díszpolgára jelenhessék meg és hogy ezen a felemelő ünnepségen Méltóságod maga mellett érezze Szeged egész közönségének lelki jelenlétét. (Nagy éljenzés.) — Nem volna teljes ünnepi megnyilatkozásunk, — fejezte bc beszédét meghatott figyelemben a polgármester —, ha emlékezésünk szárnya nem rebbenne a Dóm kriptája felé, ahonnan a város legnagyobb barátjának", gíóf Klebelsberg Kunónak szelleme helyeslően int felénk, mintha azj mondaná, hogy veletek vagyok, veletek örvendezek, hogy Szent-Györgyi Alberttel megajándékozhattalak titeket. — Szent-Györgyi Albert professzor ur Szeged doktora és díszpolgára, jelen tudományos életünk Albertus Magnusa, kézszorilásomon keresztül fogadja Szeged város közönségének szívélyes, marasztaló üdvözletét. Szent-Györgyi professzor hitvallása A lelkes tapsokkal kisért beszéd után dr. SzentGyörgyi Albert átvette a polgármestertói a bőrtokba zárt díszpolgári diplomát és csendes, megilletődött hangon, néma csendben, de a helyeslés gyakran feldübörgő tapsai közben beszélni kezdett. — Mély megilletődéssel köszönöm meg ezt az oklevelet, — kezdte elfogódott, a bensőség melegével átitatott egyszerű hangon —, melylyel engem a város szeretete és nagylelkűsége a legmagasabb polcra emelt, melyre a város polgárát emelheti. E díszpolgárság külső jele annak, hogy elérteni a legmagasabb kitüntetést, amit elérhet ember: polgártársai szeretelét. (Taps.) Eddig azt hittem, hogy a legtöbb, mit ember elérhet: egy tisztes sírhely. De nekem a sors ennél többet juttatott, egy helyet polgártársaim szivében. — De kétség is tölt el az őröm és meghatottság mellett, mert az én nevem a szegedi díszpolgárok sorában olyan nagy nevek mellé kerül, melyekkel magát nem mérheti. Megnyugvást abban a gondolatban keresek, hogy ez a kitüntetés nemcsak nekem, az én csekély személyemnek szól, hanem annak a kultiirmiiiikánsk, melynek közkatonája vagyok és a közgyűlés a kultura és tudomány helyét akarta megjelölni a város életében ezzel a díszpolgári oklevéllel. — De azt a helyet, melyet a város a maga életében a kultijrmunkának szánt, ezt a heIvet a város már régen tettekkel jelölte ki. Mikor a világháború megfosztotta vagyonától. foitó határokkal vette körül s szinte elvette tőle a lélekzés lehetőségét, akkor ez a város a legnagyobb megpróbáltatás ideién életét és biztonságát nem drótsövényekben kereste, hanem megnyitotta kapuit a tudás az uj igazságok keresői előtt, akkor ez a város legnagyobb áldozatok árán hajlékot adott az egyetemnek, melyet mások elüldöztek. Ez a város — Klebelsberg szavát W köveive — helyét a nap alatt a • kultura békés fegyvereivel akarta kivívni. — Ez a város idő előtt bizonyságát adta hitvallásomnak, hogy az önvédelem egyetlen biztos fegyvere a mások iránti jóakarat, hogy jóléthez csakis becsületes, önzetlen munka, épités és összefogás, nem pedig kurjongatás, civakodás és rombolás vezet (Lelkes taps.), hogy az egyetlen, ami bennünket elesettségünkben félemelhet, létjogosultságunkat a nagy világ előtt szegénységünkben is bizonyíthatja, az a kultura, a tudás, a tudomány és a művészet, melyben egyforma szava van kis és nagy nemzeteknek. Ha e város példáját a nemzetek is követnék, ma az emberiség egy boldogabb jövőnek nézne elébe. — Boidog vagyok — folytatta az őszinte érzéstől áttüzesedett hangon —, ha munkám csak kis mértékben is leróhatta a tudomány és az egyetem háláját e város iránt s hogy a véletlen ugy akarta, liogy éppen az én szerény igyekezetem legyen ujabb példája annak, hogy a tudomány a ma még elvont eredményei ott állhatnak már holnap a földműves mellett, megkönnyítve neki vere'tékes munkáját, hogy a szellemi munka éppúgy nélkülözhetetlen téglája egy nemzet épületének, mint a földműves fáradozása. hogy a hazáért dolgozni nem a jelszavak hangoztatásával, az ellentétek kiélezésével, de a békés, becsületes kezek munkában való összeforrása által lehet. — Akik az én