Délmagyarország, 1937. november (13. évfolyam, 250-273. szám)

1937-11-09 / 255. szám

Kedd, 1937. november 9. DÉLMAGYARORSZÁG 3 60 ezer pengő nyugdíjjárulékot fizet vissza a város az alkalmazottaknak A fogDütii bizottság héttői Olfsén megállapította, hogu a Közigaz­gatási biráság próbaper-ítéletet Ki Kell íerteszfenl valamennyi liszt viselőre (A Délmagyarorszdg munkatársától.) Hétfőn délben ült össze a törvényhatóság jogügyi bizott­sága, hogy tisztázza azt a bizonytalanságot, amely •— mint ismeretes — a városi tisztviselők törvény­ellenesen levont nyugdíjjárulékainak visszatérítése körül keletkezett. A közigazgatási biróság két városi tisztviselő konkr.ét panasza alapján legutóbb elvi jelentőségű itéle'et hozott, amelyben megál­lapította, hogy a város törvényellenesen vont h a tisztviselők és a nyugdijképes alkalmazottak illet­ményeiből másfél, illetve egy százaléknál maga­sabb nyugdíjjárulékot, miután az érvényben lévő törvények értelmében ezen a cimen a városi tiszt­viselőktől sem vonható le több, mint amennyit az állami tisztviselők fizetnek. A város a: altisztektől két és fét, a tisztviselőktől három százalékot sze­dett. A két panaszos tisztviselő ügyében a biróság elrendelte a különbözet vissza­térítését 1935 február 1-től visszamenő­leg. A kisgyűlés legutóbbi ülésén, amikor tárgyalás alá került a kérdés, felvetődött az a megjegyzés, hogy a közszolgálali alkalmazottak szolgálati vi­szonyából származó követe'ések egy év elteltével elévülnek. Felvetették azt a kérdést is. hogy a köz­igazgatási biróság döntése általánosít ható-e, vagy pedig ez a döntés csak a két panaszos tisztviselő esetében kötelezi visszafizetésre a várost. A jogügyi bizottság, amely dr. Tóth Béta pol­gármesterhelyettes elnökletével másfél órán ke­resztül tárgyalta a kérdés jogi részleteit, végül hosszas vi'a után egyhangúlag megállapította, hogy a birói döntés nemcsak a két panaszosra, ha­nem a város minden nyugdijképes alkalmazott­jára vonatkozik, akitől törvényellenes kules sze­rint vonták le a nyugdíj járulékot. Megállapította a jogügyi bizottság azt is, hogy az elévülés kérdése nem merülhet felt mert a város követte el a szabálytalan­ságot, amikor törvényellenes összegeket vont le a tisztviselők illetményeiből, ami állal a nyugdijalap jogtalanul gaz­daaodott. Megállapította a jogügyi bizottság végül azt is, hogy nemcsak a törzsilletinény. alapján szedett nyugdíj járulékkülönbözet térítendő vissza, hanem a lakbér után szedett járulékkülönbözet is. A birói ité'et ugyanis nem tesz különbséget, hanem általá­nosságban mondja ki, hogy a szabd'ytalanul le­vont jdrulélctöbbllet térítendő vissza. A számvevőség a kisgyűlés utasitása alapján számfejtette a visszatérítendő összegeket. Kide­rült, hogy . , a nyugdijalap a szabálytalan levonáson következtében 1935 februárja óta kö­rülbelül hatvanezer pengővel gazdago­dott, ha tehát most visszatérítik e törvényellenesen le­vont többletet az érdekelt tisztviselőknek, a nyug­dijalapnak hatvanezer pengőt kell kifizetnie. Mi­vel a nyugdijalapban — legalább is papírforma szerint — ez a pénz meg van, a visszatérítésnek pénzügyi akadálya nem lehet A jogügyi bizottság javaslata alapján a novem­beri közgyűlés napirendjére kerül a kérdés, amely ezekután kétségtelenül e'rendeli a birói Ítélet vég­rehajtását. Virágokkal köszöntötték a medikusok Szent-Györgyi professzort aki a Nobel-dij odaitélése után hétfőn délután tartotta első egyetemi előadását A professzor elhárttotta a diáKoK ünneplését — „\ Nobel-ditat a iminKáért adiáK!" (A Délmagyarország munkatársától.) Vasár­nap este érkezett vissza Szegedre Budapestről dr. Szent-Györgyi Albert professzor és hétfőn reggel az orvosvegytani intézetben to­vább folytatódott a szabályszerű munka, mint­ha mi sem történt volna. Szent-Györgyi pro­fesszor utolsó előadását október huszonnyolca­dikán tartotta, azon a napon, amikor megér­kezett Stockholmból a távirat, hogy a Nooel­dii jal tüntették ki. Másfélhetes szünet után hétfőn délután tar­tott újból előadást az egyetemen a Nobel-dijas tudós. Délután 3 órára volt hirdetve a szabály­szerű órabeoszlás szerint a professzor előadása Belvárost Moxt Kedden is A szezon első nagy francia filmje! A n^ma vár "őszereplő :ANNABELLA. k 5. 7 9 Sxécpenyi Maxi Kedden is A legnagyobb sikerű magyar film I 120-as tempó Muráthy, Básfy. Kabos, Vizváry, stb 5, 7, 9 az orvosi vegytani intézet előadótermében, de már jóval 3 óra előtt kezdtek a tanteremben gyülekezni a diákok, leányok, fiuk vegyesen. Bezárkóztak a terembe és szorgos munkába kezdtek a világhírű tudós előadása előtt: virággal díszítettek fel a profesz­szor előadói asztalát. Fehér és sárga krizantémokkal szórtak telis­tele a hosszú előadói asztalt és amikor ezzel a munkával készen lettek, ünnepélyes csendben váriák a professzort. A tanítványok arra ké­szüllek fel, hogy most ők ünneplik a tudóst, akii tiz napon át az ország-világ köszöntölt. A tanítványok ünneplése azonban elmaradt. Valahogy Szent-Györgyi professzor értesült arról, hogy mi készül a tanteremben és szigo­rú utasítást adott ki: nem szabad ünnepelni, tovább fo­lyik változatlanul a megkezdett munka. Délután 3 órakor érkezett az intézetbe a pro­fesszor besietett dolgozószobájába, a következő pillanatban már indult is az előadóterem felé. A folyosón találkozott a tudóssal a Délmagvar­ország munkatársa, akinek mosolyogva mon­dotta a világhírű professzor célozva arra, hogy a tanteremben mi készült: — Vége most már az ünneplésnek. Nent lesz, semmi, csak egyszerű tanitás. A ko­moly munka tovább folytatódik. A mun­káért adták a Nobel-dijat, nem pedig az ünneplésért. Az előadói teremben izgatotan várták a hallgatók n Nobel-diia* professzor első óráját. Megkapták a professzot kívánságát és igy elmaradt a medikusok kijelölt ün­nepi szónokának beszéde. Amikor a tudós belépett a tanterembe, a diá­kok felugrottak helyeikről és harsányan élje­nezlek. Percekig tartott az ováció, amit Szent­Gvörgvi nrofesszor meghatottan köszönt meg, néhánv közvetlen szóval. Ezután megtartotta egyórás előadását a fehériékröl, rendes előadói programja szerint. A kísérleti vegytani óráia alatt ott virultak az előadói asztalon a diákok lelkes szeretetének köszöntései: az ősz színes virágai. Bucfaoest köszönti Szenf-Györgyl Albertet Budapest, november 3. A főváros törvénvha­tósági bizottságának közgyűlése Karafiát h" Jenő főpolgármester elnökletével ülést tartolt, amelyen a főpolgármester bejelentette, hogy Szent-Györgyi Albert egyetemi tanár lá­togatást tett nála, amely alkalommal Buda­pest székesfőváros törvényhatósági bizottságá­nak üdvözletét megköszönte és a főpolgármes­tert felkérte arra, bogv köszönetét a törvény­hatósági bizottságnak tolmácsol ia. Ez alkalom­ból a főpolgármester Szeged város törvényha­tóságához is táviratot intézett, amelvre most a törvénvhatésáei bizottság nevében dr. Imecs Gvórgv szegedi főispán válaszában meleg han­gon köszönte meg a főváros törvényhatósági bizottsága testvéri üdvözletét. A szocialista Snaak koalíciós kormányt alakított Belgiumban c ­Brüsszel, november 8. Brüsszelben koalíciós kormány alakult Spaak szocialista külügyminiszter elnök'ésével. Spaak hétfőn délelőtt állította össze a kormánylistát, a névjegyzéket a király délben jóváhagyta. A jelen'egi kormány in szocialisták, a katolikusok és a liberálisok koalíciójára támaszko­dik. A kormánynak hat szocialista, hat katolikus, három liberális és egy pártonkívüli minisztere van. 1884 óta ezúttal van e'őször Belgiumnak nem ka­tolikus minisztere'nöke, de Spaak egyben az első szocialista miniszterelnöke is Belgiumnak. A 38 éves Speak Európa legfiatalabb miniszterelnöke. ik, 10 meleg pullovertf, köföfírnliáf most Keü Kölni, o hozzávaló puha guaplufo­nalah flushátti KézimunhahoHhan le*olcsóbbah Dlftaian tanfolyam Karasz ucca 3.

Next

/
Thumbnails
Contents