érdemeimet oly jó indulattal méltatták, leginkább azt emelték ki, hogy most először történt, hogv igazán magyar ember kapta a Nobel-di jat. Ha nekem kellene a történtekről számot adni, én inkább azt emelnem ki, hogy az én emlékezetem óla először történt, hogv egv város és egy ország oly osztatlanul örült egy még élő fia sikerének. Ez az öröm, mintha egy pillanatra egy nagy kulluregységgé forrasztotta volna mindazt, aki magyar. S ebben az örömben az én szegcdi polgártársaim teljes szívvel osztoztak, nekem megsokszorozva a boldogságot. Ez az öröm a Nobel-dijat Szeged családi ünnepévé tette és a díszpolgári oklevél külső megpecsételése ennek a mi közösségünknek, mely ezentúl csak szorosabbra fűződhet. (LelW " kes taps.) Nem tudok érte mást tenni, mint tovább dolgozom, nem tudok mást tenni, mint az én soh ael nem múló hálámat és szeretetemet, fogadjátok ezt cserébe tőlem. A megrázó, élményszerű beszéd után isméit! percekig zúgott a taps, a közgyűlés közönsége felállva ünnepelte Szeged díszpolgárát, aki meghatva hajolt meg a város parlamentje előtt. Az ünnepi közgyűlést a főispán zárta be. Ünnepi sziwel jöttünk — mondotta —, ünnepi sziwel távozunk. Megadtuk városunk nagynevű polgárának azt a legnagyobbmérvü tisztelelet, amit a város adhat. Apponyi Albert, Klebelsberg Kunó, Gömbös Gyula, Glattfelder Gyula mellé Szent-Györgyi Albert nevét is beírtuk a város aranykönyvébe. És aranybetükkel vésődik a neve minden szegedi polgár szivébe is. Szolgáljon az ő példája utmutatásul, hogy a közjóért hitlel, kitartással, áldozatkészséggel végzeit munka a legnemesebb hála azért az ajándékért, hogy e földön vagyunk és nyújtson ösztönzést mindnyájunknak, hogy tehetségünkhöz képest soha meg ne szünjünk a közért munkálkodni. Most a Himnusz zengeti fel a karzaton és a közgyűlés véget ért. A városatyák, a vendégek odasereglettek Szent Györgyi Albert köré. Mindenki boldog volt, ak ^ megszoríthatta a kezét. '68 pengő elsikkasztásh miatt egyévi börtönre ítélték a volt zárgondnokot (A Délmagyarország munkatársától.) Szerdán tárgyalta a szegedi törvényszék másodízben Bárányi István makói magántisztviselő hivatali sikkasztási ügyét, melyet, mint zárgondnok követett el a mult év nyarán. Baranyit egy végrehajtási ügyből kifolyólag zárgondnoknak tették meg Varga Sándor gazdálkodó tanyáján. A vádirat szerint egyik nap megjelent Vargdné előtt és közölte vele, i hogy élelmezésre és vetőmagra csak ugy adhat gabonát, ha azt kérvényezi a járásbíróságtól. Vállalkozott arra, hogy a kérvényt megírja éa ebből a célból az asszonnyal aláíratott egy ürca iv pap irt azzal, hogy majd arra irja meg a kérvényt. Később kiderült, hogy nem kérvényt irt a papírra, hanem nyugtát, amely szerint az aszszony felvette tőle a gabonát, illetve a gabona ellenértékét, 69 pengőt. Ennek a 69 pengőnek elsikkasztása miatt kellett felelnie a törvényszék elött már a múltkor is. Tagadta, hogy elsikkasztotta volna a pénzt, azt állitotta, hogy azt tőle Yargáné átvette. Yargáné és Varga viszont eskü alatt igazolta, hogy a pénzt nem kapták meg. A vádlott több tanút jelentett be arra vonatkozólag, hogy az asszony átvette a pénzt és azt mások elött el is ismerte. A törvényszék azonban ennek a kérelemnek nem adott helyet és a magántisztviselőt kétesztendei fegyházra Ítélte. Az Ítélőtábla az Ítéletet megsemmisítette és kötelezte a törvényszéket, hogy a vádlott által kért bizonyítást folytassa le és hallgassa ki a tisztviselő tanúit, A szerdai tárgyaláson került sor a védelem tanúinak meghallgatására, ez a bizonyítás azonban nem vezetett eredményre, viszont Vargáék ezúttal is fentartották terhelő vallomásukat, amely szerint Bárányi valóban elsikkasztotta az összeget. A törvényszék ismét megállapította Baranyf István bűnösségét hivatali sikkasztásban és ezért egyesztendei börtönre ítélte. Az itélet nem jogerős, mert az elitélt a táblához fellebbezett aa ítélet ellen.